HÍREK
A Rovatból

Vasárnap estétől visszatér az extrém hideg, akár mínusz 20 fokos fagy is jöhet ránk

Több család otthon nélkül maradt, a tűzoltók pedig egy jeges folyóból mentettek ki egy kutyát. A hatóságok mindenkit óvatosságra intenek, a segítségnyújtás országszerte folyamatos.


Vasárnap estétől ismét extrém hideg szorítja Magyarországot: az északkeleti országrészben akár –15, –20 Celsius-fok is lehet – közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel. A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani.

A mostani hideghullámot már január 8-án és 11-én is országos, helyenként narancs riasztással kísért figyelmeztetések előzték meg, a dunántúli járásokban pedig a hófúvás miatt adtak ki másodfokú riasztást.

Az operatív törzs január 13-i sajtótájékoztatóján már jelezte, hogy keleten jelentősebb havazás, nyugaton inkább eső várható, majd egy átmeneti enyhülés után a hideg visszatérhet az ország keleti felébe.

A hatóságok folytatják a rászorulók megsegítését: pénteken 326-an kaptak tűzifát. A fát 173 tűzoltó darabolta fel, a kiszállítását pedig 475 katona, rendőr és polgárőr intézte 108 járművel. Nyíregyházán a rakodásban fogvatartottak is részt vettek. A tüzelőanyag szállítását a hétvégén is folytatják.

A téli időjárás több helyen is komoly károkat okozott. Kecskeméten egy családi ház tetőszerkezete a hó súlya alatt megrogyott, a ház lakhatatlanná vált, az ott élő három embert az önkormányzat helyezte el. Nagykőrösön szintén beomlott egy családi ház teteje, míg Jánoshalmán egy ház felázott és részben összedőlt; mindkét esetben a lakók rokonokhoz költöztek. Szolnokon a tűzoltók egy nagytestű kutyát mentettek ki a jeges Zagyvából.

A rendőrök 176 közlekedési balesethez vonultak ki, ezek közül 21 járt személyi sérüléssel, de halálos baleset nem történt. A rendőrök a polgárőrséggel közösen 2303 elszigetelten élő embert látogattak meg, és 106 esetben nyújtottak nekik segítséget. A hatóságok 741 esetben ellenőrizték a tavak és folyók jegén tartózkodás szabályait, és három embert figyelmeztettek. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy akik a folyók jegére merészkednek, „az életükkel játszanak”.

Pénteken 18 településen és Budapest XII. kerületének egyes részein összesen 11 859 fogyasztónál akadozott az áramellátás; szombat reggel Felsőtárkányban 20 fogyasztónál még tartott a helyreállítás. Az ivóvízellátás 41 településen és a XII. kerületben összesen 7508 fogyasztónál akadozott, a hibaelhárítás 402 háztartásnál még folyamatban van. A hulladékszállítás 26 településen maradt el, főként a szelektív és zöldhulladékot érintve.

Elzárt település nincs az országban, ahogyan útlezárás és súlykorlátozás sincs érvényben. A közúthálózaton 37 munkagép dolgozik a hóeltakarításon és a síkosságmentesítésen. A vasútvonalakon nincsenek fennakadások, csupán kisebb késések fordulhatnak elő.

Busszal minden település elérhető, bár Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Veszprém vármegyében néhány megállóhelyet nem érintenek a járatok. A légi közlekedés zavartalan. A Dunán továbbra sem közlekedhetnek kishajók, vízi sporteszközök és csónakok, a Tiszán pedig teljes hajózási zárlat van érvényben. A jégtörő hajók készenlétben állnak.

A kórházakban a betegellátás folyamatos és zavartalan, bár a betegforgalom a megszokotthoz képest 20 százalékkal emelkedett. Műtéteket nem kellett elhalasztani. A köznevelésben hétfőtől sehol nem tartanak rendkívüli szünetet, egy szakképző intézményben rendeltek el online oktatást.

Az operatív törzs arra kéri az autósokat, hogy tegyenek a kocsiba takarót és kabátot, az üzemanyagtartályt pedig tankolják tele, hogy elakadás esetén a segítség megérkezéséig fűthessék a járművet. Aki teheti, a hidegben kerülje a kint tartózkodást. A szociális intézmények egész nap fogadják a rászorulókat, aki pedig bajba került embert lát, hívja a 112-es segélyhívószámot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor Győrfi Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.


Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.

„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”

Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.

A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.

„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”

– jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megfigyelők ülnek be a jogi záróvizsgákra az ELTE-n, mert sok panasz érkezett két vizsgáztatóra
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.


A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.

A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.

Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.

A portálhoz eljutott személyes történetek között

volt olyan diák, akit három mondat után buktattak meg, és olyan is, akinek a három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani.

Az egyetem közleményében jelezte, hogy nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak. A kar dékánja, Somssich Réka azt mondta, hogy a magas bukási arány egyébként önmagában nem számít rendkívülinek.

„A sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak”.

A jelenlegi záróvizsga-időszakban a hallgatói jólléti tanácsadótól érkezett is jelzés a vezetés felé.

A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, de egyelőre nem kaptak választ.

A Hallgatói Önkormányzat kérdőívet hozott létre a panasszal élő végzősöknek.

Közülük sokaknak komoly kellemetlenséget okoz a helyzet, mivel jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket egy munkahelyre, de az előző évek tapasztalatai alapján nem biztosak benne, hogy sikeres vizsgát tesznek

– jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt, de a bántalmazott gyerekek és az orbáni hatalom üldözöttjei mellett egyszer sem állt ki
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: Nagy Ervin antik bútorokra bukkant irodájában, visszaküldi őket a múzeumba
Az állatitkár szerint az elődje hozatta magának a berendezéseket az Iparművészeti Múzeumból. Azt írta, a fideszes politikusok a „nemzet szolgálatára jelentkeztek, mégis úgy használták a közvagyont, mintha az a sajátjuk lenne”.


Antik bútorokat hozatott magának Nagy Ervin elődje az Iparművészeti Múzeumból – állítja az új kulturális államtitkár, aki egy videót is közölt szóban forgó berendezésekről.

Azt írja „mi egy másfajta kultúrában hiszünk”, ezért ezeket a tárgyakat visszajuttatják az Iparművészeti Múzeumnak.

Nagy Ervin a videóban elmondja, hogy a múzeumban jobb helyen lesznek a tárgyak, hiszen ott megsérülhetnek, és ezeknek a művészi kincseknek amúgy is a köz javát kell szolgálniuk.

Emlékeztet, Tanács Zoltán miniszter korábban kölcsönfestményt küldött vissza a Szépművészetibe.

A kormányépületekbe múzeumokból kölcsönzött műtárgyak ügye még akkor került elő, amikor Magyar Péter az akkori Miniszterelnökség, a Karmelita kolostor bejárása során több értékes műtárgyat talált. Azóta a Tisza-kormány azt kommunikálja, hogy ezeknek a múzeumokban a helyük, és nem minisztériumokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk