Félig sült csirke miatt halt meg egy nyaraló nyugdíjas a szállodában
A halottkémi vizsgálat hivatalosan is megerősítette, hogy egy brit turista tavaly októberi halálát a Fuerteventura szigetén található négycsillagos szálloda félig sült csirkéje okozta, írja a Daily Record. A luxus Occidental Jandia Playa hotel az ügyben kiadott egy védekező nyilatkozatot.
A rochdale-i halottkém bírósága kimondta: Leslie Green ételmérgezésben halt meg, amelyet a nem teljesen átsült csirke okozott. A 70 éves nyugdíjas sofőr a nyaralás alatt csak a szálloda éttermében evett feleségével.
A vizsgálat szerint
A hotel hétfőn nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy „szigorú élelmiszer-higiéniai és biztonsági protokollt” követnek, és az elmúlt tizenkét hónapban egyetlen esetben sem mutattak ki szalmonellát a szállodában. „Mélységesen sajnáljuk a vendég halálát” – írják a közleményben, melyben külső auditok eredményeire hivatkoznak.
Julie Green, az áldozat felesége a tárgyalás után azt mondta: még mindig nehezen fogja fel, hogy a férje már nem tért haza a nyaralásból. A nő úgy fogalmazott, hogy az élet Leslie nélkül soha nem lesz már ugyanolyan.
A hivatalos halottkémi vizsgálat befejezése után a család jogi útra terelte az ügyet. A spanyol szálloda tagadja a mulasztást, de a bírósági döntés megállapította a felelősségüket.
(via Index)