Példátlan európai összefogás Trump ellen: Hagyják békén Grönlandot!
„Grönland a népé. Dánia és Grönland, és kizárólag ők dönthetnek a Dániát és Grönlandot érintő ügyekben” – ez a mondat áll abban a közös közleményben, amelyet kedden hét európai vezető írt alá, példátlan egységet mutatva az Egyesült Államokkal szemben.
A dokumentum az ENSZ Alapokmányának elveire, a területi integritásra és a határok sérthetetlenségére hivatkozva szögezi le, hogy az arktiszi biztonságot a NATO-szövetségesekkel közösen kell garantálni, de a döntés joga nem lehet vita tárgya, számolt be a történtekről az AP.
A kemény hangvételű európai fellépést Donald Trump amerikai elnök kijelentései váltották ki.
Stephen Miller, a Fehér Ház kabinetfőnök-helyettese a CNN-nek azt mondta: „Senki nem fog katonailag harcolni az Egyesült Államokkal Grönland jövőjéért.”
Mette Frederiksen dán miniszterelnök hétfőn egy interjúban kijelentette:
Jens-Frederik Nielsen, Grönland miniszterelnöke pedig arra kérte az amerikai elnököt, hogy hagyjon fel az „annektálási fantáziákkal”, majd üzenetét azzal zárta:
-írta a Guardian.
A keddi közös állásfoglalás mellett Donald Tusk lengyel kormányfő külön is figyelmeztetett, hogy egyetlen NATO-tag sem támadhat meg vagy fenyegethet meg egy másikat. Kanada is csatlakozott az európaiakhoz: Mark Carney miniszterelnök Párizsban szögezte le, hogy Grönland jövőjéről kizárólag Grönland népe és Dánia dönthet.
A sziget ad otthont a Pituffik (korábbi nevén Thule) amerikai űrbázisnak, amely a NATO rakétavédelmi és korai előrejelző rendszerének kulcsfontosságú eleme. Emellett a Grönland, Izland és az Egyesült Királyság közötti tengeri átjáró ellenőrzése létfontosságú az orosz haditengerészeti mozgások figyelemmel kíséréséhez.
Dánia korábban már bejelentett egy 42 milliárd dán koronás katonai fejlesztési csomagot az arktiszi képességeinek erősítésére, ami a mai árfolyamon körülbelül 2165 milliárd forintot jelent.
Az amerikai kormányoldal azzal érvel, hogy a fokozódó orosz és kínai arktiszi jelenlét miatt van szükség Grönland erőteljesebb amerikai ellenőrzésére.