HÍREK
A Rovatból

Hatalmasat csökkent a sajtok árán az Aldi: itt van, melyik mennyivel lesz olcsóbb

Február elején a vaj ára is elsőként náluk csökkent.

Link másolása

A vaj árának csökkentése után

március 1-jétől a sajt is olcsóbb lesz az Aldiban, terméktől függően 20-23 százalékkal

- írja a Blikk.

„Az 1 kg-os Tolle Trappista sajt közel 21%-kal lesz olcsóbb, 4790 forint helyett 3790 forint lesz az ára. Az ALDI saját márkás Kokárdás Trappista sajt ára több mint 23%-kal csökken, és a mai naptól 3890 forint helyett 2990 forintba kerül. A 700 grammos ALDI saját márkás Milfina Trappista sajt árcsökkenése több mint 21%, így 3299 forint helyett 2599 forintba kerül. Ugyanennek a sajtnak a laktózmentes változata is közel 21%-kal lesz olcsóbb: 3790 forint helyett 2999 forintot kell érte fizetni. Az ALDI saját márkás, 400 grammos kiszerelésű Milfina Darabolt sajtok ára 20%-kal, 1999 forintról 1599 forintra csökken” - írták.

„Az ALDI már 2021 óta kizárólag magyar trappista sajtot kínál polcain, így akik nálunk vásárolnak trappista sajtot, a magyar tejtermelőket és feldolgozókat támogatják”

- mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy bemutatta a legújabb lombkoronasétányt: 640 milliónyi uniós pénzből, 7 év alatt épült Nagykörűn
Nem nagyon megy ez a lombkoronázás a Fidesznek Hadházy Ákos szerint. A képviselő úgy számolja, méterenként 3 milliójába került a látványosság az unió adófizetőinek.

Link másolása

Néhány napja kilencen vágták át a szalagot Nagykörű új lombkoronasétányánál – írja a látványosságról Hadházy Ákos. A független képviselő szerint sok év alatt, egy vagyonból készült a szerkezet:

„Azt az attrakciót, amire már 2017-ben megkapta a 200 millió forintot a falu,de aztán röpke 7 év kellett a megépüléséhez, csak »kicsit« drágábban: végül 640 millióba került a 240 méteres sétány plusz a kis bisztró a fák között. Azaz méterenként majdnem 3 millióba fájt ez az EU-s adófizetőknek.”

Hadházy szerint az ünnepségen Kállai Mária fideszes képviselő is beszélt a „kezdeti nehézségekről”, amit aztán „összefogással” megoldottak – utóbbiról azt írja, a megoldás újabb 440 millió forintnyi uniós pénzt jelentett.

Az átadó ünnepségről a szoljon.hu is ír. E szerint a Tisza partján, az ártéri erdő lombjai között, nyolc méteres magasságban épült meg a 240 méter hosszú sétány, illetve a hozzá kapcsolódó vendéglátóhely, ahol egy terasszal ellátott étterem kapott helyet. A sétány alatt van egy játszótér is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Meghalt az iráni elnök és a külügyminiszter is, senki nem élte túl a helikopterbalesetet
A helikopter vasárnap délután, feltehetően a rossz időjárási körülmények miatt szenvedett balesetet az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett. Ebrahim Raiszi és Hoszein Amirabdollahián is életét vesztette.

Link másolása

Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter is meghalt az őket szállító helikoptert ért balesetben vasárnap - jelentette a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség hétfőn.

A bejelentést az alelnök, Mohszen Manszúri is megerősítette az X-en.

Az iráni törvények értelmében az átmeneti elnök az addigi első alelnök, Mohszen Mokber lesz.

A helikopter vasárnap délután, feltehetően a rossz időjárási körülmények miatt szenvedett balesetet az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett.

A Vörös Félhold által a roncsokról készített drónfelvételek (képünkön) a becsapódás helyszíneként egy meredek, erdős domboldalt mutattak be, a helikopterből csak egy kék-fehér farok maradt. Cedric Leighton, a CNN katonai elemzője szerint az elnök valószínűleg egy Bell 212-es helikopteren utazott, amely az 1960-as évek végétől állt forgalomba. A szankciók miatt a a pótalkatrészek mindenképpen gondot okoztak az irániaknak, az ezredes szerint ez és a rossz időjárás okozhatta a balesetet.

Irán elnökeként Raiszi volt a második legbefolyásosabb személy az Iszlám Köztársaság politikai struktúrájában Hamenei ajatollah legfelsőbb vezető után.

2021-ben egy nem teljesen tiszta választáson lett az elnök, és az elmúlt években egy olyan vallási vezetésű állam élén állt, amelyet a fokozódó elnyomás és az állandó tüntetések, megmozdulások jellemeztek - írta a CNN.

A katasztrófa ráadásul nehéz pillanatban történt a Közel-Keleten: háború dúl Gázában, néhány hete pedig Irán drón-rakéta támadást intézett Izrael ellen, amit Izrael egy gyenge válaszcsapással torolt meg.

Így egyébként az ország legfőbb vezetőjének utódlása is kérdésessé vált. Raiszit egyértelműen Hamenei pártfogoltjának tekintették, a 85 éves vezető halála vagy lemondása esetén Raiszi lehetett volna az utódja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megtalálták az iráni elnök holttestét, a többiekével együtt meg is kezdték az elszállítását
A hivatalos bejelentés után az iráni kabinet rendkívüli ülést hívott össze. Már több Irán-barát vezető kifejezte részvétét, köztük Putyin, Hszi Csin-ping kínai elnök, Erdogan török ​​elnök és Bassár Aszad szíriai elnök.

Link másolása

Ebrahim Raisi elnök, Hossein Amir-Abdollahian külügyminiszter, Al-e Hashem ajatollah, Malek Rahmati kelet-azerbajdzsáni főkormányzó, Raisi testőre és a pilóta mind meghaltak a helikopter-balesetben Irán északnyugati részén – jelentette be az állami tévé. A hivatalos bejelentés után az iráni kabinet rendkívüli ülést hívott össze - írja az Iranian International.

Egy katonai vezető szerint szerint a holttestek egy része megégett, és nem azonosítható. A Vörös Félhold vezetője, Pir-Hossein Kolivand közölte, hogy Ebrahim Raisi elnök holttestét és a kísérő küldöttségét már elszállították, a kutatási akció mostanra befejeződött.

Kolivand megerősítette, hogy a holttestek úton vannak Tabrizba.

Mohammad Javad Zarif volt külügyminiszter kijelentette, hogy részben az Egyesült Államok a felelős a helikopter-balesetért. Egy televíziós interjúban Zarif bírálta az amerikai szankciókat, és azt állította, hogy azok megakadályozzák az irániakat abban, hogy minőségi repülőgépekhez jussanak.

A világ vezetői részvétüket fejezték ki Ebrahim Raisi iráni elnök és Hossein Amir-Abdollahian külügyminiszter halála után.

Az elsők között Vlagyimir Putyin orosz elnök, Hszi Csin-ping kínai elnök, Erdogan török ​​elnök és Bassár Aszad szíriai elnök küldött üzenetet.

Putyin méltatta a néhai iráni elnököt az orosz-iráni kapcsolatok erősítéséhez nyújtott felbecsülhetetlen értékű hozzájárulásáért.

Erdogan „értékes kollégaként és testvérként” jellemezte Raisit az X közösségimédia-platformon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gyurcsány „kurzuskeresztényekről” posztolt, aztán megjelent Magyar Péter a poszt alatt, és kommentháború tört ki
Hamis prófétákról posztolt Gyurcsány Ferenc, amit Magyar nem hagyott szó nélkül. A TISZA Párt elnökének Vadai Ágnes vágott vissza.

Link másolása

Kommentháború tört ki Gyurcsány Ferenc pünkösdi posztja alatt, miután a DK elnöke „kurzuskeresztényekről” írt. Gyurcsány egy Máté evangéliumából vett, hamis prófétákról szóló idézettel illusztrálta gondolatait a posztban, melyet így kezdett:

„Nem hinném, hogy politikai vitákat bibliai idézetekkel, mint végső, megfellebbezhetetlen érvekkel lehet eldönteni. Ájtatatosságba burkolózó kurzuskeresztények rossz szokása ez. Ha elfogy gondolat, kölcsönkérnek mondjuk az apostoloktól. Ha nincs hova menekülni, akkor a szentírás tekintélye mögé bújnak. Csak szólok, nem veszélytelen vállakozás ez, mert túl sok rétege van az Írásnak ahhoz, hogy a megsemmisítőnek szánt fegyver visszafelé süljön el.”

Hamar megjelent a poszt alatt Magyar Péter kommentje. A TISZA Párt elnöke ezt írta:

„Pánik üzemmódban a hatalmi elit - 20 nap! Van annak egy diszkrét bája, amikor Schiffer András Gyurcsány Ferenc posztjait lájkolja, amikor a rogáni propaganda Gyurcsányék újságírójára hivatkozik, Gyurcsányék pedig a NER propagandát idézik. És persze mind közösen hivatkoznak az adócsaló bulvárkirály által megszerkesztett és Tóni által megírt propagandára. A hatalmi elit és a kitartott médiamunkásai közösen próbálják megtartani a koncot és minden nap bebizonyítják, hogy ők egy brancs.”

Ezt pedig már Vadai Ágnes DK-s képviselő és EP-képviselőjelölt sem hagyta szó nélkül. Vadai így vágott vissza Magyarnak:

„Gondolom a szeretet jegyében mondja állandóan, hogy a DK és annak aktivistái, tagjai és szavazói kollaboránsok. És ha már a NER haveri köre. Árulja már el, hogy éppen mit csinált, amikor mi tüntettünk a katonák és rendőrök nyugdíjáért vagy éppen a rokkantnyugdíjasok megalázása ellen? Rúgták-e ki az ön rokonát, mert a rendszer ellen küzdött?”


Link másolása
KÖVESS MINKET: