News here

HÍREK

Európát eltörlő atomháborút helyezett kilátásba az orosz törvényhozás elnöke

Most az állami duma elnöke fenyegette meg Európát az atomháború kirobbantásával abban az esetben, ha Ukrajnát nukleáris rakétákkal szerelnék fel.

Link másolása

Oroszország letörli a térképről Európát, ha a nyugati országok nukleáris rakétákkal fegyverzik fel Ukrajnát, jelentette ki az állami duma elnöke. Vjacseszlav Volodin fenyegetése azután érkezett, hogy a korábbi lengyel külügyminiszter szerint a szövetségeseknek lehet jogalapjuk az atomfegyverek rendelkezésre bocsátására az orosz agresszióval szemben, írja a Mirror.

Radoslaw Sikorski korábban azt állította, hogy Vlagyimir Putyin megsértette az 1994-es budapesti memorandumot. A megállapodást aláíró országok szavatolják Ukrajna területi épségét, ezért cserébe pedig utóbbi lemondott összes nukleáris fegyveréről. Ezt rúgták fel az oroszok Ukrajna februári lerohanásával a lengyel politikus szerint.

Volodin erre reagált saját Telegram-csatornáján, ahol azt írta, hogy Lengyelország – Európa többi részével együtt – „megszűnik”, ha Oroszországot fenyegetik. Hozzátette: ha „Sikorski javaslatai valóra válnak, ezek az országok megszűnnek, ahogy Európa is”.

Az orosz törvényhozás elnöke szerint „Sikorski nukleáris konfliktust provokál Európa közepén, és nem gondol sem Ukrajna, sem Lengyelország jövőjére”. Véleménye szerint az ilyen képviselők miatt „az európaiaknak sokkal komolyabb problémáik lesznek” mint a menekültválság, a rekordinfláció, vagy az energiaválság.

Volodin gondolatait azzal zárja, hogy a korábbi lengyel külügyminiszterhez hasonlóan gondolkodók miatt „Ukrajnát nemcsak fel kell szabadítani a náci ideológiától, hanem demilitarizálni is kell, biztosítva az ország atomfegyvermentes státuszát”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Csaknem 400 ezer magyar tűnt el rejtélyes módon a népszámláláskor
Vélhetően azok a magyar állampolgárok nem vettek részt a népszámláláson, akik már külföldön tartózkodtak, nincs itthon lakcímük, és a hozzátartozóik sem diktálták be az adataikat.

Link másolása

Hétfő este ért a 2022-es népszámlálás Magyarországon, de a Népszava információi szerint a Központi Statisztikai Hivatalhoz legfeljebb 9,3 millió állampolgárról érkezhetett be adat.

A KSH idén januárban közzétett adatai szerint a magyar népesség létszáma 9689010 fő volt.

A most beérkezett 9,3 millió adat szerint így 400 ezer fő az, aki vélhetően már külföldön tartózkodik, nincs is magyarországi lakásuk, így eleve bele sem kerültek a népszámlálásba, vagy ha van is ingatlanjuk itthon, nem jutott el hozzájuk a népszámlálási felhívás.

Az összeírás során ezért semmilyen adat nem érkezett be az érintett magyar állampolgároktól.

A lapnak több számlálóbiztos is megerősítette, hogy általánossálban a szülők diktálták be a külföldön dolgozó gyermekeik adatait. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tényleges hiány minden valószínűség szerint ennél is nagyobb.

A hivatalos tájékoztatás szerint a kérdőív online kitöltési szakaszában összesen bő hétmillióan küldték be a kitöltött dokumentumot. A második szakasz során a számlálóbiztosok további több mint kétmillió kérdőívet rögzítettek a rendszerben. A pótösszeíráson néhány tízezren kereshették fel a települések jegyzőit a Népszava szerint, akik a korábbi időszakban javarészt vagy külföldön, vagy kórházban tartózkodtak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Baj van a Mol finomítójában, decemberre az ársapka is fenntarthatatlanná válhat
A MOL már ezen a héten sem szállít üzemanyagot a kis benzinkutaknak.

Link másolása

A Dunai Finomítóban az év közepétől karbantartási és felújítási munkák zajlottak, de a normál üzem azóta sem tudott helyreállni. A Világgazdaság úgy tudja, hogy a százhalombattai finomító csak 50-55 százalékon tud termelni. Ha nem javul a helyzet, decemberre az ársapka is fenntarthatatlanná válhat.

Egyre több olyan töltőállomás akad, ahol teljesen kifogyott a készlet vagy csak nagyon minimális, adott esetben csak egy liter benzint lehet tankolni.

A vállalat a lap megkeresésére egyelőre nem reagált.

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára szerint ha a helyzet változatlan marad – akár decemberben szükségessé válhat a hatósági ár felülvizsgálata.

Ha viszont marad a hatósági ár, akkor jelentősen szűkíteni kell a jogosultak körét, hiszen így is rengetegen vásárolhatnak kedvezményesen üzemanyagot. E miatt "nincs annyi molekula a piacon, mint amennyire szükség lenne".

De már ezen a héten is bajban vannak a vidéki kutak, ugyanis ezen a héten sem szállít üzemanyagot a kis benzinkutaknak a MOL. Az értesítésben az állt, hogy a MOL-nak „az ország működése és az energiabiztonsága érdekében optimalizálnia kellett az ellátási stratégiát”, ezért a november 28-án kezdődő 48. héten sem tudnak dízelt és motorbenzint biztosítani a kisebb kutaknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Börtönbüntetéssel és kínzással fenyegette meg Irán a labdarúgó-válogatottja családjait
Az Iráni Forradalmi Gárda tisztjei folyamatos megfigyelés alatt tartják a focistákat.

Link másolása

Egy biztonsági szolgálatnál dolgozó forrás szerint börtönbüntetéssel és kínzással fenyegette meg Irán a labdarúgó-válogatottja családjait, ha a focisták nem hajlandóak viselkedni az Egyesült Államok elleni keddi meccsen - írja a CNN.

Az iráni játékosok november 21-én, az Anglia elleni mérkőzésen megtagadták a himnusz eléneklését, ezzel is támogatva az országukban zajló ellenállást.

A forrás szerint az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) az eset után közölte a csapattal, hogy családjaikat erőszakkal és kínzással fogják fenyegetni, ha nem éneklik el a nemzeti himnuszt, vagy ha csatlakoznak a teheráni rezsim elleni politikai tiltakozáshoz. A játékosok a múlt pénteki, Wales elleni mérkőzésen már énekeltek és 2-0-ra győztek.

„Nagyszámú iráni biztonsági tiszt van Katarban, akik információkat gyűjtenek és megfigyelik a játékosokat”

- mondta a forrás, aki a katari vb alatt figyelemmel követi az iráni biztonsági szolgálatokat.

Az IRGC tagjai folyamatosan megfigyeli az iráni focistákat, akik nem keveredhetnek csapaton kívüli játékosokkal és nem találkozhatnak külföldiekkel. Carlos Queiroz, az iráni válogatott portugál edzője feltehetően külön találkozott az IRGC tisztjeivel, miután azok megfenyegették az iráni játékosokat és családjaikat.

A CNN szerint az edző azt állította, hogy az iráni játékosok tiltakozhatnak a világbajnokságon, de csak a FIFA-szabályok keretein belül.

Kezdetben drága ajándékokat, autókat és pénzt ígértek a játékosoknak, azonban a himnusz megtagadása után fenyegetésre váltott Irán.

„A Wales elleni legutóbbi mérkőzésen az iráni rezsim több száz színészszurkolót küldött Katarba, hogy a támogatottság és a népszerűség hamis érzetét keltse. A következő, USA elleni mérkőzésre a rezsim jelentősen megnöveli - több ezerre - a színészek számát”

- tette hozzá a forrás.

Irán éppen belpolitikai zavargások közepette szerepel ezen a világbajnokságon. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Volker Türk azt mondta, hogy az ország "teljes körű emberi jogi válságban" van, mivel a hatóságok keményen fellépnek a rezsimellenes, másként gondolkodók ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Már közel egymillió forint a bruttó átlagkereset ezeken a területeken Magyarországon
Azonban hiába emelkednek a bérek, nem tudnak lépést tartani az inflációval.
fotó: Pixabay - szmo.hu
2022. november 29.


Link másolása

Szeptemberben is folytatódott a szokatlannak számító, évközbeni átlagkereset-emelkedés Magyarországon - írja a Portfolio.

Szeptemberben 504 ezer forintra nőtt az átlagkereset, ami 17,8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A nettó átlagkereset 335 ezer forint volt ugyanebben az időszakban.

Az inflációval ugyanakkor nem tudott lépést tartani az emelkedés: az év kilencedik hónapjára az infláció meghaladta a 20%-ot, ezért nemzetgazdasági szinten 2%-kal csökkent a reálbér.

Szeptemberben az átlagkereset az információ, kommunikáció területén dolgozók körében és a pénzügyi szolgáltatásban volt kiemelkedő, ezeken a területen meghaladta a bruttó 800 ezer forintot.

A gazdasági, igazgatási, érdekképviseleti vezetők, törvényhozók körében meghaladta a 930 ezer forintot a bruttó átlagfizetés, a felsőfokú képzettség önálló alkalmazását igénylő foglalkozások körében pedig bruttó 720 ezer forint felett volt.

A lista végén a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területe van, itt mindössze 322 ezer forint a bruttó átlagkereset; az összes többi szektorban már 400 ezer forint felett van.


Link másolása
KÖVESS MINKET: