KÉK HÍREK
A Rovatból

Gattyán György pártjának dolgoztak a biztonsági őrök, akik meghaltak a Deák téri aláírásgyűjtő sátorban

A biztonsági őrök egy őrző-védő cég alkalmazottjai voltak, amit a Megoldás Mozgalom bízott meg - közölte a párt.


Mint azt mi is megírtuk, meghalt két biztonsági őr egy aláírásgyűjtő sátorban a Deák téren. A rendőrség szerint a két biztonsági őr halálát szén-monoxid-mérgezés okozhatta.

A 444 információi szerint

a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom aláírásgyűjtő sátrában történt a tragédia.

A lap úgy tudja, a biztonsági őrök a párt által megbízott külsős őrző-védő cég alkalmazottjai voltak.

A 444 értesülését a párt is megerősítette.

"Mély megrendüléssel, együttérezve a gyászoló családokkal, megerősítjük a hírt, hogy éjszaka sajnálatos tragédia történt a Megoldás Mozgalom budapesti, Deák téren található kampánysátrában. A terület éjszakai őrzésével megbízott alvállalkozó, külsős őrző-védő cég két alkalmazottja – feltehetőleg - szén-monoxid-mérgezésben elhunyt. További részletek sajnos nem állnak rendelkezésünkre, a rendőrség megkezdte a tragédia okainak kivizsgálását"

- közölte a párt.

Hozzátették: amint lehetséges, megpróbálják felvenni a kapcsolatot a gyászoló családokkal, és a Deák téren bizonytalan ideig felfüggesztik az aláírások gyűjtését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Saját apja ölhette meg – 24 év után kerültek elő Péter földi maradványai
A fiú eltűnését 2001-ben jelentette be az édesanyja, de már 2000 óta nem adott életjelet magáról. A rendőrök most egy ásatás során bukkantak rá a döbbenetes nyomokra.


Ifjabb K. Péter 2000 júniusa óta nem adott életjelet magáról. Az eltűnését csak 2001. február 19-én jelentette be édesanyja a Szombathelyi Rendőrkapitányságon. A rendőrök már akkor gyanúsnak tartották az ügyet, ezért több tanút is kihallgattak, de sokáig nem jutottak előrébb.

A nyomozás során az is felmerült, hogy a fiút a saját apja ölhette meg 2000 nyarán, majd a holttestét a házuk közelében, a Perint patak partján ásta el. Az apa már nem él. A rendőrök az évek során többször is átvizsgálták a patakpart talajszerkezetét, kézi és gépi erővel is, de eddig semmit sem találtak.

Az áttörés idén június 19-én történt. A nyomozók a keresésbe bevonták a szombathelyi Savaria Múzeum régészeti osztályvezetőjét és a Magyarságkutató Intézet igazságügyi antropológus szakértőgyakornokát is.

A munkagép ásás közben emberi maradványokat fordított ki a földből. A maradványok mellett műanyagzsák foszlányait is megtalálták.

Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a csontok emberi eredetűek, felnőttől származnak, és több mint 20 éve kerülhettek a föld alá. A csontokon fizikai sérülések is láthatóak voltak.

A kirendelt igazságügyi genetikai szakértő megállapította, hogy az emberi maradványok valóban K. Pétertől származnak.

A Police.hu videóját az esetről EZEN A LINKEN lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Egyáltalán mivel bűnhődik?” – Összeomlott a család, miután felfüggesztettet kapott a Balázst halálra gázoló buszos
A 31 éves férfi a munkahelyére tartott motorjával két éve, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. Édesanyja azóta sem tudja túltenni magát a tragédián.
Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. július 09.



Képtelen feldolgozni a családja annak a köztiszteletben álló fiatalembernek az elvesztését, akit két éve nyáron gázolt el egy menetrend szerint közlekedő busz Veszprémben – írja a Blikk.

Hunyadvári Balázs 2023 júliusában motorral indult dolgozni Veszprémben. Biztonsági őrként dolgozott egy szállón, ahol rászoruló családoknak, menekülteknek és nehéz sorsú édesanyáknak nyújtottak menedéket. A testépítésnek élt, ez volt az élete.

A 31 éves férfi munkahelyére tartott, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. A busz vezetője balra akart kanyarodni, de a zárt rakterű teherautó mögül nem vette észre a robogót. Nem adott elsőbbséget, és a balesetet nem tudták elkerülni. A robogós próbált fékezni, balra kormányozott, de ez sem segített.

Balázs testvére azonnal a helyszínre sietett, amikor értesítették a balesetről.

„Engem hívtak elsőként, azonnal odasiettem a helyszínre, és már a rendőrök is azt mondták, nem találtak olyan féknyomot, ami arra utalna, hogy az öcsém gyorsan hajtott vagy hibázott volna. Rögtön újraélesztették, az orvosok megtettek mindent, de nem segíthettek rajta. Az intenzíven egyszer felébresztették a mesterséges kómából, kinyitotta a szemét, rám nézett, aztán az édesanyánkra, majd örökre lecsukta”

– emlékezett vissza a drámai pillanatokra Hunyadvári Imre.

Az ügyben hétfőn tartottak tárgyalást a Veszprémi Járásbíróságon. A buszsofőr felfüggesztett fogházbüntetést kapott, pénzbüntetést szabtak ki rá, és három évre eltiltották a járművezetéstől. Az ügyészség előkészítő ülésen történő beismerés esetére tett indítványt.

Molnár Margó, az elhunyt édesanyja sokkot kapott, amikor megtudta, hogy a fia haláláért felelős sofőrnek nem kell börtönbe vonulnia. Pszichiáterhez hordták, gyógyszereket kell szednie. Azt mondta, nem tudja, hogyan élte túl a fia halálát. Elmondása szerint a fiával nagyon jó kapcsolatban álltak, naponta beszéltek. A menyasszonyával élt, de az anyjával is szoros maradt a kapcsolata.

„Felháborító, hogy különösebb büntetés nélkül megúszta. Egyáltalán mivel bűnhődik? Soha nem keresett meg minket, soha egy részvétnyilvánítást sem kaptunk tőle. Nem tudom, hogy a lelkiismerete milyen állapotban van. Remélem, fele annyira beteg a lelke, mint nekem most...”

– fogalmazott az édesanya.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Félig vakon, engedély nélkül vezette a traktort, halálra gázolta a feleségét a szabolcsi férfi
Még akkor sem vette észre a tragédiát, amikor áthajtott az asszony testén. Két évre fogházba kerülhet, és soha többet nem vezethet járművet.


A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki látássérültként traktorral halálra gázolta feleségét – írja az Ügyészség honlapja.

A vádirat szerint a 60-as évei végén járó férfi mindkét szemét érintő súlyos szembetegségben szenved, ezért egészségügyi alkalmatlanság miatt érvényes gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezik. Ennek ellenére rendszeresen vezette mezőgazdasági vontatóját, és azzal a lakásától a földjére közlekedett, ahol mezőgazdasági munkákat végzett.

A férfi 2024. december 1-jén hazafelé tartott, a 38-as számú főút kereszteződésében elsőbbséget adott egy személygépkocsinak, majd jobbra kanyarodott. Eközben nem vette észre az út szélén álló feleségét, akit a vontató jobb oldali első kerekével elsodort.

A nő a kerékpárjával együtt a földre esett, de még ezt sem észlelte a férfi, és áthajtott a feleségén és a kerékpáron.

A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásávall vádolja. Vele szemben 2 év végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, és a járművezetéstől való végleges eltiltást indítványoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Lovakat ígért, felnőtt tartalmakat mutogatott, majd erőszakoskodott a kislánnyal – letartóztatták a férfit
A férfi a lovarda szállására csalta a fiatalt, majd felnőtt tartalmakat mutogatott neki. A lány sírt, ellenállt, végül elmenekült – most a férfit előzetesbe helyezték.


Egy Pest megyei lovarda dolgozója június 29-én internetes üzenetküldő szolgáltatáson keresztül hívott el egy fiatalt a lovardához. Azzal csalogatta, hogy megmutatja neki a lovakat, sőt, még lovagolhat is. Miután a lovakat megnézték és ellátták, beinvitálta a lányt a lovarda szálláshelyére, és fagylalttal kínálta – írta meg a Budapest Környéki Törvényszék honlapja.

A fagylalt után a férfi erővel az ágyra ültette a lányt, majd mellé ült, és a telefonján különböző felnőtt tartalmú oldalakat és filmeket kezdett mutogatni neki.

A kislány jelezte, hogy nem érdekli ez a fajta tartalom. Ennek ellenére a férfi többször próbálta szexuális cselekményre kényszeríteni. A lány többször sírt, ellenállt, és azt kérte, hogy hagyja abba. Végül sikerült ellöknie magától a férfit, és kiszaladt a helyiségből. Ezek után a férfi üzenetet küldött a lánynak, amiben azt írta, hogy az eset maradjon titokban.

Az ügyben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomoz, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt.

A férfi az erőszakoskodást egy korábban ellene folyamatban lévő eljárás hatálya alatt követte el. A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint „nagy az esélye annak, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – az eljárás alól megpróbálja kivonni magát, megszökik vagy elrejtőzik”.

A közleményben azt is írták, hogy „fennáll a veszélye, hogy a tanúk befolyásolásával megpróbálja a bizonyítást nehezíteni vagy meghiúsítani”, valamint hogy „fennáll a lehetősége újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követ el, ezért a letartóztatása indokolt”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: