Mint megírtuk, Gulácsi Péter, a magyar fociválogatott kapusa is kiállt a szivárványcsaládok mellett. Közösségi-oldalain megosztott bejegyzésében - amelyhez egy közös képet is posztolt a párjával, kezükön A család az család kampány szimbólumával - hangsúlyozta:
"Minden embernek joga vagy az egyenlőséghez. Ugyanúgy, ahogy minden gyereknek joga van boldog családban felnőni, alkossa azt a családot bármennyi, bármilyen nemű, bármilyen színű, bármilyen vallású ember".
A Lipcse játékosa arra biztatott, hogy "szólaljunk fel a gyűlölet ellen, legyünk elfogadóbbak és nyitottabbak!".
Gulácsi kiállása nemcsak Magyarországon, de Németországon is beszédtémává vált, több nagyobb újság is beszámolt a magyar focista bejegyzéséről.
A Spiegel "A Lipcse kapusa, Gulácsi a homoszexuálisok egyenlő jogaiért harcol" címmel publikált egy cikket, amelyben kiemelik, hogy Magyarországon a homoszexuálisok nem fogadhatnak örökbe gyereket, a magyar kapus viszont színesebb családképet szeretne, ezért pedig sok támadást kapott a kommentelőktől.
Mint megírtuk, Gulácsi Péter, a magyar fociválogatott kapusa is kiállt a szivárványcsaládok mellett. Közösségi-oldalain megosztott bejegyzésében - amelyhez egy közös képet is posztolt a párjával, kezükön A család az család kampány szimbólumával - hangsúlyozta:
"Minden embernek joga vagy az egyenlőséghez. Ugyanúgy, ahogy minden gyereknek joga van boldog családban felnőni, alkossa azt a családot bármennyi, bármilyen nemű, bármilyen színű, bármilyen vallású ember".
A Lipcse játékosa arra biztatott, hogy "szólaljunk fel a gyűlölet ellen, legyünk elfogadóbbak és nyitottabbak!".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter olyan videót tett ki, amin pontosan látszik, milyen hatalmas tömeg volt a Nemzeti Meneten
„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – a tiszás politikus szerint 2400 méter hosszan és 25 méter szélességben vonult a Tisza Párt rendezvényére érkező tömeg az Andrássy úton.
Magyar Péter szombat reggel videót tett közzé Facebook-oldalán a Tisza Párt október 23-ai rendezvényéről, az Andrássy úton menetelő tömegről. Bejegyzésében azt írta a politikus:
„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget.
És még egy kis segítség, a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.
Az Andrássy út 2400 méter hosszú és 25 méter szélességben vonult a tömeg.
És ehhez a sokasághoz még hozzá se számoltuk az út mellett végig sorfalat álló embereket és az eleve a Hősök terére érkező több tízezer honfitársunkat.”
A Tisza Párt vezére összehasonlította a két rendezvény eredményességét. Posztjában megjegyezte:
„Ehhez képest mit tudtak produkálni falubuszokkal, fenyegetéssel és utalvánnyal a Békemeneten?
Alig tudták megtölteni egy pillanatra a 600 méter hosszú és 25 méter széles Margit hidat és egyetlen drónfotót sem mertek lehozni a félig színpaddal beépített, szellős Kossuth térről.”
„Mondjuk ki:
30 éve nem szenvedett ilyen látványos vereséget a Fidesz tömegrendezvényen.
Ezt egyébként Orbán Viktornak is köszönhetik, akit a kampánystáb hiába próbált lebeszélni arról, hogy a bukott állampárt is Budapestre szervezzen menetet”
– írta Magyar, és megjegyezte: „Sic transit gloria mundi. Így múlik el a világ dicsősége.
Magyar Péter szombat reggel videót tett közzé Facebook-oldalán a Tisza Párt október 23-ai rendezvényéről, az Andrássy úton menetelő tömegről. Bejegyzésében azt írta a politikus:
„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól
A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.
Ahogyan arról lapunk is beszámolt korábban, légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ami nem érintette a menetrendszerinti járatokat. A közösségi médiában elterjedt közben egy fotó, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.
A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.
A Billog rövid interjút készített Poboraival, a kép készítőjével.
A fotós Frankfurtból jött haza, a családját látogatta meg Németországban. A beszélgetés során elmondta:
„Szerencsém volt, mert ablak mellett ültem, és nagyjából Esztergom környékén jutott eszembe, hogy elővegyem a telefonomat, és készítsek egy képet a Hősök teréről.”
Poborai elmondta azt is, tisztában volt vele, hogy aznap van a Nemzeti Menet, és kíváncsi is volt, mennyire látszik majd a repülőről. Ugyanakkor hozzátette, hogy nem tagja semmilyen pártnak vagy Tisza-szigetnek.
A beszélgetésből az is kiderült, hogy Poborai épp továbbindul Szerbiába: „Még szinte kipakolni sem volt időm, mert ma már utazom haza Szerbiába.”
Arra is reagált, hogy sokan nem hisznek a férfi létezésében, és a kép is hamis:
„Hát, én létezem, és a fénykép is eredeti. Nem értem, miért kell valakinek ebbe belekötnie – én csak a valóságot mutattam meg egy képen.”
Arra a kérdésre, miért marad anonim, azt felelte: „Mert nem én vagyok a fontos. Nincs jelentősége a személyemnek vagy az arcomnak ebben az ügyben. Én csak készítettem egy képet a valóságról – sajnálom, ha ez valakinek nem tetszik.”
Poborai hozzátette azt is:
„Sajnos sokan nem szeretik a valóságot. A világképük eltorzult. Én realista vagyok – amikor fotózom, számomra az a legfontosabb, hogy a valóságot mutassam meg.”
„Ha megengeded, az eredeti fotót analóg módon most kinyomtatnám, és szeretnélek megkérni, hogy dedikáld. Sőt, ha benne vagy, sokszorosítanám is ezt a nyomtatást, és a Billog Burger Bárban ajándékba adnánk a vendégeinknek” – mondta Billog, és a képeket is közzétette posztjában.
Ahogyan arról lapunk is beszámolt korábban, légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ami nem érintette a menetrendszerinti járatokat. A közösségi médiában elterjedt közben egy fotó, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.
Magyar Péter: Holnap a Parlamentet is eladják? Orbánék kifosztják és szétzabrálják a nemzeti vagyont
A TISZA elnöke szerint a Belügyminisztérium épületét „át akarják játszani a Mini-Dubajt tervező, Tiborczcal, Orbán Ráhellel és Lázár Jánossal ügyeskedő arab befektetői csoportnak.” Közölte: „a TISZA-kormány bármilyen szabálytalanság esetén visszaszerzi az épületet.”
Mi is megírtuk, hogy a Belügyminisztérium belvárosi palotája 50,8 milliárd forintért kelt el, amit az Eagle Hills Hungary Zrt. vásárolt meg. A cég egyedüli jelentkezőként tette le a 12,7 milliárd forintos biztosítékot, így árverseny nélkül vitte el az épületet.
Az Eagle Hills Hungary Zrt. tulajdonosa Mohamed Alabbar, emirátusi ingatlanfejlesztő. A céget a fővárosi ellenállás miatt meghiúsult „Rákos‑Dubaj” (Mini‑Dubaj) projektre hozták létre.
Magyar Péter szinte azonnal reagált az ügylet hírére, és kilátásba helyezte, hogy az új TISZA-kormány visszaszerzi az ingatlant, ha bármilyen szabálytalanság történt.
"Holnap a Parlamentet is eladják? Orbánék kifosztják és szétzabrálják a nemzeti vagyont. Rákosrendező után most Budapest legértékesebb épületét, a Belügyminisztériumot akarják átjátszani a Mini-Dubajt tervező, Tiborczcal, Orbán Ráhellel és Lázár Jánossal ügyeskedő arab befektetői csoportnak.
Az alig egymillió forintos négyzetméteráron most elkótyavetyélt csodálatos épület, a magyar állami ingatlanok koronaékszere, 3 műemlék épülettömbből áll és 41 ezer négyzetméteres.
Orbánék a nyilvánosság szándékos kizárásával, mindössze kétnapos online liciten adták el az egyetlen jelentkezőnek a magyar nemzeti épített örökség pótolhatatlan darabját.
Az adásvételi szerződést, hasonlóan a Mini-Dubajhoz, a Nagy Márton gazdasági miniszter testvéréhez köthető (állami megbízásokkal kitömött) ügyvédi iroda készítette.
Már most jelzem a befektetőnek és az eladásban résztvevőknek, hogy
a TISZA-kormány alatt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felülvizsgálja az eladást és bármilyen szabálytalanság esetén visszaszerzi az épületet, és az ügyletben résztvevőket felelősségre vonja az igazságszolgáltatás!"
Mi is megírtuk, hogy a Belügyminisztérium belvárosi palotája 50,8 milliárd forintért kelt el, amit az Eagle Hills Hungary Zrt. vásárolt meg. A cég egyedüli jelentkezőként tette le a 12,7 milliárd forintos biztosítékot, így árverseny nélkül vitte el az épületet.
Az Eagle Hills Hungary Zrt. tulajdonosa Mohamed Alabbar, emirátusi ingatlanfejlesztő. A céget a fővárosi ellenállás miatt meghiúsult „Rákos‑Dubaj” (Mini‑Dubaj) projektre hozták létre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Budapest is a miénk lesz” – írta egy orosz propagandista október 23-án
A Ria Novosztyiban megjelent írás szerint Moszkva stratégiájának változatlansága garantálja ezt, és hogy Oroszország mindent megtett a békéért. A propaganda szerint az orosz haderő tovább nyomulhat és a nukleáris gyakorlatok folytatódnának.
Október 23-án reggel jelent meg Viktoria Nyikiforova „Budapest a miénk: a Nyugat megosztottsága nem ad Ukrajnának semmilyen esélyt” című véleménycikke – írta a Ria Novosztyi, amit az Index szúrt ki.
Nyikiforovát több nyugati ország szankcionálta, aki egyébként az orosz propaganda egyik vezéregyénisége. Most megjelent cikkében kiemelte:
„Moszkva stratégiájának változatlansága garantálja, hogy Budapest is a miénk lesz.”
A cikk az egyelőre meghiúsult budapesti békecsúcs esélyeit latolgatja, miközben állítja, hogy Oroszország mindent megtett a békéért, és a jövőben Kijev számára még kedvezőtlenebb feltételek jöhetnek.
Az írásban megjegyzik azt is, hogy
az orosz haderő tovább nyomulna, a nukleáris gyakorlatok folytatódnának,
és bármilyen Oroszország elleni csapáskísérletre „nagyon súlyos, megdöbbentő” választ adna Vlagyimir Putyin.
A szerző szerint Putyin elnök nem törölte, hanem elhalasztotta a Trump-találkozót, és a cikk úgy állítja be, hogy ezt a Fehér Ház azonnal megerősítette.