KÉK HÍREK
A Rovatból

Hihetetlen lottónyeremény: 24 milliárd forint

Egy német játékos nyert 76,8 millió eurót a nálunk is játszható Eurojackpoton. Ennél többet csak egyszer nyert valaki.

Link másolása

Ekkorát még nem nyert senki Németországban a lottón. Egy észak-rajna-vesztfáliai játékos 76,8 millió eurót kaszált az Eurojackpoton.

Az Európa 17 országában, így Magyarországon is elérhető lottó nyerőszámait még péntek este sorsolták ki, és mára az is kiderült, hogy egy Köln melletti településen adták fel a nyertes szelvényt.

e1

Az összeg egyébként nem a legnagyobb, amit valaha nyertek az Eurojackpoton, hanem csak a második, ugyanis tavaly egy cseh lottózó mintegy 90 millió eurót nyert. Németországban 59 millió euró volt az eddigi legnagyobb nyeremény.

A mintegy 24 milliárd forintból elég sok mindent lehet vásárolni.

e2

A dpa német hírügynökség a következőket sorolta fel:

- 12 ezer 692 gyerek számára lehetne biztosítani a lakhatást, az oktatást és az ellátást születéstől 18 éves korig a fejlődő országokban.

- több mint 228 ezer gyereket tudna támogatni belőle 12 hónapon át.

- 12 ezer 300 kutat fúrhatna Etiópiában, ezzel gyerekek tízezrei jutnának friss vízhez a szárazság és éhínség sújtotta országban.

- de mintegy 500 millió védőoltást is vásárolhatna, amelyből szintén a harmadik világ gyermekeit lehetne segíteni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„Húzd fel, húzd fel, húzd fel!” – A pilóta dermesztő utolsó szavai, mielőtt a repülőgép a tengerbe zuhant, megölve 228 embert
Az Air France járata még 2009-ben zuhant le, több mint 200 emberrel a fedélzetén. A feketedoboz rögzítette a személyzet utolsó szavait.

Link másolása

2009. június 1-jén az Air France 447-es járata elindult Rio de Janeiróból Párizsba. Az Airbus A330 azonban soha nem érte el végső célját, mivel az Atlanti-óceánba zuhant.

A fedélzeten tartózkodó mind a 228 személy, a személyzet 12 tagja és 216 utas tragikus halált halt.

Napokkal később az Air France repülőgépének maradványait megtalálták a hullámokon lebegve, ami után kétéves mélytengeri keresés vette kezdetét. A keresőszemélyzet megtalálta a fedélzeti adatrögzítőket, más néven a fekete dobozokat, amelyek kulcsfontosságú információkat tartalmaztak arról, hogy mi történt a levegőben a repülőgép lezuhanása előtt.

Az adatok azt mutatták, hogy a repülőgép sebességérzékelői jegesedés miatt eltömődtek, amikor a gép megpróbált átjutni a viharon.

Ez azt eredményezte, hogy hibás adatokat szolgáltattak a repüléshez. Mivel a hibás adatok a robotpilótát használhatatlanná tették, azt kikapcsolták, miközben a pilóták megpróbálták értelmezni a sebességükre és magasságukra vonatkozó zavaros adatokat. Az 58 éves Marc Dubois kapitányt és két másodpilótája, a 37 éves David Robertet és a 32 éves Pierre-Cédric Bonint helytelen navigációs adatok birtokában próbálták elhagyni a vihar térségét.

A gép már annyit vesztett a sebességéből, hogy átesett, de a trió ezt nem érzékelve tévesen felfelé húzta a gép orrát, nem pedig lefelé.

Ennek következményeként a 447-es járat zuhanni kezdett, miközben a pilóták pánikba esett beszélgetést folytattak.

„Elvesztettük a sebességünket!” – kezdte az egyik pilóta.

„Nem tudom, mi történik” – hallatszott egy másik hang.

Bonin később már így kiabál: „Gyerünk! Húzd fel, húzd fel, húzd fel!”

”B***, le fogunk zuhanni! Ez nem igaz! De mi történik?” - kiáltott fel Robert.

Amikor már szembesültek az elkerülhetetlen sorsukkal, egy ismeretlen személy azt kiáltotta: „Kib***, halottak vagyunk.”

A rögzített beszélgetésekből kiderül, hogy az Air France járatának két pilótája aludt, amikor a gép bajba került.

A tények ismeretében felmerül a kérdés, hogy a végzetes események másképp is lejátszódhattak volna?

A Daily Mail szerint Alain Bouillard vezető nyomozó azt mondta: „Ha a kapitány a helyén maradt volna a viharzónában, és nem megy el aludni, a tapasztalatai miatt talán a történet másképp végződött volna. De nem hiszem, hogy fáradtság miatt távozott az ülésből. Ez inkább a szokásos viselkedés volt, az Air France pilótakultúrájának része. Így a távolléte nem volt szabályellenes. Mégis meglepő, mert ha te vagy a felelős vezető a gépen, nem akkor mész pihenni, amikor ilyen vihar közeleg."

2023-ban egy párizsi bíróság úgy döntött, hogy az Air France és az Airbus nem bűnös a fedélzeten tartózkodók haláláért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Pitiáner ügyön bukhatott el a győri rendőrkapitány, a sztárzsaruként elhíresült helyettesét is magával rántotta
Tavaly szeptemberben került rács mögé az ezredes, azóta már tucatnyi embert hallgattak ki. Egy apróbb „szívesség” miatt kerülhetett bajba a főzsaru.

Link másolása

Tavaly szeptember 1-jén tartóztatták le hivatali bűncselekmény miatt a győri rendőr ezredest, de azóta sem derült ki, vajon miért kerülhetett börtönbe - írja a Blikk. Ugyanakkor a Telex információi szerint már több tucatnyi embert hallgatott ki a rendőrség, akik közül az egyiküket le is tartóztatták még az év elején.

A hírek szerint a letartóztatott férfi az egykori megyei főkapitány-helyettes, aki évekkel ezelőtt nyugdíjba vonult, de korábban sztárzsarunak számított, hiszen több kiemelt és nagy nyilvánosságot kapott bűnügy vagy gyilkosság felderítéséről is beszámolt a sajtónak.

A győri rendőrkapitány letartóztatása óta folyamatosak a találgatások, vajon miért is csukták le. A Blikk információi szerint

több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják. Minden bizonnyal ennek köszönhető az ügyben szereplő gyanúsítottak viszonylag nagy száma is.

De egy városi legenda szerint a kapitány bukását az okozta, amikor egy Győr-szerte ismert "nagykutya" lakásán illegális lőszereket találtak, ő pedig megpróbálta ezt az ügyet eltussolni.

A híresztelés azóta sem több szóbeszédnél, ugyanakkor valóban egy kisebb súlyú "szívesség" elkövetésével irányította magára a nyomozók figyelmét, aminek a következménye a főrendőr szeptemberi letartóztatása lett.

A Központi Nyomozó Főügyészség legfrissebb tájékoztatása szerint 18 gyanúsítottat már kihallgattak, akik közül ketten jelenleg is letartóztatásban vannak.

Az intézkedés tükrében tehát olyan elemei is lehetnek a gyanúsítást képező bűncselekményeknek, amelyek államtitkot képeznek – mondta korábban a Blikknek Baracz Vilmos ügyvéd, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet jogásza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nem ment ki a rendőrség az őrjöngő apához, kiirtotta a családját a férfi
A lengyel férfi Nagy-Britanniában élt családjával, saját magára hívta ki a hatóságokat. Ők azonban nem találták sürgősnek az esetet, ezután történt a tragédia. Az ügyben kivizsgálás indult.

Link másolása

Megölte két lányát és a sógornőjét egy lengyel férfi Nagy-Britanniában – írja a Daily Mail.

Az országban súlyos kötelességszegés miatt fegyelmi eljárás indult egy rendőrségi civil alkalmazott ellen, mert a rendőrség nem reagált a vészhívásra. A helyszínen ezután halt meg négy ember.

A norfolki Costesseyben még január 19-én történt a tragédia. A 45 éves Bartlomiej Kuczynski reggel 6 körül tárcsázta a 999-es számot és „zavart mentális állapotáról” beszélt a diszpécsernek.

Ott azonban azt javasolták, hogy inkább hívja a 111-et, amit az országban a nem sürgős esetekre tartanak fenn. Továbbá javasolták, hogy kérjen orvosi segítséget.

A lengyel férfi nem sokkal később nyakon szúrta két lányát, a 12 éves Jasmint és a 8 éves Natashát, valamint sógornőjét, a 36 éves Kanticha Sukpengpanaót, majd magával is végzett.

A rendőrök csak azután mentek ki a házhoz, hogy egy járókelő jelentette a gyanúsnak tűnő eseményeket. A hatóságok reggel 7 óra 15 perckor már a négy holttestet találták a házban. A gyilkosságok ideje alatt a lengyel férfi thai felesége egy helyi kórházban dolgozott.

A lap emlékeztet, hogy tavaly december 14-én Kuczynski eltűnt otthonából, egy közeli úton találták meg, és ugyanabba a norwichi kórházba szállították, ahol a felesége dolgozik.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Hároméves kisgyerek zuhant ki egy csepeli panelház ötödik emeletéről
A zuhanás erejét tompíthatta, hogy az ablak alatti bokrokra esett. A gyereket súlyos állapotban vitte kórházba a mentőautó.

Link másolása

Kizuhant egy hároméves kisgyerek pénteken egy emeletes ház ablakából Csepelen, írja az MTI. A gyereket mentő vitte kórházba a Kossuth Lajos utcai panelháztól.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a hírügynökségnek elmondta: a rendőrség szemlét tartott a helyszínen, és kiskorú veszélyeztetésének gyanújával büntetőeljárást indított.

A Blikk azt írja, hogy a gyerek az ötödik emeletről zuhanhatott ki.

A ház alatti bokrokon landolt, ami felfogta a zuhanást, de még így is súlyos állapotban szállíthatták kórházba.

Link másolása
KÖVESS MINKET: