Ezzel az egyetlen hívással kezdődött minden, ami ma a zsebedben van
„Joel, itt Marty. Egy mobiltelefonról hívlak – egy igazi, kézben tartható, hordozható mobiltelefonról.” A mondat 1973. április 3-án hangzott el New Yorkban, a hatodik sugárút egyik járdáján, újságírók gyűrűjében.
A vonal túlsó végén Joel S. Engel, a rivális Bell Labs vezető mérnöke hallgatta döbbenten, ahogy a Motorola munkatársa, Martin „Marty” Cooper épp most demonstrálta a világnak, hogy a mobilkommunikáció jövője nem az autókba szerelt monstrumoké, hanem a zsebben hordozható, személyes eszközöké.
Cooper évtizedekkel később bevallotta, hogy a magabiztos külső mögött komoly feszültség rejlett. „A leginkább csak az aggasztott: ‘Vajon működni fog?’ És működött” – emlékezett vissza egy interjúban.
A történelmi pillanat főszereplője egy prototípus volt. A készülékre joggal ragadt rá a „tégla” becenév: közel 1,13 kilogrammot nyomott, és ormótlan antennája meredt az ég felé. Képességei mai szemmel megmosolyogtatóak voltak: egy tízórás töltéssel mindössze 30-35 percnyi beszélgetést tett lehetővé.
A prototípusból azonban csak több mint egy évtizeddel később lett piacképes termék.
A Motorola DynaTAC 8000X modellt a hatóságok 1983-ban hagyták jóvá, és 1984-ben került a boltokba. Az ára csillagászati volt: 3995 dollárba került, ami mai középárfolyamon átszámítva körülbelül 1,33 millió forintnak felel meg.
Mégis, a DynaTAC státuszszimbólummá vált, és elindította azt a forradalmat, amelynek gyümölcseit ma mindannyian élvezzük.
Cooper és a Motorola érdeme pedig az volt, hogy ezt a hálózati logikát egy valóban hordozható, személyes készülékkel párosították.
Martin Cooper, a feltaláló, 1928-ban született Chicagóban. Az Illinois-i Műszaki Intézetben szerzett villamosmérnöki diplomát, majd a haditengerészetnél szolgált a koreai háború idején. 1954-ben csatlakozott a Motorolához, ahol a hordozható kommunikációs eszközök fejlesztésének vezetőjévé vált.
A fejlesztés szellemi tulajdonát a Motorola gondosan levédte. A csapat 1973 októberében nyújtotta be a „Rádiótelefon-rendszer” nevű szabadalmat, amelyet 1975-ben jegyeztek be.
Több mint ötven évvel később egyértelmű, hogy Cooper látnoki víziója győzött. Az egykor 1,13 kilogrammos „tégla” mára a zsebünkben lapuló, mindentudó szuper-számítógéppé zsugorodott, de a lényeg változatlan maradt: a kommunikáció szabadsága, amelyet az a bizonyos 1973-as hívás indított útjára New York egyik járdájáról.