HÍREK
A Rovatból

Gyerekbántalmazásban érintett iskolaigazgatót segíthetett a dunavecsei egyházközség élére a melegpartikkal lebukó sztárpap

L. M. közösségi rendezvények szervezésében is részt vett. Az egyik katolikus bálon például rózsaszín tütüszoknyában táncolt egy férficsoport tagjaként.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. szeptember 07.



A dunavecsei Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben zajló bántalmazási ügyekkel kapcsolatban a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást folytat, miután már nyolc gyermek sérelmére elkövetett fizikai és lelki bántalmazások kerültek napvilágra. Az érintettek 7-16 éves értelmileg akadályozott gyermekek, akik mindannyian az intézmény igazgatóját, L. M.-et vádolták meg, írja a 24.hu.

Az ügy előzményei szerint Bese Gergő plébános jó kapcsolatot ápolt L. M.-mel, akit korábban a dunavecsei katolikus egyházközösség világi elnökévé is kineveztek.

Besének szerepe lehetett az igazgatói kinevezéshez is, miután az előző plébános és L. M. között konfliktus alakult ki, és az egyház Besét küldte a településre.

L. M. közéleti szerepe túlmutatott az iskolán, ugyanis a dunavecsei katolikus közösség rendezvényeinek szervezésében is tevékenyen részt vett. A 2024-es katolikus bált például ő szervezte meg, és ennek meghívójában egy 2016-os fotót használt, ahol a gyülekezet férfitagjaiból verbuvált „Vadhattyúk” nevű csoport, köztük L. M., rózsaszín tütüszoknyában balettprodukciót adtak elő. A felvételen L. M. a csoport piramisának csúcsán látható.

Bese Gergő neve az elmúlt napokban más botrány kapcsán is felmerült, miután az Apostoli Nunciatúra megerősítette a Válasz Online értesüléseit arról, hogy a plébános melegpartikon vehetett részt, és intim kapcsolatot ápolt férfiakkal. Emiatt Besét azonnali hatállyal eltávolították a dunavecsei plébániáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tragikus baleset: meghalt Kiss Dorottya, az Érd 21 éves egykori kézilabdázója
Az Érd Handball klub csendes gyertyagyújtással emlékezik néhai játékosára április 25-én, péntek este hat órától, az Érd Aréna előtt.


Balesetben elhunyt egy fiatal sportoló - a gyászhírt az Érd Handball a közösségi oldalán osztotta meg.

Azt írták:

"Mély fájdalommal tudatjuk közösségünk tagjaival, hogy saját nevelésű egykori kézilabdázónk, Kiss Dorottya Zsófia autóbalesetben elhunyt. A több mint egy évtizedig klubunkat erősítő játékos 21 éves volt".

A sportklub nejegyzése szerint "Zsófi kisiskolás korában kezdett el kézilabdázni, 2013-tól pedig már az ÉRD igazolt játékosa volt. Végigjárta a korosztályos ranglétrát, majd 2019-ben a Szabó Edina vezette csapatban debütált a hazai élvonalban. A magyar válogatottban is kifizetődött a kemény is kitartó munkája, hiszen 2022-ben ezüstérmet nyert a Szlovéniában rendezett U20-as világbajnokságon".

A sporttól a 2023!24-es szezon végén vonult vissza.

Az Érd Handball klub csendes gyertyagyújtással emlékezik néhai kézilabdázójára április 25-én, péntek este hat órától, az Érd Aréna előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
24.hu: Bede Zsolt tényleg rövidnadrágban ment a bazilikába, ahol Magyar Pétert zaklatta
A szemtanúk szerint többen próbálták megfékezni a kiabáló aktivistát a templomban. Bede végül bocsánatkérő posztban magyarázkodott a viselkedése miatt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. április 24.



Egészen szokatlan jelenet zajlott le a Ferenc pápa lelki üdvéért tartott gyászmisén a Szent István Bazilikában. A már szabadlábon lévő Bede Zsolt, akit fideszes és orosz propagandistaként is emlegetnek, rövidnadrágban jelent meg a szertartáson. A 24.hu fotósai a helyszínen le is képeket is készítettek arról, ahogy valóban lenge öltözékben jelent meg, és az is látszik a képeken, hogy beszélt Magyar Péterrel.

Egy rövid videó is készült az esetről. Ezen az látszik, hogy Magyar Péter éppen interjút ad, miközben Bede követi őt, és a telefonjával veszi. A beszélgetésből annyi hallható, hogy Bede azt kérdezi: „Miért kiabálsz?”

Bede Zsolt az incidens után nem tett közzé videót az esetről, csupán egy szelfit posztolt, amelyhez bocsánatkérő sorokat írt: „Bocsásd meg, Uram! De a Házadból ki kell verni a kufárokat… Az emberek gratuláltak… (szóljon mentségemre …)” – állt a bejegyzésében.

Ennek némileg ellentmond, hogy Magyar Péter korábbi posztjában azt írta:

„Egészen megdöbbentő jelenet volt az ünnepi gyászmise végén, amikor a már ismét szabadlábon lévő fideszes/orosz propagandista, Bede Zsolt rövidnadrágban berontott a Szent István Bazilikába és egészen minősíthetetlen, trágár dolgokat üvöltve próbált zaklatni. Köszönöm azon apácáknak és vendégeknek, akik megpróbálták leállítani és felhívták a fideszes politikusok kitartottjának a figyelmét arra, hogy ilyet egy ember nem tesz egy templomban, főleg nem egy gyászmisén.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Még nem tudni, hogy lehet-e lagzit tartani szombaton – A kormány még nem hirdetette meg Ferenc pápa temetése miatt a nemzeti gyásznapot
A kormány szóban már említette a gyásznapot Ferenc pápa temetésére, de a hivatalos rendelet még mindig nem jelent meg. A jegyzők tanácstalanok, mi alapján kellene dönteniük.


A Jegyzők Országos Szövetségének elnöke, Tóth János a HVG-nek beszélt arról, hogy a nemzeti gyásznap elrendelésének szabályai egyértelművé teszik: a köztársaság zászlaját, illetve az intézményeken elhelyezett fekete lobogókat félárbócra kell ereszteni. Ugyanakkor van egy további rendelkezés is, amely lehetőséget ad a rendezvények korlátozására. Amíg azonban nem jelenik meg a rendelet, nem lehet tudni, pontosan milyen eseményeket érinthet ez – például méretük alapján.

A labdarúgóklubok már jelezték, hogy mindenképpen megtartják a szombati meccseket, de Tóth János szerint ez jogi szempontból még nem tekinthető teljesen egyértelműnek. Nem tisztázott az sem, hogy egy étteremben tervezett családi eseményt, például egy lakodalmat milyen feltételek mellett lehet megtartani Ferenc pápa temetésének napján.

A jegyzőknek a helyi lakosságot is tájékoztatniuk kellene, de mivel egyelőre nem jelent meg hivatalos jogszabály, nem tudják, pontosan mi alapján tegyék ezt meg. Csütörtök délben még mindig nem került ki a Magyar Közlönybe az erről szóló rendelet, noha a települési jegyzők folyamatosan frissítették a hivatalos jogszabályi felületet.

Tóth János arra is emlékeztetett, hogy hasonló helyzet alakult ki a koronavírus-járvány idején is. Akkor a kormány döntése alapján el kellett engedni a parkolási díjakat, azonban erről eredetileg a képviselő-testületek voltak jogosultak határozni. Ezt később azzal oldották meg, hogy a polgármestereket átmenetileg felhatalmazták arra, hogy saját hatáskörben rendeleteket hozzanak a járványhelyzet idején.

Mivel a döntések hétről hétre születtek, a polgármestereknek minden szombaton be kellett menniük a hivatalba, hogy az aktuális rendeletet aláírják és kihirdessék – a település hirdetőtábláján és az önkormányzat honlapján is.

A jegyző szerint most is hasonló a helyzet: másfél nappal a nemzeti gyásznap előtt még mindig nem jelent meg a szabályozás.

Forrás: hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Tönkreteszik őket” – Több tízezer munkahely van veszélyben Nagy Márton döntései miatt a gazdák szerint
A gazdák kétségbeesetten figyelik, ahogy az állataik eladhatatlanná válnak. A járvány és a minisztériumi döntések együtt húzzák padlóra a vidéki termelőket.


Termelők tízezrei kerülhetnek bajba a járvány és a kormány intézkedései miatt – figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). A szervezet szerint a helyzet az elmúlt hetekben vált kritikussá, miközben a hatóságok és a közvélemény főként a járvány elleni védekezéssel foglalkozott.

A MOSZ közleménye szerint

jelenleg körülbelül 100 ezer egészséges, de eladhatatlan sertés torlódott fel a hazai telepeken, és ez a szám hetente mintegy 10 ezerrel növekszik.

A szarvasmarha-telepeken tartott vágásra szánt állatok sem jutnak el a vágóhidakra, ami miatt az állatok elhelyezése egyre nehezebb, a gondozásuk és takarmányozásuk pedig jelentős többletköltséget ró az állattartókra.

A helyzetet tovább nehezítik az exportkorlátozások is. Az első száj- és körömfájás járványkitörés óta közel harminc ország vezetett be beviteli tilalmat a magyar állati termékekre, ezek többsége ma is érvényben van. A külpiaci értékesítés így jelentős mértékben visszaesett, ami a járványtól távol eső termelőket is sújtja.

A MOSZ kiemeli:

az élelmiszer-feldolgozók is nehézségekkel küzdenek, egyre lassabban tudják átvenni az alapanyagokat, például a tejet és a vágósertést.

A szervezet úgy látja, hogy az ellátási problémák az egész országban éreztetik hatásukat.

Április 17-én újabb járványkitörést jelentettek be, ez volt az ötödik ilyen eset. A MOSZ szerint ez még tovább rontja a külpiaci partnerek bizalmát, így az export újraindítása is bizonytalanabbá válik, még akkor is, ha a hatóságok időközben feloldják a korlátozásokat. A szövetség szerint a legfontosabb feladat jelenleg a kapcsolatfelvétel és a bizalom visszaszerzése lenne, ám nem látszanak ennek jelei.

A közlemény szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium politikája is súlyosbítja a helyzetet. A MOSZ úgy fogalmaz: „egyes élelmiszerek árának szalmaláng életű csökkentéséért hajlandó veszteségbe hajszolni a teljes élelmiszer termékpályát, rengeteg vidéki gazdaságot és több tízezer vidéki munkahelyet veszélyeztetve ezzel”.

A szervezet szerint a kormány egyelőre nem hajlandó szembenézni a vidéki gazdaságot fenyegető csődhullám veszélyével.

A MOSZ visszautasítja Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azon kijelentését, „miszerint a gazdálkodók, az élelmiszergyártók és a kereskedők nyerészkedése miatt drágulnak az élelmiszerek”. Hangsúlyozzák, hogy sok termelő épp a veszteségeit próbálja minimalizálni és a túlélésért küzd.

A MOSZ arra kéri Nagy István agrárminisztert, hogy álljon ki a magyar gazdák mellett, lépjen fel az árlenyomó, gazdaellenes törekvésekkel szemben, és segítsen a nehéz helyzetbe került állattartóknak. A közlemény szerint, ha nem érkezik gyors és hatékony kormányzati segítség, a vidéki gazdaság és a falusi foglalkoztatás alapját jelentő termelők meggyengülhetnek, ami súlyos következményekkel járhat a hátrányos helyzetű térségekben.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: