A Rovatból

Holtan találták egy terézvárosi lakás lakóját a tűzoltók, miután eloltották a tüzet

Hiába végeztek gyors munkát, a lakástűz áldozatának életét már nem tudták megmenteni.


Holttestet találtak a hatóságok egy VI. kerületi lakástűz helyszínén - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedd délután az MTI-t.

Mukics Dániel közleménye szerint fél tizenkettőkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy füstöl egy húszlakásos terézvárosi társasház egyik első emeleti lakása.

Tíz tűzoltó két járművel öt perc alatt vonult ki a Rózsa utcában lévő kétszintes társasházhoz. A harmincöt négyzetméteres lakásban egy kanapé és annak környezete lángolt öt négyzetméteren. A tűzoltók néhány perc alatt eloltották a tüzet, de az ott lakó embert holtan találták

- tudatta a szóvivő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el az infúziós csövet apja ágya mellett a 13 éves fiú
Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni a gyulai kórházban. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.


A 13 éves fiú azt mondta, csak segíteni akart magatehetetlen apján. Nem tudta feldolgozni, hogy a mindig erős férfi hirtelen ágyhoz kötött és kiszolgáltatott lett. Az eset a gyulai kórházban történt, az intenzív osztály ápolói azonnal közbeléptek. Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Charlie Kirk-merénylet: az FBI megtalálta a gyilkos fegyvert, egyetemista korú elkövetőt keresnek
A hatóságok egy erdős területen megtalálták a vadászpuskát, a gyanúsított mozgását nyomon követték a lépcsőházakon át a tetőig, majd a tetőről a lövés helyszínéig. Jó minőségű videófelvételük van róla, de egyelőre nem azonosították.


Az FBI amerikai idő szerint csütörtök reggel sajtótájékoztatót tartott Charlie Kirk meggyilkolása után. A 31 éves, ismert konzervatív politikai aktivistát szerdán, a Utah Valley Egyetemen tartott előadása közben lőtte le valaki.

A CNN tudósítása szerint a nyomozók megtalálták a gyilkos fegyvert: egy nagy teljesítményű vadászpuskát, amelyre egy erdős területen bukkantak. Behatárolták, hol hagyta el a támadó a rendezvény helyszínét, és az épületen belüli mozgását is feltérképezték. Cipő- és tenyérlenyomatot is találtak, eddig 130 bejelentés érkezett, írja a Telex.

A hatóságok közölték, hogy

a gyanúsított helyi idő szerint 11:52-kor érkezett a campus közelébe. Nyomon követték a mozgását a lépcsőházakon át a tetőig, majd a tetőről a lövés helyszínéig.

Szerintük a lövés feltehetően egy épület tetejéről érkezett, nagyjából 180 méterre a színpadtól. A nyomozók ezért a tetőkről és az épületekből származó felvételeket, valamint a térfigyelőkamerák anyagait gyűjtik be és elemzik. Egy résztvevő felvétele közvetlenül a lövés után egy alakot mutat, aki lehajolva fut a Losee Center tetején. Ez az épület közvetlenül szemben áll azzal a hellyel, ahol Kirk ült, amikor megölték.

Az elkövetőről annyit mondtak, hogy

egyetemista korú fiatal, akit hajtóvadászattal keresnek. Jó minőségű videófelvételük van róla, de egyelőre nem azonosították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Charlie Kirk-merénylet: nyilvánosságra hozták a feltételezett elkövető fotóját
Két képet hoztak nyilvánosságra a lehetséges elkövetőről. A fekete pólós férfi mindkét fotón napszemüveget és baseball-sapkát visel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Csütörtökön este a Salt Lake City-i FBI képeket tett közzé egy férfiről, aki feltételezéseik szerint az elkövetője lehet annak a merényletnek, melynek során nyakon lőtték Charlie Kirk jobboldali influenszert, írja a BBC.

A feltételezett elkövető mindkét fotón fekete napszemüveget, fekete pólót és szintén fekete baseball-sapkát visel.

A hatóságok a nyilvánosság segítségét kérik a személy azonosításához. Ezek az első képek, amelyeket a rendvédelmi szervek arról az emberről tettek közzé, akiről úgy vélik, köze lehet Kirk halálához. Az alábbiakban láthatók a fotók:

Az FBI néhány órával ezelőtt azt is bejelentette, hogy megtalálták a gyilkos fegyvert egy erdő területen. Azt is közölték, hogy feltehetően egy egyetemista korú lehetett a merénylet elkövetője:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Felfüggesztett börtönt kapott a tanítónő, akinek figyelmetlensége miatt meghalt egy mogyoróallergiás kisfiú
A pedagógus nem ellenőrizte, mi van az édességben, pedig a szülők több helyen is jelezték a mogyoróallergiát. A szülők azt hitték, a hányás után jobban lesz a gyerek.


Másfél év felfüggesztett fogházbüntetést kapott az a 46 éves budapesti napközis tanítónő, akinek mulasztása miatt több mint három és fél éve életét vesztette egy hatéves kisfiú, aki súlyos mogyoróallergiában szenvedett. A bíróság három évre eltiltotta a pedagógusi pályától is – írja a 24.hu.

A tragédia 2022 januárjában történt Újpesten, amikor egy osztályteremben születésnapi ünnepséget tartottak. A tanító külön tányérokra adagolta az édességeket, köztük egy földimogyorós krémmel töltött ostyarudat is. Az allergiás Máté és padtársa is kapott a tányérból, és a kisfiú evett is az édességből. Miután megtudta, hogy mogyoró volt benne, pánikba esett, sírni kezdett, majd rövid időn belül rosszul lett és hányt.

Az iskola gyorsan értesítette a szülőket, akik körülbelül tíz perc alatt érkeztek meg. A szülők a háziorvoshoz akarták vinni fiukat. Vallomásukban azt mondták: „megnyugodtak a hírtől, hogy hányt a fiuk, mert azt hitték, így távozott belőle a mogyoró.” Útközben azonban Máté állapota rosszabbodott, fulladni kezdett.

Egy benzinkútnál álltak meg, ahonnan mentőt hívtak. A kisfiú elájult, és többé nem tért magához. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

A nyomozás során kiderült, hogy a pedagógus tudott a gyerek súlyos allergiájáról. A szülők ezt több formában is jelezték: a tanulói adatlapban, egy kérdőíven és az üzenőfüzeten keresztül is. A tanítónő a nyomozati szakaszban elismerte, hogy tisztában volt a gyermek állapotával, de elmondása szerint nem gondolta, hogy az ilyen súlyos lehet.

Az előkészítő ülésen a tanítónő sírva vallotta be bűnösségét:

„Hibáztam, tudtam, hogy Máté nem fogyaszthat mogyorót. És figyelmetlen voltam.”

Bár az orvos korábban felírt Epipen injekciót a fiúnak, azt nem váltották ki, mert jól működtek a korábban használt cseppek. Máté édesanyja a bíróságon azt mondta, nem gondolta, hogy ekkora a baj, mert fián nem látta a korábban ismert tüneteket. A tanítónő az utolsó szó jogán is megszólalt: „Együtt kell élnem azzal, ami történt, és ez nekem is nehéz. Nagyon sajnálom a fájdalmat, amivel most a család él együtt.”

A bíróság végül 1 év 6 hónap felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki három év próbaidőre, valamint három évre eltiltotta a tanítástól.

A tanítónőt előzetesen mentesítették a hátrányos jogkövetkezmények alól, viszont kötelezték 1 millió 326 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a beismerést, a megbánást és az idő múlását. A szakértők szerint, ha időben kapott volna megfelelő ellátást, és rendelkezésre állt volna az allergiás rohamra való injekció, nagy valószínűséggel megmenthették volna a kisfiú életét.

A tragédia után több változás is történt a szabályozásban. 2023. szeptember 1-jétől a köznevelési intézményeknek nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az allergiás gyerekek egészségvédelmére. Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület szerint azonban a gyakorlatban még mindig nem kaptak kellő útmutatást az iskolák.

2025 februárjától a közétkeztetés földimogyoró-, diófélék- és szezámmagmentes lett. Az új szabályok szerint az orvosi javaslattal rendelkező diákok normál menüt is kaphatnak, és ezt az iskola nem utasíthatja el.


Link másolása
KÖVESS MINKET: