HÍREK
A Rovatból

„Ha sikerül összegyűjtenem 6 millió forintot, akkor folytatjuk a korrupciós esetek feltárását” – Hadházy adományt kért a munkájához

A hozzászólók többsége Kövér Lászlóra akadt ki, amiért még nem adott lehetőséget a képviselőnek az eskütételre. Volt, aki viszont felháborodott: „Tegye le az esküt és járjon be dolgozni! A kunyerálás helyett.”


Hadházy Ákos a Facebook-oldalán kér adományt képviselői munkájához, mivel a parlamenti eskü hiányában sem képviselői tiszteletdíjra nem jogosult, sem más pénzügyi forrásokhoz. A független képviselő szándékosan nem tette le az esküt a parlament alakuló ülésén, mivel - mint ahogy azt a friss bejegyzésében is megfogalmazta - "nem kívánta legitimálni a tisztességtelen választás eredményét".

Úgy gondolja, annak ellenére, hogy az ellenzéki képviselők végül nem csatlakoztak hozzá a bojkottban, "a Fidesz mégis veszélyesnek látja az ilyen, szimbolikus kiállást", hiszen Kövér László házelnök azóta sem "engedi", hogy letegye a képviselői esküt. Hadházy szerint ezzel nem őt veszi semmibe az Országgyűlés elnöke, hanem azt a több mint 30 ezer zuglói polgárt, akik megválasztották az áprilisi választáson.

Mint írja, az eskütétel halogatásának az is a következménye, hogy nem kap képviselői tiszteletdíjat, de ezzel eddig is tisztában volt. A megélhetését ez nem veszélyezteti, mert saját cége és rendelője, ahol állatorvosként dolgozik. Viszont így azokhoz a pénzügyi keretekhez sem fér hozzá, amelyek minden képviselőt megilletnek. Hadházy azt mondja, korában ebből tudta finanszírozni az őt segítő kollégáit, ebből tudta biztosítani a munkája egyéb feltételeit, például az utazást távoli kis falvakba, vagy lekérni tulajdoni lap másolatokat, ügyvédeket megbízni. Ehhez kér most támogatást követőitől, szimpatizánsaitól.

"Ha sikerül összegyűjtenem erre a nyárra legalább hatmillió forintot, akkor a stábommal gond nélkül tudjuk folytatni a korrupciós esetek feltárását és a népbutító propaganda elleni küzdelmet akkor is, ha Kövér László tótágast áll a parlamentben, vagy éppen egy képviselő jogait önkényesen korlátozva akár az őszi ülésszakig nem engedi az esküt letenni. Ha sikerül, elmondhatjuk, hogy valóban függetlenek vagyunk a NER-től, így pénzügyi eszközökkel sem tudnak megállítani bennünket"

- írta a bejegyzésében, hozzátéve, hogy a kis összegek is számítanak.

A poszt alatt kommentelők vegyesen fogadták a politikus kérését. Sokan szívesen támogatják, mert szerintük Hadházy fontos munkát végez. Íme néhányuk hozzászólása:

"Képviselő Úr! Számíthat rám. Feltétlen szükség van az Ön korrupciós ügyeket feltáró munkájára. Ehhez kívánok jó erőt, egészséget!"

"Utalok. Folytassa a munkát! Ön az utolsó szalmaszál."

"Utaltam elég rendesen, nagyon nagy szükség van az Ön munkájára. Köszönjük!"

"Tessék küldeni pénzt Ákosnak. Ha valaki, hát ő megérdemli. Ő és a csapata."

De akadnak olyanok is, akik felháborodtak azon, hogy a képviselő pénzt kér a munkájához másoktól.

"A kapálás már nem megy?"

"Nem lett volna egyszerűbb a többiekkel együtt letenni az esküt? És akkor most nyugodtan dolgozhatna."

"Megválasztottuk, többek között én is rá szavaztam, mert Ő tényleg csinált is valamit. Ezek után az esküt sem tette le, mert megsértődött hogy nem nyert az ellenzék, most meg küldjük neki a pénzt. Rohanok. Egy átlag embernek ki küld pénzt hogy ha megsértődik és nem megy be a munkahelyére dolgozni?!"

"Lehetősége volt letenni az esküt. De ő játszadozik mindenkivel mint egy gyerek. Várjon egy évet, és ha megérdemli, pótvizsgázhat. Nincs kivétel!"

"Tegye le az esküt és járjon be dolgozni! A kunyerálás helyett."

"A választások előtt lelkesen támogattam anyagilag MZP-től a Momentumon át Önig több szervezetet, egyént, médiumot, eseményt. Kidobott pénz volt. Sajnálom, nem fizetek más helyett."

A hozzászólók többsége egyébként leginkább Kövér Lászlóra akadt ki, amiért még nem adott lehetőséget Hadházy Ákosnak az eskütételre. Sokan pedig arról írtak, hogy csalódtak az ellenzékben, akik nem támogatják Hadházyt.

"Erre lehetett számítani, ezt vállalta. De ezt a pénzt nem a kisemberektől kellene beszedni, hanem az összellenzék pártjaitól, akik milliárdokat kaptak!"

"A baj ott van, hogy a parlamentben ülő ellenzékiek nem fognak össze Hadházy érdekében!"

"Hol vannak és mit csinálnak az ellenzéki politika jeles képviselői és maga a mozgalom ilyenkor? Nyári szünet és Dubaj? Ennyire nem sürgős a kormány leváltása? Hozzák már egy nevezőre és kössék egy csomagba a megszámlálhatatlan "ziccert"!"

"Az ellenzéknek ezt ki kellene kényszeríteni! Nincs semmi szolidaritás közöttük? Mindenki csak a saját pecsenyéjét sütögeti és gyalázkodnak egymásra? Nagyon csalódtam az 'Összefogásban'"!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Katonai konvoj halad át Magyarországon: haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállítanak majd
A menetoszlop vasárnap lép be az országba, hétfőn éri el a másik határt. A Honvédelmi Minisztérium az autósok türelmét és óvatosságát kéri.


A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint vasárnap katonai konvoj érkezik Magyarországra Röszkénél. A menetoszlop haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállít.

Az útvonal Röszkétől az M5-ös autópályán, majd az M0-áson és Budapesten keresztül vezet tovább, onnan az M1-esen halad Hegyeshalomig.

A határhoz várhatóan hétfőn érnek.

A közleményben kiemelték, hogy a katonai szállítójárművek közlekedése miatt az érintett útvonalakon fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre lesz szükség.

Hangsúlyozták, hogy

a járművek mérete és haladási módja eltér a megszokott közúti forgalomtól, ezért a Magyar Honvédség a közlekedők együttműködését kéri.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lavrov: Elismerjük Zelenszkijt a rezsim vezetőjének, hajlandóak vagyunk tárgyalni vele
Az orosz külügyminiszter a nemzetközi garanciák szerepét hangsúlyozta, és jelezte, Moszkva tárgyalna az ukrán elnökkel. A Donbasz területe azonban továbbra is központi kérdés marad az orosz követelésekben.


Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy amerikai televíziós interjúban beszélt arról, hogyan látja a Kreml Ukrajna jövőjét és a lehetséges biztonsági garanciákat. Az NBC News műsorában elhangzottakat a Reuters foglalta össze, amely szerint Lavrov azt is felvetette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is részt vehetnének egy ilyen rendszerben.

A külügyminiszter emlékeztetett: már 2022-ben is az asztalon volt az a megoldás, amely kizárja a NATO békefenntartók ukrajnai jelenlétét, és kimondja, hogy az ország nem csatlakozhat a szövetséghez. Moszkva álláspontja szerint Ukrajna semleges státusza jelentheti a megoldást, biztonságát pedig egy, a Biztonsági Tanács tagjait is magában foglaló csoportnak kellene garantálnia. Lavrov külön kiemelte Törökországot és Németországot.

„A garanciavállalók Ukrajna biztonságát garantálnák, amelynek semlegesnek kell maradnia, nem köthet katonai szövetséget, és nem lehet nukleáris fegyvere”

– fogalmazott. Hozzátette, hogy Oroszország számára fontos az Ukrajnában élő orosz kisebbség védelme, valamint a területi kérdések napirenden tartása.

Nemrég derült ki, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai találkozóján az orosz elnök a Donbasz teljes területét kérte a háború lezárásáért, beleértve azokat a részeket is, amelyeket Oroszország még nem foglalt el. Volodimir Zelenszkij erről nem kíván egyeztetni.

Lavrov most először mondta ki nyíltan, hogy elismerik Zelenszkijt a „rezsim” tényleges vezetőjének, és ezért hajlandóak vele tárgyalni. Ugyanakkor a Magyar Nemzet szerint hozzátette: „Ami a jogi dokumentumok aláírását illeti, mindenkinek világosan meg kell értenie, hogy Ukrajna alkotmánya szerint Volodimir Zelenszkij jelenleg nem elnök.”

Az orosz külügyminiszter azt is világossá tette, hogy Moszkva céljai változatlanok.

„Vannak céljaink, és ezeket el fogjuk érni. Nevezetesen, kiküszöbölni az Ukrajna területéről kiinduló, Oroszország biztonságát fenyegető veszélyeket, megvédeni az orosz etnikai csoportok és az orosz ajkúak jogait, akik az orosz kultúrához és történelemhez tartoznak”

– mondta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter: Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz „győzelmi” tervét”
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.


„Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz “győzelmi” tervét” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre és az alig látható politikai pártokat igyekeznek futtatni a propagandában, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.

„Nem fog sikerülni. Mindenki látja már, hogy azon politikusok és “szakértők”, akik a nem létező harmadik útról kamuznak, azok, akik ötödször is a külön indulás szükségességéről beszélnek, ahelyett, hogy dolgoznának, egyértelműen Orbán Viktor hatalomban tartásáért küzdenek. Ne legyenek illúzióink, rengeteg pénzért teszik ezt és cseppet sem érdekli őket a hazánk sorsa” – fogalmazott Magyar, majd hozzátette:

egyre többen látják be, hogy azzal tesznek a legtöbbet a jelenlegi korrupt, embertelen hatalom elzavarásáért, ha 2026-ban félreállnak a változást akaró magyarok milliói útjából.

„Nekik tisztelet jár. A Fidesz hatalmi érdekeit kiszolgáló szatellit pártok felett pedig majd ítéletet mond a magyar nép és a történelem 2026-ban. Oda kerülnek, ahova való” – zárult a poszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
50 évesen meghalt Gál Roland, a gyilkossági ügybe keveredett fideszes politikus
Gál Roland a dunaföldvári vállalkozó meggyilkolásának ügyében került bíróság elé, ahol három év börtönre ítélték bűnpártolásért. A dunaújvárosi önkormányzat korábbi képviselője súlyos betegség miatt halt meg.


Súlyoy betegség következtében 50 éves korában elhunyt Gál Roland, a dunaújvárosi önkormányzat korábbi képviselője – írta meg a duol.hu. A politikus neve akkor került be az országos hírekbe, amikor 2013-ban egy dunaföldvári vállalkozó meggyilkolásának ügyében harmadrendű vádlottként emlegették.

A Szekszárdi Törvényszék három év börtönbüntetésre ítélte bűnpártolás miatt, az ítélet jogerőre emelkedett. A nyomozás idején lemondott képviselői mandátumáról, és felfüggesztették párttagságát is. Ezt Kósa Lajos, a Fidesz akkori frakcióvezetője jelentette be, aki úgy fogalmazott:

„Semmi közünk ettől a pillanattól hozzá.”

Gál Roland három héttel azután távozott a közgyűlésből, hogy emberölés gyanújával őrizetbe vették. Az ítélet szerint a gyilkosság napján ő vitte a helyszínre az elsőrendű vádlott Gál Antalt, majd a közelben várakozott. A férfi egy betört ablakon keresztül jutott be az épületbe, ahol megfojtotta Molnár Antalt, a 42 éves dunaföldvári vállalkozót.

A vádirat szerint Gál Roland segített a holttest elszállításában, amelyet Gál Antal édesanyjának felújítás alatt lévő házába vittek. A pincében építési törmelékkel takarták le, másnap pedig bebetonoztatták. A gyilkos elvette az áldozat arany nyakláncát, majd 1,3 millió forintot adott a másodrendű vádlott Szabó Józsefnek a közreműködéséért és a hallgatásért.

A holttestet csak három évvel később, 2016 februárjában találták meg. Gál Roland végig tagadta a bűnösségét. Gál Antal azt vallotta, hogy nyugtatót tett Roland kávéjába, aki elaludt az autóban, így nem tudott a történtekről, de a bíróság ezt nem fogadta el.

A börtönben jó magaviseletéért dicséreteket kapott, ugyanakkor az ügyészség antiszociálisnak és nárcisztikusnak jellemezte.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET: