hirdetés

Falus András: ha a hatalom nem rendeli el a kötelező maszkviselést, közvetlen felelőssége van több ezer ember haláláért

A professzor szerint néhány száz helyett több mint hatezer embert veszíthetnek el a magyar családok, ha nem lesz kötelező maszkviselés.

Link másolása

hirdetés

"Ha nem teszik kötelezővé a maszk használatát, vagy nem sikerül gyorsan elérni még másfél millió ember beoltását, akkor súlyos problémák lesznek" - mondta a Népszavának Falus András Széchenyi-díjas immunológus, egyetemi tanár, az MTA tagja.

A professzor emlékeztetett arra, hogy az Élet és Irodalomban (ÉS) egy hete megjelent írásában is jelezte: "ha a hatalom kitart azon álláspontja mellett, hogy a maszkok nem nyújtanak védelmet és nem rendeli el azok kötelező viselését, közvetlen bűnös felelőssége van több ezer honfitársunk haláláért!"

Idézte a mesterséges intelligenciával operáló Institute for Health Mertrics and Evaluation (IHME) magyarországi adatait is, miszerint a jelenlegi 30567 haláleset kötelező maszkviselés mellett január elsejére 30937-re nőne. Ha viszont nem lesz kötelező maszkviselés úgy ez a szám 36429-re emelkedhet. Ez azt jelenti, hogy néhány száz helyett több mint hatezer embert veszíthetnek el a magyar családok.

Ócsai Lajos, az egykori ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője a Népszavának elmondta: a járványügyi matematikusok előrejelzése szerint az eddig szokásosnál 50 százalékkal több influenza-szerű megbetegedés várható az idei szezonban.

A közvetlen okok között sorolta a fellazult maszkhasználat, emellett éreztetheti hatását, hogy a légúti cseppfertőzést akadályozó járványügyi intézkedések elmaradtak, és a szervezet természetes ráfertőződéséből is kimaradt egy év. Ezért kevésbé védettek az emberek az influenza-vírusok mutációival szemben, mint a megelőző években.

A Népszava szerint a kormány döntésének értelmében, ahogyan a tavalyi, rendkívüli helyzetben is történt, idén is mindenki számára ingyenesen biztosítják az influenza elleni vakcinát, arról viszont nem közöltek információt, hogy a szokottnál nagyobb kontingenst rendeltek volna.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: