HÍREK
A Rovatból

IDEA: félmillió szavazóval vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt, tetemes Magyar Péterék előnye

A közvélemény-kutató viszont meglepetésre a Dobrev Klára által vezetett DK-t a parlamentbe bejutó pártnak mérte. Ők hárompárti országgyűléssel számolnak.


Ha szeptember elején országgyűlési választásokat tartottak volna, a felnőtt lakosság több mint egyharmada a Tisza Pártra szavazott volna – derül ki az IDEA Intézet legfrissebb kutatásából. A felmérés alapján Magyar Péter pártjának mostanra mintegy félmillióval több támogatója van, mint a Fidesz-KDNP-nek.

A kutatás szerint a teljes felnőtt népesség 35 százaléka adta volna listás szavazatát a TISZA Pártra, míg a Fidesz-KDNP-re 29 százalék voksolt volna.

A biztos szavazók körében – akik részvételüket is biztosra mondják, és pártot is tudnak választani – a Tisza 9 százalékponttal előzi meg a kormánypártokat. Ebben a csoportban a válaszadók 48 százaléka választotta volna Magyar Péter pártját, míg a Fidesz-KDNP támogatottsága 39 százalék volt.

A felmérés azt is megmutatta, hogy a parlament összetétele sem lenne kizárólag kétpárti, ha most lennének a választások. Az IDEA szerint a Demokratikus Koalíció is bejutna, támogatottságuk a biztos szavazók körében 5 százalék. A Mi Hazánkat és a Magyar Kétfarkú Kutyapártot parlamenten kívüli pártnak mérik 4 illetve 3 százalékkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Itt vannak a rezsistop részletei: így lesz olcsóbb a januári fűtésszámla
Lantos Csaba energiaügyi miniszter a csütörtöki kormányinfón részletezte, mi alapján számolják ki a most bejelentett 30 százalékos kedvezményt. Mutatjuk, mit kell tudni a különböző módokon fűtő és fizető fogyasztóknak.
DKA - szmo.hu
2026. január 29.



A gázzal, az árammal és a távhővel fűtőknek is jár a kormány által bejelentett rezsikedvezmény – mondta el Lantos Csaba energiaügyi miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Jelezte, hogy minden magyar háztartás részesül ebben a kedvezményben. Mivel a január 20. körüli adatok szerint

átlagosan 30 százalékos többletfogyasztás keletkezett a rendkívüli hideg miatt, ezért 30 százalékkal olcsóbbak lesznek a januári rezsiszámlák.

Az Energiaügyi Minisztérium a gázzal fűtők esetében egy jelleggörbe alapján fogja felosztani a kedvezményt: a januárra eső fogyasztást szorozzák meg 1,3-mal. Az ügyfelek a tavalyi éves fogyasztásról szóló elszámoló számla alapján ki tudják számolni, mekkora az a mennyiségi kedvezményt, amit kaphatnak.

Jelenleg 2,9 millió fogyasztó fűt gázzal:

• közülük 1,7 millióan átalánydíjat fizetnek, nekik az éves elszámoló számlán írják jóvá a kedvezményt;

• 600 ezren havonta diktálnak, nekik két részszámlán jelentkezik majd a kedvezmény. A miniszter azt kéri, hogy az így fizetők mindenképpen fizessék be a most érkező számlát, ha túlfizetés keletkezik, később jóváírják a plusz összeget.

A távhővel fűtők (674 ezren) a távhőszámlájukon fogják látni a kedvezményt. Az árammal fűtőknek nem automatikus a folyamat: április 30-ig nyilatkozniuk kell, hogy a villanyszámlán kérik a kedvezmény érvényesítését.

Mivel a 4,4 millió háztartásra 5,2 millió mérő jut, a többbel rendelkezőknek azt is jelezni kell, hogy melyiket vegyék figyelembe az elszámoláskor. Ha valaki nem nyilatkozik és gázt is használ, akkor a gázszámlán látszik majd a kedvezmény.

Az előre fizetős fogyasztók, akik feltöltős mérővel rendelkeznek 7000 forintos támogatást kapnak.

Lantos Csaba azt is egyértelművé tette, hogy azok, akik 2025-ben a kedvezményes sávhatár alatt fogyasztottak, vagyis nem haladta meg az 1729 köbmétert, annak nem kell amiatt aggódnia, hogy idén januárban a sávhatár fölé ugrik a fogyasztása.

Ez azt jelenti, hogy ha valaki 40-50-60 százalékkal többet fogyasztott ebben a hónapban, de tavaly a rezsivédett határon belül maradt, akkor több mint 30 százalék kedvezményt kap, hogy ne menjenn a sávhatár fölé.

Lantos Csaba bejelentette, hogy a rezsistopról szóló döntés után, a mai nappal újraindul a számlázás. Azt kéri, hogy mindenki fizesse be a most érkező számlát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ma újabb csodálatos öngólt lőttek Orbán Viktorék
Hatalmas pálfordulásra hívta fel a figyelmet a Tisza Párt elnöke egy friss posztjában. Előkerült, hogy a Fidesz az orosz-grúz háború idején még élesen elítélte Moszkva beavatkozását.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 29.



Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy Facebook-posztban arról írt, hogy szerinte Orbán Viktorék újabb „csodálatos öngólt lőttek” csütörtökön. A politikus szerint a támadás azzal indult, hogy a Tisza Párt külügyi vezetőjét, Orbán Anitát egy 2008-as könyve miatt kezdték kritizálni, amelyben azt írta, hogy szükség esetén fel lehetne ajánlani Ukrajnának a NATO-tagságot.

Magyar Péter erre így reagált:

„No, srácok! Tudjátok ki állt ki még 2008-ban Ukrajna NATO tagsága mellett az ukrán elnöknek írt hivatalos levelében? Nem fogjátok kitalálni: Orbán Viktor.”

A Tisza Párt elnöke posztjában hozzátette, hogy ha a kormányoldal „esetleg még szeretne újabb öngólt lőni, akkor véletlenül se fogja vissza magát”. Megjegyezte továbbá, hogy a külpolitika bonyolultabb dolog, mint megírni egy propaganda cikket, és a geopolitikai helyzet néha változik. Magyar Péter állítása szerint Orbán Viktor a 2008-as levelében mást is írt: élesen elítélte Oroszország grúziai beavatkozását. A Tisza Párt elnöke bejegyzésében azt is felidézte, mit nyilatkozott a Fidesz ugyanekkor:

„A Fidesz felkéri Gyurcsány Ferencet és kormányát, hogy vizsgálja felül különutas Oroszország-politikáját, mert a magyar kormány nem akadályozhatja tovább az EU és NATO egységes fellépését.”

Posztját azzal a kérdéssel zárta, hogy „Érdekes, nem? Nem szédültök már, srácok?”.

Szombaton jelentette be a Tisza Párt, hogy Orbán Anita lesz a párt külügyi és diplomáciai vezetője. Orbán Anita korábban a Vodafone magyarországi és londoni vezetésében dolgozott, a 2010-es évek elején pedig Magyarország energiabiztonsági utazó nagyköveteként tevékenykedett. 2008-ban az Egyesült Államokban jelent meg angol nyelvű könyve Power, Energy, and the New Russian Imperialism címmel, amely az orosz energiafegyver külpolitikai használatát elemezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mivel vádolják a hajnalban elvitt dunaújvárosi DK-s politikust
Hivatali vesztegetés gyanújával hallgatták ki Dunaújváros DK-s alpolgármesterét egy közútfenntartási közbeszerzés kapcsán. A hatóság a politikust a kihallgatás után őrizetbe vette, pártja politikai akciót sejt.


Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsította meg csütörtökön a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség egy Fejér vármegyei település alpolgármesterét. Bár a Központi Nyomozó Főügyészség közleménye nem nevezi meg, a körülírás alapján Mezei Zsoltról, Dunaújváros DK-s alpolgármesteréről lehet szó. A hatóságok házkutatást tartottak a politikusnál, majd bevitték kihallgatásra.

„A nyomozó ügyészség a mai napon kutatást végzett az alpolgármester lakóhelyén és az önkormányzatnál lévő munkahelyén, majd őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki”

– áll a közleményben.

Az ügyészség tájékoztatása szerint

a gyanú hátterében egy közbeszerzési eljárás áll, amelynek keretében a „nyertes gazdasági társaság 2020 novembere és 2024 márciusa között vállalkozási szerződés alapján végezte a Közép-dunántúli település közútjainak síkosság-mentesítését.

A vállalkozási díj éves szinten nettó 50 millió forint volt.”

A megalapozott gyanú szerint az alpolgármester januárban azzal kereste meg a cég vezetőjét, hogy vegyenek részt a következő közbeszerzési eljárásban is, amely iránt már több cég is érdeklődött, a szerződésért cserébe pedig 500 ezer forintot kért.

Az ügyvezető elfogadta az ajánlatot, és három alkalommal fizetett is az alpolgármesternek, cége pedig ezt követően elnyerte a megbízást. Az ügyészség szerint azonban itt nem állt meg a történet: az „újabb vállalkozási szerződés megkötése előtt az alpolgármester a korábbi megállapodásuktól eltérően az 5 hónapos téli időszakra vonatkozóan havi 5 millió forintot kért, amelyet a cégvezető visszautasított.”

Az intézkedés hírére a Demokratikus Koalíció azonnal reagált. Dobrev Klára pártelnök egy posztban számolt be az esetről, a párt pedig politikai motivációt sejt az ügy mögött. „Csak remélni tudjuk, hogy nem azért kreáltak ügyet, mert alpolgármester úr a közelgő választáson is indulni kíván” – írták, utalva arra, hogy Mezei a DK színeiben indulna képviselőjelöltként a sárbogárdi választókerületben.

Via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kutyaszarral töltötték meg Németh Balázs újpalotai postaládáját
A fideszes képviselőjelölt ötletgyűjtő postaládáját rongálták meg a XV. kerületben. Németh Balázs a Tisza Pártot tette felelőssé, és jelezte, a történtek ellenére folytatja a gyűjtést.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 29.



Nem a környék fejlesztésére vonatkozó javaslat, hanem kutyaürülék várta Németh Balázst abban a piros postaládában, amelyet a héten helyeztek ki Újpalota főterére. A Fidesz észak-pesti parlamenti képviselőjelöltje egy videóban számolt be az esetről – írta a 24.hu. A felvételen a politikus gumikesztyűt húzva takarítja le a szennyeződést, miközben arról beszél, hogy a történtek sem akadályozhatják meg az újpalotaiak véleményének kikérését.

A volt közmédiás híradós a Tisza Pártot és szimpatizánsait vádolja az akcióval.

„Míg a helyieket a fejlesztések kérdése foglalkoztatja, a tiszásokat az foglalkoztatja, hogy barbár vadállatok legyenek. Ez a Tisza szeretetországa, ezt várhatjuk tőlük”

– mondta Németh, aki egyúttal felszólította a Tisza Párt helyi jelöltjét, Müller Annát: „Álljon ki, kérjen elnézést a választóktól, és távolítsa el az aktivistái közül azokat, akik támogatták a kutyaürülékes akciót.”

A videóból nem derül ki, ki és milyen célból követte el a tettet, és a vádat semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. A Tisza Párt vagy jelöltje egyelőre nem reagált a vádakra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk