Irán a Hormuzi-szoros teljes lezárásával fenyeget Trump 48 órás ultimátuma után
Donald Trump amerikai elnök 48 órát adott Teheránnak a Hormuzi-szoros újbóli, fenyegetésmentes megnyitására. Válaszul az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda azt közölte, hogy ha az Egyesült Államok az iráni energiainfrastruktúrát támadja, Irán teljesen lezárja a szorost, és kiterjeszti a célpontok körét a térség amerikai bázisainak otthont adó országok energialétesítményeire is, írja a The Guardian.
A Forradalmi Gárda közleménye szerint
Az iráni katonai szervezet egyúttal hangsúlyozta, hogy nem kíván háborút indítani. „Nem mi kezdtük a háborút, és most sem fogjuk elkezdeni, de ha az ellenség kárt tesz az erőműveinkben, mindent megteszünk, hogy megvédjük az országot és népünk érdekeit” – áll a közleményben.
A szoros lezárása súlyos gazdasági következményekkel jár, mivel a világ tengeri úton szállított nyersolajának egyötöde, az LNG-szállítmányok egyötöde és a legszélesebb körben használt műtrágya mennyiségének egyharmada halad át rajta. A forgalom korlátozása máris megugrasztotta a globális energiaárakat, ami az Egyesült Államok fogyasztóit is komolyan érinti.
Az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda közleménye Donald Trump ultimátumára reagált. Az amerikai elnök 48 órát adott Iránnak a Hormuzi-szoros megnyitására a hajóforgalom előtt, különben energia-infrastruktúrájának megsemmisítésével kell szembenéznie. Irán már gyakorlatilag lezárta a létfontosságú vízi útvonalat, de baráti országokból érkező viszonylag kevés hajó át tudott haladni rajta.