HÍREK
A Rovatból

Újabb korrupciós botrány az Európai Parlamentben, ezúttal Kína lehet a háttérben

A belga rendőrség 21 helyszínen csapott le, még Portugáliában is voltak razziák. A gyanú szerint a Huawei pénzzel befolyásolta az EP döntéseit – több volt és jelenlegi képviselő is célkeresztbe került.


A belga szövetségi rendőrség csütörtök reggel razziázott egy korrupciós ügyben, amely az Európai Parlament több volt és jelenlegi képviselőjét is érintheti. A belga ügyészség szerint a nyomozás hivatali vesztegetés, okirat-hamisítás és pénzmosás gyanúja miatt zajlik.

A hatóságok több mint húsz helyszínen tartottak házkutatást Brüsszelben, Flandriában, Vallóniában és Portugáliában. Több embert őrizetbe vettek. A Follow the Money nevű oknyomozóportál, valamint a Le Soir és a Knack című belga lapok információi szerint a nyomozók körülbelül 15 volt és jelenlegi európai parlamenti képviselőt vizsgálnak. A hivatalban lévő képviselők esetében az ügyészeknek előbb az Európai Parlamentnél kell kérvényezniük a mentelmi jog felfüggesztését, erre azonban egyelőre nem került sor.

A hatóságok gyanúja szerint a Huawei lobbistái kenőpénzt adhattak európai parlamenti képviselőknek, hogy azok a kínai technológiai vállalat érdekeit képviseljék az Európai Unióban. A rendőrök a Huawei uniós irodájában és a cég lobbistáinak otthonában is házkutatást tartottak.

A Politico szerint a Huawei brüsszeli irodájában dolgozó két ember látta, ahogy a rendőrség reggel megérkezett, és még délben is a helyszínen voltak. A Follow the Money információi szerint a razziákat egy titkos, két éve zajló nyomozás előzte meg.

A belga ügyészség szerint a feltételezett korrupció „2021 óta rendszeresen és nagyon diszkréten” zajlott, „kereskedelmi lobbitevékenység álcája alatt”. A nyomozók több olyan esetet is vizsgálnak, amikor politikai döntéshozók pénzt vagy más értékes juttatásokat kaphattak az álláspontjukért.

A gyanú szerint a képviselők nemcsak anyagi juttatásokat, hanem luxusutazásokat, vendéglátást és rendszeres meghívásokat is kaptak különböző rendezvényekre, például futballmérkőzésekre.

Az Európai Parlament szóvivője közölte, hogy tisztában vannak a történtekkel, és mindenben együttműködnek az igazságügyi hatóságokkal. „Az Európai Parlament tudomásul veszi az információkat” – mondta a szóvivő. „Amikor kérik, mindig teljes mértékben együttműködünk az igazságügyi hatóságokkal.” A Huawei egyelőre nem reagált az ügyre.

Victor Negrescu, az Európai Parlament átláthatóságért és korrupcióellenes küzdelemért felelős alelnöke azt mondta: „Ezek a vádak mélységesen aggasztóak. Nem fogadhatjuk el, hogy olyan személyek, akik ellen vádak merültek fel, befolyásolják a döntéshozatalt és az európai jogalkotást.”

Korábban, 2022 decemberében hasonló léptékű korrupciós botrány rázta meg az Európai Uniót. A Katar-gate ügyben Katar és Marokkó azzal gyanúsítható, hogy illegális eszközökkel próbálták befolyásolni az Európai Parlament döntéseit. A nyomozás során Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselőt, Eva Kailit, az Európai Parlament akkori alelnökét és élettársát, Francesco Giorgit is letartóztatták. Őket bűnszervezetben való részvétellel, pénzmosással és korrupcióval vádolták meg.

A Politico korábban arról számolt be, hogy a belga hírszerzés is vizsgálja a Huawei tevékenységét. Titkos dokumentumok és bennfentes források szerint a belga állambiztonsági szolgálat volt Huawei-lobbistákkal készített interjúkat, hogy kiderítse, milyen szerepet játszhatnak Kína európai politikai befolyásának növelésében.

Az üggyel kapcsolatban a Huawei Technologies az alábbi közleményt küldte szerkesztőségünknek:

A Huawei Technologies vizsgálja az ügyet. A vállalat elkötelezett minden törvény és szabályozás betartása mellett, amely azon országokban és régiókban érvényes, ahol működik.

A Huawei az integritáson alapuló üzleti gyakorlat elveit követi, kiemelt figyelmet fordít az üzleti etikára, és szigorúan betartja az összes vonatkozó törvényt és szabályozást. A Huawei „zéró toleranciát” alkalmaz a megvesztegetés és a korrupció terén.

A cég weboldalán további információk olvashatók a vállalati megfelelőségi elvekről és gyakorlatokról.

Forrás: 24.hu, Politico


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Összesítették a levélszavazatokat: 84 százalék szavazott a Fideszre, 13 százalék a Tisza Pártra
A Nemzeti Választási Iroda lezárta a levélszavazatok számlálását. A Fidesz elvesztette korábbi szavazói egy részét, de így is taroltak a határon túlon.


Bár a Fidesz-KDNP a levélszavazatok 84,04 százalékát szerezte meg, ez az eredmény valójában egy közel tízszázalékpontos visszaesést jelent a négy évvel ezelőtti, csaknem 94 százalékos arányhoz képest. A Nemzeti Választási Iroda csütörtök délutánra végzett a levélben leadott voksok feldolgozásával, az eredmények pedig egyértelmű elmozdulást mutatnak a kormánypártok hagyományosan legerősebb bázisának számító, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választók körében is – írja a Telex.

A névjegyzékben szereplő 494 244 választópolgárból végül 356 332-en küldték vissza a szavazatukat, ami 72 százalékos részvételi arányt jelent.

A 100 százalékos feldolgozottságú adatok szerint a Fidesz-KDNP 282 028 szavazatot kapott, míg a második helyen a Tisza Párt végzett 46 482 vokssal, ami 13,85 százalékos eredmény.

A Mi Hazánk 1,55, az MKKP 0,35, a DK pedig 0,20 százalékot szerzett. Az érvényes azonosító nyilatkozatok száma 337 439 volt, az érvényes szavazólapoké pedig 333 992.

Mint ismert a 2026-os választást a Tisza Párt nyerte meg, a parlamenti mandátumok több, mint kétharmadát szerezte meg. A vereség után adott első interjújában Orbán Viktor a jobboldal megújulásának szükségességét hangsúlyozta, és azt mondta, hogy bármilyen feladatot is szán neki a párt ezek után, ő azt szívesen elvállalja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor üzent Magyar Péternek: Ilyet nem lehet csinálni
Orbán Viktor elfogadhatatlannak nevezte, hogy a parlament által megválasztott köztársasági elnököt lemondásra szólítják fel. A kormányfő Magyar Péter kijelentésére reagált, aki a választások után az államfő távozását sürgette.


„Ilyet nem lehet csinálni” – reagált a miniszterelnök csütörtökön Magyar Péter felszólítására, amiben közjogi méltóságok lemondatását sürgette. Az ügyvezető kormányfő A választási vereség utáni első nagyinterjúját a Patriótának adta. Kijelentette, ott, ahol rombolást tapasztalnak, ki fognak állni az emberek és a kiszemelt intézmények mellett is.

Szerinte egyáltalán nem helyes, hogy a parlament által megválasztott köztársasági elnököt nem tisztelik és lemondásra szólítják fel. A miniszterelnök szerint ugyanez érvényes az Alkotmánybíróságra is. Úgy látja, arról lehet beszélni, hogy az új parlament módosítja a kétharmados törvényeket, de

„alkotmányos tisztségeket betöltő, köztiszteletben álló személyeket, és közbizalmi munkát végző vezetőket nem lehet fenyegetni, nem lehet őket felszólítani lemondásra.”

Az új, megválasztott kormányhoz való viszonyáról azt mondta, szurkol az országnak, hogy a reményeik teljesüljenek. Kijelentette, hogy minden jó dolgot támogatni fognak, de minden rosszat ellenezni.

A lemondását firtató kérdésre válaszolva a vereség mértékét egyértelműnek nevezte. „Ami a vereség mértékét illeti, ott a számok világosan beszélnek. Ez egy egyértelmű vereség. A nemzeti oldal, vagyis mi kaptunk kétmillió-háromszázezer szavazatot, az ellenfél pedig kapott hárommillió-egyszázezret” – mondta. Szerinte a következmények sokkal súlyosabbak annál, mint hogy néhány pozíciót megváltoztassanak. Úgy látja, a jobboldali közösség a korábbi formájában nem tudja folytatni a létezését.

„Teljes megújulásra van szükség, mert lezárult egy politikai korszak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Fidesznek és a teljes nemzeti oldalnak át kell alakulnia.

Azt is mondta, a megújuláshoz szükséges alapvető feladatokat már kiadta. Az elmúlt 16 évből egy komoly kormányzati kudarcnak a Paks II beruházás lassúságát nevezte. „A Paks kettőt sokkal gyorsabban meg kellett volna építeni. Ha azt képesek lettünk volna gyorsabban megépíteni, akkor a magyar gazdaság ma sokkal könnyebb helyzetben lenne” – jelentette ki.

A választás éjszakájáról és az azt követő napokról szólva az interjúban elmondta, már az első eredmények után látta, hogy baj lesz, mert a részvétel a vártnál sokkal magasabb lett, és a többletszavazók mind ellenük voksoltak. „Aztán utána végig mentem azon az érzelmi hullámvasúton, amin mindannyian utazunk azóta is” – mondta, majd személyes érzelmeit is feltárta:

„hát fájdalmat éreztem, meg ürességet. Azt hiszem, hogy vasárnap még csak fájdalmat, hétfőn pedig már ürességet is, és azóta munkaterápiával gyógyítom magam”.

A 2,3 millió szavazójának azt üzente, legyenek büszkék a döntésükre. „Mi egy olyan politikai erőre és programra szavaztunk, amely bizonyított, nagyon komoly vívmányokat alkotott meg Magyarország számára” – állította. Szerinte a legfontosabb most az, hogy a vereséget méltósággal viseljék. A vereség okait firtatva a miniszterelnök a kampányról beszélt. Úgy látja, két üzenet versenyzett: a Fideszé, amely a folytatás és a biztonság mellett érvelt, és az ellenfélé, amely a változást ígérte.

„És be kell látnom, hogy az ellenfél üzenete erősebb volt” – ismerte el. Hozzátette, azon gondolkodik, miért nem tudta nagyobb meggyőző erővel képviselni a saját álláspontját. A felelősség kérdésében egyértelműen állást foglalt, és azt magára vállalta.

„Hát én, hát én vagyok a párt elnöke. Van egy ember, akinek nem a szándéka az érdekes, nem szándékfelelőssége van, hanem eredményfelelőssége. Mert neki kell hozni az eredményt. Ez a pártelnök, ez én vagyok. Tehát ezt a felelősséget úgy, ahogy van, szőröstől, bőröstől, száz százalékban magamra kell vállalnom.”

Az interjúban szóba került a korrupció és a luxizás kérdése is, amire úgy reagált: „Soha nem tűrtem meg semmilyen korrupciót. Minden ezzel ellentétes propagandát cáfolok, soha.”

Ugyanakkor elismerte, hogy a luxus életmód szerepet játszhatott a választási eredményben. „Én szerintem az szerepet játszott a választásban, vagy a választási eredményben, és ennek a folytatása az öngyilkosság lenne. Tehát ezt nem fogadható el” – mondta.

A megújulás gyakorlati lépéseiről elmondta, összehívják a párt tisztújító kongresszusát, és a parlamenti frakciót is teljesen át kell szabni.

„Azok az emberek, akik bejutottak, azok egy előző korszakban egy mostani választáson Fidesz győzelem esetén tudtak volna jól dolgozni a parlamentben, de most ott más erőviszonyok vannak és más helyzet. Másfajta emberek kellenek, másfajta képességek, másfajta képviselők.”

Saját jövőjét és szerepét illetően azt mondta, a közösségéhez tartozik. „Egy vérből valók vagyunk. Szőröstől-bőröstől ezzel a közösséggel vagyok.” Elmondta, hogy már harmadszor kapja meg a feladatot, hogy mozgalmat szervezzen, és ezek az időszakok az élete legszebb évei voltak. Egy focis hasonlattal zárta gondolatait:

„Nekem az is jó, hogyha a szertárba szorítanak helyet és ott adnak munkát, de ha kell, akkor csapatkapitányként is kivezetem a fiúkat a kezdőkörbe.”

Majd hozzátette: „És ha azt mondják, hogy miniszterelnök úr, te nem teheted meg ebben a pillanatban, hogy te a szertárban bóklásszál, mert neked kell kivinni a csapatot, akkor én kiviszem a csapatot a következő mérkőzésre. Föl is készítem és ki is viszem.”

A teljes interjú


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktortól megkérdezték, lemond-e, hosszan válaszolt a vereség utáni első nagyinterjújában
Fájdalom, üresség, sokkhatás - ilyen szavakat használt Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz választási veresége után a Patriótán. Azt állította, ő sem látta előre az eredményt. Szerinte most a jobboldal teljes megújulására van szükség.


Orbán a Patriótának kissé rekedtes hangon arról beszélt, hogy a vereség mértéke nagyobb annál, minthogy egy-két pozíción változtassanak, azt mondta teljes megújulásra van szükség, mert lezárult egy politikai korszak.

Azonban nem jelentette ki, hogy le fog mondani a Fidesz elnökségéről, pedig a választás előtt azt mondta, hogy nagy vereség esetén távozik.

Sőt azt mondta, hogy neki - mint a Fidesz elnökének - részt kell vennie a jobboldal megújulásában, mert új mozgalmak fognak megjelenni, amiket támogatni kell.

A miniszterelnök azt mondta, a választások eredménye sokként érte, másnap fájdalmat és ürességet érzett. Arra a kérdésre, hogy megbánt-e valamit, azt mondta, azt, hogy a Paks-II-t nem tudták gyorsabban megépíteni, mert az jelentősen lendített volna az ország gazdasági potenciáján.

Arról is beszélt, már az első eredmények beérkezése után látta, hogy baj lesz.

Orbán mindazonáltal a Tisza szavazóinak azt kívánta, hogy váljanak valóra a reményeik az új kormánypárttal kapcsolatban, és legyen jobb az életük. Megkérdezték a korrupcióról, a mesés meggazdagodásokról is, elismerte, hogy ez is szerepet játszott a választási vereségben. De hozzátette, "az öncsonkolást nem támogatja, most építkezni kell." Azt is állította, soha nem tűrt meg semmilyen korrupciót. A luxizást ugyanakkor öngyilkosságnak nevezte.

A kormányfő arról beszélt, hogy változtatnak a Fidesz-képviselők listáján. Szerinte akik bejutottak a listáról, azok olyan emberek, akikre egy kormányzás esetén lett volna szükség, most viszont másfajta helyzet állt előtt.

Az interjút azzal zárta, ha a Fidesz-kongresszus újra felkéri a vezetésre, akkor szívesen elfogadja, mert szerinte "van még töltény a tárban". Egy focis hasonlattal élve azt mondta, hogy számára mindegy, hogy milyen feladatot szánnak neki a közösségében, ő azt el fogja vállalni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Tárgyaltunk a MOL-lal, a védett ár a Tisza Párt kormányalakítása után is marad
A Tisza Párt elnöke Kapitány Istvánnal és Kármán Andrással oldalán ment tárgyalni a MOL felsővezetésével. Az olajvállalat vezetői szerint az ellátás zavartalan, a védett ár fenntartható, viszont a 25 milliárdos MCC-osztalékkal kapcsolatban ködösen fogalmazott Magyar, ami valószínűleg azt jelenti, hogy a pénzt - felszólítása ellenére - megkapja a Fidesz-közeli intézmény.


Magyar Péter arról számolt be közösségi oldalán, hogy Kapitány István és Kármán András társaságában tárgyalást folytatott Hernádi Zsolttal és a MOL felsővezetésével.

A választást megnyerő Tisza Párt elnöke azt írja, hogy a MOL részéről megerősítették, hogy Magyarország „zavartalan üzemanyagellátása a turbulens világpiaci helyzet ellenére is biztosított”. Valamint megállapodtak abban, hogy

a védett árat a gázolaj és benzin esetében fenntartják, az új kormány megalakulása után is, és állítása szerint ez a magyar költségvetésre nem fog plusz terhet róni.

Posztjában felszólította Orbán Viktort, hogy az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó csökkentéséről hozott és április 30-án lejáró rendelkezést a kormánya május 30-ig hosszabbítsa meg.

Magyar azért is ment MOL-hoz, hogy a vállalat által a fideszes MCC részére kifizetni tervezett 25 milliárd forintos osztalék visszatartásáról tárgyaljon.

Erről szűkszavúan nyilatkozott: „Elnök-vezérigazgató úrral ismertettem a TISZA-kormány terveit e téren. A MOL a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően fog eljárni”

- írta Magyar, hogy ez pontosan mit jelent, azt nem fejtette ki, de valószínűleg azt, hogy a MOL-nak kötelező kifizetnie a részvényest.


Link másolása
KÖVESS MINKET: