hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Foghíjas lett az európai szélsőjobb találkozója, hiába ment el Orbán, Salvini például távolmaradt

Marine le Pen és társai Varsóban gyűltek össze azzal a tervvel, hogy az Európai Néppárt után a második legnagyobb európai parlamenti frakciót alakítsák meg.

Link másolása

hirdetés

Orbán Viktor és Európa populista pártjainak vezetői Varsóban gyűltek össze azzal a tervvel, hogy az Európai Néppárt után a második legnagyobb európai parlamenti frakciót alakítsák meg. Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje, Santiago Abascal, a spanyol Vox elnöke a lengyel kormánykoalíciót vezető párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökének, Jaroslaw Kaczynskinak a meghívására érkeztek Varsóba.

A vezetők pénteken érkeztek és erről, valamint a munkamegbeszélésekről is számos fotó készült.

Ám a találkozón nem vett részt az Olasz Testvérek vezetője, Giorgia Meloni, és a másik olasz populista párt, a Liga vezetője, Matteo Salvini sem.

Meloni november közepén jelezte már, hogy nem fogadja el a meghívást, mert az Európai Konzervatívok és Reformisták képviselőcsoport vezetője, és ezt nem adná fel.

Salvini hiányzása meglepőbb - írja a hvg.hu, emlékeztetve arra, hogy a politikus a héten azzal magyarázta távolmaradását, hogy egyesek csak a saját pecsenyéjüket sütögetik, ami szerinte tévedés. A lap szerint ez utalás lehet a lengyel Jog és Igazságosságra, amely egyelőre blokkolja az új frakció megalakítását.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Vizsgálatot indít Schadl György ügye miatt az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Fővárosi Törvényszéken
A végrehajtói kar botrányba került elnöke egy bírót akart ellehetetleníteni, a törvényszéki elnök ekkoriban fogadta őt.

Link másolása

hirdetés

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a 444 birtokába jutott dokumentumok alapján biztossá vált, hogy találkozott egymással Tatár-Kis Péter, a Fővárosi Törvényszék elnöke, és a Völner-ügyben országosan ismertté vált Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke. Utóbbi arra akarta rávenni Tatár-Kist, hogy rúgjon ki egy bírót, akinek egy belső használatra készült állásfoglalása illetéktelenekhez került.

Tatár-Kis egy belső közleményben ismerte el, de hozzátette „a kollégával szemben sem fegyelmi, sem egyéb eljárás kezdeményezésére nem láttam alapot”. Ennek ellenére most az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, Senyei György Barna célvizsgálatot indított az ügyben. A 444 értesülése szerint három embert jelölt kialaposabb vizsgálat elvégzésére:

  • Ribai Csillát, a Fővárosi Ítélőtábla elnökét,
  • Túri Tamást, a Pécsi Ítélőtábla elnökét,
  • Benkő Imolát, az Országos Bírósági Hivatal Jogi Főosztályának főosztályvezetőjét.

A vizsgálat hétfőn kezdődik, a jelentésnek április közepéig kell elkészülnie.

A tervek szerint azt fogják megvizsgálni, hogy a Fővárosi Törvényszékre érkező bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos ügyintézés megfelel-e az előírásoknak. És annak is utánanéznek, hogy Schadl György „miért, miként, milyen formában és milyen eljárás keretében” tett bejelentést egy, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon dolgozó bíróval kapcsolatban, és azt a Fővárosi Törvényszéken hogyan vizsgálták ki.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Akár 5 centi hó is eshet vasárnap reggelig az ország egyes részein
Ezúttal melegfront érkezik, az ebből származó csapadék kora délután éri el a nyugati tájakat.

Link másolása

hirdetés

Épphogy elvonult csütörtökön a hidegfront, máris újabb frontra készülhetünk. Az Időkép előrejelzése szerint ugyanis szombaton egy melegfront éri el hazánkat. Az ebből származó csapadék kora délután éri el a nyugati tájakat. Estig a Dunántúlon, a főváros térségében és északon várható eső, havas eső, a hegyekben és a magasabban fekvő területeken pedig havazás.

Az esti órákban a keleti országrészre kerül át a csapadék súlypontja, ami havas eső, majd idővel havazás formájában fog megmutatkozni.

A Tiszántúlon éjjel is folytatódik majd a havazás, így vasárnap reggelig itt 2-5 centi friss hó is összegyűlhet. Sőt: az ország északkeleti csücskében 5 centit meghaladó hómennyiség is leeshet. De nemcsak csapadékra számíthatunk, a fronttal erős délnyugati szél is érkezik, ami a havas tájakon hófúvást eredményezhet.

 


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Több orosz gázt akar Orbán Viktor, újratárgyalja a nemrégiben aláírt megállapodást
Márki-Zay Péter szerint érthetetlen, miért kellene több orosz gáz az országnak. Szerinte valószínűleg orosz érdek lehet emögött.

Link másolása

hirdetés

Orbán Viktor péntek reggel jelentette be az állami rádióban, hogy jövő kedden újra tárgyal Putyin elnökkel a 15 éves gázmegállapodásról, amelyet alig néhány hónapja írtak alá. Akkor azt mondták, hogy tíz év után a szerződéses mennyiség újratárgyalható. Most négy hónap után akarnak tárgyalni.

Orbán reggel azt mondta, hogy

szeretné elérni, hogy a kialkudott gázmennyiséget növeljék meg.

Palkovics László miniszter az ellátásbiztonságra hivatkozott az RTL Híradónak. Szerinte ha van rá lehetőség, hogy a tározókban nagyobb mennyiséget tároljanak, akkor azt mindenképpen meg kell tenni. Szerinte a többi európai országban arról beszélnek, hogy komoly gázhiányra kell számítani.

Márki-Zay Péter azt mondta, hogy érthetetlen, miért kellene több orosz gáz az országnak. Szerinte valószínűleg orosz érdek lehet emögött.

hirdetés

A miniszterelnök arról is beszélt a rádióban, hogy kitartanak a rezsicsökkentés mellett. Úgy vélte, hogy egy család ma évi 380 ezer forintot spórol a hatósági árral. A Portfolio úgy számol, a rezsicsökkentés idén már több százmilliárd forintjába kerülhet az adófizetőknek.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Márki-Zay Péter: jobb- és baloldaliként ültek le beszélgetni Bajnai Gordonnal Londonban
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a közösségi oldalán írta meg, miért találkozott a volt miniszterelnökkel.

Link másolása

hirdetés

Mi is beszámoltunk róla, hogy Márki-Zay Péter Londonban találkozott kint élő magyarokkal. A fórumon kívül találkozott Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel is.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje kettőjük találkozásáról a közösségi oldalán számolt be:

"Kormányváltásra és kormányzásra készülök, ezért számos politikussal, diplomatával, szakemberrel egyeztetek. Kifejezetten örültem, hogy londoni utazásom alatt Bajnai Gordonnal is találkozhattam, eszmét cserélhettünk, megvitathattuk az ország előtt álló legfontosabb kihívásokat. Magyarország egykori miniszterelnöke egy válság közepén vette át az országot, teljesítményét pedig még olyan politikai ellenfelei is elismerték, mint Orbán Viktor.

Én egy olyan politikai kultúra megteremtésén dolgozom, ahol természetes, hogy jobb és baloldali közéleti szereplők leülnek, és beszélnek egymással. Ahol tiszteletet adunk a tudásnak és a teljesítménynek, ahol igyekszünk a mások tapasztalatából is tanulni, mert máshogy nem lehet felemelni ezt az országot.

Köszönöm Gordonnak az értékes gondolatokat. Csak felfelé!"

hirdetés

- írta posztjában.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: