HÍREK
A Rovatból

Hiába várták a mentőt, a lányai vitték kórházba Gálvölgyi Jánost

9.40-kor hívtak mentőt a színészhez, de fél 11-kor kiderült, hogy még el sem indult az autó érte.

Link másolása

Hiába várták a mentőt szerda délelőtt, ezért a lányai vitték be a kórházba Gálvölgyi Jánost. A 74 éves színészt azóta intenzív osztályon ápolják.

Mi is beszámoltunk róla, hogy Gálvölgyit súlyos állapotban szállították kórházba. Légzési nehézségekkel került az intenzív osztályra, majd délután egy másik kórházba vitték át, ahol szintén az intenzíven kezelik.

„9 óra 40-kor hívott a nővérem mentőautót az édesapánkhoz, aki nagyon rosszul volt. A mentőket felhívta és mondta, hogy nem kap rendesen levegőt és félrebeszél” - mondta az RTL Híradónak a színész fiatalabb lánya. Dóra ekkor autóba ült a belvárosban, és körülbelül 30 perc alatt ért oda a szülei házához. A mentők viszont még akkor sem érkeztek meg.

„Fél 11 körül felhívtam a mentőket, hogy hol van a mentőautó, mert az édesapám láthatóan tényleg nagyon rossz állapotban van. Azt mondták, hogy még nem sikerült elindítaniuk az autót”

- mondta a színész lánya, aki ekkor már nagyon kétségbeesett, emelt hangon beszélt a diszpécserrel.

A vonal másik végén a férfi megkérdezte, hogy érzi magát az édesapja, de erre azt mondta, nem orvos, csak azt látja, hogy nem kap rendesen levegőt.

„Ekkor közölte, hogy velem nincs mit beszélnie, és rám tette a telefont.”

A család ezután több orvos ismerősükkel is beszélt, akik azt javasolták, hogy azonnal üljenek autóba, és ők vigyék kórházba a színészt.

„Gyakorlatilag úgy hoztam át a városon, hogy mellettem ült az anyósülésen, hogy mi tartottuk két oldalról a nővéremmel vezetés közben, merthogy annyira rosszul érezte magát.”

Gálvölgyit a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára vitték, mert ez volt a legközelebb. Itt azonnal az intenzív osztályra vitték az orvosok. Rosszullétének pontos okát egyelőre nem derítették ki, az RTL úgy tudja, hogy az állapota stabil, de folyamatosan oxigént kap.

A mentők azt mondták a csatorna érdeklődésére, hogy a mentésirányítás megítélése szerint a színész a riasztáskor nem volt közvetlen életveszélyben, de vizsgálják, hogy ez szakmailag helyes döntés volt-e.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán Viktor elszámolta magát a nyugdíjemelés kapcsán
Egy átlagnyugdíj mellett 78 384 forintos többlettel számolhatnak a nyugdíjasok. Ez 37 százaléka egy átlagnyugdíjnak, Orbán viszont ennél többről beszélt.

Link másolása

A kormány a nyugdíjemeléssel a nagyrabecsülését fejezi ki a nyugdíjasok felé, és abban bízik, hogy ez segítség egy olyan évben, amikor ugyan sikerült féken tartani a rezsiköltségeket a családok számára, de az élelmiszerárak emelkedése jelentős - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető kifejtette:

a nyugdíjas fogyasztói kosár figyelembevételével számolt infláció várhatóan 18,5 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy a korábbi 15 százalékos nyugdíjemelést ki kell egészíteni 3,5 százalékkal.

Ez a matematika sajátosságai miatt a már megemelt 15 százalékos nyugdíjhoz képest 3,1 százalékos emelést jelent - mondta.

Közölte: egy átlagos nyugdíj esetén, ami eddig 210 700 forint volt, a havi nyugdíjemelés összege 6532 forint. Novemberben visszamenőlegesen is kifizetik a nyugdíjasoknak az emelést, egy átlagnyugdíj mellett 78 384 forintos többlettel számolhatnak a nyugdíjasok - ismertette a miniszter. (ez a 37 százaléka egy átlagnyugdíjnak) Hozzátette: ez éves szinten azt eredményezi, hogy csaknem 85 ezer forinttal kapnak többet a nyugdíjasok.

Gulyás Gergely elmondta, hogy ez a mintegy 2,5 millió nyugdíjas esetén a költségvetésnek 190 milliárd forintos kiadást jelent.

A Gulyás által említett 78 384 forintos többlet a 37 százaléka egy átlagnyugdíjnak. Azonban Orbán Viktor csütörtöki Facebook-bejegyzésében azt írta: a kompenzáció átlagosan fél havi extrapénzt jelent a nyugdíjasoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kihagytak egy vesszőt a gyermekvédelmi jogszabályból, emiatt bukhat a kormány a bíróságon
A Fővárosi Kormányhivatal 12 millió forintra büntette nyáron a Lírát. A cég bíróságra viszi ügyet, szerintük egy vesszőhiba miatt nem követtek el jogsértést.

Link másolása

Vesszőhiba miatt bukhat a bíróságon a kormány, rosszul írták meg a gyermekvédelmi jogszabályt – írja a Válaszonline a Líra-könyvesbolthálózat keresetlevele alapján.

A Lírára július közepén 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Fővárosi Kormányhivatal, miután megvizsgálták, hogy a Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című kiadvány „forgalmazási körülményeit”. Vagyis hogy az megfelel-e a gyermekvédelmi törvénynek.

Sára Botond főispán hivatala pedig megállapította, hogy

„az érintett könyvek homoszexualitást jelenítenek meg, ennek ellenére a gyermekeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt”.

Nyáry Krisztián, a Líra kreatív igazgatója akkor úgy fogalmazott, hogy minden rendelkezésükre álló jogérvényesítési eszközt megpróbálunk igénybe venni a határozat ellen, és ez valószínűleg a bírósági út lesz.

A Kormányhivatal a kiadót a Kereskedelmi Rendelet 20/A. § (3) bekezdésére hivatkozva marasztalta el. A Válaszonline szerint azonban a rendelet szövege a Magyar Közlönyben megjelent, hiteles formában a következő:

a „termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható”.

Csakhogy, ha az „elkülönítve szó után nincs vessző, akkor ez így azt jelenti: ha a többitől elkülönítve teszi ki, akkor zárt csomagolásban kell kihelyezni. Viszont így nem ír elő semmit arra az esetre, ha nem elkülönítve helyezik el a homoszexualitást megjelenítő könyvet.

A Líra szerint tehát nem követtek el semmiféle jogsértés, hiszen a könyvespolcokon volt a kifogásolt kiadvány a többi könyv között.

A cég keresetlevele tartalmazza Lázár Armand Péter, az ELTE adjunktusának magánszakértői szakvéleményét is.

Ez megerősíti, hogy „a vessző nélküli változat annyit jelent, hogy ahol/amikor a termékek nem külön vannak tárolva, ott/akkor nem kell őket zárt csomagolással ellátni”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Levágja a magyar vonatokat az európai hálózatról az osztrák vasúttársaság
Budapestről Münchenig egy ideig csak bécsi átszállással lehet eljutni. Az intézkedést az osztrák vasút a menetrendi pontatlanságokkal indokolta.
Fotó: Rajta, Pixabay - szmo.hu
2023. szeptember 29.


Link másolása

Az osztrák szövetségi vasút közlése szerint

október 2 és 26 között nem jár a Railjet Budapest és München között,

ebben az időszakban a magyar fővárosból induló szerelvények végállomása Bécs, így a német városba csak átszállással lehet majd eljutni.

Ahogy a HVG megírta, a győri vasúti fővonal felújítása miatt sok MÁV-járat kiesett, így jelentős növekedés várható a Railjettel utazók számában. Továbbá, mivel a Budapest–Szentgotthárd–Graz vonalon mindkét irányban vonatpótló buszokat indítanak, melyek Kelenföldön és Tatabányán is megállnak, a közúti közlekedés miatt itt is késések várhatók. A MÁV építési munkálatai miatt a Budapest–Bécs vonalon, szeptember 18. óta

mindkét irányban minimum 20-30 perces késésekkel kell számolni.

A hírre Vitézy Dávid is reagált közösségi oldalán.

Ahogy írja: „Mivel a nemzetközi vonatokon kívül minden más vonatot buszok pótolnak ezen a szakaszon,

felfoghatatlan számomra, hogy az osztrákok jelzései után hogy nem sikerült a vonatokat olyan időpontban indítani Budapestről

akár a menetrendet módosítva, hogy időben menetrend szerint odaérjenek Bécsbe. (...) Az, hogy ez mégis így történik, egyet mutat: lényegében az intézményes szakmai kontroll megszűnt a MÁV működése fölött.”

Dorner Lajos, a VEKE elnöke ezzel kapcsolatban a következőket mondta el lapunknak: „Normál esetben, általában évente kétszer van menetrendi változás Európában, június elején és december elején. A köztes időszakban folyamatosan mennek a tárgyalások, hol vannak pályafelújítások, például a cseh és a szlovák határon is van már nagyon régóta vágányzár, de ezeket bejelentik előre, hogy ezt a munkát ott el akarják végezni, és akkor ehhez tervezik a menetrendeket is.

Itt most viszont arról van szó, hogy a megtervezett rendszerbe valaki egyszer csak belenyúlt értesítés nélkül. A már kiosztott menetvonalakat kell lemondani, ami nyilvánvalóan sérti azoknak az érdekét, akik itt fuvarozni akartak.

Ez Magyarország becsületének a kérdése, kultúrország ilyet nem csinál.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Éjszakába nyúlóan túlóráztattak fiatalkorúakat a zánkai Erzsébet-táborban
Az üdülőkomplexum boltjában 16-17 éves diákok is dolgoztak, akár napi több mint nyolc órát. A jelenléti ív és a beosztás eltért egymástól.

Link másolása

Kiskorúakat túlóráztattak éjszakába nyúlóan a zánkai Erzsébet-táborban – írja a Népszava. A lapnak több érintett is megszólalt, a történetüket pedig az idősebb dolgozók is megerősítették.

A Népszava szerint

az üdülőkomplexum boltjában 16-17 éves diákok is dolgoztak, akiket egy ideig napi nyolc óránál hosszabb munkavégzésre is igénybe vettek, olykor este tíz után is.

Azonban mindkettő szabálytalan, ahogy a délutáni műszakot követő délelőtti is, mivel így nem biztosított a 12 órás pihenőidő.

Az érintettek szerint, hogy papíron minden rendben legyen, a beosztás és a jelenléti ív eltért egymástól.

„A délutáni műszak 13.40 perckor kezdődött és 22.00 óráig tartott, ám a boltfeltöltést-takarítást ezt követően kellett elvégeznünk, vagyis esetenként 1,5-2 órával tovább dolgoztunk” – mondta a lapnak az egyik érintett. Azt is hozzátette, hogy a rendkívüli éjszakai munkáért bért nem kaptak, de munkaidő-kompenzációt, szabadidőt is csak ritkán.

„Egyszer délutánra kellett cserélnem egy műszakot, és miután éjjel fél tizenkettőkor végeztem, másnap elaludtam. Késtem húsz percet, és ezért 2,5 órát kellett túlóráznom”

– mondta egy másik megszólaló a lapnak.

Ő szóban panaszt is tett emiatt, ezután a délutáni műszak kezdetét 15 órára módosították, 23 óra utáni zárással. Azonban július 31-én, a műszakja végén a részlegvezetője közölte, hogy nem szeretne vele dolgozni többet.

A Népszava az ügyben a kérdéseit elküldte az Erzsébet Gyermektáborok sajtóosztályára. ŐK az üzemeltetéssel összefüggő személyi kérdésekben illetékes Kft.-hez irányították őket, de választ végül onnan sem kaptak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk