Friss: Elmarad a vasárnapra tervezett amerikai-iráni nukleáris tárgyalás
A korábbi tervek ellenére nem tartják meg az amerikai-iráni nukleáris tárgyalások vasárnapra tervezett következő fordulóját – jelentette be szombaton Badr bin Hamad Al Busaidi ománi külügyminiszter.
„A vasárnapra Muscatban tervezett iráni-amerikai tárgyalások most nem kerülnek megrendezésre. Ugyanakkor a diplomácia és a párbeszéd továbbra is az egyetlen út a tartós béke felé” – írta a miniszter az X-en.
Az eredeti ütemterv szerint vasárnap tartották volna az iráni atomprogramról szóló iráni–amerikai tárgyalások hatodik fordulóját.
Egy amerikai tisztségviselő pénteken még úgy nyilatkozott, hogy továbbra is asztalhoz terveznek ülni vasárnap, annak ellenére, hogy Izrael péntek hajnalban támadást indított iráni nukleáris és katonai létesítmények ellen.
Az izraeli hadsereg támadását azzal indokolta, hogy új hírszerzési információk alapján kénytelenek voltak megelőző csapást mérni Iránra, mivel az ország atomprogramja visszafordíthatatlan pontra jutott volna a közeljövőben, írta korábban a hvg.hu.
Az amerikai hírszerzést jól ismerő források szerint az USA álláspontja nem változott az iráni urándúsítással kapcsolatban, eszerint az országnak nem lenne szabad atomfegyvert birtokolnia.
Ahogy arról beszámoltunk, Donald Trump amerikai elnök az izraeli támadás után arról beszélt, hogy előre tudott a támadásról, de az Egyesült Államok igyekezett elhatárolódni attól. Trump szerint a tárgyalások folytatódhatnak a légicsapások ellenére, és továbbra is kitartott amellett, hogy Irán nem juthat atomfegyverhez.
„A vasárnapra Muscatban tervezett iráni-amerikai tárgyalások most nem kerülnek megrendezésre. Ugyanakkor a diplomácia és a párbeszéd továbbra is az egyetlen út a tartós béke felé” – írta a miniszter az X-en.
Az eredeti ütemterv szerint vasárnap tartották volna az iráni atomprogramról szóló iráni–amerikai tárgyalások hatodik fordulóját.
Egy amerikai tisztségviselő pénteken még úgy nyilatkozott, hogy továbbra is asztalhoz terveznek ülni vasárnap, annak ellenére, hogy Izrael péntek hajnalban támadást indított iráni nukleáris és katonai létesítmények ellen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter Orbán újabb poloskázásáról: Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között
„Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése” - írta bejegyzésében a Tisza elnöke.
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”
"Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között:
Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése.
Korrupció és magánérdek versus minden magyar érdeke.
Tessék választani! "
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”
Ruff Bálint szerint Orbán Viktor olyat tett, amit az 1950-es évek óta egyetlen magyar vezető politikus sem. A politikai tanácsadó a Partizán Vétó című műsorának állandó szereplőjeként reagált a miniszterelnök legutóbbi megszólalására.
A Fideszhez köthető Harcosok Klubja első edzőtáborát ezen a hétvégén tartják. Erre készülve
Orbán Viktor a közösségi oldalán arról beszélt, hogy „csakis poloskamentesen” lehet jelen lenni. A miniszterelnök videójában az látható, hogy egy seprűvel a kezében söprögeti a falat, közben pedig azt mondja: „mindenki sorra kerül”.
Ruff Bálint szerint ez a jelenet nem előzmények nélküli. Mint fogalmazott: „Sokat beszéltünk róla az elmúlt félévben, hogy miért elfogadhatatlan a politikai ellenfeleket poloskának hívni.” Úgy látja, ez „dehumanizálás”, ami különösen problémás, ha valaki magát a béke harcosának nevezi. Véleménye szerint „ilyet egyszerűen nem szabad csinálnia”.
A tanácsadó felidézte, hogy Orbán már március 15-én is hasonló kijelentést tett.
Akkor a „poloskázás” többes számban hangzott el, ami Ruff szerint országos felháborodást váltott ki. Bejegyzésében azt írta: „Rohantak a politikai segítői magyarázkodni, hogy «nem is úgy», «nem is többes számban» gondolta. Mintha ez érdemben enyhítené a jelzőt. Nem a fél országra, «csak» a kihívójára gondolt.”
Ruff szerint a téma ezután hosszabb ideig nem került elő, egészen mostanáig. Úgy fogalmazott: „A magát béketeremtőnek és a béke első számú követének pozicionáló miniszterelnök ellátogatott a hírek szerint saját maga által kitalált Harcosok Klubjának első edzőtáborába.”
Hozzátette:
„Láthatóan előre készülve, a social médiáért felelős embertől kapott seprűvel, két kamera jelenlétében olyat tett, amit az 50-es évek óta magyar vezető politikus nem.”
Azt is leírta, hogy a miniszterelnök miközben a falról sepregette az állatokat, arról beszélt a többi résztvevőnek, hogy mennyire fontos a poloskátlanítás, és „főleg hogy mindenki sorra kerül”.
Ruff Bálint bejegyzése így zárul: „És mielőtt jönne a megafonos értelmezés, hogy «ez egy vicc» és «nem is úgy gondolta» – de pontosan úgy gondolta.”
Ruff Bálint szerint Orbán Viktor olyat tett, amit az 1950-es évek óta egyetlen magyar vezető politikus sem. A politikai tanácsadó a Partizán Vétó című műsorának állandó szereplőjeként reagált a miniszterelnök legutóbbi megszólalására.
A Fideszhez köthető Harcosok Klubja első edzőtáborát ezen a hétvégén tartják. Erre készülve
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lázár János a Harcosok Klubjában: Aki nem szereti, hogy baszogtatják a Facebookon, az ne legyen politikus
A miniszter szerint a Fidesz nemcsak hibákat követett el, de rossz embereket is engedett túl közel a politikához. „Áruló focifeleségek, dubajozó hülyegyerekek, luxizó kullancsok és teljesítmény nélküli politikai celebek rontották a hitelünket.”
Lázár János egy új videót osztott meg a Facebook-oldalán, amelyet a Harcosok Klubja edzőtáborában rögzítettek. Az építési és közlekedési miniszter több témát is érintett, köztük a politikai felelősségvállalást, a közösségi média szerepét és a Fidesz működését.
A videóban úgy fogalmazott: „Tanuljátok meg: a Fidesznél csak a Fidesz lehet jobb!”
Szerinte az elmúlt 15 évben több volt a jó döntés, mint a rossz, ugyanakkor hozzátette: „természetesen hoztunk néhány hibás döntést.”
Ezeket nem részletezte.
Lázár hangsúlyozta, hogy „nem elég fideszesnek lenni, jónak is kell lenni.” Arról is beszélt, kiket tart felelősnek a párt hitelvesztéséért. Azt mondta:
„Áruló focifeleségek, dubajozó hülyegyerekek, luxizó kullancsok és teljesítmény nélküli politikai celebek rontották a hitelünket.”
A miniszter szerint a jó kormányzáshoz nem elég a közösségi médiás jelenlét, de nélküle sem működik. Úgy fogalmazott:
„aki nem szereti, hogy baszogtatják a Facebookon, az ne legyen politikus.”
A videó feliratában ugyanakkor a „baszogtatják” helyett a „beszoktatják” szó szerepel, de a felvételen nem ez hallható, jegyzi meg a 24.hu.
A politikai kommunikáció kapcsán kiemelte: „az van, amit te megteszel, az van, amit te megmondasz. Oda kell menni, ahol az emberek vannak, nem oda, ahol mi vagyunk.”
Lázár János egy új videót osztott meg a Facebook-oldalán, amelyet a Harcosok Klubja edzőtáborában rögzítettek. Az építési és közlekedési miniszter több témát is érintett, köztük a politikai felelősségvállalást, a közösségi média szerepét és a Fidesz működését.
A videóban úgy fogalmazott: „Tanuljátok meg: a Fidesznél csak a Fidesz lehet jobb!”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Fox műsorvezetője arról beszélt, hogy egyes hajléktalanokat egyszerűen meg kellene ölni
A vitát egy Észak-Karolinában történt buszos gyilkosság indította el, amelyből politikai ügy lett az Egyesült Államokban. Egyikük „csak” börtönbe akarta zárni őket, de aztán jött Brian Kilmeade.
A Fox and Friends című amerikai televíziós műsorban a héten Iryna Zarutska meggyilkolásáról beszélgettek. A nőt Észak-Karolinában egy buszon késelték meg, az ügyből politikai vita kerekedett. A gyanúsítottat korábban többször letartóztatták, és skizofréniával diagnosztizálták, írta a Huffpost.
A beszélgetés közben a műsorvezetők arról értekeztek, hogy a férfit már rég el kellett volna zárni. Egyikük szerint ez nem pénzkérdés, sok hajléktalan ugyanis nem fogadja el a mentális segítséget, ilyenkor szerinte csak az a megoldás, hogy börtönbe kerüljenek.
Brian Kilmeade társműsorvezető ezután még ennél is szélsőségesebb gondolatot fogalmazott meg. Úgy fogalmazott, halálos injekcióra lenne szükség, „vagy valami ilyesmire, csak öljék meg őket”.
A kijelentésére a másik két műsorvezető alig reagált, majd folytatták a beszélgetést a hajléktalanságról és az amerikaiak mentális egészségügyi helyzetéről.