HÍREK
A Rovatból

Hadházy Ákost támogatja a Kétfarkú Kutya Párt Zuglóban az előválasztáson

Korábban az MSZP mellett a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és a Jobbik is Tóth Csaba mellé állt.


Néhány hete komoly vitákat váltott ki az ellenzéki oldalon, amikor kiderült, hogy a Jobbik, a DK és a Párbeszéd (valamint maga Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt) is az MSZP-s Tóth Csabát támogatja a zuglói előválasztáson a Momentum által jelölt Hadházy Ákossal szemben.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt már korábban bejelentette, hogy nem vesznek részt az előválasztáson, legalább 71 körzetben önállóan indítanak majd jelöltet jövő áprilisban. Ennek ellenére most fontosnak érezték, hogy kiálljanak Hadházy mellett.

Kovács Gergely, a párt elnöke egy rövid videóban bejelentette: a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjét, a jelenleg független képviselőként dolgozó Hadházy Ákost támogatják a zuglói előválasztáson.

A szokásos iróniát sem mellőző felvételen Kovács a következőket mondja:

Tóth Csaba végülis annyira nem gáz. Máshol is előfordult, hogy eltűntek képviselők. Az, hogy a feleségének a cége besegít a zuglói önkormányzatnak, szintén egy remek dolog. És rengeteg emberrel gyarapította az MSZP tagságát Vas megyében, ami szintén becsülendő.

A XII. kerületben önkormányzati képviselőként is dolgozó pártelnök ugyanakkor hozzátette: szavazóiknak valószínűleg ez nem menne le a torkán, ezért támogatják Hadházyt. Kovács Gergely stílszerűen mindezt egy „Tóth Csaba. Nem olyan gáz” feliratú pólóban közölte a nyilvánossággal.

A felvétel hátterében egy ásó alak is látható, ami Karácsony Gergely korábban kiszivárgott hangfelvételére lehet utalás, amelyen az akkor még csak főpolgármester-jelölt arról beszél: ha visszamegy Zuglóba, őt ott „elássák”.

Karácsony később tagadta, hogy ezzel Tóth Csabára utalt volna, ahogy azt is, hogy Tóth többször megfenyegette a családját. Állítása szerint a hangfelvételt, amelyen ez hangzik el, manipulálták. Nemrég úgy fogalmazott: ha régebben voltak is viták köztük, az már a „múlt része”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Dulakodásba fulladt a Momentum akciója az MTVA épületénél Orbán Viktor rádiós interjúja előtt – videó
Péntek reggel demonstráció zajlott az MTVA épülete előtt, ahol a Momentum Mozgalom tagjai Orbán Viktor interjúja ellen tiltakoztak.


A Momentum országgyűlési képviselői, elnökségi tagjai és aktivistái molinókkal érkeztek az MTVA épületéhez, hogy tiltakozzanak a miniszterelnök heti interjúja ellen. A demonstráció során a helyszínen tartózkodó biztonságiak megpróbálták feltartóztatni a tiltakozókat, amiből dulakodás alakult ki. A Momentum az eseményről videót is megosztott a közösségi oldalán.

Orbán verőemberei törtek utat a miniszterelnök ma reggeli hazugságainak

A Momentum Mozgalom országgyűlési képviselői, elnökségi tagjai és aktivistái molinókkal várták Orbán Viktort az MTVA épülete előtt ma reggel, hogy békés eszközökkel akadályozzák meg azt, hogy a miniszterelnök a szokásos hazugságait és uszításait a rádión keresztül az emberekre zúdítsa.

Az állampárt verőemberei azonban agresszíven és durván megakadályozták ezt, ilyen módszereket Oroszországban láttunk.

1848-as hőseink legfontosabb követelése az volt 177 évvel ezelőtt, hogy kívánjuk a sajtó szabadságát – ma mi is ezért álltunk ki a propagandagyár központjánál, amire a hatalom válasza az erőszak volt.

Közösen kell megakadályoznunk az orbáni hazugságok terjedését – mi mindaddig így fogunk tenni, a blokádot addig fogjuk hétről hétre fenntartani, amíg az állampárt vezetője le nem szokik a pénteki reggeli hazudozásról.

Közzétette: Momentum Mozgalom – 2025. március 14., péntek

A párt Facebook-posztjában azt írta:

„Orbán verőemberei törtek utat a miniszterelnök ma reggeli hazugságainak”.

A bejegyzésben hozzátették, hogy békés eszközökkel akarták megakadályozni a miniszterelnök interjúját, mert szerintük az valótlan állításokat tartalmaz.

A demonstrálók szerint a biztonságiak erőszakosan léptek fel velük szemben. A Momentum azt állította, hogy

„ilyen módszereket Oroszországban láttunk”. A tiltakozás során a párt kifejezte, hogy a sajtószabadság védelmében léptek fel:

„1848-as hőseink legfontosabb követelése az volt 177 évvel ezelőtt, hogy kívánjuk a sajtó szabadságát – ma mi is ezért álltunk ki a propagandagyár központjánál, amire a hatalom válasza az erőszak volt”.

Az eset Orbán Viktor interjúja előtt történt, amelyben a miniszterelnök az árrésstopról és az anyák adómentességéről is beszélt.

(via Blikk)

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lázár János az első tapasztalatok után kirúgta a teljes vezetőséget, miután átvette az útdíjkezelést Rogántól
Lázár János azonnali változtatásokat vezetett be a Nemzeti Útdíjszolgáltató Zrt.-nél (NÚSZ), miután az Építési és Közlekedési Minisztérium átvette a cég irányítását Rogán Antaltól. A miniszter leváltotta a teljes felsővezetést, és független informatikai auditot rendelt el.


A Nemzeti Útdíjszolgáltató Zrt (NÚSZ) eddig a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozott, azonban a kormányzati struktúra átalakítása után az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) vette át a felügyeletet – számolt be róla a Telex.

Az átvételt követően Lázár János azonnal leváltotta Bozóky Alex vezérigazgatót és a vezetőséget – írja a lap. A minisztérium átfogó vizsgálatot indított a rendszer hatékonyságának felmérésére, valamint egy teljes körű informatikai auditot is elrendelt.

Az ÉKM közleményben erősítette meg a vizsgálat tényét.

„Zajlik egy auditfolyamat, amelynek célja a költségek csökkentése és a bevételek növelése, de az audit lezárultáig további tájékoztatást nem tudunk adni” – közölték.

A minisztérium szerint az útdíjbeszedés költsége túl magas, ezt szeretnék jelentősen csökkenteni. Az egyik legfontosabb változás az informatikai rendszerek és a beszállítók felülvizsgálata. A Rogán Antal vezette időszakban a rendszert átalakították, és az ATS AI Services Zrt. kapta meg a díjellenőrzési feladatokat. Az ÉKM azonban az utolsó pillanatban leállította a cég további feladatainak átvételét.

A minisztérium átvizsgálja a korábbi szerződéseket, hogy megállapítsa, működhet-e hatékonyabban a rendszer. A NÚSZ bevételei ugyanakkor jelentősek: 2023-ban 532 milliárd forint, 2024-ben már 804 milliárd forint érkezett az állami kasszába. A kormány 2025-re 900 milliárd forintos bevételt vár, 2030-ra pedig az 1200 milliárd forintos célt tűzte ki.

Lázár János tervei között a költségcsökkentés mellett a létszámleépítés is szerepel.

A körülbelül 660 fős állományt jelentősen csökkentenék, mivel a NÚSZ inkább megrendelőként működik, és nem fejlesztést végez.

Az irányítást Bartal Tamás helyettes államtitkár vette át, aki a minisztériumon belül a közbeszerzésekért és a vagyongazdálkodásért is felel.

A Telex szerint a minisztérium azt is vizsgálja, hogy a jelenlegi beszállítói szerződések fenntarthatóak-e, vagy átalakításra van szükség. Az audit lezárulásával várhatóan további változások is történhetnek az útdíjkezelés rendszerében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Vitár Róbert
90 éves korában elhunyt Vitár Róbert sportriporter. Több évtizeden át dolgozott a Magyar Televíziónál, majd az Eurosportnál folytatta pályafutását.


90 éves korában meghalt Vitár Róbert sportriporter – tudta meg a Blikk.

Vitár Róbert 1934. augusztus 29-én született Budapesten. A zuglói Szent István Gimnáziumban tanult, majd a Pedagógiai Főiskola könyvtár szakán szerzett diplomát. Pályafutását a Gorkij Könyvtárban kezdte, 1958-ban pedig a Magyar Televízióhoz került, ahol előbb az archívumban, később a sportosztályon dolgozott.

1962 és 1968 között a Medicina Könyvkiadó sportszerkesztőségében tevékenykedett, majd a Lobogó sportrovatának vezetője lett. 1970-ben visszatért a Magyar Televízió sportosztályára és a Telesporthoz. Több sportág közvetítésében is részt vett, síugrást és ritmikus gimnasztikát is kommentált. Négy téli olimpiáról tudósított: Innsbruck (1976), Lake Placid (1980), Szarajevó (1984) és Calgary (1988). 1960 és 1973 között Tárnoki László fedőnéven jelentéseket írt az állambiztonságnak.

A Testnevelési Főiskolán sportszervezői diplomát szerzett. 1980 és 1984 között a Magyar Tornaszövetség ritmikus sportgimnasztikai szakbizottságának elnökhelyettese, majd elnöke volt.

1996-ban nyugdíjba vonult, de még 2002 elejéig az Eurosport munkatársa volt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Ha kell, foggal-körömmel, ásóval, kapával…” – harcias üzenetet küldtek az akkufeldolgozó-ellenes sóskúti képviselők Gulyás Gergelynek
Mi kell még, hogy megértsétek: nem kérünk ebből az üzemből – üzenték az önkormányzati képviselők a miniszternek.


„Nem kérünk ebből az üzemből, és nem fogjuk engedni, hogy elinduljon! Ha kell, foggal-körömmel, ásóval, kapával...” - többek között ezt írták az akkufeldolgozó ügyében Gulyás Gergelynek címzett levelükben a sóskúti önkormányzati képviselők.

A miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón arról beszélt, az elmúlt évtizedekben több olyan gyár épült, ahol egy közösség eleinte aggódott, de végül nem történt semmi gond.

Gulyás szerint amúgy sem lehet tiltakozni, amikor elkészült egy gyár, csak előtte

– ha a képviselő-testület a beruházás elején tiltakozik, akkor oda nem kell telepíteni semmilyen gyárat, de ha már megépült a gyár, utána felesleges tiltakozni.

Erre érkezett a sóskúti önkormányzati képviselők válasza, amit pénteken tettek közzé a Facebook-oldalukon.

„Nem, »tisztelt« Gulyás úr, itt nem ez történt! Nem ÉPÜLT meg a gyár, hanem csupán megvettek egy, a tevékenység végzéséhez jelenlegi állapotában nem alkalmas ingatlant, az elejétől fogva tiltakozik a lakosság is, amint híre kelt a tervezett üzem indulásának! Elkaszáltatok egy népszavazást, és a Kúria, majd az Alkotmánybíróság a fellebbezésünket is! Mi képviselők, a polgármesterünk, a jegyzőnk, de a főépítész is elutasította az engedélykérelmeket! Az épületre vonatkozó rendeltetésmódosítást és a telepengedélyt is! A helyi szabályozások, a HÉSZ teljes mellőzésével adtatok ki egy hulladékgazdálkodási engedélyt titokban, egy GKSZ övezetbe sorolt területre, a lakosság és a testület akaratának figyelmen kívül hagyásával! (Bújtatott akkumulátor hulladékfeldolgozás “fémkereskedelem” néven) Ezt is megtámadtuk és benyújtottuk az engedély ellen a keresetlevelünket és azonnali jogvédelmet kértünk. Mi kell még, hogy megértsétek: nem kérünk ebből az üzemből, és nem fogjuk engedni, hogy elinduljon! Ha kell, foggal-körömmel, ásóval, kapával.... Sóskút többre érdemes!”

A sóskútiak régóta tiltakoznak az üzem ellen.

Tavaly januárban egy tervezett közmeghallgatás botrányba is fulladt egy tervezett közmeghallgatás, ahonnan a korábbi polgármestert és az akkumulátor-ipari cég képviselőit a rendőrök menekítették ki.

Kőnig Ferenc később az RTL-nek azt mondta, hogy ő nem hívta az Andradát a faluba, de mindegy is, mert ha a kormány eldöntötte, úgyis jönni fognak. Szerinte a tiltakozóknak magasabb szinten kellene a felelősöket keresni.

König aztán a 2024-es önkormányzati választásokon alulmaradt a Sóskút Civil Kör színeiben induló Mészáros József ellen.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk