CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból

„Ezt a nagy, giccses felhajtást nem szeretjük” – Párokat kérdeztünk, ők hogy ünneplik a Valentin–napot

Van, aki szerint ezt csak azért találták ki, hogy minél több rózsaszín dolgot el tudjanak adni, de van, aki úgy is kedves szokásnak tartja ezt, hogy ő maga nem is ünnepli.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2023. február 14.



Vannak párok, akik már előre megünnepelték a Valentin-napot egy romantikus balatoni hétvégével, és vannak, akik otthon, egy meghitt vacsorával töltik február 14-ét. Kapitalista túlzás-e az óriás szívecskés lufi és a virágtenger, vagy inkább egy szép szokás, amivel meglepjük a szerelmünket? Párokat kérdeztünk, hogy ők mit gondolnak a Valentin-napról.

Miklós (23) és Arozhan (21)

„Második alkalommal ünnepeljük együtt, a terv szerint egy kellemes vacsorával otthon, kis ajándékkal. Változó a véleményünk a Valentin-napról: alapvetően egy kedves szokás így odafigyelni egymásra, ugyanakkor ez egy kapitalista dolog is - mindenhol sok dekorációval.”

Marci (23) és Rebeka (21)

„Inkább csak meghitten, kettesben ünnepeljük, nem kerítünk nagy feneket neki. Ugyanis ezt a nagy giccses felhajtást - hatalmas piros szívecskés lufi, maci alakú virágcsokor és a hasonlók - mi nem szeretjük, inkább csak az együtt töltött időre fókuszálunk. Ajándékozni nem is szoktunk, maximum otthon főzünk valamit.”

Paula (36) és Nikola (40)

„Nálunk nincs bevett szokás. Idén mindketten pont dolgozunk Valentin-napon, nem tudunk aznap ünnepelni. De múlt héten elutaztunk, együtt töltöttünk egy romantikus hétvégét a Balatonon. Sétáltunk a parton, főzőcskéztünk. Tehát minőségi együtt töltött idővel előre megünnepeltük. Idén nem vettünk ajándékot, de tavaly például egy ünnepi vacsorát töltöttünk el együtt, és akkor ajándékoztunk is.”

Marika (82) és Sándor (82)

„Mi soha nem szoktuk ünnepelni. Ennek nincs különösebb oka, egyszerűen nem ebben szocializálódtunk. De amúgy tetszik, szép. A fiataloknak nagyon jó, hogy kitalálhatják, milyen ajándékot, virágot vesznek egymásnak. Mi 57 éve vagyunk házasok, az évfordulónkat mindig megünnepeljük. Nekünk ez a Valentin-napunk.”

Marci (21) és Eszter (19)

„Abszolút nem ünnepeljük a Valentin-napot, nem szeretjük. Szerintünk azért van, hogy nagyon sok, nagyon rózsaszín, nagyon szívecskés dolgot el tudjanak adni. Ezt a kapitalizmus kitalálta, és ez nekik nagyon jó, de egyébként nem egy fontos dolog szerintem, mert mindennap lehet ugyanúgy szeretni a másikat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Körbekordonozott közönség, mesterlövész a tetőn – így gyülekeztek a résztvevők Orbán Viktor október 23-i beszédére
Orbán Viktor szerda délelőtt a Millenárison áll színpadra. A közönség csak karszalaggal, egyetlen irányból közelíthette meg a helyszínt.


Csak karszalaggal, csak a Fény utcai piac felöli oldalról juthatott be a közönség a Millenáris Parkba, hogy meghallgassák Orbán Viktor október 23-i ünnepi beszédét.

Az újságírókat hermetikusan elzárták, a helyszínt mesterlövészek biztosítják.

A színpadon 10-kor kezdődött a műsor, Orbán Viktor 11-kor áll majd színpadra.

Fotógalériánk a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotókon a Farkasréti temető, ahol mindenszentek és halottak napja előtt már rengeteg gyertya ég
Fotósunk a Farkasréti temetőben járt, és az ünnep előtti estén készített képeket.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. október 31.



Mindenszentek és halottak napja előtt már sokan ma kimentek a temetőbe, hogy megemlékezzenek szeretteikről. November 1-jén ünnepeljük az összes szentet, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg - közli a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Azt írták: ezen a napon "imáinkban emlékezzünk meg azokról a szentekről, akik példájukkal megmutatták nekünk", hogyan kell követni Jézust.

Fotósunk a Farkasréti temetőben járt, és az ünnep előtti estén készített képeket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotókon a Tisza első nagy pártrendezvénye
Előadások, kerekasztal-beszélgetések és Magyar Péter évértékelő beszéde – ilyen volt a Tisza első nagy pártrendezvénye.


Szombaton tartotta első nagy pártrendezvényét a Tisza Párt. A Vissza Európába - évértékelő és országértékelő címmel meghirdetett esemény egész nap tartott a Hungexpón. Több előadás, kerek-asztalbeszélgetés, workshop is volt, illetve bemutatkoztak a Tisza Párthoz csatlakozott, különböző területekről érkezett szakértők is. Voltak, akik beszédet is tartottak, beszélt például a volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz, és a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke, Kulcsár Krisztián is.

Az esemény zárásaként megtartotta évértékelő beszédét Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke többek között arról beszélt, hogy a szabad, független Magyarországért küzdenek, és Orbán Viktor kihívója nem ő lesz, hanem a magyar nép. Beszédében pedig programot is hirdetett.

Az egésznapos rendezvényen készült képeinket itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Rémisztő alakok lepték el Budapest belvárosát halloween éjszakáján – galéria
Magyarországon van halloween. Aki nem hiszi, annak bizonyítékul a Szeretlek Magyarország fotósa mutatja meg, milyen extrém jelmezekben járják a várost a mindenszentek előtt bulizni vágyók.


Magyarországon nincs halloween – szól a sokak által hangoztatott, népszerű mondás. Ezzel azonban láthatóan már csak azok áltatják magukat, akik mindenféleképpen szeretnének bezárkózni az új hagyományok és más kultúrkörök érdekes szokásai elől.

Mert hogy bizony hazánkban is népszerű ez a kelta eredetű szokás, az immár nem kérdés. Bizonyíték lehet erre a Szeretlek Magyarország fotósának sorozata is, amit a budapesti belvárosi éjszakában lőtt.

A fiatalok és kevésbé fiatalok tucatnyi izgalmas és ijesztő figurának öltözve járták a várost. Már a Blaha Lujza téren lehetett találkozni egy Erasmus-buliba igyekvő kalózcsapattal, a bulinegyedben pedig halloweent ünneplő magyarok és külföldiek tömege hömpölgyött az utcán.

Volt, aki egyszerűen maszkot húzott vagy extrém módon festette ki magát, de a merészebbek filmekből ismert karaktereket keltettek életre, mint például a Joker Harley Quinn-jét vagy az Alice Csodaországban Queen of Hearts karakterét.

Egyes szórakozóhelyek előzőleg úgy hirdették meg a hallooween-partijukat, kedvezményt kap a fogyasztásból az, aki beöltözve érkezik. Így különösen nem meglepő, hogy egyre népszerűbbek a beöltözős bulik a magyar mindenszentek előtti éjszakán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk