Hamis messiások témakörben tart országjárást a Békemeneteket is szervező CÖF
Folyami polgárnaszád elnevezéssel, a nemzeti kormány által elért eredmények megvédése érdekében és szellemi honvédők toborzása céljából országjárásba kezd a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) – jelentette be a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Csizmadia László közölte: az akció keretében településről településre végigjárják az ország mind a 106 egyéni választókerületét, fórumokon hívják fel a figyelmet a „hamis messiások” veszélyére, és egy erre az alkalomra készült zsebkönyvben mutatják be az elmúlt másfél évtizedben elért eredményeket.
Fontosnak tartják ugyanis, hogy a nemzeti keresztény oldal online fellépéséhez – mint a Harcosok Klubja vagy a Digitális Polgári Körök – társuljon egy offline fellépés is – tette hozzá.
Elmondta: az országjárás során mérlegelésre biztatják az embereket, éltetik a hazaszeretet és a családok összetartó erejét. Jelzik, hogy a négyszer megvalósult kétharmados összetartozás, az ebből fakadó bizalom és a biztonság drága kincs, ami a békét és a jövőt jelenti.
– fogalmazott.
Fricz Tamás politológus a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy olyan, a korábbiaknál markánsabb kihívás érte az elmúlt időszakban a keresztény-nemzeti tábort, ami harcra késztet. Van mit megőrizni és van mit elveszíteni, ezért meg kell erősíteni a táboron belüli összetartást, továbbá a legfontosabb a patrióta identitás megőrzése.
A politológus úgy vélekedett, a nyár megmutatta, hogy a keresztény-nemzeti tábor képes a megújulásra, hiszen a Harcosok Klubjának és a Digitális Polgári Köröknek együttesen immár mintegy százezer tagjuk van. Ugyanakkor szükséges az is, hogy jelen legyenek az offline térben.
Ezzel kapcsolatban felidézte, a 2002-ben létrehozott polgári körök sikere alapozta meg a Fidesz-KDNP társadalmi beágyazottságát, majd a polgári köröktől 2009-ben a CÖF vette át a zászlót.
Hozzátette: ennek ellenére mindenki tisztában lehet a programjukkal, hiszen a Tisza Párt része az ukránbarát, háborúpárti brüsszeli hálózatnak, amely támogatja az LMBTQ ideológiát, az illegális migrációt, Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, és azt a túlzott zöldprogramot, amely tönkreteszi Európa gazdaságát.