HÍREK
A Rovatból

Élőben közvetítette a német neonáci férfi, ahogy vérfürdőt rendezett Halléban

A 27 éves Stephan B. katonai sisakjára szerelt kamerával közvetítette a helyi zsinagóga elleni támadását. Két embert ölt meg.

Link másolása

Egy 27 éves német fiatalember a hallei lövöldöző - jelentette egybehangzóan több hírportál szerda este. A beszámolók szerint a neonáciként jellemzett Stephan B. a katonai sisakjára szerelt kamerával élőben közvetítette a legfőbb zsidó ünnepnap, a jóm-kipúr miatt hívőkkel teli hallei zsinagóga elleni támadását.

A férfi azonban nem tudott áthatolni a megerősített, biztonsági kapun, és az épület melletti temetőbe se jutott be.

A sikertelen támadás után az utcán hátulról lelőtt egy fiatal nőt, aki éppen arra járt, majd autójával egy közeli török büféhez hajtott, amelyben lelőtt egy férfit, és elmenekült.

Menekülés közben tűzpárbajba került a rendőrökkel, és megsebesült. Egy közeli településen ismét lövöldözni kezdett, és elrabolt egy taxit. Végül

Hallétól nagyjából 30 kilométerre fogták el, miután nekihajtott egy teherautónak.

Antiszemita indíttatásra és szélsőjobboldali háttérre utalnak a németországi Halléban szerdán történt lövöldözés körülményei, a cselekményt egy ember követte el - közölte korábban Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter.

A politikus este kiadott közleményében megerősítette, hogy az esetnek két halálos áldozata és két sebesültje van.

Mint írta, egy állig felfegyverzett ember megpróbált behatolni a hallei zsinagógába, amelyben nagyjából nyolcvanan tartózkodtak.

Így a legfőbb zsidó ünnepnap, a jóm-kipúr az idén "fekete nap" - fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy a lehető legélesebben elítéli a "békés együttélésünk ellen intézett visszataszító támadást".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter háborút, Gyurcsány Ferenc migrációt, Karácsony Gergely pedig gender-propagandát tálal fel a Fidesz új kampányvideójában
Az Európai Bizottság elnöke egy csengővel jelez a pincérként megjelenő ellenzéki politikusnak. A Brüsszel szóba pedig egy dollárjelet szerkesztettek.

Link másolása

Új reklámanyagot tett közzé a Fidesz a közösségi oldalán - szúrta ki az RTL.

A kampányfilmben az ellenzéki „főgonoszok” szerepelnek, ahol helyet kapott már

Magyar Péter is, aki a kormánypárt szerint háborút hoz nekünk. De Karácsony Gergely, Budapest regnáló főpolgármestere is pincérként lép fel, aki a Gender-propagandát szolgálja fel. A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc pedig migrációt tesz az asztalra.

Míg viszont a többi politikus hoz valamit, addig Dobrev Klára üres kézzel jelenik meg a videóban.

Külön érdekesség, hogy a Brüsszel szóba bekerült egy dollárjel, így a belga fővárost a reklámban Brü$szelként írják. Ugyanakkor a videós anyag szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke irányítja az ellenzéki politikusokat.

A kampányvideó itt tekinthető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk