Hiába tűnik propagandafilmnek a milliárdokból készült Sárkányok Kabul felett, a magyar háborús film azért meglepett minket
A Sárkányok Kabul felett könnyen megkaphatná a „hadseregpropaganda” címkét, sőt első ránézésre szinte kínálja magát erre a besorolásra, de ez csak a felszín. A film sokkal összetettebb, és jóval kevésbé egyszerű, mint amilyennek az előzetesek vagy a témaválasztás alapján tűnhet. Bevallom, sokkal rosszabbra számítottam.
Nem teljesíti maradéktalanul a saját elvárásait, azonban nem egyszer valóban képes magával ragadni, meghatni vagy épp felpörgetni a nézőt.
A történet alapja egy rendkívül erős témaválasztás. 2021-ben az amerikai csapatok kivonulása után Afganisztán szinte összeomlik, és ez olyan kaotikus állapotot teremt, ahol rengeteg ember kerül életveszélybe. A kabuli reptér az egyetlen menekülési útvonal, a nemzetközi erők pedig törékeny egyezséget kötnek a tálibokkal: nem lépnek be fegyveres erők Kabulba, cserébe a járatok szabadon felszállhatnak.
Ebbe az őskáoszba érkezik meg a Magyar Honvédség mentőkülönítménye, amelynek feladata mintegy kétszáz magyar állampolgár és a magyar katonákkal együtt dolgozó afgánok kimenekítése. A tét óriási, folyamatosan emelkedik, a politikai háttér valós, a dramaturgiai alaphelyzet pedig feszült és hálás.
Ezért is kár, hogy a Horváth Áron forgatókönyve nem elégszik meg ezzel az eleve izgalmas alapkonfliktussal. Kapunk egy második, mellékszálnak tűnő történetet Bálint, a katona (Jászberényi Gábor) és Eszter, az orvos (Mészáros Blanka) menekülési és megmentési kálváriájáról. Papíron ez mélyíthetné az érzelmi rétegeket, ám ez film gerincévé váló „B-történet” valójában gyengébb, mint az eseményeket mozgató nagy történelmi háttér.
Eszter karaktere különösen problémás: a forgatókönyv szinte Teréz anyaként állítja be, de döntései gyakran nehezen érthetők, sokszor kifejezetten irracionálisak, ami megnehezíti, hogy a néző igazán kötődni tudjon hozzá. Emiatt Mészáros Blanka alakítása is kevésbé működik, hiába igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a szerepből. A másik nagy problémám a forgatókönyvvel a befejezés. Valahogy túl „amerikai”, még akkor is, ha igaz történeten alapul.
Ennek ellenére film teljesen élvezhető. A katonai szereplők, Jászberényi Gábortól Trokán Nórán át Dietz Gusztávig, meglepően hitelesek. A legjobb talán a Herczeg alezredest alakító Borovics Tamás.
A csapatdinamika jól működik, az összetartás és feszültség ábrázolása pedig pontosan azt a hangulatot hozza, amelyet a műfajban várnánk. Dyga Zsombor rendezése alapvetően magabiztos: bár a kézikamerás megoldások néha túlzottan hektikussá tesznek egy-egy jelenetet. A feszült pillanatok jelentős része jól működik, megfelelő a ritmus és a tempó.
A harcjelenetek inkább korrektnek mondhatók, mint kiemelkedőnek. Nem érnek fel a Hollywoodban megszokott, több tíz- vagy százmillió dollárból készült látványakciókhoz, de a magyar átlaghoz képest kifejezetten színvonalas.
Amerikai mércével továbbra is kisköltségvetésűnek számít a produkció, és a nézői szemek azért inkább azokhoz szoktak hozzá. Nem sok akció van, de amit kapunk, az se igazán emlékezetes. Inkább a feszültség építésén, a drámán van a hangsúly, ez viszont nagyon működik. Mindezzel együtt is jóval élvezetesebb a látványvilág, mint sok más, hiperrealisztikus háborús filmben...khmm, mint például az idei Hadviselés… – abban már zavaró volt a túlzásba vitt realizmus.
A film hangvétele próbál mély és drámai lenni, sőt, néha kifejezetten pátoszos. Ez sokakat zavarhat, engem speciel nem. A legmeglepőbb, hogy időnként működik is ez a pátoszos hangnem: van olyan jelenet, amikor valóban hatásos, ahogy a felfokozott helyzetből kiemelkednek az emberi sorsok vagy a morális dilemmák.
Én a teljes Eszter közlegény megmentése vonalat kihagytam volna...de akkor csak kb. 45 percnyi filmünk lenne.
Ami abszolút pozitív meglepetés: a propagandától való félelem viszonylag alaptalannak bizonyul. Lehet persze, hogy csak engem nem zavart. A film meglepően ügyesen egyensúlyoz a hősiesség, a katonai szakmaiság és a háború borzalmainak bemutatása között.
Nem próbálja nyíltan toborzásra inspirálni a nézőt, és nem dicsőíti mértéktelenül a haditechnikát sem. Bár bemutatja a tömeggyilkolásra alkalmas gépeket, nem él vissza velük. Semmi szempontból nem hasonlítható egy Michael Bay-filmhez a katonaságpornó. Egy olyan történetet mesél el, ahol a katonák átlagemberek, akik nehéz döntéseket próbálnak meghozni rendkívüli helyzetben.
A Sárkányok Kabul felett összességében egy hullámzó, de alapvetően szórakoztató produkció.
