HÍREK
A Rovatból

Évtizedek óta nem látott festmény tűnt fel Lázár János magángyűjteményében

A miniszter otthonában lóggó festmények összértéke több százmillió forint lehet. Szakértők szerint Vaszary, Batthyány és Koszta művei is láthatók a Lázár videóiban.


Az újabban a „luxizást” kifogásoló Lázár János több olyan videót is közzé tett az elmúlt években, melyek alapján valódi műkincsgyűjteményt rejt a hódmezővásárhelyi háza - írja a 24.hu.

A miniszter otthonában olyan műalkotások bukkantak fel, amelyek összértéke a szakértők szerint több százmillió forint is lehet.

Lázár videóiban feltűnő festményeket a Vásárhelyiek a változásért nevű Facebook-csoport gyűjtötte össze, majd a 444.hu és több művészettörténész is elemezte azokat.

A gyűjtemény egyik legérdekesebb darabja Vaszary Jánosnak a Tanulmány B.D. Úrhölgy képmásához című festménye, erről ugyanis évtizedek óta nem lehetett tudni, hol van.

A festmény pontos mását Haulisch Lenke 1978-as monográfiájában sikerült azonosítani. A mű a harmincas években készült, és egy portrésorozat része, amelyet Vaszary divatos ruhákba öltözött nőkről festett.

A Kieselbach Galéria egyik kiadványának borítóján szintén ez a kép szerepel. A Megtalált képek című könyv szerzője, Molnos Péter művészettörténész szerint a festmény 1935-ben megjelent a Pesti Napló Képes Mellékletében, és azóta nem szerepelt aukción. Molnos úgy fogalmazott: „nagyon valószínű, hogy a kép jelenleg Lázár János gyűjteményében található”. Azt is közölte, hogy a mű utolsó ismert tulajdonosa Kovács Dezső volt.

Kovács Dezső 2002-ben hunyt el, hagyatékával kapcsolatban pedig hosszú per zajlott az örökösök között. A viták során kiderült, hogy az örökségből mintegy egymilliárd forint értékű, több mint ötszáz festmény tűnt el, de a Vaszary-mű nem volt ezek között. Ugyanakkor nem ismert, hogyan került ki a Kovács-hagyatékból – ezt az információt egy örökös is megerősítette.

A felvételeken szereplő egy másik ismert festmény Batthyány Gyula 1908-as Lovaspóló című alkotása, amely már egy 2020-as interjúban is látható volt. Egy hasonló témájú művét akkor 44–60 millió forint közé becsülték.

A videókban Koszta József Kék szoknyás kislány című, 1916-os festménye is feltűnik. Egyik, név nélkül nyilatkozó művészettörténész ezt a művész egyik csúcsteljesítményének nevezte. Koszta képei közt találni olyat, amely 15–20 millió forint fölötti áron cserélt gazdát.

Látható még egy Emil Adam által festett kép is, amely Kincsem címmel 1896-ban készült. Ennek utolsó ismert ára 21 ezer euró volt, ami mai árfolyamon körülbelül 8,5 millió forintnak felel meg.

A képkockák alapján Brodszky Sándor és Csók István egy-egy művét is azonosították a megkérdezett szakértők. Az általuk elemzett festmények értékét több alkalommal is magas összegre becsülték. Vaszary például az utóbbi évek egyik legnépszerűbb művésze a gyűjtők körében. A Parkban című festménye 2022-ben 80–130 millió forint közé volt becsülve, és végül körülbelül 100 millió forintért kelt el.

Lázár János a 24.hu megkeresésére válaszolva azt írta:

„Mindenek előtt jelzem, hogy a megkeresésében érintett festmények beazonosítása pontatlan. Azok közül a képek közül, amelyeket jól azonosított be, van, amelyik már nincsen a tulajdonomban. A felsorolt alkotások becsült értéke rosszindulatúan túlárazott. A tulajdonomban lévő festmények egyike sem védett alkotás. A vásárlások idejében érvényes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségemnek, szabályszerűen eleget tettem. Végezetül tájékoztatom, hogy jó ideje nem vásároltam képet.”

A további kérdésekre – például melyik festmény van még a birtokában, melyiket adta el, és pontosan mennyit érnek ezek – nem adott választ.

Sajtófőnökén keresztül jelezte, hogy nem kívánja kiegészíteni nyilatkozatát.

A jelenlegi szabályozás szerint minden évben vagyonnyilatkozatot kell leadniuk a politikusoknak. Az útmutató szerint az 5 millió forintot meghaladó értékű vagy védett műtárgyakat is fel kell tüntetni. A dokumentumból azonban nem derül ki, hogy a miniszter birtokában lévő festmények értéke eléri-e ezt a határt, vagy hogy egyáltalán az ő tulajdonában vannak-e.

A miniszter legutóbbi vagyonnyilatkozatához 19 pótlapot csatolt, hogy felsorolja az ingatlanjait, földterületeit és egyéb vagyonelemeit. Egy közelmúltbeli fórumon így fogalmazott: „Jómódú ember vagyok, vagyonos ember vagyok, ezt soha nem tagadtam, mindenem benne van a vagyonnyilatkozatomban, számolják ki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Dugig telt a Kossuth tér a tüntetésre: „A szenvedést kinevetik, a gyávaságot megjutalmazzák, ha pedig valaki nem tűri tovább a gátlástalanságot, azt kicsinálják”
Polgári Ellenállás címmel hirdettek meg Puzsérék egy rendezvényt a Kossuth térre. A tér megtelt tüntetőkkel, a beszédek elkezdődtek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. június 10.



A Kossuth téren tartott demonstráción huszonkét felszólaló osztotta meg a gondolatait – újságírók, politikusok, zenészek és tartalomgyártók álltak színpadra. A rendezvényt Lampé Ágnes, a Szabad Európa újságírója vezette. A megnyitón kiemelte: a civileket és a sajtót érintő ellehetetlenítési törvényt nem vonták vissza, csak elnapolták. Megköszönte azok támogatását is, akik anyagilag segítették a tüntetés megszervezését.

Elsőként Sallai Dé:Nash lépett színpadra, aki egy több mint huszonöt éves történetet idézett fel. Elmondta, hogy Orbán Viktor annak idején a kis Matolcsy Ádámot vezette körbe a parlamentben, és a döntéshozatalt egy egyszerű példával magyarázta: szavaztak arról, kapjon-e Ádámka kakaót. Sallai úgy fogalmazott: „Ádám kapott kakaót, obszcén mennyiségű kakaót”.

Bogos Csaba, művésznevén Boldzer, pécsi youtuber szintén felszólalt. Felidézte a pécsi klinikai központ ügyét, ahol az igazgató megtiltotta a dolgozóknak, hogy kritikusan nyilatkozzanak a munkahelyükről. Említést tett Hoppál Péter nyilatkozatáról is, aki szerint Novák Katalin a kegyelmi botrány áldozata volt, amit „a dollárokkal kitömött média” fújt fel. Ekkor hangzott fel először a skandálás: „mocskos Fidesz”.

Úgy fogalmazott: „a szenvedést kinevetik, a gyávaságot megjutalmazzák, ha pedig valaki feláll és nem tűri tovább a gátlástalanságot, azt kicsinálják”. Szerinte „a hallgatás erény, a közöny követelmény”. Beszédét így zárta: „Nem akarom, hogy a csend legyen a válasz a fájdalomra”, majd hozzátette, hogy reménye szerint „van még egy közös békés jövő, amit együtt kell megteremtenünk”.

Dévényi István, újságíróként lépett színpadra. Azzal kezdte, hogy alapvetően nem ott lenne a helye. Ezután félretette a beszédét, és elmesélte: egy idős, vidéki hölgytől kapott egy üzenetet: „Kérlek mondd el ezt: Felmondom a kormány munkaviszonyát. Köszönöm!” Dévényi szerint az a dolga, hogy az ilyen embereknek hangot adjon. Elmondta azt is, hogy vele volt a két fia, és megemlítette: a kisebbik egyidős a NER-rel. Végül így zárt: „De a fiamnak van jövője!”

A tüntetés mottója így hangzott: „Ha most nem hallatod a hangod, később már nem lehet. Ha most nem állsz ki azért, amiben hiszel, később már hiába teszed.” A színpadon felszólal többek között Ács Dániel (444), Stumpf András (Válasz Online), Hadházy Ákos, Lányi András, Radics Peti és Pajor Tamás is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Nagy-Bandó: Orbán-elvtárs, gyakorolj önkritikát, mondd el, mi történt 2013-ban Szentpéterváron, amit csak te tudsz és Putyin
A politikai helyzetre reagálva megkérdezte: „Mitől vagytok beszarva? A jövő évi választásoktól?” Majd hozzátette: „Egy választás nem a világ vége, csak a NER vége.”


Nagy-Bandó András székkel érkezett a színpadra, és ott is kezdte meg a beszédét. Azzal indított, hogy azért hozta magával a széket, mert olyan dolgokat fog mondani, amitől úgyis le kell ülni. Hozzátette: „amúgy is beszélőre jöttem”. Köszöntötte az arcfelismerő rendszereket, majd minden irányból megmutatta az arcát, mintha előállítási fotó készülne róla.

Az átláthatóságinak nevezett törvénnyel kapcsolatban így fogalmazott: „Rájöttetek, hogy az üvegen át lehet látni, de a tükörrel bajotok lenne.” Később már „átvághatóságinak” nevezte a jogszabályt, és hozzátette, hogy a hatalom „Fletó módra el lett kúrva”.

A politikai helyzetre reagálva megkérdezte: „Mitől vagytok beszarva? A jövő évi választásoktól?” Majd hozzátette: „Egy választás nem a világ vége, csak a NER vége.” Ezt a közönség nagy tapssal fogadta.

A leggazdagabb magyarokról is szó esett. Azt mondta, kettő is van belőlük, de mindig keveri őket: „Mészáros Viktor és Orbán Lőrinc.” Azt is megkérdezte: „Mire akarjátok még költeni a jövőben ellopott milliárdokat? Hidat vagy tudományos akadémiát akartok építeni?”

Elhangzott az is, hogy ha ősszel újra próbálkozik a hatalom a törvénnyel, ők is újrakezdik. Azt mondta, nem tudni, mit találnak még ki, hogy megtarthassák a rendszert, és meddig akarnak elmenni azon az „Isten csapáson”, amit azért vágtak az ország természetvédelmi területén, hogy „kibaltázzák” azokat, akik útját akarták állni az esztelen tarolásnak.

Úgy fogalmazott, el tudja képzelni azt a parlamenti falugyűlést, ahol a „133 bátor, távvezérelt ujjú képviselő” vitatkozik: „igen–nem, de igen, akkor sem”.

A közönség aktív volt, többen bekiabáltak. Az egyik hang így szólt: „Kurva anyátokat, de most már tényleg.” Erre Nagy-Bandó azt mondta: „Elszabadult a tömeg.” Amikor az „1 százalékok lenyúlásáról” beszélt, még hangosabb lett a reakció.

Kijelentette, hogy a magyarok nem háborúpártiak, nem poloskák, nem kémek vagy hazaárulók, és legfőképp nem „agymosott Orbán-hívők”. Úgy fogalmazott: szabad emberek, akik, ha a szabadságról van szó, nem hátrálnak meg.

Arról is beszélt, hogy őt nyugdíjasként nem lehet megvásárolni, sem 30 000 forinttal, sem 13. havi nyugdíjjal, sem ígéretekkel. Hangsúlyozta: „Ennél drágább rongy életem és a hazám becsülete.”

A beszéd végén oroszul szólította meg Orbán Viktort, majd lefordította magyarra: „Orbán-elvtárs, gyakorolj önkritikát, mondd el, mi történt 2013-ban Szentpéterváron, miért hallgatod el, amit csak te tudsz, és Putyin.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: A legjobb képek Puzsérék keddi tüntetéséről, jól látszik rajtuk, mekkora tömeg volt
Megtelt a Kossuth tér Puzsérék megmozdulásán. Sokan mondtak beszédet, néhányan nagyon keményen fogalmaztak. A tömeg mindent nagy ovációval fogadott.


Kedden 18 órától Polgári Ellenállás címmel megmozdulást terveztek a Kossuth térre magyar értelmiségiek, közírók, művészek. A szervezők közt volt Puzsér Róbert, Lányi András, Pajor Tamás is.

A tüntetésen felszólalt Ács Dániel, Borsi Bálint, Bizzer Mátyás, Bogos Csaba, Csákányi Eszter, Csató Adorján Funktasztikus, Dévényi István, Sallai Dé:Nash, Hadházy Ákos, Illés Helga, Lampé Ágnes, Lányi András, Levitin Dávid Dave, Lovasi András, Magyar Dávid, Nagy-Bandó András, Pajor Tamás, Pankotai Lili, Radics Peti, Stumpf András, Varga Martin Hiperventi és Zentai Márk.

Fotósunk kinn járt a Kossuth téren, a legjobb képeiből válogattunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lányi András: Orbánt el kell zavarnunk ennek az épületnek a közeléből is, vagy a gyerekeink mennek el innen
A beszéde közben a Kossuth tér betelt a „Ruszki haza” skandálásával. A felszólalásában azt is mondta: „Ne legyünk az oroszok ötödik hadoszlopa, a kínaiak átrakodó telepe, politikai bűnözők, baltás gyilkosok menedéke!”


Polgári ellenállás címmel rendeznek tüntetést kedden a Kossuth téren. A demonstráción Lányi András író, filozófus is beszédet mondott.

Lányi arról beszélt, hogy tizenöt éven át tűrték egy hazug, jogfosztó társaság uralmát, ezért vannak most ott. Úgy fogalmazott: „Kedvelem az átláthatóságot, követelem, hogy tegyék átláthatóvá a közpénzek útját, a strómanok gazdagodását, a nyugati szélsőjobbos pártok magyar támogatását”. Hozzátette, szerinte a szuverenitást nem Európától, hanem Európában lehet megvédeni, például az oroszoktól.

A beszéde közben a téren a „Ruszki haza” skandálását lehetett hallani.

A felszólalásában azt is mondta:

„Kedves Orbán Viktor, amikor először bevonultál ebbe az épületbe, ott voltam valahol a kíséretedben. Most el kell, hogy zavarjunk, ennek az épületnek lehetőleg még a közeléből is, mert különben a gyerekeink mennek el ebből az országból, amit tönkretettél. Ne vedd a jövőnket, az ország becsületét, ne legyünk az orosz törekvések ötödik hadoszlopa, a kínaiak átrakodó telepe, politikai bűnözők, baltás gyilkosok menedéke, ne legyünk! Nem leszünk! A magyarok istenére esküszünk... innen kezdve tudjátok”.

Lányi ezzel zárta a beszédét: „Kedves arcfelismerő kollégák, ismerjétek fel az arcainkat, és jól jegyezzétek meg, mert mi is felismerjük az arcotokat és jól megjegyezzük!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk