HÍREK
A Rovatból

Havazással, viharos széllel tért vissza a tél, de hétvégére már ismét 20 fok lehet

A hét első felében még télies idő várható: a hidegfront vékony hóréteget hoz magával.


Kedden a déli óráktól kezdve északnyugat felől jelentősen csökken a felhőzet, a legtovább a Tiszántúlon marad felhős az ég. Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja szerint a délelőtti északkeleti, keleti, illetve a délnyugati megyékben előforduló eső, havas eső, hó után fokozatosan megszűnik a csapadék. A front vonulását érintő területeken egy-egy zápor, hózápor, havas eső sem kizárt.

A hegyvidéki tájakon néhol akár több, mint 5 cm-es hó is előfordulhat, másutt inkább csak átmeneti hóréteg képződhet, amely gyorsan olvadni fog.

Az északi, északnyugati szél erős, helyenként átmenetileg viharos lesz, napközben ugyanakkor fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. Legfeljebb csak záporos csapadékban fordul elő 70 km/h körüli széllökés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű, késő estére pedig -3 és +3 fok közé hűl le a levegő.

A 70 km/h-t meghaladó erős szél miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyére.

Estére az ország nagy részén túlnyomóan derült időben lesz részünk, hajnalra a kezdetben még felhősebb délkeleti, keleti megyékben is lecsökken a felhőzet, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet inkább csak az Észak-Dunántúlon kísérhetik néhol élénk lökések. A hőmérséklet hajnalban általában +1 és -6 fok között alakul, de a szélcsendes, fagyzugos helyeken több fokkal is hidegebb lehet.

Szerdán délelőtt, de később, a déli óráktól hózáporok, hódara-, jégdarazáporok, záporok alakulnak ki elszórt jelleggel az országban. Intenzív hózáporok esetén átmenetileg vékony, 2cm-es hórétegre számíthatunk. Elszórtan az északkeleti megyékben és a Dél-Dunántúlon zápor, hózápor, zivatar is kialakulhat. Sokfelé megerősödik, néhol, de főleg a Sopron-Szeged sávban időnként viharossá (60-65 km/h) fokozódhat az északnyugati, nyugati szél, ami az Észak-Dunántúlon a 65 km/h-t is meghaladhatja. Délután 7-11 fok várható.

Csütörtökön a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett gyakori felhőátvonulásokra számíthatunk, majd késő délután, este egyre nagyobb területen kiderül az ég. Elszórtan előfordulhat zápor, hózápor, esetleg egy-egy zivatar, estétől viszont már kicsi a csapadék esélye. Az északnyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és +2 fok között várható, de a fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. A hőmérséklet 7 és 11 fok között alakul.

Pénteken már általában sok napsütés és kevés gomolyfelhő várható, majd a délutáni, esti óráktól egyre több, egyre vastagabb fátyolfelhő sodródhat térségünk fölé. Csapadék nem valószínű, a déli szél viszont napközben sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és +2 fok között várható, de szerdához hasonlóan a fagyzugokban ekkor is hidegebb lehet. A maximum-hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul.

Szombaton általában több órás napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali -2, +5 fokról délutánra általában 14, 20 fokig melegszik fel a levegő.

Vasárnap Változóan felhős időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik. Hajnalban általában 0, +7, délután 11 és 20 fok között valószínű a hőmérséklet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük. Ismét kilátásba helyezte a kormányváltás utáni felelősségre vonásokat is.


„Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy én a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem, miközben a gyerekeim a kocsiban ültek. Azok a gyerekeim, akikről eddig azt hazudták, hogy nem állnak velem szóba” - írta szerdai posztjában Magyar Péter.

A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük.

„De az igazi megoldás nyilván a rendszerváltás lesz, amikor ezek a propaganda kiadványok azonnal eltűnnek a piacról és a sajtó a valóságról, például az orbáni maffia bűneiről fog írni, vagy éppen a TISZA-kormány döntéseit fogja kritizálni. És nem Rogán Antal, vagy éppen Orbán Viktor nyaralásáról fog hazudni, hanem a politikai tetteiket fogja górcső alá venni”

– zárta posztját Magyar.

Mint azt mi is megírtuk: a Tisza Párt vezetője nemrég Olaszországba ment nyaralni a gyermekeivel és új párjával. A nyaralásáról több paparazzofotó is készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.


Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.

„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán

– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.

„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.

„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”

– fogalmazott Lázár.

Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.

„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Előkerült egy hangfelvétel, amin Donald Trump arról beszélt, hogy Moszkva lebombázásával fenyegette Putyint
Trump 2024-ben egy zárt körű eseményen beszélt arról, hogy Ukrajna kapcsán megfenyegette az orosz elnököt, sőt, ugyanígy tett a kínai elnökkel is Tajvan ügyében.


Donald Trump tavaly egy zártkörű adománygyűjtésen arról beszélt, hogy korábban azzal próbálta megakadályozni Vlagyimir Putyint Ukrajna megtámadásában, hogy azzal fenyegette: „szétbombázza Moszkvát” – derül ki egy, a CNN birtokába került hangfelvételből.

„Putyinnak azt mondtam: »Ha bevonulsz Ukrajnába, szét fogom bombázni Moszkvát. Mondom neked, nincs más választásom«”

– idézte fel Trump az egyik 2024-es adománygyűjtő eseményen.

„Erre Putyin csak annyit mondott: »Ezt nem hiszem el.« De tíz százalékban hitt nekem.”

– fogalmazott Trump.

Trump azt is állította, hogy ugyanezzel fenyegette Hszi Csin-ping kínai elnököt is egy esetleges tajvani támadás esetén, és azt mondta neki, hogy az Egyesült Államok válaszul lebombázná Pekinget.

„Azt hitte, megőrültem”

– mondta Trump a kínai elnökről, majd hozzátette:

„De sosem volt vele gond.”

A kijelentések, amelyekkel Trump a második elnöki ciklusáért kampányolt, több, 2024-es adománygyűjtésen készített hangfelvételen hallhatók a CNN szerint. A felvételeket később Josh Dawsey, Tyler Pager és Isaac Arnsdorf szerezte meg, akik a 2024 című könyvükben részleteket is közöltek belőlük, ám a hanganyagok eddig nem kerültek nyilvánosságra. Trump kampánycsapata nem kommentálta a tartalmukat.

A CNN szerint az agresszív külpolitikai stratégiájával Trump a tehetős támogatókat próbálta meggyőzni. Ráadásul nemcsak az agresszív külpolitikai elképzeléseiről beszélt, hanem arról is, hogy kiutasítaná a tüntető diákokat.

„Az egyik dolog, amit megtennék: minden tüntető diákot kitoloncolnék az országból” – jelentette ki Trump egy szintén zártkörű eseményen, hozzátéve, hogy keményen fellépne az egyetemeken zajló palesztinpárti tüntetésekkel szemben. „Ezek az emberek nagyot hibáztak. Ki kell őket utasítani az országból, és szerintem ez meg is állítaná az egészet” - fogalmazott Trump, aki az adakozóit azzal nyugtatta, hogyha megválasztják, „25-30 évvel vetjük majd vissza ezt a mozgalmat”.

Egy másik adománygyűjtésen Trump arra próbálta rávenni a résztvevőket, hogy adjanak többet a kampányára, mondván, hogy a republikánusok hátrányban vannak, mert „a segélyből élők mindig a demokratákra szavaznak”.

„A szakszervezetek rengeteg pénzt adnak, a közszolgák is rengeteget, és ott van még a segély is” – mondta. „Egy dolgot üzenek a zsidó barátaimnak: rá kell venni őket, hogy kezdjenek el a republikánusokra szavazni.”

Ugyanezen az eseményen Trump arról is beszélt, hogy egy gazdag támogatót, aki eredetileg egymillió dollárt ajánlott fel egy közös ebédért cserébe, végül rá tudott beszélni, hogy emelje meg az összeget 25 millió dollárra. „És megtette – adott nekem 25 millió dollárt” – mondta Trump. „Őrület” - tette hozzá.

Akkori republikánus elnökjelöltként azt is állította, hogy másokat is sikerült rábeszélnie arra, hogy sokkal többet adjanak, mint eredetileg tervezték. „Kell a bátorság ahhoz, hogy kérj” – mondta. „Fejben kell őket ráhangolni” - tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Brutális szél tombol a fél országban: volt, ahol 116 km/órás széllökést mértek
Hajnal óta a Dunántúlon és Budapest környékén többfelé az alapszél is viharos, 60 km/órát meghaladó, amit 80-90 km/órás széllökések kísérnek.


Nemcsak a zivatarokat kíséri viharos széllökés:

hajnal óta a Dunántúlon és Budapest környékén többfelé az alapszél viharos, 60 km/órát meghaladó, amit 80-90 km/órás széllökések kísérnek

– írja az Időkép.

Budapesten kora hajnal óra rendületlenül süvít a szél,

Fonyód Várhegyen pedig orkán erejű, 116 km/órás széllökést mértek hajnalban.

Sűrű, tarajos hullámok buknak át egymáson a Balatonnál, ilyenkor a keletkező vízpermet a legveszélyesebb. A tó teljes részén másodfokú viharjelzés érvényes, tilos a fürdés.

Fotó: Időkép/Bánkuti Letícia


Link másolása
KÖVESS MINKET: