A Rovatból

Havi 170 ezret kért egy budapesti kórház főnővére, hogy az idős nő bennmaradhasson az osztályon, nyomozás indult ellene

Az asszonynak ingyenesen járt volna az ellátás, mivel a kórházban nem volt napidíja az osztályon való ápolásnak. A főnővért vesztegetés elfogadásával gyanúsítják.


Havi 170 ezer forintot kért egy idős asszony hozzátartozójától egy budapesti kórház krónikus osztályán dolgozó főnővér azért, hogy a beteg bennmaradhasson az osztályon - írja a 444.hu.

Az idős, krónikus beteg nőt tavaly belgyógyászati problémákkal kellett kórházba vinni, mert az otthoni ápolása már nem volt lehetséges, intravénás antibiotikumra és infúzióra volt szüksége. Előbb az egyik nagy budapesti kórház sürgősségi osztályára szállították, ahol hozzátartozója, K. elmondása szerint mindent elkövettek, hogy minél előbb megszabaduljanak tőle. Végül a hozzátartozónak sikerült elérnie, hogy egy másik kórházba szállítsák át az asszonyt, de négy nap után onnan is "kitették". Arra hivatkoztak, hogy nem szorul kórházi ellátásra, pedig K. szerint az asszony sokkal rosszabb állapotban volt, mint amikor felvették a kórházba.

Az idős beteget ezután átszállították abba a kórházba, ahol pénzt kértek azért, hogy bennmaradhasson. Először a sürgősségire került, ahonnan 12 óra infúzió után áthelyezték a belgyógyászatra. Mivel hozzátartozója attól tartott, hogy innen is el fogják küldeni őket, egy ismerőse tanácsára megkereste a kórház krónikus osztályán dolgozó főnővérét, hátha tud megoldást a problémájukra. A főnővér ekkor azt mondta neki, hogy ha havonta 170 ezret fizetnek az asszony ápolásáért, akkor ott maradhat az osztályon.

"Ez nagyon sok pénz, én is azt mondom, hogy nagyon sok pénz. De ha egy ápolási osztályra elviszitek, ott is 120-130-140 ezer az ápolás díja, és akkor az csak az intézménynek megy"

- idézi a 444.hu a főnővér szavait.

A hozzátartozónak azt mondta, hogy havonta 50 ezer forintot kell fizetni az osztályvezető főorvosnak, 20 ezret a helyettesének, 25 ezret a főnővérnek, 5 ezret a gyógytornásznak, fejenként 7 ezret pedig a 10 nővérnek. Pedig ebben a kórházban nem volt napidíja az osztályon való ellátásnak, tehát az idős nőnek tb-alapon, ingyenesen járt volna az ellátás.

A hozzátartozója viszont félt attól, hogy ha nem fizet, akkor kirakják az asszonyt a kórházból, ezért borítékban, mindenkinek külön címezve bevitték a 170 ezer forintot a kórházba és átadták a főnővérnek.

Egy beszélgetés alkalmával arról is szó esett, hogy a főnővér el tudja intézni, hogy a családnak ne kelljen kivárni a 4-5 éves várólistát az egyik budapesti idősotthonban, ha befizetnek az intézménynek a beugrón felül még 1 millió forintot. Az összeget egyfajta foglalóként előre kellett volna odaadni, és legalább 1-2 hónapba telt volna, mire elintézik, hogy az asszony bekerülhessen. Végül erre nem került sor, és

a főnővérnek sem kellett kifizetni a következő havi ápolási díjat, mert az idős nő még abban a hónapban elhunyt.

A kórház igazgatója belső vizsgálatot indított az eset kapcsán, de mivel nem jutottak eredményre, megkeresték a Nemzeti Védelmi Szolgálatot (NVSZ), akik nyomozni kezdtek az ügyben, majd feljelentést tettek a rendőrségen, ahol jelenleg nyomozás folyik a főnővér ellen.

A rendőrség közleménye szerint vesztegetés elfogadása miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 45 éves főnővért, aki nem tett vallomást.

Fernezelyi Borbála, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértője azt mondta az eset kapcsán a 444.hu-nak, szerinte nagyon helyes, hogy amint a kórház igazgatójának tudomására jutott a korrupciógyanú, vizsgálatot indított. Elmondása szerint viszont ez nem egy egyedi eset, rendszerszintű problémáról van szó, amely problémának épp a krónikus osztály a melegágya.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elmondták a szentmártonkátai tragédia egyetlen túlélőjének, hogy öccse és négy barátja meghalt a vonatbalesetben
A vonat 400 méteren át tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott autót. A hat fiatalból öten azonnal szörnyethaltak, csak egy 18 éves lány élte túl a borzalmat.


Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra a rendőrség a múlt keddi szentmártonkátai tragédiáról. A MÁV biztonsági kamerájának felvételén tisztán látszik, ahogy egy autó a leengedett félsorompót kikerülve a sínekre hajt, egyenesen a 100 km/órával közeledő Tokaj InterCity elé.

A vonat mintegy 400 méteren keresztül tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott kocsit.

Az autóban egy hatfős baráti társaság utazott, öten – egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 24 és egy 30 éves férfi – azonnal szörnyethaltak. A kocsit a 24 éves fiatal vezette, akinek nem volt jogosítványa. A tragédiát egyedül egy 18 éves lány élte túl, akinek 17 éves öccse is az áldozatok között van.

A baleset óta mécsesek és koszorúk borítják a vasúti átjárót. A helyieket megrázta a tragédia.

„Most, hogy kiderült, mi történt, nagyon sajnálom őket: öt fiatal, köztük egy lány és négy fiú; a hatodik kórházban van. Hát, tragédia” – mondta egy környékbeli. Egy másik helyi lakos szerint megoszlanak a vélemények a felelősségről: „Van, aki a fiatalokat hibáztatja, van, aki a szülőket; változó.”

A baleset egyetlen túlélőjét napokig mélyaltatásban tartották, de már felébredt és egyre jobban van – számolt be róla az RTL Híradó.

A család csak most merte elmondani neki, hogy öccse és a barátai meghaltak a balesetben. A lány a közösségi oldalán egy közös fotóval és szívszorító sorokkal gyászolta testvérét:

„Öccsének is ott kellene lennie vele” – írta posztjában.

A balesetnek van egy másik áldozata is: a vonatot vezető mozdonyvezető, akit annyira megviseltek a történtek, hogy azóta táppénzen van.

„A mozdonyvezető több mint 30 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik; sajnos nem ez volt az első rendkívüli esemény, ahol tragédiával szembesült. Nyilvánvalóan megrázta az eset, azóta sem dolgozik mozdonyvezetőként” – nyilatkozta Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének képviselője. A MÁV szerint ilyen esetekben a mozdonyvezetők rehabilitációs szabadságot vehetnek ki, és pszichológus segítségét is igénybe vehetik. A vasúttársaság és a rendőrség is hangsúlyozta, hogy a baleset idején a jelzőberendezés hibátlanul működött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Letartóztatták a szolnoki gyilkost: az erkélyen lévő padba rejtette volt barátnője holttestét, majd a nevében írt üzeneteket
A 22 éves férfi a bíróságon beismerte a gyilkosságot. A vita egy bankkártya miatt robbant ki, ami a fiatal lány életébe került.


Letartóztatta a Szolnoki Járásbíróság pénteken azt a 22 éves férfit, akit volt barátnője meggyilkolásával gyanúsítanak. Beismerte tettét, a bíróság döntése jogerős. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője, Lánczi Rajmund a 24.hu-nak is eljuttatott közleményében számolt be a nyomozás új részleteiről.

November 12-én reggel a fiatal nő megjelent a volt párja által használt, de még közösen bérelt szolnoki lakásban. Azzal szembesítette, hogy az engedélye nélkül vásárolt a bankkártyájával az interneten. A pénzügyi vita hamar veszekedéssé fajult, amelyben a kapcsolatuk múltbéli konfliktusai is előkerültek.

Amikor a nő megpróbált elmenni a lakásból, a férfi rátámadt.

„Ekkor az ajtóból visszarántotta, a száját befogta, és egy konyhakéssel több alkalommal a nyakát hátulról a gégéjénél megvágta, majd egy másik késsel a még ellenálló nőt több alkalommal fej- és nyaktájékon megszúrta.”

Az ügyészség közlése szerint az áldozat a helyszínen életét vesztette. „Az áldozat vérvesztés, valamint légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen elhunyt.”

A gyilkosság után a férfi a nő holttestét egy felnyitható tetejű padba tette.

Ezt követően feltakarította a vérnyomokat a lakásban, a takarításhoz használt eszközöket pedig kidobta. Hogy magának alibit gyártson, a nő telefonjáról üzeneteket küldözgetett, a gyilkos fegyverek egyikét pedig a közeli erdőnél egy csatornába hajította. A holttestet végül csütörtökön hajnalban, a Széchenyi lakótelepen találták meg, a rendőrség még aznap elfogta és őrizetbe vette a gyanúsítottat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
KÉPGALÉRIA - Drámai fotók Stockholmból: letarolta a buszmegállót az emeletes busz
A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak. Az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.


Ahogy már hírt adtunk róla, péntek kora délután Stockholm egyik legforgalmasabb útján, az Östermalm negyedben egy emeletes busz letért az útról, és egy buszmegállóba csapódott. A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak, de az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.

A hatóságok súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak nyomozást, és eljárási okból őrizetbe vették a jármű sofőrjét. Hangsúlyozták, hogy egyelőre semmilyen jel nem utal szándékos támadásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: fogászati mélyaltatás közben halt meg egy 2 éves kislány Bukarestben
A beavatkozás közben állt le a gyermek szíve és légzése. Az orvosok és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.


Egy rutinbeavatkozásnak induló fogászati kezelés végződött tragédiával csütörtökön Bukarestben, ahol egy kétéves kislány életét vesztette, miután két szuvas fogának ellátásához mélyaltatásba helyezték.

A beavatkozás megkezdése után nagyjából 20 perccel a gyermeknél szív- és légzésleállás lépett fel. A klinika orvosai és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták újraéleszteni.

A szülők szerint a tragédiának voltak előjelei: állítják, hogy a friss leletek súlyos májérték-eltérést mutattak, ezért kérték a beavatkozás elhalasztását, amit az orvos elutasított. Azt is mondják, hogy sem az altatás, sem az újraélesztés idejére nem engedték be őket a rendelőbe.

Az édesapa összetörten nyilatkozott: „Megölték őt.”

Az eset miatt több vizsgálat is indult: az ügyet a bukaresti törvényszéki ügyészség vette át, miközben az Állami Egészségügyi Felügyelet és a Fogorvosi Kamara is vizsgálódik – számolt be róla a Maszol. Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerint a klinika engedélyezése nem volt megfelelő, és felmerült a gyanú, hogy késlekedhettek a mentők értesítésével is. Az előzetes boncolási jegyzőkönyv komplex, krónikus alapbetegséget állapított meg a kislánynál.

A fogászati klinika közleményben reagált, amelyben teljes együttműködést ígértek a hatóságoknak.

Kiemelték, hogy több mint 1700 hasonló altatást végeztek már el komplikáció nélkül. Hozzátették, hogy a kislány idén januárban már átesett náluk egy sikeres altatáson, amelyet ugyanaz az orvosi csapat végzett.

via 24.hu

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk