Fotók: így tüntettek a Madách Imre Gimnázium előtt a leváltott igazgató mellett
Békés tüntetést szerveztek a budapesti Madách Imre Gimnázium elé Tanév ne-nyitó címmel hétfő reggel fél 8-re. A szolidaritási akciót természetesen a múlt héten leváltott igazgató mellett szervezték. Ahogy arról korábban mi is írtunk, Mészáros Csabának azért kellett távoznia, mert kijelentette, hogy az intézményben a törvényi szabályozás ellenére nem fogják elvenni a diákok mobiltelefonjait órák előtt, mivel az iskolának van rá módszere, hogyan neveljék a digitális eszközök helyes használatára a tanulókat.
A szervezők azt írják: „Szeptember 2-a, hétfő reggel 7:30-ra békés tüntetést szervezünk a Madách Imre Gimnázium (MIG) épülete elé, illetve széleskörű szolidaritási kampányra hívjuk az ország oktatási intézményeit, szakszervezeteit és minden állampolgárt, akinek fontos a szabad oktatás.
Nem kezdődhet úgy el a tanév, mintha mi sem történt volna!”
A szervezők felhívták a figyelmet, hogy este 6 órától a Belügyminisztérium épülete előtt is tüntetni fognak az oktatás szabadságáért és az igazgató felmentése ellen.
A Szeretlek Magyarország is kinn volt a helyszínen, ahol jól láthatóan az iskola számos diákja és tanára összegyűlt, hogy részt vegyenek a szolidaritási megmozduláson:













