HÍREK

Februártól olcsóbb lesz a liszt, tavasszal megállhat az élelmiszerárak növekedése

Ez a fogyasztóknak jó hír, de a magyar termelők egy része komoly bajba kerülhet, mert nem tudnak versenyezni az Ukrajnából beáramló olcsó gabonával.
Címlapkép: Pixabay - szmo.hu
2023. január 24.


Link másolása

Öt százalékkal csökkentik a liszt árát februártól a malmok - mondta az RTL Híradónak Gabonaszövetség tagozati elnöke. Ez jó hír a fogyasztóknak, a magyar termelők egy része viszont fizetésképtelenné válhat.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az Eurostat friss adatai alapján decemberben is Magyarországon volt a legmagasabb az infláció az Európai Unióban. A fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, ezen belül leginkább az élelmiszerárak nőttek, 44,8 százalékkal.

A KSH adatai szerint pedig egy kiló fehér kenyérért a múlt hónapban átlag 900 forintot kértek, kétszer annyit, mint egy évvel korábban.

A következő hetek azonban fordulatot hozhatnak. A Gabonaszövetség tagozati elnöke a Híradónak azt mondta, hogy bár nő a bérköltség és drágul a csomagolás, mégis csökkenteniük kell a liszt árát, mert a búza árának zuhanása miatt ezt követelik a pékek.

„5 százalék körül lehet a csökkenés, ami úgy gondolom, februárban elindul. De ahogy a búza ára megy lefelé, és sajnos úgy néz ki, hogy továbbra is csökkenni fog a búza ára, ezt követi általában a liszt árának csökkenése is” - mondta Lakatos Zoltán.

A magyar gazdaságok 10 százaléka azonban fizetési nehézségekkel küzd. Amióta ugyanis megindult a gabonaszállítás a háború sújtotta Ukrajnából, hetek óta csökkent a gabona ára - a magyar termés tonnánkénti árát ez eddig harmadával nyomta le.

„Ez 90-95 ezer forint. Ennyiért búzát Magyarországon nem lehet termelni. Kukoricából lényegében semmi kereslet nincs”

– mondta Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára.

Nagy István agrárminiszter hétfőn segítséget ígért gazdáknak. Mint mondta, kezdeményezést tettek az Európa Tanács felé, hogy „hozzon intézkedéseket az európai belpiac stabilizálása érdekében”.

A vásárlók persze jól járnak az olcsóbb gabonával. Raskó György agrárközgazdász a Híradónak azt mondta, hogy április-május táján egyértelműen megáll az élelmiszerárak növekedése Magyarországon.

„A fogyasztói árakban akár még nominál értékű csökkenés is lehet. Elsősorban a tejtermékek estében, hiszen ott a lakosság láthatóan azt az árat, ami akár az egyszerű trappista esetében kialakult a kereskedelemben, nem hajlandó elfogadni”

- fejtette ki az agrárközgazdász.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Templomtetőbe fúródott kereszt, gyökerestől kicsavart fák – durva károkat okozott a szombati szélvihar
Országszerte tetőket rongált meg és fákat döntött az útra az orkán erejű szél. Mutatjuk a látványos fotókat.

Link másolása

Viharos szél tombol az egész országban péntek este óta. Szombat reggel óta már számos helyen okoztak már gondot az erős széllökések.

Ahogy beszámoltunk róla, Mohácson egy Penny Market áruház döntötte le az orkán erejű szél.

Murakeresztúron a faluház tetőszerkezete rongálódott meg.

Fotó: MTI/Varga György

Fotó: MTI/Varga György

Látrányban a Művelődési Központ tetejét tépte fel a szél.

Fotó: Daci07/Időkép

Budapesten, az I. kerületi Fő utcában található Szent Ferenc sebei katolikus templomnak meglazult a lemezborítása.

Fotó: MTI/Lakatos Péter

A Pécshez tartozó Nagyárpádon a templomtoronyról lerepült kereszt átlyukasztotta a tetőt.

Fotó: Kiefer Béla/Időkép

Fotó: Kiefer Béla/Időkép

Szántódon jókora fa dőlt a 7-es útra, éppen egy autóra.

Fotó: Balatonföldvár Város/Facebook

Több helyen is fákat csavart ki a földből a szél, például Ajkán, Szekszárdon, Kacsótán, Kaposváron és Ógyalláron.

Fotó: pufika83/Időkép
Fotó: Rova71/Időkép

Fotó: Erikakacsota123/Időkép

Fotó: Kacs Dávid/Időkép

Fotó: Vörös Mónika/Időkép

Kőszegen villanyoszlop dőlt ki.

Fotó: Lakatár Tamás/Időkép

Bonyhádon ilyen komoly pusztítást végzett a szél.

Fotó: MetFigyelő/Facebook


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Elbontják a 140 millió forintnyi uniós pénzbe került biciklis kalandparkot Hatvanban
A polgármester tervei szerint a területen egy másik bringapark épülhet majd.

Link másolása

Az Átlátszó Hatvanba látogatott, hogy megnézze a 2015-ben, 140 milliós, uniós pénzből épült biciklis kalandparkot, amit eddig 55 ember használt.

A megnyitás utáni évben volt egy súlyos baleset is, ezért utána már csak saját felelősségre lehetett, regisztrálás után használni. A kalandparkot hivatalosan 2021 nyarán zárták be, de csak tavaly ősszel lakatolták le.

A pályának többféle szakasza van, de pár helyen már töredezik. A pálya része egy beruházásnak, ami híddal, bicikliúttal együtt nettó 884 millió forintba került. A kivitelezést az EB Hungary Invest Kft. végezte, amely azóta több milliárdos állami beruházást is kapott - jegyzi meg a portál.

A pálya bontása lassan halad, most a negyedénél tarthatnak. Az önkormányzat döntése alapján a jelenlegi polgármester, Horváth Richárd a területre újra biciklis parkot építene, de negyedannyiból. Igaz, erre nincs uniós támogatás, csak állami pénzt kaphatna.

A polgármester szerint olyan park lenne, amit "kicsik és nagyok rollerrel és kerékpárral is igénybe tudnak venni. Ilyen pályázat fog megnyílni".

A portál szerint a városban épített lombkoronasétány útját is feltörte a nád, amit a készíttető Duna Aszfalt szurokkal oldott meg. Az Átlátszó szerint azóta újabb repedések jelentek meg és a fű is kinőtt rajta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szívecskés háttérrel üzent Deutsch Tamás az amerikai nagykövetnek Facebookon
Érdekes választás ez a háttér, miközben a magyar-amerikai kapcsolatok rombolásáról ír bejegyzésében.

Link másolása

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Szijjártó Péter reagált az amerikai nagykövet Politicónak adott nyilatkozatáról, melyben azt mondta, hogy a magyar kormány tagjai a Vlagyimir Putyin által képviselt nézeteket visszhangozzák. A magyar külügyminiszter azt válaszolta:

„Az Egyesült Államok budapesti nagykövetének nyilatkozataival kapcsolatban azt tudom mondani, érdektelen, teljes mértékben érdektelen, hogy mit gondol ő, vagy bármely más nagykövet a magyarországi belpolitikai folyamatokról, mert semmi köze nincsen hozzá”.

Erre David Pressman is visszaszólt:

„Tisztelettel, de Oroszországnak azt a kísérletét, hogy egyoldalúan átrajzolja Európa határait, nem tartjuk csak »magyarországi belpolitikai fejleménynek«”.

Az üzengetésbe most Deutsch Tamás is beszállt. Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ezt írta: „A magyar-amerikai kapcsolatok rombolása, ha a budapesti USA nagykövet folyamatosan beszólogat a magyaroknak. Ennyi”. Viszont érdekes, hogy a véleménye megosztásához szívecskés hátteret választott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lelőtték az Egyesült Államok felett szálló kínai kémléggömböt
Joe Biden amerikai elnök minél előbb meg akart szabadulni tőle, ezért döntöttek a lelövése mellett.

Link másolása

Lelőtte az amerikai hadsereg azt a kínai kémballont, amely a hét közepe óta lebegett az Egyesült Államok felett - írja a CNN.

Mint megírtuk, korábban már mérlegelte az amerikai kormány az eszköz lelövését, akkor azonban biztonsági okokból elvetteték ezt. A tévécsatorna szerint viszont Joe Biden amerikai elnök arra utasította a védelmi minisztériumot, hogy amint biztonságos, azonnal szedjék le a léggömböt. Az amerikai hadsereg úgy látta, hogy akkor lehet ezt a legbiztonságosabban megtenni, amikor a kémballon víz felett repül.

A CNN szerint végül akkor lőtték le, amikor az Atlanti-óceán felett lebegett Dél-Karolina partjainál. A művelet előtt légtérzárat és részleges hajózási tilalmat rendeltek el a környéken.

Joe Biden maga számolt be arról, hogy sikeresen kiiktatták az eszközt, meg is dicsérte a művelet végrehajtóit.

A lelövésről több videó is felkerült a Twitterre:


Link másolása
KÖVESS MINKET: