KÉK HÍREK
A Rovatból

Nevelt fiát rontotta meg először a diákjait molesztáló hitoktató

Korábban már ült börtönben szemérem elleni erőszak miatt, mégis gyerekekkel dolgozhatott a nemrég letartóztatott tatabányai pedofil.


Szörnyű dolgok derültek ki arról a 41 éves férfiról, aki nemrég molesztálás miatt előzetes letartóztatásba került.

A gyanú szerint a több tatabányai iskolában is tanító hitoktató

az egyik tanóráján egy 9 és egy 7 éves kislányt akart fajtalankodásra kényszeríteni.

Egyiküket arra kérte, vetkőzzön le, a másikat pedig a nadrágjához húzta. Amikor a lányok nem akartak engedelmeskedni neki, bezárta őket a terembe.

Kiderült, hogy

a tatabányai férfi nem először erőszakoskodott gyerekekkel, korábban már elítélték szexuális indíttatásból elkövetett bűncselekményért

- írja a Bors. Ezt nevelt fia, a már 22 éves Róbert fedte fel a lapnak.

A fiú csak 8 éves volt, amikor az édesanyja megismerkedett a férfival. Mivel az anya sokat dolgozott, a nevelőapa a párja tudta nélkül rendszeresen behálózta nevelt fiát. Először csak szexuális "játékokra" kényszerítette a gyereket, aztán egyre durvább dolgok következtek.

"A beteges nemi vágyait rajtam élte ki, de a poszttraumás stressz miatt képtelen voltam beszélni róla. Eleinte „csak” a mutogatás volt, aztán a molesztálás, utána pedig sokkal durvább dolgok következtek. Volt, hogy havonta, kétnaponta, aztán na­ponta fajtalankodott. Többször le is kötözött közben, s bezárt a szobába. Álmaim, vá­gyaim, terveim voltak, aztán kirángattak a sötét valóságba"

– mesélte a fiatalember a Borsnak.

A kisfiú hosszú ideig képtelen volt beszélni anyjának az átélt borzalmakról, végül egy tévében látott, pedofilról szóló riport hatására szedte össze bátorságát. Amikor a nő tudomást szerzett a történtekről, rögtön a rendőrségre mentek.

Az akkor a húszas évei végén járó férfit 2008-ban szemérem elleni erőszak miatt elítélték, de még a letartóztatása közben is a kis Róbertre mosolygott.

Büntetlen előélete és jó magaviselete miatt alig több mint 6 év után szabadult. Ezután hittudományi főiskolára jelentkezett, tanulmányaiból már csak egy év volt hátra, amikor fény derült az újabb ügyére. Nevelt fia szerint érthetetlen, miért szabadulhatott ilyen kevés idő után.

"Tönkretette az életemet, nem engedhették volna ki ennyi év után. A gyerekneveléstől örökre eltiltották, felháborító, hogy a történtek után alkalmazták és egy hivatalos intézményben is a kicsik közelébe tudott férkőzni. Teljesen elképedtem, hogy újra megtörténhetett, ki tudja, hány gyermeket tudott még behálózni. Mit gondoltak, megjavul, ha visszaengedik a társadalomba?"

Róbert azért állt végül nyilvánosság elé az őt ért traumával, mert szerinte az ilyen emberektől "nem félni kell, hanem fellépni ellenük".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: