HÍREK
A Rovatból

Farkas Bertalan: „Már ebben az évtizedben repülhet újabb magyar az űrbe”

Az első magyar űrhajós, aki kijutott, optimista, és szeretné megérni az eseményt. Űrrepülésének 40. évfordulóján Szujó Zoltán beszélgetett vele.


1980. május 26-án, magyar idő szerint este 8 órakor indult el Farkas Bertalan Valerij Kubaszovval a világűrbe, hogy azután május 28-án sikeresen összekapcsolódjanak a Szoljut űrállomással, majd június elején visszatérjenek a Földre.

Kereken negyven évvel ezelőtt ezelőtt jutott ki először magyar űrhajós a világűrbe.

Farkas Bertalannal Szujó Zoltán televíziós újságíró beszélgetett a HungaroControl Facebook-oldalán, élőben.

„Hiszel a sorsban?” - kérdezte a beszélgetés során Szujó Zoltán. „Vagy maga a sors irányít bennünket, vagy valami irányítja a sorsunkat” - válaszolta Farkas Bertalan. „Nem tudom megmondani, de kell, hogy valamilyen törvényszerűségek szerint éljünk, a véletlenben nem hiszek, ami velünk történik, az valaminek a következménye, akár jó, akár rossz.”

Annak idején hét embert képeztek ki Kecskeméten arra, hogy alkalmassá váljon a Szovjetunió által indított Interkozmosz program keretében az űrutazásra. A hét emberből már a szovjet űrbizottság választott ki négy további jelöltet: Magyari Bélát, Buczkó Imrét, Elek Lászlót és Farkas Bertalant. Azután a négyből ketten maradtak: Magyari Béla és Farkas Bertalan, akiknek a felkészülése a Szovjetunióban zajlott.

Utólag nehéz rekonstruálni, miért esett Kubaszovra és Farkasra a választás, de arra napra, amikor közölték a döntést, Farkas Bertalan máig emlékszik. 1978. december 18-án, Csillagvárosba érkezett Satarov altábornagy Moszkvából, és akkor mondák el, ki repülhet a világűrbe.

„Na, azt nem volt könnyű lenyelni sem a Bélának, sem nekem. Neki azért, mert dublőr maradt, de ugyanúgy fel kellett készülnie, bennem meg ott volt a felelősségérzet, hogy olyasmit kaptam, amire az életben nem gondoltam volna, és a küldetés végrehajtása után vissza kell jönnöm épségben.”

A világűrben a feladat legfontosabb része az volt, hogy azokat a ballisztikai paramétereket, amelyeket kaptak lentről, a Földről, fedélzeti mérnökként Farkas Bertalannak kellett kontrollálnia, neki kellett a fedélzeti rendszert pontosítani, beállítani, a rendszert nem volt szabad kiengedni az optimális működési sávból. Ehhez azért nagy összhangra volt szükség a parancsnokkal, Valerij Kubaszovval, mert azért ő irányította az űrhajót, azzal a feltétellel, hogy minden egyes tevékenységet Farkas Bertalan is kontrolláljon. Hihetetlenül nagy volt a bizalmuk egymás iránt, egymás nélkül semmit nem csináltak.

Jól kiegészítette egymást Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan személyisége. Előbbi szerette jobban átgondolni a megoldást mérnökként, utóbbi pedig vadászpilótaként az azonnali megoldásra törekedett.

„Miután visszatértünk a Földre, megöleltük egymást, és Kubaszov azt mondta: Veled még egyszer, bármikor elmennék az űrbe.”

Valerij Kubaszovnak ez volt a harmadik repülése. Tapasztalt űrhajós volt, részt vett a legendás űrtalálkozón 1975-ben az amerikaiakkal, a Szojuz-Apollo programban, már szinte sztárnak számított Farkas Bertalan szemében

Milyen volt az indulás a földről? Farkas Bertalan azt mondta, a start pillanatáig megszűnt a rádióadás, csak zene szólt.

„És az a 9 perc 20 másodperc emelkedési idő, amíg eljutottunk 240 kilométerig, a világűrig, nekem örökkévalóságnak tűnt. Bármelyik másodpercben történhetett volna valami.

A súlytalanságot pedig csak szimulálni lehetett a Földön, vadászrepülőn, de az csak 25 másodpercig tartott.

A valódi súlytalanság csodálatos érzés, leírhatatlan. Kinyújtod a kezed, és mintha nem is a tiéd volna.”

Farkas Bertalan elmesélte, milyen különleges „műszere" volt az űrhajón. „A kislányom piros-fehér-zöldbe öltözött babáját vittem magammal. Előtte egy 30 centi hosszú gumiszalagra felfűztem, és ott volt a két ülésbetét között. Amikor startoltunk, a terhelés miatt a gumiszalag megnyúlt, majd amikor megérkeztünk a súlytalanságba és az űrben repültünk, a gumiszalag visszanyerte a hosszát, de a baba lebegett. Megfogtam, elengedtem, és megint ott lebegett. Na, mondom, itt a súlytalanság. Mondta is Valerij, milyen jó műszert hoztál.”

A tévémaci is ott volt vele, ez sem legenda. És még mesét is kreált hozzá esti meseként a magyar gyerekeknek, hogy hogyan érzi magát a tévémaci a súlytalanság állapotában.

Arra a kérdésre, hogyan teltek a világűrben a napok, Farkas Bertalan azt válaszolta, hogy fent nincsen hétköznap. Minden nap egybefolyt. „8 óra munka, 8 óra szórakozásnak nevezett munka, és a 8 órás alvásból elloptam 3-3,5 órát. Csak lebegtem az ablak mögött, és gyönyörködtem a látványban. A kozmikus éjszakában gyönyörűen ragyognak a csillagok, a kozmikus nappal alatt pedig szépen látszik a Föld.

Az alvás hálózsákban történt, gumiszíjjal szíjazták ki magukat, és a tárgyak rögzítése is fontos volt, mert ha kint maradt egy fényképezőgép vagy fogó, az nekirepül az embernek és erre felébred.”

Arról is beszélt, hogy belé nevelték a kiképzés során, hogy az űrrepülés nem játék, a kockázatokat emiatt megpróbálták a minimálisra csökkenteni és „többszörösen túlbiztosítani a rendszereket”, amelyeknek a működésén az űrhajósok élete múlik. Mert a kockázat még mindig benne van a dologban, még akkor is, ha minimális.

„Az űrrepülés, ahogy beszállsz a repülőbe, addig, hogy visszatérsz és Földet érsz, rizikó. Minden egyes visszatérés egy születésnap.”

Farkas Bertalant visszatérésekor hatalmas ovációval fogadták Magyarországon, és máig érzi a tiszteletet, szeretet.

„Merem állítani, hogy a második magyar űrhajóst, aki majd kijut, azt is ugyanilyen tisztelettel és szeretettel fogadják, mint engem annak idején.”

Szerinte jó úton haladunk afelé, hogy legyen második magyar űrhajós.

„Feltételeztem, hogy én űrhajósként még egyszer a világűrbe nem fogok kijutni, de szeretném megérni, hogy a második magyar űrhajós, akár fiú, akár lány lesz, repüljön. Szeretnék a kiválogatásban, a felkészítésben és a repülés alatt mosolyogva gondolatban velük együtt lenni, és amikor visszajönnek, pezsgőt bontani, megölelni őket.

A magyar űrprogram tudatában én azt mondanám, már ebben az évtizedben repülhet újabb magyar az űrbe.

A kiválogatásban a legfontosabb szempontok közé tartozik a rátermettség, az elkötelezettség, fontos a tudományos háttér, a fizikai felkészültség, az emocionális háttér. Ne féljen egyedül, ne féljen a sok-sok megpróbáltatástól. Szerintem itthon lesz miből meríteni.”

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Rusvai Miklós a kisbajcsi marhavészről: nem lehet teljesen kizárni az emberi hanyagság vagy a bioterrorizmus lehetőségét sem
A kisbajcsi szarvasmarhák trágyájával kerülhetett fertőzött anyag a földekre, amit járványügyi szakemberek vizsgálnak. A szakértők szerint a szél és a madarak is továbbterjeszthetik a veszélyes vírust.


Járványügyi szakemberek vizsgálták a Győr melletti földeket, miután kiderült, hogy a kisbajcsi szarvasmarhák trágyájával száj- és körömfájást okozó vírus kerülhetett a talajba. A trágyát még azelőtt szórhatták ki a földekre, hogy az állatok betegségére fény derült.

A szakemberek munkájáról készült fotók bejárták a sajtót, a képeken szkafanderszerű védőruhát viselő emberek láthatók a mező közepén. A helyszínen az elmúlt napokban száraz szélvihar tombolt, amely jelentős távolságokra sodorhatta a port és a földet. Egy járványügyi szakember a helyszínen azt mondta: „Nagyon nem jó nekünk ez az időjárás.”

Balla Zoltán agrármérnök szerint ilyenkor

hektáronként akár 30-40 tonna trágyát is kijuttatnak a földekre. Ha ebben fertőzött anyag volt, azt gyakorlatilag lehetetlen eltávolítani. A szél nemcsak a port és a szalmát, hanem a vírusos trágyát is továbbsodorhatja.

Az agrármérnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a madarak a földekről felszedhetik az állatok által meg nem emésztett magokat, és így is továbbvihetik a fertőzést.

Rusvai Miklós virológus megerősítette, hogy a szél képes terjeszteni a száj- és körömfájás kórokozóját. Példaként említette, hogy a 2000-es évek elején a vírus a La Manche csatornán keresztül is átterjedhetett Angliából Franciaországba. Hozzátette, hogy

a madarak a lábukra tapadt trágyával is szállíthatják a kórokozót, viszont az emésztőrendszerükben a vírus elpusztul.

A szakember szerint nemcsak a fertőzés terjedése, hanem annak eredete is kérdéseket vet fel. „Azt már tudjuk, ez a törzs nem azonos azzal, amit január elején Németországban azonosítottak. Sem ott, sem Magyarországon nem jelentettek közben megbetegedést, nem vonult végig a fertőzés úgy, mint mondjuk az influenza. De akkor hogyan kerülhetett be egyik napról a másikra abba a gazdaságba?” – tette fel a kérdést.

A virológus szerint egy olyan törzsről van szó, amelynek rokontörzsét korábban több ezer kilométerrel távolabb azonosították. Hangsúlyozta, hogy

egyelőre semmi nem zárja ki az emberi mulasztás vagy akár a bioterrorizmus lehetőségét. „Sajnos nem lehet teljesen kizárni az emberi hanyagság vagy a bioterrorizmus lehetőségét sem, amíg az ellenkezője be nem bizonyul. Ez utóbbi sajnos könnyű módja egy országban a gazdasági károkozásnak, zavarkeltésnek”

– mondta.

A járványügyi hatóságok vizsgálják ezt a lehetőséget is. Rusvai szerint ha valaki szándékosan hozta be a vírust, megtehette például néhány ampullába rejtve, de elég lehetett egy fertőzött tárgyat is bedobni az állatok közelébe.

A fertőzés után 3-5 nappal jelentkeznek a tünetek, így a megbetegedések valamikor február végén, március elején történhettek.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Török Gábor arról, hogy a Medián szerint a TISZA, a Nézőpont szerint a Fidesz vezet fölényesen
A politikai elemző összevetette a két közvélemény-kutató cég eredményeit, majd megírta véleményét. Szerinte két világ a két kutatás.


Török Gábor a közösségi oldalán reagált a közvélemény-kutatások adataira.

Pár nappal korábban ugyanis a Medián felmérése a Tisza Párt 9 százalékos előnyét mutatta ki a Fidesszel szemben.

A Nézőpont Intézet pedig a Fidesz előnyét hozta ki.

A két kutatást összevetve politikai elemző azt írta:

"Közel három hónap után újra publikált pártpreferencia adatokat a Nézőpont. Így pár napon belül ismét megcsodálhatjuk a két világot:

- a Mediánnál a teljes népességben 33-29 a Tiszának

- a Nézőpontnál a teljes népességben 37-25 a Fidesznek

Nincs az a hibahatár, amelyben a kettő egyszerre lehetne igaz"

- írta bejegyzésében.

A Publicus Intézet most közölte legutóbbi kutatását, amely szerint a teljes népességben a Tisza Párt 28, a Fidesz 26 százalékon áll, míg a biztosan szavazó pártválasztóknál a Tisza szintén 2 százalékkal előzi a Fideszt (41-39).


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Trump bürokráciája kitoloncoltatott az USA-ból egy agyműtéten átesett 10 éves kislányt és családját
A család orvosi vizsgálatra tartottak Houstonba, amikor megállították őket a határon. Az eset pikantériája, hogy a család már többször megtette ezt az utat, de korábban nem tartóztatták fel őket a hatóságok.


A texasi család Rio Grande és Houston között utazott, amikor a határőrség egy ellenőrzőponton megállította őket – írta meg az Unilad. A szülők illegálisan tartózkodtak az országban, de korábban már ötször átengedték őket az ügyvédtől és az orvostól kapott igazolások alapján. Ezúttal azonban a hatóságok nem fogadták el a dokumentumokat, és őrizetbe vették a szülőket.

Az autóban öt gyermek utazott, közülük négy amerikai állampolgár, akik az Egyesült Államokban születtek.

A hatóságok választás elé állították a szülőket: maradhatnak külön, vagy együtt távoznak Mexikóba.

A család a második lehetőséget választotta, mert attól tartottak, hogy gyermekeik nevelőszülőkhöz kerülnek, és később nem tudnak újra együtt lenni.

Az édesanya az NBC-nek elmondta, hogy a hatóságok először egy fogdába vitték őket, ahol különválasztották a nőket és a férfiakat. Később egy kisbuszba ültették a családot, és átszállították őket Mexikóba.

A család először egy menedékhelyen kapott szállást, majd egy házba költöztek. Az édesanya szerint gyermekeik félnek, mert az a térség, ahová kerültek, nem biztonságos, és korábban amerikai állampolgárok elrablásáról is érkeztek hírek.

A család legidősebb, 15 éves fia szívbetegséggel küzd. Úgynevezett hosszú QT szindrómát diagnosztizáltak nála, ami szabálytalan szívverést okozhat, és megfelelő kezelés nélkül életveszélyes lehet. Az édesanya szerint kitoloncolásuk óta gyermekeik nem kapják meg a szükséges orvosi ellátást.

10 éves kislányuk pedig agyműtét után lábadozik, miután tavaly agydaganatot diagnosztizáltak nála. A rák eltávolítására irányuló műtétje óta a houstoni orvosok rendszeres kontrollokkal figyelik.

Tom Homan, Donald Trump határvédelemért felelős tisztviselője korábban így nyilatkozott a vegyes státuszú családok kitoloncolásáról:

„Tudták, hogy illegálisan vannak az országban, és úgy döntöttek, hogy gyermeket vállalnak. Ők hozták a családjukat ebbe a helyzetbe.”

Donald Trump 2017-es hivatalba lépése óta szigorította a határellenőrzést, és következetesen fellép a kitoloncolások ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Havas Henrik megválik a Táncsics Mihály-díjától, de jó okkal teszi
Havas Henrik még 1999-ben kapta a díjat az első Orbán-kormány idején. Az újságíró a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a befolyt összeget jótékony célra ajánlja fel.


Havas Henrik megválik Táncsics Mihály-díjától – írta az újságíró Facebook-oldalán. Döntését azzal indokolta, hogy a díjat idén Császár Attila, a közmédia riportere is megkapta, amit provokációnak tart. „Egyrészt felfogtam, hogy ez megint egy provokáció, szűkebben a szakma, tágabban a magyar értelmiség ellen: igen, a Fidesz ezt is megteheti” – írta korábbi bejegyzésében.

Az újságíró arról is beszélt, hogy nem szeretné visszaküldeni a díjat a kormánynak, ezért inkább árverésre bocsátja. „Világos, hogy EZEKNEK nem küldhetem vissza, ezért egyetértek a javaslattal, elárverezem” – írta.

A befolyt összeget Iványi Gábor alapítványának ajánlja fel.

ELDŐLT, KINEK ADOMÁNYOZOM A TÁNCSICS MIHÁLY-DÍJAMÉRT FELAJÁNLOTT PÉNZT

Támogatom DrCsermák Vilmos javaslatát, hogy...

Közzétette: Havas Henrik – 2025. március 13., csütörtök

A licit jelenleg 270 ezer forintnál jár, és még hat napig tart. Havas arra biztatta követőit, hogy támogassák a kezdeményezést.

„Várom a jelentkezőket, most már nem rólam van szó, hanem Iványi Gáborékról! Kedves támogatók, húzzanak bele!”

– írta a posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk