Ezt mondta Karikó Katalin, miután bejelentették: megkapta a Nobel-díjat
A biokémikus újságíróknak és a Szegedi Tudományegyetem vezetőinek a bejelentést követően azt mondta, a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni.
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissman megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
A biokémikus újságíróknak és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetőinek a bejelentést követően azt mondta, a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni.
Az SZTE kutatóprofesszora azt tanácsolta a fiataloknak, élvezzék azt a munkát, amit végeznek, mert ha így tesznek, egyre jobbak lesznek benne. A stressz kutatójaként ismerté vált Selye Jánost idézve hangsúlyozta, arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni.
Karikó Katalin kérdésre válaszolva visszaemlékezett arra, hogy édesanyja minden évben meghallgatta, kinek ítélték oda a Nobel-díjat, bízva benne, egyszer a nevét olvassák be. Pedig előfordult olyan időszak, amikor sem állása, sem csoportja nem volt, csak szorgoskodott a laborban.
Szabó Gábor akadémikus, az SZTE korábbi rektora úgy fogalmazott, az idén Nobel-díjjal elismert kutatás társadalmi hatásai jóval erősebbek, mint a korábbi években díjazottaké.
A fizikus professzor - aki Karikó Katalinnal egy időben végzett az SZTE elődjén, a József Attila Tudományegyetemen - úgy vélte: láthatóan a kutatónő személye is lenyűgözte a Nobel-díj bizottságot. Tudományos eredményei mellett elképesztő kitartásáért különdíjat érdemelne, hiszen az mRNS-hez kapcsolódó első kísérleteit a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban végezte, majd ezt a munkát folytatta az Egyesült Államokban, ám néhány év múltán kutatásai támogatását megszüntették.
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissman megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
A biokémikus újságíróknak és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetőinek a bejelentést követően azt mondta, a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni.
Az SZTE kutatóprofesszora azt tanácsolta a fiataloknak, élvezzék azt a munkát, amit végeznek, mert ha így tesznek, egyre jobbak lesznek benne. A stressz kutatójaként ismerté vált Selye Jánost idézve hangsúlyozta, arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy
„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.
Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.
Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy
nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.
Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.
Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.
Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.
A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.
„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”
Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:
„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.
„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”
Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.
Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.
Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.
A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.
A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.
A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.
Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.
A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.
A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.
A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.
Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.
Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen
1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.
Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.
„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”