HÍREK
A Rovatból

Trump Gázáról: Úgy gondolunk rá, mint egy nagy ingatlanterületre, amelyet az Egyesült Államok fog birtokolni

Az amerikai elnök ismét megerősítette, hogy az Egyesült Államok fejlesztené Gázát. Szerinte a térség egy hatalmas ingatlanprojekt lehetne, és a stabilitás megteremtése is a célja.


Donald Trump vasárnap ismét beszélt arról, hogy az Egyesült Államok tervei között szerepel Gáza újjáépítése. Az Air Force One fedélzetén nyilatkozva azt mondta, hogy a területet ingatlanberuházásként képzeli el – írja a CNN.

„Szerintem óriási hiba lenne engedni, hogy az emberek – a palesztinok vagy a Gázában élők – ismét visszatérjenek, és nem akarjuk, hogy a Hamász visszajöjjön. Gondoljanak rá úgy, mint egy hatalmas ingatlanprojektre. Az Egyesült Államok birtokolni fogja, és lassan – nagyon lassan, nem sietünk – fejleszteni fogjuk”

– mondta Trump újságíróknak, miközben a Super Bowlra tartott New Orleansba.

Az ENSZ jelentése szerint a háború következményeként a gázai lakosság 90 százaléka elhagyta otthonát, sokan már többször is költözni kényszerültek.

Trump karrierjét ingatlanmágnásként kezdte, és most Gázát „bontási területként” írta le. Úgy fogalmazott, hogy „elsimítják” és „helyrehozzák” a térséget. Azt is javasolta, hogy más közel-keleti országok befogadhatnák a palesztinokat „gyönyörű helyeken.”

A volt amerikai elnök már kedden is beszélt erről Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Akkor így fogalmazott: „Az Egyesült Államok átveszi a Gázai övezetet, és mi is rendbe tesszük.” Később azt mondta, hogy a térség akár egy új „Riviera” is lehetne.

Az izraeli miniszterelnök akkor támogatóan nyilatkozott a tervről. „Forradalmi, kreatív vízió” – mondta.

A vasárnapi kormányülésen Netanjáhú beszélt az amerikai látogatásáról és az ott folytatott tárgyalásokról. Szerinte ezek „jelentős eredményeket” hozhatnak Izrael számára.

„Egy egész éven át azt hallottuk, hogy a háború utáni időszakban a Palesztinai Felszabadítási Szervezetnek (PFSZ) vagy a Palesztin Hatóságnak kell Gázában lennie” – mondta. Hozzátette, hogy Trump más elképzelést mutatott be: „Ez egy teljesen más vízió, amely sokkal jobb Izrael számára. Egy forradalmi, kreatív terv – és erről tárgyalunk. Ő nagyon elszánt ennek megvalósítására. Ez számos lehetőséget nyit meg számunkra is.”

A Hamász egyik tisztviselője viszont élesen bírálta Trump kijelentéseit.

„Gáza nem egy eladható vagy megvásárolható ingatlan, hanem megszállt palesztin terület szerves része”

– mondta Izzat al-Risq, a Hamász politikai irodájának tagja. Szerinte a palesztin ügyet ingatlanfejlesztői szemlélettel kezelni „egyenes út a kudarchoz.”

Több közel-keleti vezető is elutasította Trump tervét. A héten várhatóan ez lesz az egyik fő téma, amikor Trump a Fehér Házban fogadja Jordánia királyát.

Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Waltz azt mondta, hogy az elnök ezzel a javaslattal próbál más szereplőket is bevonni a tárgyalásokba. „Ha nem tetszik az ő terve, álljatok elő a sajátotokkal” – mondta Waltz az NBC Meet the Press című műsorában. Hozzátette, hogy a Fehér Ház sok megkeresést kapott azóta, hogy Trump előállt ezzel a tervvel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Tíz cselédet (kertészt) láttunk szétspriccelni Hatvanpusztán, Orbán parkjában
Egy régi fotón mutatta meg a Magyar Péter által emlegetett hatvanpusztai fákat a független képviselő. Menczer Tamásnak üzenve bebizonyította azt is, hogy a Tisza elnöke valóban beszélőviszonyban volt a miniszterelnök feleségével.


Elővette egy régi fényképét Hadházy Ákos. Az apropót az adta, hogy Magyar Péter szombaton meglehetősen támadó és személyes stílusban írt az Orbán Viktor családjához köthető hatvanpusztai birtokról. A Tisza Párt elnöke többek között arról beszélt: Lévai Anikó egy „borozós estén” arról mesélt, hogy darabonként 30 millió forintért vásárolt, előnevelt fákat.

Hadházy, aki korábban többször is látta a hatvanpusztai birtokot, és még légifelvételeket is csinált róla, Facebook-posztjában azt írja:

„Azt nem tudom, hogy Orbán parkjában tényleg van-e 30 milliós előrenevelt fa, de az biztos, hogy nem Lévai Anikót, hanem tíz cselédet (kertészt) láttunk szétspriccelni 2023 októberének egyik szombatján”.

Hozzáteszi: „Amúgy az még a képeken is látszik hogy ÖSSZESEN 30 milliónyi előre nevelt fa simán kerülhetett Pusztaverszáj parkjába.”

Egy másik posztjában Hadházy üzen Menczer Tamásnak is. A képviselő (szokásos stílusában) beszólt Magyar Péternek, többek között azt állítva, hogy a volt Fidesz közeli politikus sosem borozott együtt Orbán Viktor feleségével. Konkrétan azt írta: „Azt hallucinálod, hogy a miniszterelnök felesége szóba áll veled? Egy ilyennel? Ne viccelj…”

Hadházy egyik képén azonban világosan látszik, hogy Magyar Péter és Lévai Anikó egy társaságban vannak.

A zebrákról pedig (amelyekről szintén közöl képet) azt írja: „Lehet, hogy papíron nincsenek zebrái Orbánnak, de a szomszédjának és strómanjának, M. Lőrincnek bizonyítottan vannak, ahogyan az a Gulyáságyú videójából kiderül. Úgyhogy Magyar képviselő úr itt sem járt messze (csak pár száz méterre) az igazságtól, sőt ki tudja, lehet, hogy a gázszerelőnél csak bértartásban vannak a csíkos lovak (mint oly sok minden más).”

A független parlamenti képviselő posztjában arra jut: „ ezért kell megállítanunk a most készülő aljas törvényeket”. Egyszersmind a jövő keddi, Erzsébet-hídon tartandó tüntetésén való részvételére is buzdítja követőit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Trump elismerte: összeférhetetlen Elon Musk kormányzati és üzleti szerepvállalása Kínával kapcsolatban
Donald Trump amerikai elnök pénteken kijelentette, hogy a Kínával kapcsolatos esetleges háborús terveket nem szabad megosztani a Tesla és a SpaceX vezetőjének üzleti érdekeltségei miatt.


Donald Trump amerikai elnök szerint Elon Musk nem kaphat betekintést az Egyesült Államok Kínával kapcsolatos háborús terveibe, mert üzleti érdekeltségei miatt ez összeférhetetlenséget jelentene – írta meg a The Guardian. A Tesla vezérigazgatója péntek reggel érkezett a Pentagonba, hogy a kormányzati hatékonysági osztály (Doge) vezetőjeként költségcsökkentési tárgyalásokat folytasson.

Trump kijelentette, hogy Musk kínai üzleti kapcsolatai miatt nem osztanak meg vele Kínával kapcsolatos terveket.

„Elonnak vannak üzleti érdekeltségei Kínában. Lehetséges, hogy ez sebezhetővé tenné őt.”

Musk péntek hajnalban „tiszta propagandának” nevezte a híreket, hogy tájékoztatást kapott volna Kínával kapcsolatos katonai tervekről. „Várom a Pentagonban rosszindulatúan hamis információkat szivárogtatók elleni vádemeléseket” – írta.

A Pentagon szóvivője e-mailben közölte, hogy nem kívánják részletezni Musk látogatásának célját. Trump és Pete Hegseth védelmi miniszter is tagadta, hogy Muskot tájékoztatták volna kínai háborús tervekről. Trump szerint „ezt azért találták ki, mert jó történet. Nagyon tisztességtelen emberek.”

Wesley Clark nyugalmazott tábornok aggodalmát fejezte ki

Musk érzékeny információkhoz való hozzáférése miatt, mert üzleti érdekeltségei vannak Kínában és más országokban is.

Musk „szigorúan titkos” kormányzati engedéllyel rendelkezik, de a SpaceX jogi tanácsadói szerint nem célszerű, hogy magasabb szintű biztonsági engedélyeket kérjen.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az államfőt védő biztonságiak elállták az újságírók útját, nehogy Sulyok Tamástól kérdezzenek – a TASZ jogásza szerint ez súlyosan sérti a szabad tájékoztatás jogát
Főként azért, mert a biztonságiak mondatai alapján kifejezetten csak a Telexszel bánnak így. Nem kizárt, hogy a lap bírósághoz fordul.


A Telex stábja nem jutott közel Sulyok Tamáshoz Kaposváron, mert TEK-esek és rendőrök távol tartották őket. Az újságírók azért szerettek volna kérdezni a köztársasági elnöktől, mert korábban nem kaptak választ arra, hogyan vélekedik Orbán Viktor poloskázós beszédéről – számolt be az RTL Híradó.

A Telex még március 17-én küldött kérdést az államfőnek arról, hogy elfogadhatónak tartja-e „a magyar állampolgárok dehumanizálását”. A Sándor-palota kommunikációs igazgatósága azt írta válaszként: Orbán Viktor nem szólított fel a nemzet megosztására, ezért Sulyok Tamás nem kommentálja a beszédet. Később ugyanakkor azt közölték, hogy a választ nem a köztársasági elnök adta, hanem a kommunikációs igazgatóság.

Mivel a Telex nem kapott újabb választ, Kaposváron próbálták megkérdezni az elnököt, de nem jártak sikerrel. A stáb tagjaihoz nem jutottak el, mert biztonságiak állták el az útjukat. Egyikük így fogalmazott:

„Telexhez van szerencsém? Így van. Akkor ez az a vonal, amit nem szeretném, ha átlépnének”.

A magyar és a lengyel elnök sajtótájékoztatójára pedig a Telex nem kapott meghívót, így azon sem tudtak részt venni. A köztársasági elnök stábjának egyik munkatársa ezt így indokolta:

„Ha megszűnik ez, hogy mindenáron fogást keresünk a köztársasági elnökön, akkor lehet, hogy tudunk majd másfajta kommunikációt folytatni egymással”.

Döbrentey Dániel, a TASZ jogásza szerint az újságírók kizárása sajtóeseményekről diszkriminatív, és súlyosan sérti a szabad tájékoztatás jogát. Az RTL Híradónak azt mondta: „a sajtótájékoztatóról kizárt újságíróknak az egyedüli lehetősége az marad, hogy megközelítsen közhatalmat gyakorlókat, hogy fizikailag megpróbál a közelükbe kerülni”. Hozzátette:

„az ott sérül, hogy az Elnök stábja láthatóan a Telexet tudatosan akarta távoltartani”.

A Telex nem zárja ki, hogy az ügy miatt bírósághoz fordul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Öt számmal százmilliókat lehetett nyerni – nézd meg, neked sikerült-e!
Nem volt olyan bonyolult, hátha milliomos lettél!


A sok bizonytalanság, a világban dúló konfliktusok, az élelmiszerárak brutális növekedése és a hideg bolondos márciusi időjárás ellenére egy dolog egészen biztos: ha szombat este, akkor lottósorsolás.

Nem volt ez másként ma sem, és bár jelenleg milliárdos még senki nem lehetett volna, azért így is sokan izgulhattak a tévé képernyői előtt.

Az ötös lottó e heti nyerőszámai:

  • 8 (nyolc)
  • 35 (harmincöt)
  • 39 (harminckilenc)
  • 47 (negyvenhét)
  • 77 (hetvenhét).
Sajnos olyan nem volt, aki mind az öt számot eltalálta volna.

4 találatos szelvény 19 darab volt, ezek tulajdonosai fejenként 2 529 275 forinttal lettek gazdagabbak.

Akiknek 3 találata volt (2242 darab ilyen szelvény volt), azok egyenként 22 565 forintért járulhatnak a legközelebbi lottózóhoz.

63 064 ember két találatot ért el, a nyeremény fejenként: 3090 forint. Az is több, mint a semmi.

Ellenben jövő héten (március 29-én) már várhatóan 639 millió forintért lehet majd játszani.


Link másolása
KÖVESS MINKET: