Orbán Viktor: Meg kell fékezni az áremelkedéseket, megint jöhetnek az árstopok
Ha kell, hatósági árat és profitkorlátozást vezetünk be - jelentette be Orbán Viktor kedden. A miniszterelnök Facebookon közzétett videójában azt mondta, hogy 2024-ben sikeresen letörték az inflációt, januárban azonban drasztikus áremelkedéseket tapasztaltak bizonyos élelmiszeripari termékeknél.
„A liszt ára 40 százalékkal, a tojásé több mint 30 százalékkal, a tejtermékeké 39 százalékkal, és még az étolajé is 10-11 százalékkal nőtt” - sorolta Orbán. Szerinte ez az áremelkedés elfogadhatatlan, és súlyosan érinti a családokat és a nyugdíjasokat.
Azt is hozzátette, hogy egyeztetéseket kezdeményeztek a kereskedők képviselőivel annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló mértékű drágulás. Viszont, ha nem sikerül megállapodásra jutni, akkor a kormány lépni fog.
- mondta Orbán.
A miniszterelnök szerint mindenképpen meg kell fékezni az áremelkedéseket, mert „ami most van, az egész egyszerűen elfogadhatatlan”, és a kormány nem engedi, hogy „kifosszák az embereket”.
Orbán már hétvégi évértékelőjén is beszélt arról, hogy egyes alapvető élelmiszerek árát a kereskedők és áruházak jelentősen megemelték, ami szerinte elfogadhatatlan. Akkor azt is bejelentette: utasította Nagy Mártont, hogy tárgyaljon a kereskedelmi láncokkal az árak csökkentése érdekében.
„Szép szóval, ha nem megy, akkor jön a hatósági ár” - fogalmazott akkor a kormányfő.