A Rovatból

Hatalmas vihart kavart Cristiano Ronaldo magángépen vigyorgós szelfije az eltűnt focista repülőbalesete után

Ennél szerencsétlenebbül nehezen időzíthette volna – nem csoda, hogy rengetegen kiakadtak.


A Juventus portugál csatára, aki nemcsak a pályán, hanem a közösségi médiában is folyamatosan élvezi a szupersztárnak kijáró figyelmet, a magánrepülőgépén készült, diadalmasan mosolygó portréját tette fel a Twitterre. A képnek rövid idő alatt több mint 80 ezer lájk és 6000 megosztás jutott.

Mint arról mi is beszámoltunk , lezárult Ronaldo spanyolországi adócsalási ügye, amelyben a hatóságok spanyol jogi szakértők szerint sokkal enyhébben jártak el az ő esetében, mint a hasonló ügyben perbe fogott Lionel Messinél.

A baj azonban nem is ez volt a szelfivel, sokkal inkább az, hogy mindezt tette olyan pillanatban, amikor két napja semmi hír a Cardiff City új szerzeményéről, az argentin Emiliano Saláról, aki a wales-i városból hétfőn indult el kétszemélyes magángépen Franciaországba és eltűnt a La Manche csatorna felett. és eltűnt a La Manche csatorna felett.

A vihart Gary Lineker, az 1986-as vb angol gólkirálya, ma a BBC sportkommentátora indította el, aki kijelentette: „Igazán nem most van itt egy ilyen tweetnek az ideje”. Az ő posztját is közel 30 ezren kedvelték, 5000-en osztották meg és megjegyzése körül alaposan megoszlottak a vélemények.

Voltak, akik helyeselték, mert úgy vélték, Ronaldo valóban érzéketlenségről tett tanúságot, és csak saját magával van elfoglalva, mások szerint a portugál egész egyszerűen rosszul időzítette a fotót, és lehet, hogy nem is tudott Sala szerencsétlenségéről. Voltak, akik szerint maga az angol focilegenda túlozta el reakcióját, sőt, meg is vádolták, hogy saját nézettségét akarta Ronaldo tweetjének beágyazásával növelni.

A fotó kapcsán persze előjött a Messi-Ronaldo párhuzam is, sőt, az is, hogy CR7 csak azért úszta meg a börtönt, mert gazdag és híres. Ahogy már ilyenkor lenni szokott, összecsaptak a portugál gólzsák rajongói és gyűlölői, akik acsarkodásaikban el is feledkeztek Emiliano Sala szerencsétlenségéről… - idézte a Daily Mail.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Curtis háttérénekese is megjelent az X-Faktor válogatóján, Majka rögtön kérdezősködni kezdett nála
Széles Iza a 2005-ös Megasztár harmadik évadának döntőse volt, azóta pedig Curtis háttérénekese lett. Most viszont szólóban próbált szerencsét az X-Faktorban.


Az idei X-Faktorban több régi Megasztár-szereplő is feltűnt. Múlt héten Patai Anna, most pedig Széles Iza, a 2005-ös Megasztár harmadik évadának döntőse állt X-Faktor válogatóján a mentorok elé.

Az énekesnőt régi ismerősként köszöntötték a műsorvezetők és a mentorok, mivel évek óta Széki Attila, azaz Curtis háttérénekesnőjeként dolgozik.

„Nagyon örülök, hogy a csapatának a részese lehetek, egy igazi családként turnézunk együtt nyaranta. Számomra nagyon fontos volt, hogy mielőtt eljövök ide, megbeszéljem Atival, hogy indulok egy ilyen versenyben, és abszolút pozitívan fogadta, nagyon jószívűen állt hozzá, és a saját karrierem ügyében is tök jó, hogy szabad utat kaptam”

– mondta a színpadra lépése előtt.

A színpadon elárulta, elsősorban magának szeretne bizonyítani azzal, hogy kipróbálja magát szólóénekesként is.

„Az Atika mit szólt ehhez, hogy ide jöttél?”

– tette fel a kérdést Majka.

„Támogat. Azt mondta, ha nekem erre szükségem van, akkor jöjjek, csináljam, ő szurkol nekem”

- felelte Iza.

Széles Iza produkciója végül meggyőzte a mentorokat, hiszen négy igennel jutott tovább a következő fordulóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Galla Miklós: Kiderült, hogy kétszer annyi az adótartozásom, mint hittem. Kérem, segítsetek
A humorista ismét a követőihez fordult, és eladásra kínálta egyik festményét is. Köszönetet mondott az eddig kapott támogatásért.


Galla Miklós újabb bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amelyben arról számolt be, hogy korábban rosszul becsülte meg anyagi helyzetét. Mint írta: „Amióta a legutóbbi posztomat írtam,

kiderült, hogy kétszer annyi az adótartozásom, mint hittem. Kérem, segítsetek.”

A humorista korábban is kérte követői támogatását, mostani posztjában pedig megköszönte az eddig kapott segítséget, ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is szüksége van anyagi támogatásra. Hozzátette: festményeit is hajlandó eladni, egyik alkotásáról képet is mellékelt a bejegyzéshez.

Külön megemlítette Delhusa Gjont is, aki – véleménye szerint – „kedves és igaz posztot írt Laár Andrásról és róla”.

A bejegyzés vegyes reakciókat váltott ki. Több hozzászóló bírálta a humoristát a nyilvános segítségkérés miatt, és kifogásolták, hogy az egyébként 66 éves, rossz egészségi állapotban lévő nyugdíjas miért nem vállal munkát.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A vér is folyt a Sztárbox női gálamérkőzésén – Schóbert Lara esélyt sem hagyott Dárdai Blankának
A 2025-ös évadban nincs női pehelysúly, ezért különmeccsen találkoztak. A 3. és 4. menetben rászámoltak Dárdaira.


Schóbert Lara egyhangú pontozással legyőzte Dárdai Blankát a Sztárbox október 5-i adásának címvédő gálamérkőzésén. A tavalyi női pehelysúly-győztes ezzel megvédte az övét.

Mivel a 2025-ös évadban nincs női pehelysúly kategória, ezért Dárdai Blanka Instagram-posztban kihívta Schóbert Larát. „Évek óta figyeltem a műsort, és nagy rajongója voltam” – mondta Blanka. Lara felidézte a tavalyi menetelését: „Tavaly én mindent elértem, amit akartam”. Hozzátette: „Amikor Blanka kihívott engem a posztjával, akkor először elbizonytalanodtam”.

Az első menetben azonnal egymásnak estek, kevés védekezéssel; Dárdai a sarokba is került, a végén Lara több erős ütést vitt be. A második menetben Lara jól tartotta a távolságot, pontosan talált és többet védekezett; Kokó szerint Blanka nem védekezett megfelelően.

A harmadik menetben a bíró rászámolt Blankára. Dárdai próbált kezdeményezni, de Lara ütései ültek jobban. A negyedik menetben Lara beszorította Blankát a kötélhez, ismét rászámoltak az énekesnőre. Dárdainak vérzett az orra, de végig küzdött. A végén megölelték egymást a ringben.

A pontozók egyhangú döntéssel Schóbert Larát hozták ki győztesnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megrázó produkció az X-Faktorban: családon belüli bántalmazásról énekelt az egyik versenyző, Tóth Andi el is sírta magát
Sóti Julianna saját dalával állt színpadra az X-Faktor válogatóján. A bántalmazásról szóló megrázó előadásával nemcsak a mentorokat, de a nézőket is mélyen megérintette.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. október 05.



Sóti Julianna egy különleges és igazán megrendítő produkcióval állt színpadra az X-Faktor válogatóján. A fiatal énekesnő egy saját dalt adott elő, amelyet saját élményei ihlettek. Elmondása szerint bántalmazott családból származik, és az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet: aki hasonló helyzetben van, kérjen segítséget, és ne féljen, mert van kiút.

Megrázó előadásával mély benyomást tett mind a mentorokra, mind a közönségre. Tóth Andit különösen megérintette a produkció, és nem tudta visszatartani a könnyeit.

„Nekem ez olyan volt, mint egy előadás, és azt éreztem végig, hogy nagyon-nagyon hálás vagyok neked, hogy behoztad ezt a témát. Talán ez volt az első alkalom, hogy ez a téma be lett ide hozva az X-Faktor színpadára, és nekem egyáltalán nem volt sok, mert ezzel demonstráltad a fontosságát ennek az egésznek: hogy nem vesszük észre, hogy mennyire itt van köztünk, mennyire jelen van. És persze, legyintünk egyet, hogy ez velünk nem történik meg, de minden sarkon van egy ilyen, ha nem több. Szóval nagyon köszönöm!”

– fogalmazott az énekesnő az értékelésében.

A mentorok végül négy igennel juttatták tovább Sóti Juliannát. A produkció után Majka ezt mondta Tóth Andinak: „De aranyos vagy, elsírtad magad. Még nem is sírtad el magad soha.”

„Nem, nem szoktam sírni” – válaszolta az énekesnő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: