HÍREK
A Rovatból

Hivatalosan is bírálja Orbán Viktor teljhatalmát az USA

'Ezen jogok és szabadságok szükségtelen korlátozása pont akkor okoz kárt a vezetőkbe vetett közbizalomnak, amikor arra a legnagyobb szükség lenne' - írták többek között.


Mint azt megírtuk, hétfőn elfogadta az Országgyűlés kormánypárti többsége a "felhatalmazási törvényt",

melynek alapján a veszélyhelyzet idején hozott, akár törvényeket is felülíró kormányrendeletek hatálya a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbodhat.

A kormány ezzel ennek köszönhetően a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat "az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében".

A lépést az ellenzék hevesen bírálta, mivel a törvénybe nem építettek be időkorlátot, maga a kormány döntheti el, meddig tart a veszélyhelyzet és ezzel a rá ruházott rendkívüli hatalom.

Szerdán pedig az USA hivatalosan is bírálta a Orbánék teljhatalmát. A budapesti nagykövetségük közleménye szerint kerülni kell az alapvető jogok, köztük a sajtószabadság szükségtelen és időhatár nélküli korlátozását

- írta meg a Népszava. A lapnak a követség adta át a hivatalos iratot.

Többek között azt írják, hogy

a legfontosabb emberi jogok és alapvető szabadságjogok szükségtelen korlátozását el kell kerülnie a kormányoknak. A szabad sajtónak meg kell adni, hogy képes legyen a közvéleményt informálni a helyzetről és a kormányaik intézkedéséről. A kormányoknak pedig biztosítani kell, hogy a járvány miatt kapott rendkívüli felhatalmazás csak korlátozott legyen,

és csak a mostani válság leküzdéséhez elengedhetetlenül szükséges időre szóljon, és amint nincs rá tovább szükség, azonnal szűnjön meg.

„Ezen jogok és szabadságok szükségtelen korlátozása pont akkor okoz kárt a vezetőkbe vetett közbizalomnak, amikor arra a legnagyobb szükség lenne. A világjárvány idején az egészség és az emberek biztonsága szempontjából létfontosságú az átláthatóság és a megbízható adatszolgáltatás” - írják a közleményben.

A közlemény ugyan nem emeli ki Magyarországot, de a leírás "félreérthetetlenül a magyar kormány teljes körű és időkorlátozás nélküli felhatalmazásának bírálata – már csak azért is, mert más, legalább elvben demokratikus országokban nincs ilyen példa" - írja a lap.

Az amerikai kormányzat is osztja több amerikai politikus ezügyben megfogalmazott aggodalmát.

Az amerikai szenátorok már kedden bírálták Orbánt."Tavaly májusban már írtam Trump elnöknek a magyarországi demokrácia leépülése miatt. Tíz hónappal később Orbán arra használta fel a koronavírus-helyzetet, hogy teljes jogú autokratává váljon. Szomorú napja ez a demokráciának, amely számos kérdést felvet Magyarország és az Egyesült Államok biztonsági együttműködésével és Magyarország NATO-tagságával kapcsolatban is." - írta a demokrata párti Bob Menendez.

A republikánus Jim Risch, a szenátus külügyi bizottságának elnöke szerint a vészhelyzeteket sosem szabad felhasználni a demokrácia gyengítésére. „Magyarországnak körültekintően meg kell fontolnia, mit tesz a válság idején és meg kell őriznie a közös, alapvető demokratikus értékeket.”

A demokrata párti Eliot Engel, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke is közleményt adott ki, melyben azt írta, hogy nyílt hatalomszerzésről van szó, amelynek révén Orbán Viktor „saját polgárainak szenvedését személyes céljai érdekében használja ki”. Mostantól diktátorként irányíthatja Magyarországot. Engel ezért felszólítja a kormányfőt, hogy hagyjon fel tervével és inkább a magyarok biztonságára koncentráljon.

A demokrata párti elnökjelöltségre pályázó Bernie Sanders szenátor szintén a demokrácia és a jogállamiság védelmére szólított fel a magyar helyzet kapcsán - írta a Népszava.

Fotó forrása: YouTube


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Hetey László
A színész életének 84. évében méltósággal viselt betegség után hunyt el.


Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.

"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."

Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.

A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.


Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.

Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán.

Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.

A bejegyzésében azt írta:

„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.

Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”

Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.

„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”

A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.

Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: