Gulyás Gergely: Aki ilyen alaptalanul vádaskodik, annak éveket kell börtönben ülni
Gulyás Gergely a Mandiner podcastjében beszélt a Szőlő utcai ügyről. Úgy fogalmazott, hogy kormánytag nem érintett, és a nyomozásban kiskorú sincs, derül ki a Telex szemléjéből.
Szerinte az eset nem okoz politikai kárt a kormánypártoknak. Úgy látja, az ellenzék járt rosszabbul, mert „a legaljasabb vád mögé is hajlandó odaállni”. Hozzátette, hogy Semjén Zsolttal kapcsolatban elhangzott vádak emberileg minden határon túlmennek.
– fogalmazott a miniszter.
A becsületvédelemről azt mondta, jelenleg nem elég hatékony. Kijelentette: „Azt remélem, hogy a jelenlegi törvények is elegendőek ahhoz, hogy ez egyértelművé váljon, hogy lesznek olyanok, akiket szabadságvesztésre ítélnek azért, mert ilyen vádakat fogalmaztak meg.” Ha mégsem, szerinte lehet szigorítani a szabályokat. A „megtorlás” kifejezést nem tartja túlzásnak, és azt mondta, a jog eszközeivel kell fellépni a hamis vádakkal szemben.
Felidézte, hogy a Szőlő utcai javítóintézet vezetőjével kapcsolatban a kegyelmi ügy után elrendelt kifogástalan életvitel vizsgálat hozott felszínre olyan információkat, amelyek titkos információgyűjtést alapozhattak meg.
A korábbi eljárások eredményességéről így fogalmazott: „Természetesen azt kizárni nem tudom, hogy a mögöttünk hagyott egy évtizedben ne történhetett volna olyan, hogy valamilyen formában ez a nyomozás nem volt kellően hatékony. Akkor fel kell tárni az okokat, akkor ha ebben személyes és tudatos döntések vannak, akkor azt is meg kell mondani, hogy ki járult ehhez hozzá.”
A beszélgetésben más témák is előkerültek: az EU–Ukrajna–orosz gázkérdés és a Tisza párt adóemelése is.