HÍREK
A Rovatból

Félkatonai szervezetnek nevezte a közmédiát a kormányközeli Pesti Srácok főszerkesztője

Huth Gergely az ATV-n vitázott az újságírásról.

Link másolása

Félkatonai szervezetként beszélt az MTVA-ról a Pesti Srácok főszerkesztője az ATV egyik műsorában – szúrta ki a 24.hu.

A csatorna Csatt című műsorába négy újságírót hívtak meg, hogy

a Baranyi Krisztina-ügy kapcsán arról beszélgessenek, ki tekinthető újságírónak, ki propagandistának, és kinek, kivel kéne szóba állnia.

Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője mellett Gajdics Otto, a Szabad Föld főszerkesztője ült, míg a „másik oldalon” Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, illetve Dévényi István, a Magyar Hang újságírója volt.

Dévényi 2014-ig a Magyar Távirati Iroda (MTI) főszerkesztője volt, és a műsorban visszaemlékezett: akkoriban olyan értekezleteken is részt kellett vennie, amelyeken az volt a téma, hogy kell megfelelni a Fidesz elvárásainak.

Huth erre azzal vágott vissza, hogy Dévényi „mindig ezzel jön”, és hogy a Heti Válaszban nem nehezedett rá ilyen nyomás, amit a Magyar Hang munkatársa is elismert.

„Jössz egy félkatonai szervezettel, gyakorlatilag az MTVA-nak a gyakorlatával, holott most a jobboldali és baloldali sajtóról beszélgetünk”

– fejtette ki a Pesti Srácok főszerkesztője.

Egri Viktor műsorvezető, vissza is kérdezett, hogy jól értette-e, hogy félkatonai szervezetként hivatkozott az MTVA-ra, amire azt mondta: ez közmédia, a felépítése egy hierarchikus szervezet. Németh ekkor megjegyezte, ezt a kifejezést még nem hallotta a közmédiára, de „készséggel el is fogadja”, hogy ez így van, és talán még „ennél erőteljesebb kifejezés is illik rá”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter: Odajött egy radiológus, hogy kirúgással fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, ha kimennek a Tisza Párt rendezvényére
A mátészalkai fórumon arról beszélt, hogy egyre többen mernek kiállni annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket és körlevelek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Link másolása

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytatja a héten az országjárást Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke szerda délelőtt Mátészalkán tartott egy fórumot.

Magyar itt többek között beszélt az egészségügy helyzetéről is, említve a bezárt szülészeteket, illetve a légkondicionálás nélküli műtőket, és a nem működő lifteket is.

A politikus szerint a kormány mindent megpróbál elfedni propagandával, és ez sok helyen működik is.

„De szerintem Önök is látják, hogy napról-napra többen vagyunk. (..) Egyre több magyar ember mer kiállni, nem fél, annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket. Itt is, Szabolcsban is, de egyébként Békésben, Baranyában, az összes megyében. Köremailek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Tegnap odajött hozzám egy radiológus-orvos, hogy hogyan fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, hogy ha ki mernek menni a Tisza Párt rendezvényére, akkor el fogják őket bocsátani.

Milyen kórház igazgatóink vannak, mikor szinte nincs orvos, szinte nincs ápoló, és képes megfenyegetni a saját kollégáit 2024-ben az Európai Unióban, hogy ne merjen kimenni egy politikai rendezvényre.”

Az idézett rész Magyar Péter élő bejelentkezésében a 18.40 körül hangzik el.

Az ügyben megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Nyíregyházi Jósa András Tagkórházát is, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Történelem érettségi: itt vannak a nem hivatalos megoldások
Változatos témák szerepeltek a kissé megújult érettségin, mutatjuk hogyan kellett megírni a teszt- és esszéfeladatokat.

Link másolása

Ahogy arról korábban már írtunk, szerdán a történelem vizsgákkal folytatódott az idei írásbeli érettségi. Középszinten 68 802, míg emelt szinten 7679 tanuló vizsgázott. A témakörök között szerepelt többek között a kereszténység elterjedése, a barokk, Hunyadi Mátyás és Horthy Miklós is. A rövid esszé témái idén az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása lehetnek, míg a hosszú esszében vagy az Erdélyi Fejedelemségről, vagy a gazdasági rendszerváltoztatásról kell írnia az érettségizőknek.

Csakúgy, mint az elmúlt napokban a magyar nyelv és irodalom és a matematika tantárgyaknál, az Eduline oktatási portál ezúttal is jelentkezett egy nem hivatalos megoldásgyűjteménnyel, amit szaktanárok állítottak össze.

A megkérdezett szakértők szerint egyébként nem volt szélsőségesen nehéz az idei, tematikájában kissé megváltozott érettségi, ám néhány apróságon könnyen el lehetett csúszni.

Aki kíváncsi arra, hogy jól írta-e meg (vagy jól írta volna) a tesztkérdéseket, az IDE kattintva meg tudja nézni.

Aki pedig azt szeretné megtudni, hogyan kellett nagyjából kinéznie a rövid és a hosszabb esszének, ITT tudja megnézni.

Az eddigi vizsgákhoz hasonlóan a hivatalos megoldókulcs holnap reggelre várható az Oktatási Hivatal honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Mi történhetett? Orbán Viktor telefonon tárgyalt Zelenszkijjel
A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Link másolása

Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, írja az MTI a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása alapján.

Havasi Bertalan közleménye szerint a megbeszélés során áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország kész hozzájárulni minden olyan kezdeményezéshez és erőfeszítéshez, amely elvezet a békéhez.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megegyeztek abban, hogy a kétoldalú konzultációkat folytatni fogják, áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Zuhanórepülésben az üzemanyagárak, péntektől még olcsóbb lehet a tankolás
Az egyik üzemanyagtípusért 8, a másikért 5 forinttal kell kevesebbet fizetni a hét utolsó munkanapjától. Legalábbis a benzinkutaknak.

Link másolása

Péntektől tovább zuhannak az üzemanyagárak, írja a holtankoljak.hu. A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.

A portál szerint ha a kutakon is érvényesítésre kerül ez a változás, úgy a hét végétől a 95-ös benzin literenkénti átlagára 616 forint, a gázolajé pedig 607 forint lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: