SZEMPONT
A Rovatból

Ha nem szitkozódsz kiabálva, nem is vagy tanár

Hogyan lehet megfékezni egy csapatnyi dühöngő gyereket, és eljuttatni őket oda, hogy szomorúak legyenek, amikor kicsengetnek? Az Abcúg riportja.
Szurovecz Illés, Abcug.hu, Fotó: Magócsi Márton - szmo.hu
2018. január 02.



A világon mindenhol óriási nehézséget okoz a tanároknak, ha szegénységben élő, agresszív vagy hiperaktív gyerekeket kell tanítaniuk. Egyre több országban működik egy ösztöndíjprogram, amely nem tanár végzettségű, de szociálisan érzékeny, tehetséges fiatalokat küld a legrosszabb helyzetben levő iskolákba, hogy ott két évig tanítsanak. Román és osztrák ösztöndíjasokkal beszélgettünk arról, hogyan tudnak megfékezni egy csapatnyi dühöngő gyereket, és eljuttatni őket oda, hogy szomorúak legyenek, amikor kicsengetnek angolóráról. Kiderült, hogy nem csinálnak semmi különöset: egyszerűen odafigyelnek és meghallgatják őket.

“Emlékszem, óriási hangzavar volt, képtelen voltam rendet tartani az osztályban. Egyszer csak egy kislány odafordult hozzám, és azt mondta:

"Maga egy senki! Egy senki ebben az osztályban!"

"Miért?" – kérdeztem vissza.

"Mert nem tud rendet tartani."

"Mit kellene csinálnom?"

"Az asztalra kellene csapnia, hogy legyünk csöndben. Ha nem működik, kiabálnia kellene, hogy hülyék, idióták vagyunk. És ha még akkor sem fejezzük be, akkor meg kellene pofoznia minket."

Valósággal sokkolt, amit mondott. Azt gondoltam: atyaisten, neki ilyen elképzelései vannak a tanárokról?

Rendben, ha számodra ez a megoldás, én akkor is itt maradok, és inkább nem csinálok semmit – válaszoltam.

Azt várta, hogy majd dühbe gurulok, és nagyon meglepte, hogy nem így történt. Annyira, hogy abba is hagyta, amit addig csinált. Ekkor tudtunk elkezdeni beszélgetni”.

Anca Popa második éve tanít egy Bukarest környéki román kistelepülésen, ahol óriási problémát okoz a szegénység és a bűnözés.

“Az emberek fele munkanélküli, sokan közülük romák. Két bűnözői banda áll egymással szemben, akik prostitúcióban és drogterjesztésben is utaznak. Ma már valamivel jobb a helyzet, de három évvel ezelőtt sokan féltek éjszakai kimenni az utcára”.

Anca angoltanárként nap mint nap találkozik a legproblémásabb családok 10-14 éves gyerekeivel, pedig sosem készült erre a pályára: Bukarestben végzett nemzetközi tanulmányok szakon.

“Valahogy mindig bennem volt, hogy szívesen dolgoznék gyerekekkel, de sosem jutottam odáig, hogy tényleg erről tanuljak” – mesélte. Még egyetemista volt, amikor először hallott a “Teach for Romania” nevű hálózatról. Hallgatókat toboroztak egy nyári vezetőképző akadémiára, és azt ajánlották, hogy akik megfelelnek az elvárásoknak, azok további képzésért és ösztöndíjért cserébe két évig taníthatnak egy hátrányos helyzetű iskolában. Anca korábban is önkénteskedett hasonló helyeken, de tenni akart végre valami igazán fontosat, ezért úgy döntött, jelentkezik.

A “Teach for Romania” egy nemzetközi hálózat részeként indult 2014-ben. Bár együttműködnek a köztársasági elnökkel, kormányzati támogatás nincs mögöttük, leginkább megtűrik őket. Ecuadortól Japánig sokfelé működik ilyen program, a kettő között például Ausztriában és Szlovákiában is. Az eredeti ötlet 1990-ben született meg az Egyesült Államokban, de Európában az utóbbi 8-10 évben terjedt el igazán. A lényege: tehetséges, motivált és szociálisan érzékeny fiatalokat vinni a leginkább kilátástalan helyzetben levő iskolákba, ahol két évig tanítanak.

A “Teach for All” programok olyan problémákat próbálnak megoldani, amelyekkel a magyarországi tanárok is mindennap küzdenek. Nemrég mutattuk be, hogy az egyetem mennyire nem készíti fel a tanárokat arra, hogyan kell bánni a szegénységben élő, a szokásostól eltérő gyerekekkel. Bár a “Teach for All” nem tud olyan országos változásokat elérni, mint egy jól összerakott kormányzati program tudna, így is sokak életét jó irányba terelheti. Lássuk, hogyan!

Ha ösztönből jól megy, nagy baj nem lehet

Ahhoz, hogy Anca tanítani kezdhessen, teljesítenie kellett egy többlépcsős felvételit és egy egész nyáron át tartó képzést. Mivel nem volt elvárás a tanárszakos végzettség, senkit sem érdekelt, jól tud-e óravázlatot írni.

Inkább arra voltak kíváncsiak, hogy kellően empatikus-e, és van-e benne annyi zsigeri érzékenység, hogy még egy kiélezett helyzetben se veszítse el a fejét.

“Az egyik gyakorlatban a felvételiztetők játszották a gyerekeket, nekem pedig tanítanom kellett őket. Megtörtént esetekkel szembesítettek, például azzal, amikor egy diáklány közölte, hogy az idősebb barátja kedvéért abbahagyja az iskolát, és családot alapít. Kíváncsiak voltak, hogyan magyaráznám el neki, miért rossz ötlet ez” – mondta Anca.

Hasonló témákról szólt a másfél órás interjú is, majd miután kiválasztották, hat héten át gyerekpszichológiáról, konfliktuskezelésről, nonverbális kommunikációról szóló tréningeken vett részt. De a képzés azóta is tart: minden hónapban van egy tematikus konferencia, ahol az ösztöndíjasok tapasztalatot cserélnek és előadásokat hallgatnak.

Ancát segíti egy mentor is, aki az első két hétben mindennap elmondta neki, mit csinált jól és rosszul az óráján, miben kellene javítania, és milyen módszereket kellene bevonnia a tanításba.

“Az első év nagyon megterhelő volt számomra, nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz. Idén rájöttem, hogy muszáj közelebb kerülnöm hozzájuk, ha azt akarom, hogy bízzanak bennem. Külön-külön kezdtem beszélgetni velük, nemcsak az iskolában. Órák után dartsozunk, labdázunk, a személyes problémáikról kérdezem őket. Ha valaki nem akar az otthoni dolgokról beszélni, akkor is tudatosítom benne, hogy bármikor kérheti a segítségemet”. Az ösztöndíjasok munkája tehát nemcsak tanításból áll, van benne egy nagy adag szociális munka is.

Nem hiszik el, hogy lehetnek szakácsok

Hasonló következtetésre jutott az osztrák Daniel Attia is, aki Bécsben, egy főleg bevándorlók lakta kerületben dolgozik a “Teach for Austria” tanáraként.

“Az egyik diák fel-alá járkált az órán, zavarta a többieket. Következetes akartam lenni, ezért elkértem az ellenőrzőjét, hogy üzenjek a szüleinek. Erre kiabálni és dobálózni kezdett, azt mondta, gyűlöli az iskolát és az összes tantárgyat, amit tanítok. Néhány héttel később kiderült, hogy hiperaktív, és nehezen tud koncentrálni. Ez nem sokkal azután történt, hogy elkezdtem dolgozni, ma már sokkal intenzívebb vele a kapcsolatom, sokszor leülünk órák után, beszélünk a viselkedéséről, de minden másról is: zenéről, szabadidős dolgokról”.

Daniel kognitív tudományok szakon végzett Bécsben, de másfél év kutatói munka után rájött, hogy nem akar egész nap adatokat elemezni. Végül annak ellenére is a “Teach for Austria” mellett döntött, hogy sokkal kevesebbet keres, mintha az eredeti szakmájában dolgozna. Az is segítette a döntésben, hogy a szülei bevándorlóként érkeztek Ausztriába évtizedekkel ezelőtt, és bár Daniel már osztrák állampolgárként született, gyerekként érezte, hogy néhány tanár másképp bánt vele. “A szüleim nem beszéltek olyan jól németül, ezért nekem is voltak problémáim a nyelvvel. Az egyik tanárom különösen éreztette velem, hogy zavarja ez a hiányosságom. Apró megjegyzésekből, a gesztikulációjából szűrtem le. Láttam, hogy néz rám, amikor feltettem a kezem, vagy amikor azt mondta: kizárt, hogy magamtól írtam meg a házi feladatomat. Ez megnehezítette az iskolai éveimet”.

Anca szerint a kezdeti sokk után ma már jobb a helyzet, sok gyereknél sikerült javulást elérni, de még mindig óriási gond, hogy nem tudnak sokáig koncentrálni, és hogy nincs előttük pozitív jövőkép. “Most például a munka világáról tanulunk angolul. Fogalmuk sincs, mit csinálnak majd az életben, hiába mondom nekik, hogy lehet belőlük szakács, szerelő, vagy bármi, nem hiszik el”. De vannak biztató pillanatok is. Ilyen volt például az, amikor egy kislány azzal áll elé, hogy elhatározta, egy nap a “Teach for Romania” ösztöndíjasa szeretne lenni. “Egy másik alkalommal épp akkor csöngettek, amikor nagyon benne voltunk valamiben, a gyerekek pedig felkiáltottak:

Jaj, ne! Nem lehetne még egy óránk?

“Akkor azt gondoltam: uramisten, ez elképesztő”.

Ha foltos lett a pólója, odahaza megverik

“Mit csináljak, amikor ketten összeverekednek? Amikor az osztály fele nem tud olvasni, a másik fele viszont nagyon is jól olvas, és azt szeretném, hogy mindenki fejlődjön? Vagy amikor egy gyerek elmeséli, hogyan verik meg otthon azért, mert tintafoltos lett a pólója?”

– sorolta Michaela Gălii, egy másik román ösztöndíjas lány, hogy milyen problémákkal kell megküzdenie az iskolában.

“Ha nem ebben a hálózatban tanítanék, egyedül maradnék ezekkel. Így viszont folyamatosan képeznek minket, segít egy mentor, és pszichológushoz is fordulhatok. Ráadásul ez már egy olyan erős brand, hogy a cégeknél is hamar megnyílnak az ajtók, akár anyagi, akár más segítségre van szükségünk”.

“Volt két különösen agresszív fiú az osztályban, nem telt el úgy nap, hogy ne kerültek volna konfliktusba. Kapcsolatba léptem a családjukkal, és próbáltam megérteni a helyzetüket. Az egyikükről kiderült, hogy nemrég halt meg az édesapja. Észrevettem, hogy amikor a családját kellett lerajzolnia, saját magát rajzolta az anyja mellé, és majdnem azt írta fölé, hogy ‘apa’, de inkább kijavította a saját nevére. Ebből arra következtettem, hogy ő próbálja pótolni az apát a családban, pedig nem is ő volt a legidősebb testvér. Az apja egy agresszív ember volt, a fiű pedig őt próbálta utánozni ezzel a sok verekedéssel. A beszélgetések után javult a kapcsolatom a fiúkkal, és most már a napi kettő helyett csak heti 3-4 konfliktus van köztük”.

Mindez egy kistelepülésen történt Michaelával, ahol általános iskolásokat tanított, de ezt túl nagy kihívásnak érezte. Ezért ma már tizenéveseket tanít Bukarestben. “Itt az egyik család annyira rossz helyzetben volt, hogy majdnem állami gondozásba vették a gyerekeiket. Az egyikük pont az osztályomba járt, úgyhogyírtam róla egy érzelmes cikket az interneten. Hirtelen annyian segítettek, hogy nem kellett beavatkozni a hatóságoknak”.

Ha mindenki emigrál, ki marad itt?

“Sajnos nálunk a tanári pálya csak B-tervként létezik. Azok választják ezt, akik az eredeti szakmájukban nem tudtak elhelyezkedni. Nem is készítik fel őket jól az ilyen helyzetekre”

– mondta Anca.

Michaela szerint a legnagyobb baj, hogy a tanárok többsége “nem tekint emberi lényként” a diákokra, hanem egyből megbélyegzi őket a viselkedésük alapján, ritkán fordul elő, hogy valaki mélyebbre ásna. “Szerintem a tanároknak meg kellene kérdezniük a gyerekektől, hogy milyen volt a napjuk, hogy érzik magukat. A diákjaim azt mondják, azért szeretik az óráimat, mert törődöm velük”.

Romániában jelenleg 63 Ancához és Michaelához hasonló ösztöndíjas tanít különböző iskolákban. Anca iskolájában a negyven fős tantestületben hatan ösztöndíjasok, tehát a gyerekek ugyanúgy találkoznak a jól megszokott tanáraikkal is. Mivel nem kormányzati programról van szó, a “Teach for All” oda juthat el, ahol az igazgató eleve nyitott az együttműködésre. A tanárok viszont nem mindig boldogok az ösztöndíjasok felbukkanásakor. Ez érthető is, hiszen azt érzik, hogy évek óta hiába küzdenek, néhány tapasztalatlan fiatal meg egyből az iskola sztárja lesz.

“Eleinte nagyon frusztráló volt számukra. Hozzánk újságírók jöttek, az ő órájukat viszont senki sem nézte meg. A módszereink is szokatlanok voltak számukra, például, amikor összetoltuk a padokat, hogy megkönnyítsük a csoportmunkát. Sokáig azt gondolták, nem is tanítjuk őket, csak játszunk” –

mondta Anca. Szerinte ez mára megváltozott, mert a tantestület nagy részét bevonták egy külföldi továbbképző programba, így szinte mindenki eljutott Barcelonába vagy Rómába, ahol modern oktatási módszerekkel ismerkedtek.

Anca ezért szeretne a kétéves program letelte után is az oktatásban maradni, igaz nem tanárként, mert embertelennek tartja a papírmunkát. “Minden iskolán kívüli tevékenységről külön papírt kell írnom a központnak. Ha tartunk egy filmklubot, le kell írni, hányan vettek részt rajta, hol történt, mit csináltunk. Azzal senki sem foglalkozik, hogy milyen hatással van a gyerekekre, akár hazudhatnék is”. Helyette inkább külföldi képzéseket szervezne romániai tanároknak, hogy minél több helyen javulhasson az oktatás színvonala.

“Romániában az az általános felfogás, hogy jobban teszed, ha elmész innen. Emlékszem, a középiskolában is azt tanácsolta egy tanárunk, hogy ha végeztünk, költözzünk külföldre. De mi lesz, ha mindenki elmegy? Panaszkodhatunk, vagy foghatjuk magunkat, és csinálhatunk valamit. Szerintem az oktatás az egyik legfontosabb dolog az életben, és már az is haladás, ha csak egy tanárod van, aki inspirálni tud. Ha így van, sokkal jobb esélyekkel indulsz az életben, még akkor is, ha nem mész egyetemre”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Mitől ennyire magabiztos Putyin? – A New York Times bemutatta, hogyan változott meg az orosz hadsereg
Putyin Oroszország teljes gazdaságát alárendelte a háborúnak, és sikeresen alakította át a toborzást, a fegyvergyártást, valamint a harcmodort – írja az amerikai lap. Emiatt sokkal jobb pozícióból várhatja találkozását Trumppal, ami számára önmagában is győzelem.


Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.

„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.

De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?

A New York Times terjedelmes cikkében azt írja, Putyin magabiztossága az orosz hadsereg újjáépítéséből fakad. A toborzás, a fegyvergyártás és a harcmodor teljesen átalakult.

Ennek eredményeként Oroszország jelenleg több katonát és fegyvert tud mozgósítani, mint Ukrajna és nyugati szövetségesei. Az orosz veszteségek súlyosak, de a csapatok előrenyomulnak. Mindez csak megerősíti Putyint abban, hogy kitarthat, amíg olyan békemegállapodást nem ér el, ami megfelel az érdekeinek. Kijelentette, ha ez az alaszkai tárgyalásokon nem sikerül, fegyverrel szerzi meg, amit akar.

A lap felidézi, hogy 2022-ben az oroszok a vereség küszöbén álltak. Putyin ekkor elrendelte a második világháború óta az első részleges mozgósítást: 300 ezer embert hívtak be. Emellett fegyencek tízezreit vitték a frontra kegyelemért cserébe. Ez stabilizálta a helyzetet, de komoly társadalmi feszültséget okozott – százezrek menekültek el Oroszországból.

A Kreml ezután változtatott a gyakorlaton, és ma már a pénzre építi a toborzást.

Egy átlagos orosz havi bére körülbelül 330 ezer forint. Egy katona viszont 900 ezer forintot kap havonta. Ehhez jön az akár 11 millió forintos aláírási bónusz, nyugdíj, adósság-elengedés és kedvezményes lakáshitel. Emellett minden harctéri teljesítményt külön megjutalmaznak. Ha valaki kilő egy nyugati tankot, több százezer forint prémiumot kap. Egy HIMARS kilövéséért vagy egy helikopter megsemmisítéséért milliós bónusz jár. Súlyos sérülések – például végtag amputáció vagy vakság – után is komoly kártérítést fizet az állam.

Ezek az ösztönzők százezreket vonzottak a frontra. Egy lábát elvesztő őrmester azt mondta a New York Times-nak, hogy 33 évesen nyugdíjba mehet, és soha többé nem kell dolgoznia. Korábban egy napraforgóolaj-gyárban robotolt, havi 110 ezer forintért. Most Havi 400 ezres nyugdíjat kap majd.

Ezzel a taktikábal Oroszország jelenleg naponta nagyjából ezer katonát toboroz – kétszer annyit, mint Ukrajna.

Átalakították a fegyvergyártást is. A védelmi kiadások ma már aköltségvetés több mint egyharmadát teszik ki. Oroszországé ipara teljesen átállt a háborús termelésre. Putyin hitelekkel árasztotta el a fegyvergyárakat, lazította a munkaügyi törvényeket, és hétvégi, ünnepnapi, éjszakai műszakokat rendelt el.

Jelabugában létrehozták a világ legnagyobb dróngyárát, ahol naponta 80 Geran–2 drónt gyártanak. Az orosz légierő júliusban átlagosan már 200 drónt indított minden éjjel Ukrajna felé. A háború elején ez a szám alig érte el a 40-et.

Putyin a jobb ellátás érdekében harcot hordetett a korrupció ellen. Régi szövetségese, Szergej Sojgu helyére egy közgadászt nevezett ki, Andrej Belouszovot, aki az üzleti világban megszokott módon irányít. Elsődleges célja az ellátási láncok javítása, új technológiák bevezetése, a hadsereg kapcsolatainak elmélyítése az üzleti szférával és a tudományos világgal, hogy Oroszország előnybe kerüljün a csatatéren.

Egyik első intézkedése egy speciális drónegység, a Rubicon felállítása volt, amellyel az ukrán utánpótlási vonalakat támadhatják. Az egység új generációs orosz drónt vetett be, amelyet vékony optikai kábellel irányítottak. Ez a technológia immunissá tette a drónokat a jelzavarásra. A Rubicon drónjai órákig mozdulatlanul feküdtek az utak mellett, majd lesből támadtak minden mozgó célpontot. Belouszov azt is megígérte: októberre külön katonai ágat hoznak létre Drón Erők néven.

Változtattak a harcmodoron is. Az ukrán városokat kisebb gyalogos egységekkel veszik körbe, mezőről mezőre haladnak, sokszor gyalog vagy motorbiciklivel. A védőknek így választaniuk kellett: visszavonulnak, vagy bekerítik őket.

Emellett az idei nyári offenzívában kis, álcázott csoportokat küldtek mélyen az ellenséges vonalak mögé is, ahol romos épületekben vagy szakadékokban rejtőztek, mielőtt összehangolt támadásokba kezdtek. Olekszandr Szirszkij, az ukrán haderő főparancsnoka „teljes beszivárgásnak” nevezte ezt a taktikát.

Mindez oda vezetett, hogy az oroszok fölénybe kerültek az 1200 kilométeres frontvonalon, és az alaszkai tárgyalások előtt sok helyen előre tudtak törni.

A New York Times cikke ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mindennek komoly ára volt, Putyin rendszerén belül is megjelentek a repedések. A frontra egyre idősebb és tapasztalatlanabb katonák kerülnek, akiknek az átlagéletkora már eléri a 38 évet. A gazdaság egészét megviseli a hadigazdálkodás, a készletek fokozatosan kimerülnek, az utánpótlás pedig a szankciók miatt akadozik.

De mindeddig Putyin kitartott. Mindent egy lapra tett fel, és úgy tűnik, továbbra is eltökélt, hogy győz Ukrajnában, amit politikai örökségének tekint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak” - az Utcából Lakásba Egyesület az önazonossági törvényről
Kistelepülések sora szűrné ezentúl a beköltözőket, például büntetlen előélethez, érettségihez, szakképesítéshez kötnék, hogy valaki ingatlant vehessen náluk. Kovács Vera szerint mindez elsősorban a szegénységben élőket, azokon belül is a romákat sújthatja.


Van ahol érettségihez vagy szakképesítéshez kötnék a betelepülést, máshol a büntetett előéletűeknek tiltanák meg, hogy ingatlant vegyenek, vagy épp néhány tízezer forintot kérnének el, de olyan település van, ahol minden egyes kívülről érkező ingatlanvásárlót előzetesen meghallgatna a képviselőtestület.

Mindezeket a helyi önazonosság védelméről szóló új törvényre hivatkozva vezetnék be az önkormányzatok, ami a hivatalos indoklás szerint elsősorban azt akadályozná meg, hogy újabb beköltözők tegyék élhetetlenné a már amúgy is túl sűrűn lakott budapesti agglomerációt vagy a Balaton környékét. A szigorításokat eddig azonban olyan települések tervezik bevezetni, mint Taktaharkány, Újlengyel vagy Vámosszabadi. Az Utcáról Lakásba Egyesület alapító-társelnökével, Kovács Verával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet mindez a szegénységben élőkre.

– Feltételezhetjük, hogy a jogalkotó nem gondolt minden következményre.

– Feltételezem, hogy nem. De szerintem ez inkább egy gesztus a szélsőjobbnak, lehetőséget adva arra, hogy a települések kirekesszék az általuk nem kívánatosnak tartott beköltözőket, különösen a szegénységben élőket, ezen belül is a roma embereket. Az a gond, hogy azok a települések védekeznek leginkább ezek ellen a családok ellen, amelyeknek már csak ezek a települések lehetnének éppen megfizethetőek. Így csapdahelyzet jön létre: senki nem akar a legelmaradottabb településekre költözni, hiszen azok hátrányos helyzetűek. Oda azok mehetnének, akiknek nincs más lehetőségük.

Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak.

Előfordult, hogy roma családok, teljesen függetlenül anyagi helyzetüktől, nem tudtak házat venni egy településen pusztán etnikai hovatartozásuk miatt.

– Felmerül a másik kérdés, hogyan kerülje el egy eleve szegény település a további gettósodást, ami szociálpolitikai szempontból sem kívánatos.

– Igen, de ezt nem kirekesztéssel, hanem felzárkóztatással kell kezelni. Többféle megoldás lehetséges. A már szegregálódott településeken fontos a munkahelyteremtés, a közműfejlesztés, a célok világos meghatározása. Egyes esetekben, például a Miskolc környéki szegregátumoknál az segíthet, ha ezeket a területeket bekapcsolják a város életébe.

Más esetekben viszont kívánatos lehet a szegregátumok megszüntetése, a lakók integrált környezetbe költöztetése, ahol munka, iskola és infrastruktúra is elérhető.

De minden település más: a földrajzi elhelyezkedés, a lakosságszám, a helyi adottságok meghatározzák, hogy hol melyik beavatkozás a leghatékonyabb. A jó programok azok, amelyekben helyi megvalósítók vesznek részt, és a valódi helyi igényekre reagálnak. Valahol a munkahelyteremtés a kulcs, máshol a szegregált lakóterület teljes felszámolása.

– Egy generációk óta mélyszegénységben élő családnál nem elég a költöztetés vagy a munkahelyteremtés. Szükség van szociális beillesztésre, mentorációra is, hogy valódi esélyt kapjanak.

– Valóban, a helyi igényeket ismerő szervezeteknek kellene ezeket megvalósítani szociális munkával. Ez a munka nagyon összetett. Nem gyámkodni kell felettük, hanem a lehetőségeket kell biztosítani számukra, amelyektől akár generációk óta el vannak zárva, és a részvétel módját is segíteni kell. Például

ha egy gyerek úgy nő fel, hogy a szülei sosem dolgoztak bejelentett állásban, csak napszámban, az teljesen kilátástalan helyzetet teremt. Ilyenkor egyszerre kell foglalkozni a szülőkkel és a gyerekekkel: meg kell tanítani, mit jelent rendszeresen munkába járni, havi fizetést kapni, és a tanulás értékét is meg kell mutatni.

Ez nehéz, mert az eredmények sokszor csak a gyerekeknél vagy unokáknál jelentkeznek.

– Megvan-e ehhez az állami vagy önkormányzati intézményrendszer, illetve a megfelelő civil szervezeti háttér?

– A tudás megvan, de az emberi erőforrás nincs. Állami szinten a legnagyobb ilyen program jelenleg a „Felzárkózó kistelepülések”, melynek a fő pályázója a Máltai Szeretetszolgálat. Ez kívülről nem tűnik átütő sikernek, de a kormány és a Máltaiak nem adnak nyilvánosan adatokat. Ugyanakkor számos civil szervezet, például az Igazgyöngy Alapítvány, vagy a Van Helyed Alapítvány, képes több generációval párhuzamosan dolgozni. Bátonyterenye térségében, Bonyhád környékén és másutt is vannak jó gyakorlatok, amelyeket országos szintre lehetne emelni.

– De ez az intézményesítés még nem történt meg.

– Így van. Ezek jellemzően helyi civil kezdeményezések, legfeljebb néhány településen dolgoznak. A Máltai Szeretetszolgálat „jelenlét” típusú programjai a legkiterjedtebbek, de egységes, országos rendszer nincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET: