SZEMPONT
A Rovatból

Ez az iskola nem mondott le az oktatás fekete bárányairól

Nehéz családi körülmények közül érkező, a legrosszabbként emlegetett diákok megmentésére adta a fejét egy dunaújvárosi mentálhigéniás általános és szakközépiskola.
Fődi Kitti írása az Abcúgon, Fotók: Magócsi Márton - szmo.hu
2019. október 24.



Nehéz családi körülmények közül érkező, a legrosszabbként emlegetett diákok megmentésére adta a fejét egy dunaújvárosi mentálhigéniás általános és szakközépiskola. Az alternatív iskolában felismerték, hogy rossz alapokra nem lehet várat építeni, ezért kis csoportokban, 35 perces órákon, a tudásszintnek megfelelően, sokszor az alsós tananyagig visszamenőleg tanítják a középiskolásokat. A gyerekek között kialakult konfliktusokat mentorokkal és kutyákkal kezelik. A kilencedik évfolyamot pedig teljesen kivették az oktatásból, velük az iskolán kívül egy kis parasztházban foglalkoznak, egy éven keresztül csak a személyes bajaikra és iskolaundorukra keresik a gyógyírt.

Lassan már a csapból is a különböző alternatív iskolák folynak, de olyanról ritkán hallani, hogy szakképző iskolában elképesztően problémás fiatalokon próbálgatnák a modern tanítási formákat, ráadásul még csak nem is Budapesten, hanem vidéken. A szakképző iskolák diákjai nem a tanulásba fektetett energiájukról és motivációkjukról híresek, a tanárok se mennek szívesen hozzájuk tanítani, egyfajta feketebárányai az oktatásnak. A dunaújvárosi Pentelei Mentálhigéniás Általános Iskola, Szakképzőiskola és Gimnázium azonban nem mondott le ezekről a nehéz gyerekekről, hanem onnan kezdik újra az oktatásukat, ahol korábban elakadtak.

A Penteleiben nincs olyan gyerek, aki ne küzdene valamilyen problémával, korábbi iskoláikban mindannyian a nehéz diákok voltak, akik végigbugdácsolták az éveket. Az iskolának nem az a célja, hogy valahogyan letuszkolja a tananyagot a diákok torkán, hanem, hogy egészséges felnőttek legyen belőlük, és egy olyan biztonságos közeget teremtsenek nekik, amit az otthoni környezetük nem tud megadni.

Ennek érdekében az iskolában maximum 12 fős csoportban, tudásszintnek megfelelően tanulnak a gyerekek, az órák reggel kilenckor kezdődnek és maximum fél kettőig tarthatnak, az időtartamuk pedig 35 perc. Az iskolában minden gyerek egyénileg halad, projekt és élménypedagógia alapon tanítanak a tanárok, akik folyamatosan az új megoldásokat keresik a problémakezelésre. A problémás gyerekek konfliktusait mentorokkal és kutyákkal orvosolják, a kilencedikesek pedig az iskolán kívül egy parasztházban kezdik a középiskolát, ahol nem a tananyagot, hanem önismeretet tanulnak.

A legtöbb gyerek hatalmas feszkóval érkezik reggel

Reggel nyolcra érkezünk Dunaújvárosba az iskola épületéhez, ami kívülről inkább tűnik egy gyár vagy egy raktárépületnek, csak egy színes tábla és a bejárat körül lézengő diákok jelzik, hogy valójában itt tanítás folyik.

"Az a jó ebben az iskolában, hogy rövidebbek az órák és családias a hangulat. Nekem ez nagyon kellett akkor, amikor idejöttem, hogy családi környezetben legyek" – meséli az első tanórára várakozó Varga Dorina 12. osztályos tanuló, aki a cukrász szakma megszerzése után most az érettségit készül letenni.

A legtöbb iskolával ellentétben a Penteleiben a tanítás csak kilenc órakor kezdődik, de a gyerekek bármikor érkezhetnek 8 és 9 között, ha épp úgy jár a buszuk, vagy a szüleik korán járnak dolgozni. Ilyenkor, hogy a korán érkező diákok ne csak lézengjenek, a folyosón az iskola különböző foglalkozásokat kínál nekik, ezt hívják Önindítónak. Ottjártunkkor éppen két teremben folytak a foglalkozások, az egyikben a nagyobbak pinpongoztak és zenét hallgattak, a másik szobában pedig az általános iskolások társasjátékoztak két tanítónővel.

Az iskola igazgatónője, Könyves Ágnes azért találta ki az Önindítót, mert azt látta, hogy a gyerekek hatalmas feszültséggel érkeznek meg az iskolába a sokszor rossz családi körülmények miatt. Az Önindítón van lehetőségük megnyugodni, beszélgetni a tanárokkal a problémáikról vagy egyszerűen egy kis játékkal ráhangolódni a napra. A diákok előre tudják, hogy milyen foglalkozásokon vehetnek részt, a tanárok néha íjászkodást, zumbát, gerinctornát, harcművészetet tartanak reggelente, de mindig van lehetőség szabad programra is.

Az iskola épülete kicsit szedett-vedett, kopott, az osztálytermekben lenyúzott kanapén ugrálhatnak a gyerekek, a sarokban a földön sorakoznak a játékok, és most épp a falakat is összefirkálhatták a diákok, mert a szülők hamarosan festeni fognak. Az iskola különbozősége, az, hogy itt másképp gondolkodnak, inkább a gyerekek folyosóra kitett rajzaiból, a raklapból készült virágtartóiból, vagy éppen a falra kiragasztott emberi jogokról szóló kártyákról érzékelhető.

Biztonságos környezetet akartam teremteni

Az iskolát Schiff Ágnes alapította 25 évvel ezelőtt, aki varrónő volt, és először csak szabást-varrást kezdett el tanítani helyi lányoknak. A nő viszont remekül értett a konfliktuskezeléshez, ezért leginkább a problémás gyerekek találták meg, egy idő után pedig a szülők kezdték el noszogatni az asszonyt, hogy hozzon létre egy iskolát. Az iskola végül el is indult, és a város hőközpontjában kialakított termekben tartották a különböző szakmunkás órákat. Vele kötött barátságot jópár évvel később Könyves Ágnes, a jelenlegi igazgatónő, akinek az iskola a mostani formáját köszönheti. Az igazgatónő korábban egy székesfehérvári elit iskolában tanított, a férje miatt költözött Dunaújvárosba, és vette át az iskola vezetését 2012-ben.

"Amikor idejöttem, az volt az első, hogy beültem a kocsiba és végiglátogattam az összes gyereket, hogy lássam, milyen körülmények között élnek, mert azt tudtam, hogy nem úgy, mint az elit gyerekek, de nem tudtam, hogy milyen az a nem. Ekkor tapasztaltam meg a kemény magyar valóságot, az igazi mélyszegénységet. Elgondolkodtam, hogy mit lehet mindezzel kezdeni. Abból indultam ki, hogy a gyerek legyen a közzéppontban, köré építsünk ki valamit, hozzunk létre egy olyan biztonságos környezetet, amiben tud működni, mert ha ilyen helyzetből érkezik, akkor nem csodálkozom rajta, hogy nem akar tanulni"

– magyarázza a maga is nyugalmat sugalló igazgatónő.

Könyves Ágnes az alapító szemléletét, a problémás gyerekeken való segítést akarta mindenképpen továbbvinni, ezért mindent a diákok bajai köré épített fel. Az iskolában pedig nincs olyan gyerek, akinek ne lenne valamilyen problémája, legyen az kisebb tanulási zavar, diszgráfia, diszlexia, magatartászavar, de az iskola fogad enyhe értelmi fogyatékosokat is, akik külön fejlesztő csoportban tanulnak egy gyógypedagógussal. Az intézmény egyedül olyan diákokat nem vesz fel, akik valamilyen gyógyszert szednek, mert őket az iskola módszereivel nehezen tudnák kezelni, de a tanárnő szerint valójában ez sem elkerülhető, mert sokszor sírva érkeznek hozzá a szülők, hogy sehova nem veszik fel a gyereket.

Az iskolában eleinte csak a szakképzés működött, de a szülők javaslatára elindult az általános iskola, később pedig, amikor a szakképzést az állam kivette az iskolák kezéből, akkor a gimnáziumot is létrehozták. Jelenleg az iskolában 28 pedagógusra 230 gyerek jut, akiket kis csoportokba osztanak be nagyjából életkor, de leginkább tudásszint és képességek alapján.

Könyves Ágnesnek az a tapasztalata, hogy az ő gyerekeik nem tudnak 25 percnél többet figyelni, ezért az órák csak 35 perc hosszúak, amiből az első tíz perc inkább csak ráhangolódás. A fontosabb tárgyakat, vagyis a matekot, a magyart és az idegen nyelvet éppen ezért dupla órában tartják. A tanterv teljes mértékben a NAT-ra épül, csak éppen sokkal kevésbé mélyebben tanítanak egy-egy témát, mert inkább a készségek elsajátítását, mint az ismeretek felhalmozását tartják fontosnak.

A Pentelei egy alapítványi iskola, ami állami normatíva alapján működik, de ahhoz, hogy az iskola jelenlegi formájában tudjon működni, havonta 10 ezer forintos hozzájárulási díjat kérnek a szülőktől.

Rossz alapokra nem lehet várat építeni

Hamarosan becsöngetnek, egyre több diák beszélget a folyosón, az Önindítóról is szépen lassan szivárognak ki. A gyerekekről ránézésre is meg lehet mondani, hogy egy normál iskola szemében ők lennének a problémások, néhányuk kirívóan öltözödik, mások meg a kapucnijukat húzzák annyira a fejükre, hogy éppen csak a szemük látszódjon ki, miközben nagy fülhallgatóval a fejükön zenét hallgatnak. Mégis az egész iskolát átlengi valamiféle nyugodtság, amit az igazgatónő személye és minden pedagógus csak úgy áraszt magából.

Az egyik óra, ahova betérünk, egy felkészítő csoport, a MAMA-programosok, akik 6-7-8-os diákokból tevődnek össze. A MAMA-program a szintes tanítási rendszer egyik eleme, amit az iskola igazgatóhelyettese, Krehó Edit hozott létre. Krehó Edit matek tanárként úgy látta, hogy a gyerekek szokszor azért nem tudnak matematikai egyenleteket megoldani, mert szövegértési problémáik vannak. Ekkor fogtak össze a magyar tanárral és hozták létre a szintes tanítási rendszert.

A szintes tanítási rendszer lényege, hogy a diákokat matekból, magyarból és idegennyelvből nem osztályok szerint tanítják, hanem tudásszintjüknek megfelelően. Az első szinten vannak a MAMA-programosok, akik bár lehet, hogy felsősök, egy alsós szintjén vannak az említett tárgyakból, ezért az alapoktól tanulnak, például betűket, összeadást-kivonást. A második szinten már azok vannak, akik középhaladók, ők már matekból például tanulnak osztást és szorzást is. A harmadik szinten pedig a legjobbak vannak, akik már szöveges feladatokat is meg tudnak oldani.

"Próbáljuk azokat a hiányokat pótolni, amiket az állami iskolában nem tudtak megtanulni, mert nem segítettek nekik a tanárok, hanem csak továbbmentek és továbbmentek az anyaggal. Ezért egy idő után a diák már csak megbukni tud, mert nincs mire építenie. Úgyhogy onnan kezdjük, hogy betűk meg szavak, mert amíg nincs tisztában azzal, hogy mit szerente leírni, addig én akarhatok bármit" – magyarázza a tanárnő.

A MAMA-programosoknak most épp magyar órájuk van, hét diák ül körben, egy pedig a sarokban a babzsákokon, mert neki nem volt kedve asztalhoz ülni. A tanárnő lábánál két pásztorkutya fekszik, akik állandó díszvendégei az órának, de a gyerekek azt állítják, hogy nem vonják el a figyelmüket, csak akkor, ha unalmas az óra.

Tanárnő: Írjátok le azt a szót, hogy völgykatlan!

Diák: Mi? Mi van? Jó, én ezt leírom.

Tanárnő: Ugyanígy?

Diák: Ugyanígy.

A tanárnő a szót a Végtelen történetből emelte ki, amit az egyik gyerek választott magának olvasmányként. Az év elején minden diáknak választania kellett egy könyvet, amit szívesen elolvas, a választottak között van a Harry Potter, a Végtelen történet és a Harisnyás Pippi. A diákoknak minden órán be kell számolniuk társaiknak arról, hogy éppen hol tartanak a könyvben, mi ragadt meg nekik a történetben, ami az értő olvasást segíti. Miután leírták a völgykatlan szót, csoportosítaniuk kell magán- és mássalhangzók szerint a betűket, ami nagyjából második osztályos tananyag, mégis a felsősök anno valahol itt akadtak el, ami miatt most rossz a szövegértésük.

A tanárok szerint tisztán látszik, hogy a gyerekek hol maradtak le, ezért könnyű őket csoportba osztani, a cél pedig az, hogy a diákok szintet lépjenek, egyszer eljussanak a harmadik szintig, ahol már a koruknak megfelelően tanulnak. A diákok meglepő módon nem cikizik a MAMA-programosokat, a hozzájuk hasonlóakkal ők is szívesebben tanulnak együtt, mert nincs az a stressz, hogy a másik jobban tud valamit, mint ők. Inkább csak nevetni szoktak azon, hogy hetedikes létükre még a harmadikos tananyagnál tartanak.

A legkevesebb a frontális oktatás

A szintes tanítási rendszer mellett a diákok egyéni fejlesztést is kapnak, ha szükségük van rá. Az enyhe értelmi fogyatékkal élőket pedig egy külön, hat fős fejlesztő csoportban tanítja egy gyógypedagógus leginkább játékos feladatokkal napi 5 órában. Őket szakmákra készítik fel, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a mértékegység számításra, szorzás-osztásra.

Szeptemberben a tanítás teljesen projektalapon működik, ami azt jelenti, hogy minden héten másik témát járnak körül. Idén a témák között volt a mértékegység, a halmazállapotváltozás, az újrahasznosítás és a környezetszennyezés. Ezek mind olyan témák, amik a vendéglátósnak, cukrásznak vagy kőművesnek tanuló diákoknak fontos lesz a szakmájukban. A feladatok magukba foglaltak földrajz, kémia, biológia ismereteket is, például a gyerekek építettek egy vulkánt, amiben olyan kémiai vegyületeket kellett összeöntögetniük, amitől kitör a tűzhányó. Egy másik napon talaj és vízmintákat gyűjtöttek, azokat vizsgálgatták, de volt GPS túra is, ahol megadott koordináták alapján kellett a Duna parton állomásokra eljutniuk, ahol különböző kvízek és feladatok várták őket.

A szakközépiskolákban, a kevésbé jó tanuló diákoknál azért is működnek jól ezek a nem szokványos oktatási formák, mert a tanárok inkább a szakmákra készítik fel őket, nem az a cél, hogy hatalmas lexikális tudást halmozzanak fel, amit majd az egyetemen számon kérnek rajtuk. Ennek ellenére vannak diákok, akik leérettségiznek a szakma letétele után, de a legtöbb diák esetében nem baj, ha az említett módszerrel csak a NAT által elvárt mennyiség felét tudják megtanulni.

Súgd bele a kutya fülébe

A Penteleibe járó gyerekeknek azonban nem csak a tanulással vannak problémáik, hanem sokszor nagyon rossz életkörülmények közül, problémás családokból jönnek, ezért rengeteg a személyes gondjuk is. Az iskola viszont nem kéri őket arra, hogy ezeket a gondokat hagyják a kapun kívül, hanem inkább segítenek nekik abban, hogy kezelni tudják őket. Erre két módszerük is van, az egyik egyfajta mentor program, amikor valamelyik gyereknek konfliktusa van, akkor az igazgatónő megkérdezi a tanárokat, hogy ki vállalná, hogy mentorálja a problémát. A mentor előbb beszél azzal a gyerekkel, aki segítségre szorul, majd a konfliktust okozóval is. Ezután létrehoznak egy beszélgető kört, ahol a felek kérhetik, hogy legyen benn velük valaki a mentoron kívül, például egy csalágtag vagy barát, hogy biztonságban érezzék magukat.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Nagyon szívesen meghívnám a miniszterelnök urat Stockholm belvárosába, nem fog semmi mást látni, csak boldog, elégedett embereket”
Svédországban élő magyarokat kérdeztünk Orbán Viktor állításáról, hogy valóban „kijelentkeztek-e a civilizációból.” Azt mondják, a bevándorlás okozta kihívások az oktatástól a bűnüzésig tényleg érződnek, de a svédek többsége elfogadó, és úgy érzik, biztonságban vannak.


„Egy ország, amely egykor a rendről és a biztonságról volt ismert, jelenleg éppen összeomlik: több mint 280 kiskorú lányt vettek őrizetbe gyilkosságért, családok élnek félelemben. Szívszaggató a helyzet, a svédek jobbat érdemelnek” - írta Orbán Viktor nemrég az X-en. A csatolt videóban pedig arról beszélt, hogy a maffia a gyerekekkel löveti fejbe az áldozatait, mert őket nem lehet elítélni. „Így mennek tönkre, minden szabály, minden rend felbomlik, és marad helyette a barbarizmus.”

„Nem arról van szó, hogy valamit elhibáztak, hanem ezek kijelentkeztek a civilizációból.”

Ez kiverte a biztosítékot a svéd miniszterelnöknél, aki szerint Orbán Viktor „felháborító hazugságokat” állít. Szerinte nem meglepő, hogy mindez „épp egy olyan ember szájából hangzott el, aki a saját országában rombolja szét a jogállamiságot”, és hozzátette: Orbán Viktor kétségbeesett a közelgő magyarországi választások miatt. A svéd sajtó szerint tavaly összesen 92 gyilkosság történt, ami 2014 óta a legalacsonyabb szám. Mindössze négy 15 és 17 év közötti lányt vádoltak meg gyilkossággal, 277-et pedig testi sértéssel.

Ugyanakkor az tény, hogy az Orbán Viktor által hivatkozott Die Welt cikk szerint a szervezett bűnözés egyre gyakrabban használ fiatalkorú lányokat gyilkosságokhoz és robbantásokhoz, épp ezért büntethetőségi korhatárt 13 évre szállítanák le, és már 15 év alattiakat is lehallgathatnának, hogy eljussanak a megbízókhoz. Svédországi magyarokkal beszélgettünk arról, milyennek érzik a közbiztonságot, a bevándorlás okozta problémákat, és mit gondolnak, valóban „kijelentkeztek-e a civilizációból.”

Hegedűs Zsuzsa a családjával több mint két éve él ott.

Azért hagyták el Magyarországot, mert annyira kilátástalannak találták a magyar oktatási helyzetet, és a közbeszéd eldurvulását.

„Jól érezzük magunkat, persze vannak nehézségek, nyilván” - fogalmaz arról, most hogyan élnek. Az iskola szempontjából szerinte mindenképp megérte a váltás. „Nagyon jó az iskola, nagyon jó az oktatás, most már azért van két önkormányzattól, két iskolától is tapasztalatunk.”

Az iskolában „az osztály fele körülbelül svéd, a másik fele a világ minden tájáról jött, tehát van mongol, bolgár, kínai, japán, szomáliai, szíriai és magyar.” A sokszínűség hétköznapi tapasztalata szerinte pozitív. „Ez a multikulti lét mindenféleképpen ad az emberhez. A svédek rendkívül elfogadóak, nincsen semmiféle megkülönböztetés.” Ugyanakkor elismeri, hogy a kultúrák befogadása és keveredése „nyilván okoz nehézséget is” hiszen a jövevények másként szocializálódtak, és idő kell a körülmények megszokásához. Ennek ellenére a fia „a saját bőrén tapasztalja a különbségeket, nem menne ő sem vissza.”

A közbiztonságról Zsuzsa így fogalmaz:

„nekünk nincsen semmiféle rossz tapasztalatunk.”

„Az elmúlt 10–15 évben ugyanakkor valóban megnőtt a bűnözés, ami jellemzően a bevándorlók körében van, bandaháborúk, drog.” Az is létező probléma szerinte, hogy ezek a bandák a kiskorúak büntethetetlenségét használják ki, amikor különböző cselekményekre bírják rá őket. Emiatt elkezdődött egy társadalmi vita a büntethetőségi korhatár leszállításáról. „Svédországban a büntethető korhatár az 15 év,” és „erőteljes diskurzus” zajlik a 13–12 évre csökkentésről.

Orbán Viktor állításaira reagálva ezt mondja:

„nagyon szívesen meghívnám a miniszterelnök urat Stockholm belvárosába. Nem fog semmi mást látni, csak boldog, elégedett embereket.”

A hétköznapi közbiztonsági állapotokról egy képpel él: „Svédország alapvetése a bizalom. Tehát itt kint hagyod a biciklidet, nyitva hagyod az autódat, és nem viszik el. Itt nincsen félelemérzésem, bármikor megyek, jövök.”

Juhász Ágnes a miniszterelnök szavaira elsőre csak ennyit mond: „ez egy baromság.” A 2015-ös menekülthullámot azért sokknak nevezi, mivel akkor hirtelen az addigi becándorlók mennyiségének többszöröse érkezett. „Befogadó állomások voltak, a kongresszusi központot megnyitották,” és az állam jelentős pénzt költött arra, hogy magánemberek albérletbe fogadjanak menekülteket.

A kulturális sokk persze nemcsak a többségi társadalmat érte. Ismer egy szír házaspárt, ahol a férj bármilyen munkát elvállalt, míg a nő „depressziója olyan mértékű volt, hogy az egész szituációt nagyon megalázónak érezte.” De akik elfogadták a helyzetet, szerinte kevés nyelvtudással is el tudtak helyezkedni, például idősgondozásban, takarításban.

A társadalmi légkörről Ágnes így beszél: „A svédek roppant fegyelmezettek, tehát nem mondanak semmit sem, félnek a konfliktusoktól.” Munkahelyi helyzetekben „sablon válaszok” jönnek, és hosszas egyeztetések után születnek döntések, még olyan ügyekben is, mint egy malmői sátortábor felszámolása.

„Nincs olyan, hogy odamegy a rendőrség, és akkor ledózerolja az egészet,” inkább egyenként tárgyalnak, akár éveken át.

„A dánok sokkal gyorsabban döntöttek, hogy maradhatsz, vagy menj vissza,” míg Svédországban a kivizsgálásokat „elhúzták évekig.”

Kulturális feszültségekről is beszél: a svéd lányok tinédzser korban kihívó megjelenése „egy muszlim ember számára eléggé sokkos lehet,” és előfordul generációs ütközés is, amikor egy muszlim családban felnövő lány már „a svédekhez akar hasonlítani”, miközben „a papa a szigort képviseli.”

Elmondása szerint „volt olyan, hogy kidobták az erkélyen a saját gyereküket,” illetve a fiú családtagok „őrmesteri szerepet” töltöttek be. Egy másik példája az egykori Jugoszláviából menekült bosnyákok esete, akik fegyverkereskedéssel, fegyvercsempészéssel foglalkoztak.

Az ilyen jelenségekre aztán rátelepül a szélsőjobb.

Ágnes szerint a svéd szélsőjobb „főleg göteborgi svédekből áll”, akik megteremtették a svéd jóléti államot, és keményebb fellépést várnak a politikusoktól. Arra a kérdésre, hogy a szélsőségeseket leszámítva mi az oka a svédek türelmének, Juhász a „svéd kollektív bűntudatról” beszél. A II. világháborúban ugyanis az elvileg semleges Svédország remek üzletet csinált, hogy sárgarezet exportált a náci Németországnak, ahol azt fegyverek gyártására használták fel.

A korábban emlegetett problémák ellenére azt mondja, ő soha nem érezte magát fenyegetve, bár „éjszaka nem vagyok olyan bátor, hogy egyedül mászkáljak.”

Cséti Attiláéknak Svédországban van egy házuk, és a tavaszi, nyári, őszi szezont többnyire ott töltik, a téli szezonban pedig Magyarországon élnek. A költözés motivációja az esetükben szakmai volt.

„Én építészmérnök vagyok, és szerettem volna megtanulni a svéd építési technológiát. Vettem egy lakókocsit, és kiköltöztem Svédországba, és felépítettem a házunkat.” Attila azt mondja, Magyarországon van egy jól prosperáló építészirodája, Svédországban is „próbálkozok vállalkozóként,” főként épületenergetikában. „Teljesen mindegy, hogy hol vagyok, tudok dolgozni”, online egyeztet amerikai és svájci ügyfelekkel is.

A hétköznapi közbiztonságot egy mozzanattal ragadja meg:

„Nincs kerítés például. Vagy ha kiteszek bármit az utcára, vagy a telekre, az ott van akkor is, amikor mi Magyarországon vagyunk két hónapig. Amikor visszamegyünk, az ugyanott van.”

A „no-go zónák” kapcsán hozzáteszi: „Ezt egy magyar újság írta. Mi direkt kimentünk oda, megnéztük, és semmi attrocitás nem ér bennünket. Baromi jó a kaja, úgyhogy mindig oda járunk.” Erről videót is forgatott.

Cséti Attila tudósítása egy „no-go zónából”

Közösségi szerepvállalásukról elmondja, a házukat „migránssimogatónak” nevezte el, mert egyik felét 1–3 hónapra olyanoknak adják ki, „akik Svédországba akarnak jönni, és nehézségbe ütköznek” (a szállás–munka–adószám „22-es csapdája”), majd amikor „találnak munkát, akkor költöznek tovább.”

„Az utcánkban a fele az migráns külföldi, USA-ból, Lengyelországból, Szíriából, Szaúd-Arábiából, Litvániából, Erdélyből”, mégsem tapasztalt problémát. Orbán Viktor állításaira röviden reagál: „Jót mosolyogtam rajta.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Mehringer Marci: Van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg
Mehringer Marci rengeteg támadást kapott kormánykritikus dalszövege miatt, de szerinte generációjának többsége hozzá hasonló dühöt érez. A 23 éves énekesbe Nagy Feró is beleállt, akiről azt mondja, csak egy megvezetett idős ember.


Mehringer Marcit az X-Faktor 10. évadában ismerhette meg az ország. A fiatal énekes akkor a negyedik helyen végzett. A műsor után zenekart alapított, több dalukkal is szép eredményeket értek el, az igazi sikert számára a 2025-ben megjelent Szar az élet című száma hozta meg. A 23 éves zenész ebben a saját magát és a kortársait érintő problémákról, érzésekről énekel.

A dallal hamar a kormánypárti sajtó célkeresztjébe került, és a közösségi oldalakon is sokan kritizálták részben a szöveg, részben pedig amiatt, hogy egy előadó miért foglalkozik politikai kérdésekkel. De Nagy Feró is többször beszólt neki. Marcival most arról beszélgettünk, hogyan élte meg a negatív kritikákat, és számított-e egyáltalán ekkora visszhangra. De a fiatal zenész azt is elárulta, hogyan látja ma Magyarországot és a saját generációját.

– A Szar az élet című számotok eléggé megosztó, hozzád milyen visszajelzések jutottak el?

– Ennek a dalnak valóban olyan ereje van, ami korábban más számunknak nem volt. Sokkal inkább a figyelem középpontjába kerültünk.

A propagandát leszámítva összességében inkább pozitívak a visszajelzések.

Sokan elmondják, hogy ők is ugyanígy gondolják a dolgokat. De azért van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg.

– Ilyeneket is írnak neked?

– Persze. A Facebookon mostanra azért már az idősebb korosztály van jelen, és talán ez az a platform, ahová leginkább beférkőzött a politika. Sőt, a Facebook kb. már csak politika... tele van a hírportálok cikkeivel. Egyébként a hírekkel többnyire én is ott találkozom, ott olvasok politikai, közéleti tartalmakról. Illetve Facebookon van talán a legtöbb negatív komment is. Az már természetes, hogy mondjuk másfél-kétmillióan megnéznek egy videót, van alatt 3-4 ezer komment, aminek a fele az biztos, hogy ilyen.

– Hogyan kezeled ezeket a negatív kommenteket?

– Őszintén szólva engem ezek nem érintenek meg. Nem tudok most már ezeken izgulni, nem húzom fel magam rajtuk. Az az igazság, hogy az ilyenekhez az ember egy idő után hozzászokik. Másfelől mindenkinek szabad véleményt nyilvánítani: ha valakinek nem tetszik az, amit csinálok, az is teljesen rendben van.

– Mennyire számítottál arra, hogy ekkorát fog menni ez a dal, és hogy ilyen megosztó lesz?

- Nyilván reméltem, hogy nagyot fog menni, de arra nem számítottam, hogy ekkorát. A hatását illetően abszolút nem számoltam azzal, hogy gyakorlatilag mindenhová el fog jutni, és hogy ekkora port kavar majd. Azt gondoltam, hogy azért lesz sok-sok fiatal, aki ezzel rezonálni fog. És abszolút beigazolódott számomra, hogy ami ebben a dalban van, ez a fajta düh, az nem kizárólag bennem él, hanem ez tényleg egy valid érzés a fiatalok többségében. Az az igazság, hogy

nemcsak én, de a legtöbb barátom is ugyanazt éli át: nincs hol laknia, nagyon drága az albi, rossz az oktatás, szar az egészségügy... Igazából ez a dal kigurult belőlem, szóval nem kellett sokat gondolkoznom rajta, könnyen jöttek a szavak.

A legnehezebb része inkább az volt, hogy mi az, amit kiveszünk belőle, merthogy van legalább 50 sor, ami nem került bele, hiszen túl hosszú lett volna. De ezek megvannak, és talán majd egy másik dalban még előveszem. De egyébként most úgy érzem, hogy nem feltétlen szeretnék több hasonló jellegű, kimondottan politika tartalmú dalt.

– Miért?

– Elsősorban azért, mert nem akarom, hogy ez öncélúvá váljon.

Én nem pénzt akarok ezen keresni. A zene számomra a művészetről szól, meg arról, hogy elmondjam, amit érzek, és nem arról, hogy felüljek erre a hype-vonatra.

Egyszer elmondtam, amit akartam, meg ami bennem volt, de számomra egy kicsit furcsa lenne, ha innentől újra és újra arról írnék dalt, ami szar az életben.

– Mondtad ezt a hype-vonatot, és az tény, hogy az utóbbi időben egyre több olyan előadó van, akik akár a zenéikben, akár a színpadi megnyilvánulásaikban foglalkoznak a politikával. A propaganda ezekre művészekre rendre reagál. Te is így jártál. Sőt, téged a nyíltan fideszes Nagy Feró is bekóstolt. Benned hogyan csapódott ez le?

– Az ő esete elég érdekes...

Nem akarom megbántani sem őt, sem a korosztályát, de ő végső soron egy idős ember, akinek a korát szépen kihasználják. Kicsit olyan, mint egy báb, és rossz ezt látni.

Én találkoztam vele, és ő egyáltalán nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében. Egy eseményen előttük léptünk fel, és mondtam neki, hogy nyugodtan nézze végig a koncertünket. Ott állt a színpad szélén végig, láttam rajta, hogy amúgy meg élvezi a zenéinket... és közben a médiában meg tök mást kell mondjon, vagy csináljon. Persze ettől még nem akarom az ő felelősségét tompítani ebben az ügyben, de baromi szomorú ezt látni. És

az a legrosszabb az egészben, hogy ő olyan ember, aki egy időben szép dolgokért és nemes célokért lázadt, és most egy nagyon hasonló rendszernek a katonája.

– Egyébként szerinted egy zenésznek mennyire dolga az, hogy politikával foglalkozzon?

– Szerintem egy alkotó embernek mindig kritikusnak kell lenni, hogy képezzünk valamilyen fajta ellenpólust. Én azt gondolom, hogy egy jó zenész örök ellenzéki, akkor is, hogyha egy olyan kormány van éppen hatalmon, akiknek az irányítása alatt jól működik az ország.

Szerintem Magyarországon egy kicsit el vannak csúszva a dolgok, mert azt gondolják az emberek, hogy a politikusok a mi főnökeink. Holott ez pont fordítva van, mert a politikusokat az emberek választják meg, tehát ők vannak értünk, és az volna a feladatuk, hogy azokat a dolgokat, amiket a társadalom szeretne, vagy ami a társadalom számára jó, megtegyék.

A politikusok nem azért vannak ott, hogy majd ők megmondják, mi legyen, ők az átlagembert kellene, hogy képviseljék. De az a probléma, hogy mi magyarok nem ebben szocializálódtunk, és szerintem nekünk, fiataloknak az az egyik fontos feladatunk, hogy ezen a gondolkodásmódon változtassunk.

– Milyennek látod a saját generációdat?

– Alapvetően nagyon fekete-fehérnek. Van az egyik oldal, a teljes nihil, akiknél azt látom, hogy amit érzékelnek a világból, az arra sarkallja őket, hogy semminek semmi értelme, és belecsúsznak ebbe a minden szar állapotba. Ezzel ők elvannak. Emellett pedig ott a másik oldal, akik nagyon ambíciózusak, céljaik vannak, amikor meg akarnak valósítani. Tenni akarnak, jobb emberekké válni és egy jobb helyet csinálni az országból, a világból. Szóval szerintem a mi generációnk ilyen, két véglet, és nem igazán van átmenet. De azt gondolom, hogy az ambíciózus fiatalokból, az akaraterőből szerintem sokkal több van. Illetve

mi fiatalok talán sokkal inkább abba az irányba húzunk, hogy valamiféle kollektív egyetértésben tudjunk majd együtt létezni. Szerintem sokkal kevésbé vagyunk önzőek már, kevesebb az egyén, és sokkal több a kollektíva a fiataloknak a fejében.

Szerintem többet törődünk egymással, szociálisan érzékenyebbek vagyunk, elfogadóbbak és, sokkal jobban érdekel minket környezetük.

– Te, mint Mehringer Marci, egy 23 éves zenész, milyen országban szeretnél élni, milyen Magyarország lenne számodra az ideális?

– Elég egyszerűen meg tudom fogalmazni: egy olyan országban, ahol mindenki embernek érezheti magát, teljesen mindegy, hogy honnan jön, hogy milyen a bőrszíne, milyen a vallása, milyen a szexualitása. Egy olyan szép és szabad Magyarországon szeretnék élni, ahol mind egymásért vagyunk. Ez egy nagyon egyszerű, meg nagyon klisés gondolat, de közben azt gondolom, hogy ennél tényleg semmi sem fontosabb.

Mostanra magyar ember lett, magyar embernek farkasa, ez így nem járja.

Mi nem fideszesek, meg tiszások, meg mi hazánkosok, meg nem tudom, kik vagyunk, hanem a hogy egytől egyig mind magyarok vagyunk. Mindannyian ugyanabban az országban élünk, és bárki is van kormányon, mindenkiért felel. Szomorú, hogy ennyire szét lett szakítva ez a kis ország, ez a kis nép. Szóval egy olyan országban szeretnék élni, ahol ez nincs jelen. Egy szabad Magyarországot szeretnék, ahol mindannyian embernek számítunk.

– Mik a terveid a következő időszakra, várhatóak például új dalok?

– Idén még biztosan kiadunk két dalt, és tervezünk egy nagykoncertet is, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni. Jövő tavasszal pedig tervben van egy fullos nagylemez is, amit télen fogok tudni befejezni, mert akkor lesz rá időm. Számomra az a legfontosabb, hogy ezzel a lemezzel össze tudjam foglalni az elmúlt időszakot, meg mindent, ami bennem van, az érzéseimet. Hogy ez pontosan mit takar, vagy, hogy lesz-e benne még társadalmi kérdésekkel, problémákkal kapcsolatos gondolat is, az egyelőre maradjon titok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET: