SZEMPONT
A Rovatból

Ez az iskola nem mondott le az oktatás fekete bárányairól

Nehéz családi körülmények közül érkező, a legrosszabbként emlegetett diákok megmentésére adta a fejét egy dunaújvárosi mentálhigéniás általános és szakközépiskola.
Fődi Kitti írása az Abcúgon, Fotók: Magócsi Márton - szmo.hu
2019. október 24.



Nehéz családi körülmények közül érkező, a legrosszabbként emlegetett diákok megmentésére adta a fejét egy dunaújvárosi mentálhigéniás általános és szakközépiskola. Az alternatív iskolában felismerték, hogy rossz alapokra nem lehet várat építeni, ezért kis csoportokban, 35 perces órákon, a tudásszintnek megfelelően, sokszor az alsós tananyagig visszamenőleg tanítják a középiskolásokat. A gyerekek között kialakult konfliktusokat mentorokkal és kutyákkal kezelik. A kilencedik évfolyamot pedig teljesen kivették az oktatásból, velük az iskolán kívül egy kis parasztházban foglalkoznak, egy éven keresztül csak a személyes bajaikra és iskolaundorukra keresik a gyógyírt.

Lassan már a csapból is a különböző alternatív iskolák folynak, de olyanról ritkán hallani, hogy szakképző iskolában elképesztően problémás fiatalokon próbálgatnák a modern tanítási formákat, ráadásul még csak nem is Budapesten, hanem vidéken. A szakképző iskolák diákjai nem a tanulásba fektetett energiájukról és motivációkjukról híresek, a tanárok se mennek szívesen hozzájuk tanítani, egyfajta feketebárányai az oktatásnak. A dunaújvárosi Pentelei Mentálhigéniás Általános Iskola, Szakképzőiskola és Gimnázium azonban nem mondott le ezekről a nehéz gyerekekről, hanem onnan kezdik újra az oktatásukat, ahol korábban elakadtak.

A Penteleiben nincs olyan gyerek, aki ne küzdene valamilyen problémával, korábbi iskoláikban mindannyian a nehéz diákok voltak, akik végigbugdácsolták az éveket. Az iskolának nem az a célja, hogy valahogyan letuszkolja a tananyagot a diákok torkán, hanem, hogy egészséges felnőttek legyen belőlük, és egy olyan biztonságos közeget teremtsenek nekik, amit az otthoni környezetük nem tud megadni.

Ennek érdekében az iskolában maximum 12 fős csoportban, tudásszintnek megfelelően tanulnak a gyerekek, az órák reggel kilenckor kezdődnek és maximum fél kettőig tarthatnak, az időtartamuk pedig 35 perc. Az iskolában minden gyerek egyénileg halad, projekt és élménypedagógia alapon tanítanak a tanárok, akik folyamatosan az új megoldásokat keresik a problémakezelésre. A problémás gyerekek konfliktusait mentorokkal és kutyákkal orvosolják, a kilencedikesek pedig az iskolán kívül egy parasztházban kezdik a középiskolát, ahol nem a tananyagot, hanem önismeretet tanulnak.

A legtöbb gyerek hatalmas feszkóval érkezik reggel

Reggel nyolcra érkezünk Dunaújvárosba az iskola épületéhez, ami kívülről inkább tűnik egy gyár vagy egy raktárépületnek, csak egy színes tábla és a bejárat körül lézengő diákok jelzik, hogy valójában itt tanítás folyik.

"Az a jó ebben az iskolában, hogy rövidebbek az órák és családias a hangulat. Nekem ez nagyon kellett akkor, amikor idejöttem, hogy családi környezetben legyek" – meséli az első tanórára várakozó Varga Dorina 12. osztályos tanuló, aki a cukrász szakma megszerzése után most az érettségit készül letenni.

A legtöbb iskolával ellentétben a Penteleiben a tanítás csak kilenc órakor kezdődik, de a gyerekek bármikor érkezhetnek 8 és 9 között, ha épp úgy jár a buszuk, vagy a szüleik korán járnak dolgozni. Ilyenkor, hogy a korán érkező diákok ne csak lézengjenek, a folyosón az iskola különböző foglalkozásokat kínál nekik, ezt hívják Önindítónak. Ottjártunkkor éppen két teremben folytak a foglalkozások, az egyikben a nagyobbak pinpongoztak és zenét hallgattak, a másik szobában pedig az általános iskolások társasjátékoztak két tanítónővel.

Az iskola igazgatónője, Könyves Ágnes azért találta ki az Önindítót, mert azt látta, hogy a gyerekek hatalmas feszültséggel érkeznek meg az iskolába a sokszor rossz családi körülmények miatt. Az Önindítón van lehetőségük megnyugodni, beszélgetni a tanárokkal a problémáikról vagy egyszerűen egy kis játékkal ráhangolódni a napra. A diákok előre tudják, hogy milyen foglalkozásokon vehetnek részt, a tanárok néha íjászkodást, zumbát, gerinctornát, harcművészetet tartanak reggelente, de mindig van lehetőség szabad programra is.

Az iskola épülete kicsit szedett-vedett, kopott, az osztálytermekben lenyúzott kanapén ugrálhatnak a gyerekek, a sarokban a földön sorakoznak a játékok, és most épp a falakat is összefirkálhatták a diákok, mert a szülők hamarosan festeni fognak. Az iskola különbozősége, az, hogy itt másképp gondolkodnak, inkább a gyerekek folyosóra kitett rajzaiból, a raklapból készült virágtartóiból, vagy éppen a falra kiragasztott emberi jogokról szóló kártyákról érzékelhető.

Biztonságos környezetet akartam teremteni

Az iskolát Schiff Ágnes alapította 25 évvel ezelőtt, aki varrónő volt, és először csak szabást-varrást kezdett el tanítani helyi lányoknak. A nő viszont remekül értett a konfliktuskezeléshez, ezért leginkább a problémás gyerekek találták meg, egy idő után pedig a szülők kezdték el noszogatni az asszonyt, hogy hozzon létre egy iskolát. Az iskola végül el is indult, és a város hőközpontjában kialakított termekben tartották a különböző szakmunkás órákat. Vele kötött barátságot jópár évvel később Könyves Ágnes, a jelenlegi igazgatónő, akinek az iskola a mostani formáját köszönheti. Az igazgatónő korábban egy székesfehérvári elit iskolában tanított, a férje miatt költözött Dunaújvárosba, és vette át az iskola vezetését 2012-ben.

"Amikor idejöttem, az volt az első, hogy beültem a kocsiba és végiglátogattam az összes gyereket, hogy lássam, milyen körülmények között élnek, mert azt tudtam, hogy nem úgy, mint az elit gyerekek, de nem tudtam, hogy milyen az a nem. Ekkor tapasztaltam meg a kemény magyar valóságot, az igazi mélyszegénységet. Elgondolkodtam, hogy mit lehet mindezzel kezdeni. Abból indultam ki, hogy a gyerek legyen a közzéppontban, köré építsünk ki valamit, hozzunk létre egy olyan biztonságos környezetet, amiben tud működni, mert ha ilyen helyzetből érkezik, akkor nem csodálkozom rajta, hogy nem akar tanulni"

– magyarázza a maga is nyugalmat sugalló igazgatónő.

Könyves Ágnes az alapító szemléletét, a problémás gyerekeken való segítést akarta mindenképpen továbbvinni, ezért mindent a diákok bajai köré épített fel. Az iskolában pedig nincs olyan gyerek, akinek ne lenne valamilyen problémája, legyen az kisebb tanulási zavar, diszgráfia, diszlexia, magatartászavar, de az iskola fogad enyhe értelmi fogyatékosokat is, akik külön fejlesztő csoportban tanulnak egy gyógypedagógussal. Az intézmény egyedül olyan diákokat nem vesz fel, akik valamilyen gyógyszert szednek, mert őket az iskola módszereivel nehezen tudnák kezelni, de a tanárnő szerint valójában ez sem elkerülhető, mert sokszor sírva érkeznek hozzá a szülők, hogy sehova nem veszik fel a gyereket.

Az iskolában eleinte csak a szakképzés működött, de a szülők javaslatára elindult az általános iskola, később pedig, amikor a szakképzést az állam kivette az iskolák kezéből, akkor a gimnáziumot is létrehozták. Jelenleg az iskolában 28 pedagógusra 230 gyerek jut, akiket kis csoportokba osztanak be nagyjából életkor, de leginkább tudásszint és képességek alapján.

Könyves Ágnesnek az a tapasztalata, hogy az ő gyerekeik nem tudnak 25 percnél többet figyelni, ezért az órák csak 35 perc hosszúak, amiből az első tíz perc inkább csak ráhangolódás. A fontosabb tárgyakat, vagyis a matekot, a magyart és az idegen nyelvet éppen ezért dupla órában tartják. A tanterv teljes mértékben a NAT-ra épül, csak éppen sokkal kevésbé mélyebben tanítanak egy-egy témát, mert inkább a készségek elsajátítását, mint az ismeretek felhalmozását tartják fontosnak.

A Pentelei egy alapítványi iskola, ami állami normatíva alapján működik, de ahhoz, hogy az iskola jelenlegi formájában tudjon működni, havonta 10 ezer forintos hozzájárulási díjat kérnek a szülőktől.

Rossz alapokra nem lehet várat építeni

Hamarosan becsöngetnek, egyre több diák beszélget a folyosón, az Önindítóról is szépen lassan szivárognak ki. A gyerekekről ránézésre is meg lehet mondani, hogy egy normál iskola szemében ők lennének a problémások, néhányuk kirívóan öltözödik, mások meg a kapucnijukat húzzák annyira a fejükre, hogy éppen csak a szemük látszódjon ki, miközben nagy fülhallgatóval a fejükön zenét hallgatnak. Mégis az egész iskolát átlengi valamiféle nyugodtság, amit az igazgatónő személye és minden pedagógus csak úgy áraszt magából.

Az egyik óra, ahova betérünk, egy felkészítő csoport, a MAMA-programosok, akik 6-7-8-os diákokból tevődnek össze. A MAMA-program a szintes tanítási rendszer egyik eleme, amit az iskola igazgatóhelyettese, Krehó Edit hozott létre. Krehó Edit matek tanárként úgy látta, hogy a gyerekek szokszor azért nem tudnak matematikai egyenleteket megoldani, mert szövegértési problémáik vannak. Ekkor fogtak össze a magyar tanárral és hozták létre a szintes tanítási rendszert.

A szintes tanítási rendszer lényege, hogy a diákokat matekból, magyarból és idegennyelvből nem osztályok szerint tanítják, hanem tudásszintjüknek megfelelően. Az első szinten vannak a MAMA-programosok, akik bár lehet, hogy felsősök, egy alsós szintjén vannak az említett tárgyakból, ezért az alapoktól tanulnak, például betűket, összeadást-kivonást. A második szinten már azok vannak, akik középhaladók, ők már matekból például tanulnak osztást és szorzást is. A harmadik szinten pedig a legjobbak vannak, akik már szöveges feladatokat is meg tudnak oldani.

"Próbáljuk azokat a hiányokat pótolni, amiket az állami iskolában nem tudtak megtanulni, mert nem segítettek nekik a tanárok, hanem csak továbbmentek és továbbmentek az anyaggal. Ezért egy idő után a diák már csak megbukni tud, mert nincs mire építenie. Úgyhogy onnan kezdjük, hogy betűk meg szavak, mert amíg nincs tisztában azzal, hogy mit szerente leírni, addig én akarhatok bármit" – magyarázza a tanárnő.

A MAMA-programosoknak most épp magyar órájuk van, hét diák ül körben, egy pedig a sarokban a babzsákokon, mert neki nem volt kedve asztalhoz ülni. A tanárnő lábánál két pásztorkutya fekszik, akik állandó díszvendégei az órának, de a gyerekek azt állítják, hogy nem vonják el a figyelmüket, csak akkor, ha unalmas az óra.

Tanárnő: Írjátok le azt a szót, hogy völgykatlan!

Diák: Mi? Mi van? Jó, én ezt leírom.

Tanárnő: Ugyanígy?

Diák: Ugyanígy.

A tanárnő a szót a Végtelen történetből emelte ki, amit az egyik gyerek választott magának olvasmányként. Az év elején minden diáknak választania kellett egy könyvet, amit szívesen elolvas, a választottak között van a Harry Potter, a Végtelen történet és a Harisnyás Pippi. A diákoknak minden órán be kell számolniuk társaiknak arról, hogy éppen hol tartanak a könyvben, mi ragadt meg nekik a történetben, ami az értő olvasást segíti. Miután leírták a völgykatlan szót, csoportosítaniuk kell magán- és mássalhangzók szerint a betűket, ami nagyjából második osztályos tananyag, mégis a felsősök anno valahol itt akadtak el, ami miatt most rossz a szövegértésük.

A tanárok szerint tisztán látszik, hogy a gyerekek hol maradtak le, ezért könnyű őket csoportba osztani, a cél pedig az, hogy a diákok szintet lépjenek, egyszer eljussanak a harmadik szintig, ahol már a koruknak megfelelően tanulnak. A diákok meglepő módon nem cikizik a MAMA-programosokat, a hozzájuk hasonlóakkal ők is szívesebben tanulnak együtt, mert nincs az a stressz, hogy a másik jobban tud valamit, mint ők. Inkább csak nevetni szoktak azon, hogy hetedikes létükre még a harmadikos tananyagnál tartanak.

A legkevesebb a frontális oktatás

A szintes tanítási rendszer mellett a diákok egyéni fejlesztést is kapnak, ha szükségük van rá. Az enyhe értelmi fogyatékkal élőket pedig egy külön, hat fős fejlesztő csoportban tanítja egy gyógypedagógus leginkább játékos feladatokkal napi 5 órában. Őket szakmákra készítik fel, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a mértékegység számításra, szorzás-osztásra.

Szeptemberben a tanítás teljesen projektalapon működik, ami azt jelenti, hogy minden héten másik témát járnak körül. Idén a témák között volt a mértékegység, a halmazállapotváltozás, az újrahasznosítás és a környezetszennyezés. Ezek mind olyan témák, amik a vendéglátósnak, cukrásznak vagy kőművesnek tanuló diákoknak fontos lesz a szakmájukban. A feladatok magukba foglaltak földrajz, kémia, biológia ismereteket is, például a gyerekek építettek egy vulkánt, amiben olyan kémiai vegyületeket kellett összeöntögetniük, amitől kitör a tűzhányó. Egy másik napon talaj és vízmintákat gyűjtöttek, azokat vizsgálgatták, de volt GPS túra is, ahol megadott koordináták alapján kellett a Duna parton állomásokra eljutniuk, ahol különböző kvízek és feladatok várták őket.

A szakközépiskolákban, a kevésbé jó tanuló diákoknál azért is működnek jól ezek a nem szokványos oktatási formák, mert a tanárok inkább a szakmákra készítik fel őket, nem az a cél, hogy hatalmas lexikális tudást halmozzanak fel, amit majd az egyetemen számon kérnek rajtuk. Ennek ellenére vannak diákok, akik leérettségiznek a szakma letétele után, de a legtöbb diák esetében nem baj, ha az említett módszerrel csak a NAT által elvárt mennyiség felét tudják megtanulni.

Súgd bele a kutya fülébe

A Penteleibe járó gyerekeknek azonban nem csak a tanulással vannak problémáik, hanem sokszor nagyon rossz életkörülmények közül, problémás családokból jönnek, ezért rengeteg a személyes gondjuk is. Az iskola viszont nem kéri őket arra, hogy ezeket a gondokat hagyják a kapun kívül, hanem inkább segítenek nekik abban, hogy kezelni tudják őket. Erre két módszerük is van, az egyik egyfajta mentor program, amikor valamelyik gyereknek konfliktusa van, akkor az igazgatónő megkérdezi a tanárokat, hogy ki vállalná, hogy mentorálja a problémát. A mentor előbb beszél azzal a gyerekkel, aki segítségre szorul, majd a konfliktust okozóval is. Ezután létrehoznak egy beszélgető kört, ahol a felek kérhetik, hogy legyen benn velük valaki a mentoron kívül, például egy csalágtag vagy barát, hogy biztonságban érezzék magukat.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk