HÍREK
A Rovatból

Gulyás: most tetőzik a járvány negyedik hulláma, karácsonykor már leszálló ágához ér

Amennyiben az orvosi álláspont szerint szükségessé válik a negyedik oltás felvétele, akkor arra lesz lehetőség - mondta a miniszter.

Link másolása

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón az oltás kötelezővé tételéről azt mondta, hogy arról nemzeti hatáskörben kell dönteni. Magyarország "szigorú rezsimet" vezetett be azokon a területeken, ahol sok emberrel találkoznak a munkavállalók, az egészségügyben, a területi vagy központi közigazgatásban, illetve a pedagógusok számára a kormány kötelezővé tette az oltást. Emellett a munkáltatók is előírhatják az oltást.

A múlt héten naponta több mint 100 ezer embert oltottak be, ezen a héten feleannyit, de jóval többet, mint korábban. Mivel sokan hat hónapja - májusban és júniusban - kapták meg második oltásukat, a védettség csökkenése miatt időszerű, hogy megkapják a harmadikat is. Az, hogy lesz-e következő hulláma a járványnak, és az milyen erős lesz, a harmadik oltás felvételétől függ - mondta.

Jelenleg 2,871 millió Pfizer-, 778 ezer Moderna-, 3,1 millió Janssen-, 2,106 millió Sinopharm-vakcina áll rendelkezésre Magyarországon. Emellett 1,657 millió adag közeli lejáratú AstraZeneca-oltóanyag is van a raktárakban, ezeket elajándékozza a kormány. Már korábban is jelentős mennyiségű vakcinát cserélt el az operatív törzs, ezzel kitolva a felhasználható oltóanyagok lejárati határidejét - jelezte.

A járványhoz kapcsolódó korlátozásokról úgy fogalmazott:

a korábbiakhoz képest azért mások a mostani szabályok, mert akkor még nem volt elegendő vakcina, most azonban mindenki szabadon dönthet, hogy beoltatja-e magát. Leszögezte, a kormány nem tervezi az ausztriai vagy a szlovákiai korlátozásokhoz hasonlók bevezetését. A többségi vélemény az, hogy most tetőzik a járvány negyedik hulláma, karácsonykor így már a görbe a leszálló ágához ér.

Az állami iskolákban dolgozó pedagógusok kötelező oltásáról közölte: 92 százalék körül van körükben az oltottak aránya, a december 15-i, első oltásra vonatkozó határidőt nem kívánják módosítani.

A miniszter a Szputnyikkal oltottak utazási korlátozásaival kapcsolatban azt mondta, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezési eljárásán múlik, hogy mikor lesz elfogadott a vakcina, de az látszik, hogy az EU politikai szempontokat érvényesít. A magyar diplomáciának mindent el kell követnie annak érdekében, hogy az unió változtasson az álláspontján, az oroszoknak pedig, hogy az EMA engedélyezze a vakcinát. A miniszter saját példáját említve azt is megoldásnak látja, hogy harmadik oltásként Janssen-vakcinát kért, álláspontja szerint ennek hat hónap után nincs kockázata. Közölte, kérni fogja, hogy az oltópontokon erre legyen lehetőség.

Amennyiben az orvosi álláspont szerint szükségessé válik a negyedik oltás felvétele, akkor arra lesz lehetőség

- mondta.

Úgy fogalmazott, felvetődhet az antigéntesztek hatósági árassá tétele, de semmilyen teszt nem váltja ki az oltásokat. Az alkalmi antigéntesztelés pedig önmagában nem alkalmas a továbbfertőzések kiszűrésére.

Az oltottak megfertőződéséről közölte, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben fel vannak tüntetve az oltottsági és a kórházi adatok is, de ezek központi összekapcsolásáról a miniszternek nincs tudomása, egyes kórházakban azonban vannak statisztikák. A lélegeztetettekre vonatkozó adatszolgáltatás változásáról pedig azt mondta: annak van információértéke, hogy invazívan lélegeztetnek-e valakit, mert az életmentő beavatkozásnak minősül. Annak azonban nem látja akadályát, hogy a nem invazívan lélegeztetett betegekről szóló adatokat is nyilvánosságra hozzák.

Az operatív törzs a közeljövőben dönthet arról, hogy az oltottak esetében változik a védettségi igazolványok érvényessége.

Új igazolványokra ugyanakkor nem lesz szükség akkor sem, ha a második oltás beadása után fél évvel megszűnne az érvényessége, hiszen a leolvasásakor látható, hogy ki hány oltást kapott és mikor - fejtette ki Gulyás Gergely.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ezért küldtek rendőröket Orbánék brüsszeli konferenciájára – megszólalt a polgármester
A közbiztonság garantálása és a provokatív, diszkriminatív tartalmak miatt tiltotta be a NatCon-t a kerület polgármestere. Emir Kir szerint a rendezők nem tudták volna megvédeni a résztvevőket az ellentüntetőktől sem.

Link másolása

A Nemzeti Konzervativizmus Konferenciának (NatCon) otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására – írja az MTI. Idézik Saint-Josse-ten-Noode polgármesterét, aki az X-en azt írta:

„Polgármesteri végzését adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében”.

Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt” – tette hozzá Kir. Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.

„A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra”

– idézik továbbá a polgármester indoklását. Kir azt is hangsúlyozta, hogy a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, vitatható művek szerzői is. Emellett úgy látta, a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket, így az ellentüntetők veszélyeztetik a NatCon résztvevőinek testi épségét.

„A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket”

– fogalmazott végül a polgármester, hozzátéve: a végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Két helyszínről is elzavarták a szervezőket, mire egy harmadikon elkezdődhetett a rendezvény – melynek néhány óra után véget vetett a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: „A feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem”
A frakcióvezető elmondta, hogy a felesége jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál.

Link másolása

A Telex Kocsis Mátéval készített interjút. A Fidesz frakcióvezetője nemrég azt mondta, hogy szerinte Magyar Péter állami állásait Varga Judit szerezte, ezzel igazolva azt az állítást, hogy a NER-ben tényleg lehetséges rokonoknak jól fizető állásokat szerezni.

Kocsis a lapnak azt mondta:

„nehezen tudom elképzelni, hogyha Magyar Péternek nem Varga Judit lett volna a felesége, akkor 4-5 jó fizető állami cégnél felfigyeltek volna az ő különleges képességére.” Azt is elmondta, hogy az ő felesége a “szuperkórház” projektcégében nézett át szerződéseket, 300 ezerért.

„A feleségem jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál. Ezt ne keverjük össze”

– mondta a frakcióvezető. Majd azt mondta, hogy

„a feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem.”

A frakcióvezető a saját felesége igazgatói tagságáról a Dél-budai Centrumkórház projektcégében azt mondta, hogy neki semmi köze nem volt a kinevezéshez.

Arra a kérdésre, hogy mennyire van most nehéz kommunikációs helyzetben a Fidesz, Kocsis így válaszolt:

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”

Ezek után Kocsis arról beszélt, hogy messzemenőkig megveti a Telexet azért, amit a Varga Judittal szembeni erőszak ügyében tettek.

"Aki írta azokat a cikkeket, ami relativizálta egy nővel szembeni erőszakot, az szégyellje magát. Önök azt sugallják, hogy jobboldali nőket lehet verni, baloldaliakat meg nem lehet verni."

- mondta Kocsis Máté.

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal kapott félmillió dollárt
Karikó egy díjat is alapított, amit minden évben személyesen szeretne átadni az azt elnyerő oktatóknak és hallgatóknak. A Nobel-díjának másolatát pedig kiállítja az egyetem.

Link másolása

Egykori egyetemének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó több mint fél millió dollárt Karikó Katalin. A biokémikus ezt egy keddi előadásán jelentette be az MTI szerint, az egyetem róla szóló tárlatának megnyitóján.

Karikó szerint nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.

A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta,

tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.

Rovó László, az SZTE rektora a megnyitón egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ha van 15 milliárd forintja, máris megveheti Matolcsy Ádámék New York-i luxuslakását!
Eladósorba került az ingatlan. A New York-i Crown Building felhőkarcoló 18. emeletén található 350 négyzetméteres lakás irányára 40 millió dollár.

Link másolása

Eladóvá vált New York egyik legpuccosabb luxusapartmanja, a Crown Building felhőkarcoló 18. emeletén lévő lakás, amelynek irányára 40 millió dollár, azaz nagyjából 15 milliárd forint.

Az ingatlan a Matolcsy Ádám Baráti Körhöz köthető.

A 444 emlékeztet rá, hogy a 12 méteres fűtött medencével rendelkező apartman 2022-ben került magyar kézbe, akkor 14 milliárd forintot fizettek érte.

A lakás az 5. sugárút és az 57. utca sarkán található épületben található, a három hálószobás, három fürdőszobás ingatlanba egyedi tervezésű olajozott diófa dupla ajtókon lehet belépni.

Van egy külön fürdőszoba is, amiből privát terasz nyílik, jacuzzival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk