SPORT

Góllal tért vissza a dán válogatottba Christian Eriksen, akit a tavalyi Eb-n újra kellett éleszteni

A 30 éves játékos alig két perccel azután talált a kapuba, hogy csereként beállt a Hollandia elleni barátságos mérkőzésen.

Link másolása

Szombaton játszott először a dán labdarúgó-válogatottban Christian Eriksen, aki a tavaly nyári Európa-bajnokságon összeesett a pályán és újra kellett éleszteni. A 30 éves focista a Hollandia elleni barátságos mérkőzésen lépett pályára, és alig két perccel a becserélése után gólt is szerzett.

"Örültem, hogy hozzám került a labda. Szerintem szép gól volt, tökéletes visszatérés a nemzetközi focihoz"

- mondta a játékos a meccs után.

A barátságos összecsapást az amszterdami Johan Cruijff Arenában tartották, ahol Eriksen korábban sokat játszott, hiszen ez korábbi csapata, az Ajax stadionja. Mint mondta, mindig szerette ezt a helyet, amely most még különlegesebbé vált számára.

Az azonban nem igazán tetszett neki, hogy egyes szurkolók érmékkel dobálták meg a mérkőzés utáni interjúja közben. Két érme el is találta őt, egy a hátára, egy pedig a vállára esett.

"Ez egyszerűen idiotizmus, nem tudom ennek mi volt az értelme. Lehet, hogy meg akarták venni a mezemet"

- nyilatkozta a találkozó utáni sajtótájékoztatón.

A pályára lépésekor egyébként a stadion ünnepelte a visszatérését, még a holland szurkolók is állva tapsoltak. A mérkőzést végül a hollandok nyerték 4-2-re.

Miután tavaly az Eb-n újra kellett éleszteni, Eriksen mellkasába szívritmus-szabályozót ültettek, amely szükség esetén újra tudja indítani a szívét. A focista tavalyig az olasz Inter Milant erősítette, de mivel az olasz élvonalban nem játszhatnak olyan játékosok, akik kardioverter-defibrillátorral élnek, a klub szerződés bontott vele. A dán az angol elsőosztályban szereplő Brentfordba igazolt, amelynek színeiben február végén lépett először pályára.

Forrás: BBC, Nemzeti Sport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
47 évesen meghalt Berkes László testépítő
Éppen Spanyolországban volt a fitness- és testépítő Európa-bajnokságon. Szívelégtelenség miatt halt meg.

Link másolása

47 éves korában meghalt Berkes László fitnesz- és testépítő – közölte a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség.

Közleményükben az áll: a Berkes Team SE ötször szerzett vb-aranyat a fegyveres erők világbajnokságán testépítésben. A sportoló a Magyar Fitness és Testépítő Szövetségben több funkciót is betöltött. A Testépítő Szakág vezetője volt, és a Bírói Bizottság vezetőségének tagjaként is segítette a sportágat. Hozzátették, hogy ezenkívül az Elit Pro szekció irányítójaként dolgozott, továbbá profi bíróként is tevékenykedett.

Berkes László szívelégtelenség következtében hunyt el, mialatt a spanyolországi Santa Susannában zajló fitness- és testépítő Európa-bajnokságon vett részt.

A Magyar Fitness és Testépítő Szövetség saját halottjának tekinti Berkes Lászlót.

A rendőrség reagált a gyászhírre:

„Berkes László r. őrnagy a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ munkatársa a mai napon tragikus hirtelenséggel elhalálozott. A Rendőrség személyi állománya osztozik az elhunyt munkatársunk hozzátartozóinak gyászában”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
42:0-ra kapott ki hazai pályán egy NB II-es csapat
A magyar válogatott edző sem bírta a gólzáport, kiállították. Ahogy a csapat kapusát is.
VB / Fotó: Frauke Riether/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. április 22.


Link másolása

A Kriston SE-Martonvásár szombaton hazai pályán fogadta a listavezető Pécsi MFC-t a női NB II. nyugati csoportjában, ahol 42 gólos vereséget szenvedtek.

A Martonvásár az első negyedórától kezdve emberhátrányban játszott, félidőben már 23-0-s hátrányba került,

a mérkőzés vége előtti tíz percben pedig edzőjüket, az egyszeres magyar válogatott Kriston Attilát is kiállította a bíró.

A Martonvásár a maga 16 vereségével, 1 lőtt, és 240 kapott góljával egyébként csak a Dunaújváros kizárása miatt nem utolsó a bajnokságban, és egyébként egy viszonylag új csapatról van szó, amit Kriston Attila és felesége 2022 nyarán alapított.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Meghalt Tatár György
A volt válogatott labdarúgó, a Diósgyőr legendás játékosa 71 éves volt.
Malinovszki András / Fotó: svklimkin/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. április 20.


Link másolása

Életének 72. évében meghalt a diósgyőri labdarúgás egyik legnagyobb legendája, Tatár György – adja hírül az MTI.

A DVTK a honlapján szombaton azt közölte, hogy az egykori kiválóságot a klub saját halottjának tekinti.

Tatár György a DVTK saját nevelésű játékosaként tagja volt a kétszeres kupagyőztes, valamint bajnoki bronzérmes csapatnak, és 11 mérkőzésen öt gólt lőtt a magyar válogatottban, valamint szerepelt az olimpiai válogatottban is (8 mérkőzés, 3 gól).

Az NB I-ben 247 mérkőzésen 51 gólt szerzett, az NB II-ben pedig 26 találkozón kétszer volt eredményes.

Pályafutását a spanyol másodosztályban, a Castellonban fejezte be.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Jobban fogynak a Szoboszlai-mezek Liverpoolban, mint a Szalah-mezek
Hosszú idő után ez volt az első szezon, amikor nem Mohamed Szalah mezét vették a legtöbben. Az MLSZ TV riportot készített Szoboszlai Dominikról.

Link másolása

Több liverpooli csapattársát is megszólaltató riportot készített az MLSZ Tv Szoboszlai Dominikról, aki arról beszélt, hogy csapatukat a meccsek előtt olyan felfokozott hangulat fogadja a stadionban, hogy már az öltözőben olyan érzése van, mintha elkezdődött volna a mérkőzés.

Ibrahima Konaté, a Liverpool hátvédje is megszólal, szerinte

Szoboszlai még el sem érte a legjobb formáját, és nem kamatoztatta eléggé a vezetői kvalitásait.

Egy sportújságíró is nyilatkozik az adásban, aki egyetért Konatéval abban, hogy Szoboszlai akár képes lehet arra, hogy szezononként 15 gólt is rúgjon.

A riport második felében Szoboszlait a magyar válogatottról kérdezte az MLSZ TV munkatársa. A futballista őszintén beszélt az elmúlt meccseikről, és kiemelte, hogy az, hogy a 14 veretlen meccses szériájuk után becsúszott egy vereség is, teljesen természetes, ilyenkor pedig azt várnák a szurkolóktól, hogy ne a „szarok vagytok, bénák vagytok” hozzáállást vegyék elő újra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: