HÍREK
A Rovatból

Ezért lehettek ekkora összegek az első gázszámlákon

Az is kiderült, mit javasol az MVM, mit tegyünk, hogy átlagfogyasztás alatt tényleg a kedvezményes áron számlázzanak.


Csütörtökön írtunk róla, hogy megérkeztek a háztartásoknak az első olyan számlák, melyek már tartalmazzák a rezsinövelt árakat.

A kormány eddig azt kommunikálta, hogy "átlagfogyasztás" felett vezeti be a piaci árat a fogyasztóknak, vagyis havi 210 kW/h áram és 144 köbméter gázfogyasztás után. Csakhogy az olvasók által beküldött számlákon már kevesebb mint 20 köbméter gázfogyasztásnál is versenypiaci áron számolt a szolgáltató.

A Telex utánajárt, miért lehetett sokkal magasabb a számlán feltüntetett összeg a bediktálás alapján fizetőknél, mint ahogy azt a kormány kommunikálta.

Mint írják, a júliusi rendelet alapján a fogyasztást havonta diktálóknál a gáz átlagfogyasztását nem azonos havi értékekkel számolják, hanem az időjáráshoz és az országos fogyasztáshoz igazítva. Ennek megfelelően a fűtési szezon közepén, januárban többször annyit lehet fogyasztani kedvezményes áron, mint amennyit augusztusban, amikor senki nem fűt.

Az átlagfogyasztás kiszámolására az úgynevezett fogyasztási jelleggörbét használják, amely a teljes lakossági fogyasztás átlagolásából jön ki. Ez alapján az évente járó 1729 köbméter kedvezményes földgáz így oszlik el a hónapok között: januárban 336, februárban 283, márciusban 242, áprilisban 140, májusban 50, júniusban 17, júliusban 14, augusztusban 15, szeptemberben 30, októberben 101, novemberben 203, decemberben 297 köbméter. Ennek megfelelően több esetben a fogyasztás egy részét (15 köbméterig) a kedvezményes áron számolták el, míg fölötte a piaci árat számlázták ki.

A Telex megkereste az MVM Nextet, hogy mi lehet az oka annak, hogy vannak, akiknek augusztusra egy köbméter földgázt sem számláztak a kedvezményes áron. A szolgáltató nem válaszolt a cikk megjelenéséig, a lap szerint azonban több fogyasztó is kapott válaszokat az ügyfélszolgálaton keresztül.

Eszerint a kedvezményes fogyasztási értéket nem mindenkinek az egységes jelleggörbe alapján számítják. Különbséget tesznek ugyanis az alapján, hogy valaki fűtésre, vízmelegítésre, főzésre vagy ezek kombinációjára használja a gázt.

Ezeket általában évekkel korábbi bejelentések alapján regisztrálták. Eddig nem volt jelentőségük, most azonban a súlyozási kulcs nevű szorzóhoz használják őket. Tehát a valódi jelleggörbét a felhasználási lehetőségektől függően kalkulálják. Azoknál pedig, akik hivatalosan csak fűtésre használják a gázt, a nyári fogyasztási határérték nulla köbméter.

Számukra tehát minden egyes köbmétert piaci áron számláztak ki.

A Telex szolgáltatókhoz forduló olvasóinak az ügyfélszolgálaton ugyanazt javasolták: álljanak át átalányfogyasztásra, ha pedig ezt megteszik, az elszámolás éves alapúvá válik.

Ezen túl – ahogy a portál is kiemeli – vannak furcsa egyéni esetek, amikre nem adnak a fentiek magyarázatot. Volt például, akivel közölték, a kedvezményes árú gáz mennyiségét nem a törvényben meghatározott 1729 köbméterig, hanem a tavalyi fogyasztási értékének megfelelően 863 köbméterig biztosítják csak.

Más azt állította, hogy hiába van náluk felhasználási módként főzés és vízmelegítés is megadva, augusztusra mégis nullás határértéket számoltak nekik. És további olyan esetekről tudni, amikre egyelőre nem adott magyarázatot a szolgáltató.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: