SZEMPONT
A Rovatból

Ez az iskola nem mondott le az oktatás fekete bárányairól

Fődi Kitti írása az Abcúgon, Fotók: Magócsi Márton - szmo.hu
2019. október 24.



A beszélgetőkört a mentor vezeti, a diákok pedig elmondhatják a problémájukat a másiknak, de csak a saját érzéseikről beszélhetnek, a másikat nem szidalmazhatják. Kapnak tollat-papírt is, hogy a gondolataikat le tudják írni, mert a másik szavába vágni tilos. A beszélgetőkörnek mindig valamiféle megoldással kell zárulnia, például a bántó félnek ígéretet kell tennie valamilyen jóvátételre, amire egy hónap múlva visszatérnek, hogy sikerült-e teljesíteni vagy még mindig fennáll a konfliktus.

A másik módszer a görcsök feloldására a tanárok kutyái, akik egész nap velük vannak az iskolában. A kutyáknak több funkciójuk van azon túl, hogy aranyosak, például akadálypályás feladatokkal a gyerekek mozgását fejlesztik. De a konfliktuskezelésben van a legnagyobb szerepük, amikor sokszor pusztán a jelenlétükkel csillapítják a kedélyeket. Ha pedig végleg elmérgesedik a vita, és a felek nem hajlandók szóba állni egymással, akkor az egyikőjük a kutya egyik fülébe, a másikójuk pedig a másikba súgja bele a problémát, amit aztán együtt kisimogatnak az állatból.

Az igazgatónő szerint ezekre a konfliktuskezelésekre szinte naponta szükség van.

Ez egy nagyon eretnek gondolat

Kétségkívül az iskola leginnovatívabb fejlesztése az az Aranyiránytű program. Ahhoz, hogy a programot testközelből lássuk, el kell hagynunk az iskola épületét, és átkocsikáznunk a szomszédos településre, Kulcsra. Ott, a Duna parttól nem messze, egy domb oldalán lévő gyönyörű parasztházban, egy egykori panzióban találjuk meg a program résztvevőit, a 9. évfolyamot. Ők nem csak helyileg szakadtak ki az iskolából, de minden tekintetben, teljesen kiemelték őket az oktatásból egy teljes évre.

Megérkezésünkkor három lány söprögeti a tűleveleket az óriás fenyők alatt, körülöttük egy kutya ugrál.

"Egy kis munkaterápia" – kiáltja nekünk oda a program egyik megalapítója, Bognár Roman.

Amikor a Pentelei Szakközépiskolába felvesznek egy gyereket, akkor az a gyerek az első évben társaival együtt automatikusan ide kerül. Az egykori panzió épületében nincsenek tanórák, foglalkozások vannak, de a gyerekek szabadon dönthetnek, hogy mit szeretnének csinálni. Látszólag a kamaszok itt egy éven keresztül nem csinálnak semmit, de valójában komoly munka zajlik köztük és a mentorok között, akik a lelki gondjaikat, otthonról hozott problémáikat, iskolaunodorukat próbálják kezelni. Ez az egy év az önsimeretről és a konfliktuskezelésről szól.

Az Aranyiránytű program úgy indult, hogy Könyves Ágnes igazgatónő megismerkedett Szabó Mónikával és Bognár Romannal, akik családsegítéssel foglalkoztak. Egyszer meghívta őket az iskolába, a pár pedig úgy látta, hogy az ott lévő gyerekeknek nagy szüksége lenne valamilyen külső segítségre. Ebben az időben volt néhány olyan diák, akiknél az iskola módszereivel sem tudtak semmit elérni, ezért az igazgatónő a pár kezeire bízta őket. Eleinte teljes kudarccal indult a program, a diákok ugyanúgy nem figyeltek Romanék foglalkozásain, ahogy az iskolában sem, ezért a pár egy idő után már foglalkozásokat sem tartott, csak beültek a terembe. A diákok viszont elkezdtek unatkozni, és kérték, hogy történjen valami. Ez a valami aztán nem abból állt, hogy Roman és Mónika mondta meg, hogy mit csináljanak, hanem a gyerekek határozták meg. Mára már mindegyik gyerekből leérettségizett felnőtt lett. Bár a program eredetileg nagyon problémás gyerekek kezelésére indult, annyira jól sikerült, hogy kiterjesztették az egész 9. évfolyamra.

A felfelé vezető lépcsősoron az óriás fenyők takarásából előbukkan a nádtetős kétszintes parasztház, amibe az iskola vezetősége azonnal beleszeretett, amikor meglátta. A programnak ugyanis alapgondolata volt, hogy az iskolán kívül legyen, egy teljesen stresszmentes környezetben. A házhoz hatalmas udvar tartozik, ahol most a gyerekek kisebb csoportokban kíváncsian pillantgatnak felénk.

A program egyik létrehozója, Roman vezet körbe minket, akiről elsőre is látszik, hogy laza, valahol mégis tekintélyparancsoló stlíusával és szlovákiai tájszólásával a gyerekek kedvence. Roman azt meséli, hogy ők itt egyfajta vállalkozást vezetnek a gyerekekkel a panzióban, ami egy jó gyakorlóterep, hiszen a legtöbbjük egyébként is a vendéglátásban fog elhelyezkedni. Az épület korábban valóban panzióként működött, de most csak hétvégén fogadnak vendégeket, amire teljes mértékben a diákok készítik fel a házat. Kitakarítanak, rendet raknak, néha még étellel is megvendégelik a látogatókat. Ez egyfajta munkaterápia, amiben az teszi a diákokat motiváltá, hogy nem egy megrendezett, hanem egy valóban életszerű helyzetben dolgoznak.

"Ide hatalmas problémákkal érkeznek a gyerekek, több rossz élettapasztaltuk van, mint nekünk felnőtteknek együttvéve. Ezért az volt a gondolat, hogy foglalkozzunk csak velük, hogy mi a bajuk, miért nem megy a tanulás. Ők megakadtak valahol menet közben, egy rossz jegy, egy rossz tanár miatt, itt viszont megtanítjuk őket sikereket megélni, megint magabiztosnak lenni. Egyáltalán jussunk el odáig, hogy képesek legyünk tanulni" – magyarázza a program lényegét Roman.

Roman és Glashütter Melinda, a program egyik tanára szerint a gyerekek ide elképesztően rossz önértékeléssel érkeznek, mert korábban azt kapták az állami iskoláktól, hogy ők a rossz diákok, akikkel csak a baj van. Úgy látják, hogy ebben az állapotban képtelenek arra, hogy tanuljanak, mert az iskola korábban csak kudarcot okozott nekik. Roman szerint ezért kell ezzel a programmal kezdeni a szakközépiskolát, mert az orvos sem kezd el operálni, amíg gyulladás van, hanem előbb leviszi gyulladást, ugyanez igaz az oktatásra is. Az egész programnak az alapja a szeretet és a kedvesség, amit Roman, Melinda és a mentorok képviselnek. Szerintük itt nem menő szekálni a másikat, minden egymás segítésén alapszik.

Ahhoz, hogy a házban dolgozó mentorok megértsék a gyerekek problémáit, rengeteg beszélgetésre van szükség. Éppen ezért a nap egy beszélgető körrel indul, ahol a gyerekek elmondják, hogy hogy érzik magukat. Ez egyfajta empátiára is neveli őket, mert napközben már nem fogják piszkálni azt, akiről a nap elején kiderült, hogy rossz a hangulata. A nap egy zárókörrel fejeződik be, ahol az aznapi sikereiket és kudarcaikat beszélik át.

A kis autentikus panzión keresztülhaladva kicsit nehéz megérteni, hogy mi zajlik éppen itt a gyerekekkel, mert mindegyiküket valamilyen más tevékenység közben találjuk. Az alsó szinten rögtön egy szundi szoba van, ahol azok a gyerekek vannak, akik aznap valamilyen testi vagy lelki gond miatt egy foglalkozáson sem akartak részt venni. Az emeleti szobákban néhány fiú csak beszélget egy szavakkal teleragasztott lambériás fal alatt, amin olyan kifejezések kaptak helyet, mint: türelem, empátia, béke. Egy másik szobában viszont négy gyerek egy mentorral együtt matematikai szintfelmérőt ír.

Pentelei School for kids with challenging backgrounds in Dunaujvaros in Dunaujvaros, Hungary

Fotók: Magócsi Márton

A diákok itt maguk dönthetik el, hogy aznap milyen foglalkozáson akarnak részt venni. Sokszor van valamilyen filmvetítés, ami valamilyen társadalmi jelenséget mutat be, amiről utána tudnak beszélgetni. Néha a munkaterápia részeként kerítést festenek vagy kézműveskednek, de aki kéri, az tanulni is tud, erre a program hat mentora segédanyagokkal fel is van készítve. Általánosságban azonban az első fél évben a diákok még nagyon kerülik az iskolaszagú helyzeteket, a második félévtől viszont mert elindul egyfajta pályaorinetáció, amikor sajtot készítenek, a növénygondozással ismerkednek meg, hogy el tudják dönteni, milyen szakmát akarnak végezni később.

"Ez egy nagyon eretnek gondolat volt, hogy vegyük ki a gyerekeket az oktatásból. Jó nagy levegőt kellett vennie a pedagógus elmémnek, hogy ez így legyen, de aztán az az első hat gyerek meggyőzött" – mondja Könyves Ágnes, aki szerint az itt töltött év után sokkal motiváltabban érkeznek a diákok az iskolába.

A cél, hogy az egy év alatt kiderüljön, hogy a gyerekek miért nem akarnak tanulni, meg tudják fogalmazni a problémájukat, és aztán az iskolában majd ki tudjanak állni magukért. Ugyanakkor a bűnmegelőzésben is van egyfajta szerepe, mert sokszor az itteni környezet állítja meg őket abban, hogy valamit elkövessenek. Például nem rég az egyik fiú megszökött a gyermekotthonból, az ott dolgozók napokig keresték, de aztán kiderült, hogy Romanékhoz a szökés ellenére is minden nap bejött.

A programban a gyerekek döntik el, hogy meddig szeretnének maradni. Van, aki már ez alatt az egy év alatt is annyit tanul, hogy évvesztés nélkül kezdheti meg a tizedik osztályt, de olyan is akad, aki egy év után sincs kész az iskolára, ő még maradhat egy évre. A többiek kvázi osztályt ismételnek, amikor beülve az iskolapadba elkezdik a valódi tanulást. Roman szerint a diákokra egyáltalán nem jellemző, hogy a programot lógásra használják, és ne akarjanak innen visszamenni az iskolába, szerinte mindannyiukban megvan a vágy a továbblépésre, és itt is erre sarkallják őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk