Ez az iskola nem mondott le az oktatás fekete bárányairól
A beszélgetőkört a mentor vezeti, a diákok pedig elmondhatják a problémájukat a másiknak, de csak a saját érzéseikről beszélhetnek, a másikat nem szidalmazhatják. Kapnak tollat-papírt is, hogy a gondolataikat le tudják írni, mert a másik szavába vágni tilos. A beszélgetőkörnek mindig valamiféle megoldással kell zárulnia, például a bántó félnek ígéretet kell tennie valamilyen jóvátételre, amire egy hónap múlva visszatérnek, hogy sikerült-e teljesíteni vagy még mindig fennáll a konfliktus.
A másik módszer a görcsök feloldására a tanárok kutyái, akik egész nap velük vannak az iskolában. A kutyáknak több funkciójuk van azon túl, hogy aranyosak, például akadálypályás feladatokkal a gyerekek mozgását fejlesztik. De a konfliktuskezelésben van a legnagyobb szerepük, amikor sokszor pusztán a jelenlétükkel csillapítják a kedélyeket. Ha pedig végleg elmérgesedik a vita, és a felek nem hajlandók szóba állni egymással, akkor az egyikőjük a kutya egyik fülébe, a másikójuk pedig a másikba súgja bele a problémát, amit aztán együtt kisimogatnak az állatból.
Az igazgatónő szerint ezekre a konfliktuskezelésekre szinte naponta szükség van.
Ez egy nagyon eretnek gondolat
Kétségkívül az iskola leginnovatívabb fejlesztése az az Aranyiránytű program. Ahhoz, hogy a programot testközelből lássuk, el kell hagynunk az iskola épületét, és átkocsikáznunk a szomszédos településre, Kulcsra. Ott, a Duna parttól nem messze, egy domb oldalán lévő gyönyörű parasztházban, egy egykori panzióban találjuk meg a program résztvevőit, a 9. évfolyamot. Ők nem csak helyileg szakadtak ki az iskolából, de minden tekintetben, teljesen kiemelték őket az oktatásból egy teljes évre.
Megérkezésünkkor három lány söprögeti a tűleveleket az óriás fenyők alatt, körülöttük egy kutya ugrál.
"Egy kis munkaterápia" – kiáltja nekünk oda a program egyik megalapítója, Bognár Roman.
Amikor a Pentelei Szakközépiskolába felvesznek egy gyereket, akkor az a gyerek az első évben társaival együtt automatikusan ide kerül. Az egykori panzió épületében nincsenek tanórák, foglalkozások vannak, de a gyerekek szabadon dönthetnek, hogy mit szeretnének csinálni. Látszólag a kamaszok itt egy éven keresztül nem csinálnak semmit, de valójában komoly munka zajlik köztük és a mentorok között, akik a lelki gondjaikat, otthonról hozott problémáikat, iskolaunodorukat próbálják kezelni. Ez az egy év az önsimeretről és a konfliktuskezelésről szól.
Az Aranyiránytű program úgy indult, hogy Könyves Ágnes igazgatónő megismerkedett Szabó Mónikával és Bognár Romannal, akik családsegítéssel foglalkoztak. Egyszer meghívta őket az iskolába, a pár pedig úgy látta, hogy az ott lévő gyerekeknek nagy szüksége lenne valamilyen külső segítségre. Ebben az időben volt néhány olyan diák, akiknél az iskola módszereivel sem tudtak semmit elérni, ezért az igazgatónő a pár kezeire bízta őket. Eleinte teljes kudarccal indult a program, a diákok ugyanúgy nem figyeltek Romanék foglalkozásain, ahogy az iskolában sem, ezért a pár egy idő után már foglalkozásokat sem tartott, csak beültek a terembe. A diákok viszont elkezdtek unatkozni, és kérték, hogy történjen valami. Ez a valami aztán nem abból állt, hogy Roman és Mónika mondta meg, hogy mit csináljanak, hanem a gyerekek határozták meg. Mára már mindegyik gyerekből leérettségizett felnőtt lett. Bár a program eredetileg nagyon problémás gyerekek kezelésére indult, annyira jól sikerült, hogy kiterjesztették az egész 9. évfolyamra.
A felfelé vezető lépcsősoron az óriás fenyők takarásából előbukkan a nádtetős kétszintes parasztház, amibe az iskola vezetősége azonnal beleszeretett, amikor meglátta. A programnak ugyanis alapgondolata volt, hogy az iskolán kívül legyen, egy teljesen stresszmentes környezetben. A házhoz hatalmas udvar tartozik, ahol most a gyerekek kisebb csoportokban kíváncsian pillantgatnak felénk.
A program egyik létrehozója, Roman vezet körbe minket, akiről elsőre is látszik, hogy laza, valahol mégis tekintélyparancsoló stlíusával és szlovákiai tájszólásával a gyerekek kedvence. Roman azt meséli, hogy ők itt egyfajta vállalkozást vezetnek a gyerekekkel a panzióban, ami egy jó gyakorlóterep, hiszen a legtöbbjük egyébként is a vendéglátásban fog elhelyezkedni. Az épület korábban valóban panzióként működött, de most csak hétvégén fogadnak vendégeket, amire teljes mértékben a diákok készítik fel a házat. Kitakarítanak, rendet raknak, néha még étellel is megvendégelik a látogatókat. Ez egyfajta munkaterápia, amiben az teszi a diákokat motiváltá, hogy nem egy megrendezett, hanem egy valóban életszerű helyzetben dolgoznak.
"Ide hatalmas problémákkal érkeznek a gyerekek, több rossz élettapasztaltuk van, mint nekünk felnőtteknek együttvéve. Ezért az volt a gondolat, hogy foglalkozzunk csak velük, hogy mi a bajuk, miért nem megy a tanulás. Ők megakadtak valahol menet közben, egy rossz jegy, egy rossz tanár miatt, itt viszont megtanítjuk őket sikereket megélni, megint magabiztosnak lenni. Egyáltalán jussunk el odáig, hogy képesek legyünk tanulni" – magyarázza a program lényegét Roman.
Roman és Glashütter Melinda, a program egyik tanára szerint a gyerekek ide elképesztően rossz önértékeléssel érkeznek, mert korábban azt kapták az állami iskoláktól, hogy ők a rossz diákok, akikkel csak a baj van. Úgy látják, hogy ebben az állapotban képtelenek arra, hogy tanuljanak, mert az iskola korábban csak kudarcot okozott nekik. Roman szerint ezért kell ezzel a programmal kezdeni a szakközépiskolát, mert az orvos sem kezd el operálni, amíg gyulladás van, hanem előbb leviszi gyulladást, ugyanez igaz az oktatásra is. Az egész programnak az alapja a szeretet és a kedvesség, amit Roman, Melinda és a mentorok képviselnek. Szerintük itt nem menő szekálni a másikat, minden egymás segítésén alapszik.
Ahhoz, hogy a házban dolgozó mentorok megértsék a gyerekek problémáit, rengeteg beszélgetésre van szükség. Éppen ezért a nap egy beszélgető körrel indul, ahol a gyerekek elmondják, hogy hogy érzik magukat. Ez egyfajta empátiára is neveli őket, mert napközben már nem fogják piszkálni azt, akiről a nap elején kiderült, hogy rossz a hangulata. A nap egy zárókörrel fejeződik be, ahol az aznapi sikereiket és kudarcaikat beszélik át.
A kis autentikus panzión keresztülhaladva kicsit nehéz megérteni, hogy mi zajlik éppen itt a gyerekekkel, mert mindegyiküket valamilyen más tevékenység közben találjuk. Az alsó szinten rögtön egy szundi szoba van, ahol azok a gyerekek vannak, akik aznap valamilyen testi vagy lelki gond miatt egy foglalkozáson sem akartak részt venni. Az emeleti szobákban néhány fiú csak beszélget egy szavakkal teleragasztott lambériás fal alatt, amin olyan kifejezések kaptak helyet, mint: türelem, empátia, béke. Egy másik szobában viszont négy gyerek egy mentorral együtt matematikai szintfelmérőt ír.
Pentelei School for kids with challenging backgrounds in Dunaujvaros in Dunaujvaros, Hungary
Fotók: Magócsi Márton
A diákok itt maguk dönthetik el, hogy aznap milyen foglalkozáson akarnak részt venni. Sokszor van valamilyen filmvetítés, ami valamilyen társadalmi jelenséget mutat be, amiről utána tudnak beszélgetni. Néha a munkaterápia részeként kerítést festenek vagy kézműveskednek, de aki kéri, az tanulni is tud, erre a program hat mentora segédanyagokkal fel is van készítve. Általánosságban azonban az első fél évben a diákok még nagyon kerülik az iskolaszagú helyzeteket, a második félévtől viszont mert elindul egyfajta pályaorinetáció, amikor sajtot készítenek, a növénygondozással ismerkednek meg, hogy el tudják dönteni, milyen szakmát akarnak végezni később.
"Ez egy nagyon eretnek gondolat volt, hogy vegyük ki a gyerekeket az oktatásból. Jó nagy levegőt kellett vennie a pedagógus elmémnek, hogy ez így legyen, de aztán az az első hat gyerek meggyőzött" – mondja Könyves Ágnes, aki szerint az itt töltött év után sokkal motiváltabban érkeznek a diákok az iskolába.
A cél, hogy az egy év alatt kiderüljön, hogy a gyerekek miért nem akarnak tanulni, meg tudják fogalmazni a problémájukat, és aztán az iskolában majd ki tudjanak állni magukért. Ugyanakkor a bűnmegelőzésben is van egyfajta szerepe, mert sokszor az itteni környezet állítja meg őket abban, hogy valamit elkövessenek. Például nem rég az egyik fiú megszökött a gyermekotthonból, az ott dolgozók napokig keresték, de aztán kiderült, hogy Romanékhoz a szökés ellenére is minden nap bejött.
A programban a gyerekek döntik el, hogy meddig szeretnének maradni. Van, aki már ez alatt az egy év alatt is annyit tanul, hogy évvesztés nélkül kezdheti meg a tizedik osztályt, de olyan is akad, aki egy év után sincs kész az iskolára, ő még maradhat egy évre. A többiek kvázi osztályt ismételnek, amikor beülve az iskolapadba elkezdik a valódi tanulást. Roman szerint a diákokra egyáltalán nem jellemző, hogy a programot lógásra használják, és ne akarjanak innen visszamenni az iskolába, szerinte mindannyiukban megvan a vágy a továbblépésre, és itt is erre sarkallják őket.
