HÍREK
A Rovatból

„Ha van még Önben egy szemernyi jó érzés, azt javasoljuk, mielőbb kérjen bocsánatot” – A Mészáros Csoport visszaszólt Hadházynak Várkonyi Andrea kritizálása miatt

Hadházy Ákos korábban egy Facebook-posztjában Várkonyi Andrea ruháit és luxustáskáit vette célba. A Mészáros Csoport válaszként durva hangvételű közleményt adott ki.


Hadházy Ákos ezúttal Várkonyi Andreáról posztolt a Facebookon. A független országgyűlési képviselő egy jótékonysági eseményen készült fotók alapján arról írt, hogy szerinte Mészáros Lőrinc felesége milyen ruhát, táskát és cipőt viselt. Hadházy számításai szerint a Louis Vuitton márkájú kiskosztüm 1,8 millió, a táska 1,2 millió, a cipő pedig hétszázezer forintba kerülhetett.

Összesen majdnem négymillió (!) forintba öltözve dicsekedett Andi azzal, hogy az Önöktől lopott pénzből kegyesen...

Közzétette: Hadházy Ákos – 2025. április 12., szombat

A Mészáros Csoport közleményben reagált, amelyet a 444-nek küldtek el. A közleményben azt írták, hogy a Hadházy által említett „pár forintos” jótékonykodás valójában 250 millió forintos támogatást jelent. Hozzátették: „Ennek az adományozásnak semmi köze Lázár János Miniszter Úr kullancsos kijelentéséhez, tekintve, hogy a támogatásról a megegyezés már hónapokkal korábban megszületett. Mindemellett

Mészáros Lőrinc Úr a kullancsozást nem is vette magára, mivel csak a tavalyi évben a Mészáros Csoport nagyságrendileg 20 MILLIÁRD forintot fordított támogatásokra, adományra, szponzorációra. Nem beszélve arról, hogy később Lázár János is jelezte, hogy nem Mészáros Lőrincnek címezte a kijelentését, pont ezen ismert nagyságrendű adományozások okán sem.”

A közleményben azt is javasolták a képviselőnek, hogy „jövedelméből arányosan nyugodtan fordítson ’pár forintot’ ő is jótékonyságra ahelyett, hogy a pénzét repülőgép üzemanyagra költi azért, hogy mások után kukkoljon a levegőből”. Ezen kívül az is szerepel benne: „egy ilyen hangvételű és kritikájú posztot ne írjon az, aki az adófizetők pénzéből kunyerálja össze a saját sok milliós büntetéseinek kifizetését”.

A Mészáros Csoport szerint Hadházynak bocsánatot kellene kérnie:

„Ha van még Önben egy szemernyi jó érzés, azt javasoljuk, mielőbb kérjen bocsánatot attól a több ezer tisztességes pályázótól, akik az alapítványhoz fordulnak, hogy beteg gyerekeik életét könnyebbé tehessék, amiért lekezelően könyörgő kérelmezőknek nevezte őket.”

A közlemény végén egy korábbi, 2022-es kampányt is megemlítettek. Akkor több kormánypárti sajtóorgánum foglalkozott egy 2005-ös gyerekbántalmazási üggyel, amelyben Hadházy Ákos neve is felmerült. A 444 emlékeztetett: három éve egy blogon jelent meg egy poszt az ügyről, ami a blog egyetlen bejegyzése volt, és rövid időn belül eltűnt. Az ismeretlen szerző azt állította, hogy Hadházy nevelt fiának apja a gyámhatóságnál azt mondta, a politikus nyaralás közben úgy megütötte a gyereket, hogy annak felrepedt a fejbőre, amit össze kellett varrni.

A 444 információi szerint az ügyet a szekszárdi gyámügy és a rendőrség is vizsgálta, de végül lezárták, Hadházyt nem gyanúsították meg semmivel. A közlemény végén ez állt: „ne a nevelt gyerekét verje meg úgy, ahogy hírlik, hogy a kisgyereket kórházba kellett vinni, hanem fogja kézen a családját, és vigye inkább őket Ön is színházba. Meglátja, milyen jó lesz.”

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Donald Tusk keményen beszólt Orbán Viktornak: Ön orosz olaj vásárlásával finanszírozza ezt a háborút! – A magyar kormányfő is visszavágott
A lengyel kormányfő szerint az ukrajnai háború „a mi háborúnk is”. Orbán visszaszólt, Tusk pedig kemény kérdést szegezett neki az X-en.


Orbán Viktor és Donald Tusk a közösségi médiában kezdtek üzengetni egymásnak az ukrajnai háború kapcsán. A vita egy varsói biztonsági fórumon elhangzott kijelentés után indult el, ahol a lengyel miniszterelnök azt mondta: az ukrajnai háború „a mi háborúnk is”.

Orbán Viktor az X-oldalán reagált a kijelentésre. Bejegyzésében ezt írta:

„Lehet, hogy ön úgy gondolja, hogy háborúban áll Oroszországgal, de Magyarország nem. Az Európai Unió sem.”

A magyar miniszterelnök szerint Tusk „veszélyes játékot játszik” több millió európai életével és biztonságával.

A vitába bekapcsolódott Wladyslaw Teofil Bartoszewski is, aki a Radio ZET műsorában üzent Orbán Viktornak. A lengyel külügyminiszter-helyettes így fogalmazott: „Tisztelt miniszterelnök úr, ön orosz olaj vásárlásával finanszírozza ezt a háborút. Ezzel ön annak a két európai miniszterelnöknek az egyike, aki még így tesz. Kérem, hagyja abba ezt! Pénz nélkül az oroszok nem tudják folytatni a háborút.” Ezzel Bartoszewski minden bizonnyal Robert Fico szlovák miniszterelnökre is utalt.

Tusk csütörtökön válaszolt Orbán kijelentésére. A lengyel kormányfő ezt írta az X-en:

„Orbán Viktor miniszterelnök úr, Oroszország kezdte a háborút Ukrajna ellen. Ők döntöttek úgy, hogy háborúban kell élnünk. És ilyen időkben az egyetlen kérdés az, hogy kinek az oldalán állsz.”

Orbán nem sokkal később újabb bejegyzésben reagált: „Megértem, hogy Ön határozottan Ukrajna oldalán áll. Kérem, értse meg, hogy mi határozottan Magyarország oldalán állunk. Az Ön kérdése az, hogy ki nyeri meg az orosz–ukrán háborút. Az én kérdésem az, hogy hogyan tudjuk befejezni a háborút, megmenteni több tízezer ember életét, és biztonságot nyújtani a magyaroknak” – fogalmazott a magyar kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Puzsér Róbert: A testünkkel védjük meg Juhász Pétert! – Vasárnapra a Kossuth térre hívják az embereket
A Polgári Ellenállás eredetileg két irányból indította volna a menetet vasárnap. A demonstráció most a Kossuth térre kerül, 17 órára hirdették meg.


Elhalasztják a vasárnapra tervezett Megbékélésmenetet, és helyette Juhász Péter melletti szolidaritási demonstrációt tartanak – mondta el a Magyar Hangnak Puzsér Róbert. Az esemény ötletgazdája szerint új helyzet állt elő, ezért mindenkit 17 órára várnak a Kossuth térre.

A Megbékélésmenetet a publicistához köthető Polgári Ellenállás nevű mozgalom indította volna útjára október 5-én, Budapesten. A meghirdetett eseménynél úgy fogalmaztak: „ez az esemény nem a napi politikáról, és nem pusztán az Orbán-rendszerről szól. Sokkal mélyebb, történelmi sebről beszélünk: arról a társadalmi és kulturális defektusról, amelyből az Orbán-rendszer is kinőtt, és amelyen máig élősködik”.

A tervek szerint vasárnap 17 órakor az Oktogonról és a Széna térről indultak volna el a résztvevők, hogy a Margit-hídon, a „hunok és pannonok szállásterületének metszéspontján” találkozzanak. Most azonban ugyanebben az időpontban a Kossuth téren tartanak demonstrációt.

Puzsér úgy fogalmazott:

„Betámadták az egyik felszólalónkat, kiállunk érte, a testünkkel védjük meg Juhász Pétert!”

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Juhász Péter otthonában az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban. A volt politikus elmondása szerint számítógépét és mobiltelefonját lefoglalták, de holnap visszaadják neki, amikor tanúként megjelenik a kihallgatásán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Minden háziorvos és a praxisok betegei nevében kikérem magamnak” – tiltakoznak a háziorvosok Takács Péter mondata miatt
A szakma képviselői szerint Takács Péter súlyos tévedésben van. A háziorvosok évtizedek óta komoly szakmai képzéssel dolgoznak a rendszerben.


Komoly felháborodást váltott ki a háziorvosok körében egy mondat, amit Takács Péter egészségügyi államtitkár mondott az Ultrahang podcastjában. Az egészségügyi államtitkár szó szerint úgy fogalmazott: „A háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova a klinikumban nem fért be.”

Ez a kijelentés sokaknál kiverte a biztosítékot, köztük Dr. Mangó Gabriellánál, aki hosszú évek óta ismert és elismert háziorvosként dolgozik – szúrta ki az Mfor. A Facebook-oldalán őszintén leírta, mennyire bántónak tartja az elhangzottakat.

„Minden háziorvos és a praxisok betegei nevében, a magyar társadalom nevében kikérem magamnak – tiltakoznak a háziorvosok Takács Péter mondata miatt”

– írta, hozzátéve, hogy sejti, most emiatt támadások érik majd: „Tudom, hogy jönnek majd az ügyvédek, karaktergyilkosság, feljelentés... de akkor is ki kellett írnom magamból. Mert ez a valóság.”

„Szégyen, ami itt történik” – írja keserűen. Szerinte a háziorvosok túlterheltek, naponta akár 150-190 beteget is ellátnak. „Ha mi megyünk… ki marad? Ki bírná ezt?” – tette fel a kérdést.

A történtekre reagált Komáromi Zoltán is, aki korábban maga is háziorvosként dolgozott, jelenleg a DK egészségpolitikai szakértője. Szerinte az államtitkár vagy nincs tisztában a háziorvosi rendszer működésével, vagy egyszerűen nem érdekli.

„Lehet, hogy ez az 50-60-as években még így volt, de a 70-es évektől kezdve a háziorvosi szakma megújult. Saját szakmai kollégiuma lett, új szakvizsgák indultak, és komoly presztízse lett a szakmának”

– emlékeztetett.

Mint mondta, annak idején 80 rezidensi helyre 250 fiatal jelentkezett.

„Ma már nem szakmai, hanem politikai alapon működik ez a rendszer. Talán Takács Péter politikai karriert akar, de szakvizsgája sincs, ezzel szemben a korábbi államtitkárokat komoly szakmai múlttal nevezték ki” – tette hozzá.

A kijelentés miatt sokan fejezték ki felháborodásukat a Magyar Orvosi Kamara közösségi oldalán is, és tiltakozott Magyar Péter is, aki szerint az államtitkár politikusként és kollégaként is megbukott


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ettől szenved a fél ország: itt a Covid új variánsa, ami enyhébb, mint a pandémia idején, de a java még csak most jöhet
Rusvai Miklós szerint a mostani kb. 40 ezres esetszám néhány héten belül akár meg is négyszereződhet. Influenzaoltások csak novembertől lesznek elérhetőek.
Malinovszki András / Fotó: Engin Akyurt/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2025. október 02.



Köhögés, torokfájás, fáradtság – bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a környezetükben sokan – vagy akár ők maguk – értik ezeket a tüneteket – és ez nem véletlen. A hirtelen lehűlés reggeli 4-5 fokos hidege sokakat megvisel, főleg, ha valaki még mindig kora őszi öltözékben indul el otthonról. Ilyenkor könnyű megfázni, de szakértők szerint más is lehet a háttérben.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint egyre többen fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal. Az iskolákban és munkahelyeken gyorsan terjednek a fertőzések, a szakértők pedig arra figyelmeztetnek: ha ez így folytatódik, akár járványhelyzet is kialakulhat.

A mostani megbetegedések mögött a Covid új variánsa állhat, ami már megjelent Magyarországon. Jó hír, hogy ez a változat nem okoz komoly szövődményeket, mint például tüdőgyulladást.

A tünetek viszont kellemetlenek: köhögés, torokfájás, orrdugulás, fejfájás és fáradtság is jelentkezhet – ezek szinte teljesen megegyeznek a nátha tüneteivel.

A védekezés most nem egyszerű. Az oltás csak novembertől lesz elérhető, addig a szakemberek a rendszeres kézmosást és a maszkviselést javasolják zárt térben. A debreceni kórházban már kötelezővé is tették a maszkot: aki nem viseli, nem léphet be az intézménybe.

Kiss Csaba háziorvos a Blikknek is beszélt a helyzetről. Szerinte az egészséges életmód és a mozgás segíthet abban, hogy ellenállóbbak legyünk a fertőzésekkel szemben. Mint mondta: „Nem rosszabb a helyzet, mint máskor, ebben az időszakban rendszerint terjednek a légúti megbetegedések, mert a gyerekek az iskolával közösségbe kerülnek, ha egyikük hordoz magában valamit, zárt térben könnyen átadja másoknak. Kétszázféle olyan vírust ismerünk, ami felső légúti tüneteket okoz, ezek egyike lett az öt éve még igen veszélyes Covid. A praxisomban már elég ritka a súlyos Covid fertőzés, ezért nem is tesztelünk rutinszerűen”.

Kiss doktor kiemelte: vannak, akiknek most is érdemes komolyabban venni a fertőzést.

A legyengült immunrendszerű emberekre, például kemoterápiás vagy immunszupresszív kezelés alatt állókra veszélyesebb lehet a vírus.

Nekik, és a velük élőknek is ajánlott a maszk és az oltás.

Rusvai Miklós virológus szerint a szennyvízvizsgálatok és a kórházi minták alapján most még nincs járvány. Körülbelül 40 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, de mint mondta:

„a mostani meredek dinamika alapján két hét múlva, október közepén már nagy valószínűség szerint eléri a lakosság fertőzöttsége a 200 ezres küszöböt”.

Influenza-megbetegedést egyelőre csak elvétve észleltek. A leggyakoribb tünetek most a felső légutakat érintik: erős torokfájás, gyakori rekedtség, gégegyulladás. A betegek sokszor úgy írják le a fájdalmat, mintha „borotvapenge vagy törött üveg” karcolná a torkukat. Bár a vírus nem okoz szövődményeket, az idősebbeknél – különösen, ha más betegségeik is vannak – súlyosabb formában is jelentkezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk