HÍREK
A Rovatból

Európai Gyógyszerügynökség: nincs bizonyíték az összefüggésre a Johnson & Johnson vakcinája és a vérrögképződéses esetek között

A gyártó ennek ellenére úgy döntött, késlelteti a vakcinák leszállítását Európába.


Nincs bizonyíték arra, hogy összefüggés lenne a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, az oltóanyag pénteken megkezdett vizsgálatát az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) folytatja - közölte a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában az uniós gyógyszerügynökség kedden.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség pénteken kezdte meg a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagával végzett beoltást követően jelentett nagyon ritka vérrögképződéses esetek kivizsgálását, miután az Egyesült Államokban addig négy erre utaló esetet jelentettek.

Elmondták,

a négy szokatlan véralvadással járó esetből egy a klinikai vizsgálat szakaszában, három pedig a vakcina beadását követően fordult elő az Egyesült Államokban. Az egyik eset halálos kimenetelű volt. Az uniós ügynökség közölte: még nem világos, hogy van-e okozati összefüggés a Janssen oltóanyaga és a kisszámú vérrögképződéses eset között, ezért folytatja a megkezdett vizsgálatot, melynek eredményéről hamarosan tájékoztatást ad.

Az amerikai egészségügyi hatóságok kedden a Johnson & Johnson koronavírus elleni, egydózisú vakcinája alkalmazásának felfüggesztését javasolták, miután hat embernél néhány nappal az oltás után ritka, vérrögképződéses rendellenességek léptek fel.

Az EU-ba hétfőn érkeztek meg az első Johnson & Johnson-vakcinaszállítmányok, azonban a vállalat az amerikai javaslatot követően bejelentette: úgy döntött, hogy késlelteti a vakcinák leszállítását Európába.

Egy név nélkül nyilatkozó uniós szóvivő a Reuters hírügynökségnek elmonda, az Európai Bizottság magyarázatot kért az amerikai gyógyszercégtől a "teljesen váratlan" bejelentésére a koronavírus elleni vakcina uniós szállításának késedelméről. A szóvivő szerint a hír váratlanul érte a brüsszeli testületet, a vállalat ugyanis korábban megerősítette, hogy június végéig 55 millió adag oltóanyagot szállít az Európai Unióba. Közölte, az Európai Bizottság kapcsolatba lépett a gyógyszercéggel, hogy tisztázza a szállítás késedelméről hozott döntését.

Sajtóinformációk szerint az Egyesült Államok döntését követően Belgium és Hollandia is úgy határozott, egyelőre nem kezdi meg a Johnson & Johnson vakcinájának alkalmazását.

Hugo de Jonge holland egészségügyi miniszter hágai sajtótájékoztatóján azt közölte, országa fontolóra veszi, hogy a hét folyamán megkezdi-e a vakcina bevezetését. Arra számít, hogy az Európai Gyógyszerügynökség szerdán tájékoztatást ad vizsgálatának eredményéről - mondta. Az EMA keddi nyilatkozatában megerősítette, hogy a Jansen-vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

Ideiglenesen felfüggesztette a vakcina beadását a Dél-afrikai Köztársaság is. Zweli Mkhize, az ország egészségügyi minisztere kijelentette: önkéntesen felfüggesztjük a további oltásokat mindaddig, amíg nem vizsgálják meg a megfelelő alapossággal, van-e okozati összefüggés a vérrögképződés és a Johnson and Johnson vakcina között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor egy kacsás példával magyarázta meg, miért baloldaliak Magyar Péterék
A miniszterelnök szerint a TISZA Párt és a DK el akarják rejteni valódi szándékaikat, de egyszer úgyis lebuknak. Elmondta, szerinte mitől baloldali a két ellenzéki párt.


Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban adott interjút, mely során az ellenzéki pártokat is kritizálta – nem is akárhogyan. A miniszterelnök egy érdekes példával magyarázta el azt, hogy miért egyértelmű, hogy a TISZA Párt és a Demokratikus Koalíció baloldali pártok.

„Azt szoktuk mondani, hogy ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, és úgy jár, mint egy kacsa, akkor az kacsa. Az a helyzet, hogy a DK meg a TISZA baloldali pártok”

– mondta a miniszterelnök.

Erről egy Facebook-videó is készült, amibe a kacsás hasonlat után Magyar Péterről és Dobrev Kláráról vágtak be felvételeket.

A rádióinterjúban a kormányfő úgy fogalmazott, hogy „ravaszkodás” megy a politikában, mert „nem akarja felfedni a szándékait egy hatalomra törő párt, amely mögött ott van Brüsszel”.

„A TISZA és a DK is baloldali pártok, baloldali gazdaságpolitikát folytatnak. Leginkább adóemelést és Brüsszeltől való függést támogatnak. Ez két nagy hiba, ettől baloldaliak. Ezt mindenki átláthatja, ehhez nem kell atomtudósnak lenni. A legegyszerűbb magyar ember is érti, hogy erről van szó. A második oldalon pedig van egy nemzeti kormány. Így állnak fel a dolgok” – vázolta fel Orbán, hozzátéve, hogy az emíltett pártok szerinte el akarják rejteni a valódi szándékait, de „egyszer úgyis lebuknak”.

A kormányfő arról is beszélt, hogy az említett két párt szerinte nem támogatja a 14. havi nyugdíjat, a legalább két gyermeket vállalt édesanyáknak járó adómentességet, és azt sem, hogy duplájára nőjön a gyerekek után járó adókedvezmény. „Mert szerintük nem fér bele. Szerintünk belefér” – jelentette ki Orbán Viktor.

Ezt a kijelenést megelőzően ugyanakkor elismerte, hogy ez egy valódi vita a két oldal között.

„Nem akarom azt mondani, hogy a baloldali pártoknak, a DK-nak meg a Tiszának a mondandójában ne lenne megfontolnivaló.

Mert amikor ilyen hosszútávú intézkedéseket hozol, például megadod az édesanyáknak a teljes adómentességet, vagy adómentessé teszed a CSED-et vagy a GYED-et, vagy bevezetsz egy 14. havi nyugdíjat, akkor hosszútávú pénzügyi kötelezettséget vállalsz. Ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, valamilyen látomásodnak, víziódnak lennie kell a jövődről. Ezért ez egy nyílt végű vita, itt senki nem mondhatja, hogy csak nekem vagy csak neked van igazad. Itt az a kérdés, hogy megalapozottak-e azok a megfontolások, amelyek alapján a döntéseket meghozod vagy nem.

Én azt állítom, hogy a mi döntéseink megalapozottak, ezeknek megvan a pénzügyi és gazdasági alapja, ezek vállalhatóak. A baloldal ellenében is meg kell csinálni”

– fogalmazott a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Évek óta halott erdélyi magyaroknak küldött választási levelet az állam, a kormány az NVI-re mutogat
Családok döbbentek meg, amikor elhunyt szeretteik nevére érkezett a hivatalos papír. A hatóságok szerint minden rendben, a felelősséget a gyászolókra hárítják.


Választási regisztrációs levelet kézbesített a magyar állam olyan erdélyi magyaroknak, akik már évek óta nem élnek. A Transtelex olvasói jelzések nyomán számolt be az esetről, amely szerint több család is olyan hivatalos értesítőt kapott, amelyet elhunyt hozzátartozójuknak címeztek, volt, akinek egy 2022-ben elhunyt rokon nevére érkezett a küldemény.

A Nemzeti Választási Iroda közlése szerint a kiküldés a törvényeknek megfelelően történt, mivel a választást megelőző évben kötelesek tájékoztatni a határon túli magyar állampolgárokat.

A probléma abból fakad, hogy a leveleket a központi névjegyzék adatai alapján postázzák, és ha egy elhunyt személy halálát nem anyakönyveztetik Magyarországon, a neve aktív marad a rendszerben. A magyar és a román hatóságok között ugyanis nincs automatikus adatcsere a halálesetekről.

Mivel a külföldön történt halálesetet a magyar hatóságok felé külön be kell jelenteni, ennek hiányában a név akár egy évtizedig is a rendszerben maradhat. Ez nyitott kaput hagy a visszaéléseknek, mivel lehetőséget teremt arra, hogy valaki az elhunyt nevében adjon le levélszavazatot. A jelenlegi szabályozás szerint egy név csak tíz évnyi inaktivitás után kerül ki automatikusan a névjegyzékből,

így egyetlen haláleset akár három országgyűlési választáson is csalásra adhat módot.

A hivatal a visszaélésekkel szemben a büntetőjogi következményekre hivatkozik, mondván, aki más nevében szavaz, bűncselekményt követ el, amiért akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Rendszerfejlesztést vagy az adatbázisok összekapcsolását nem ígérték, ehelyett a hozzátartozók felelősségét hangsúlyozzák a haláleset bejelentésében.

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda a lap konkrét kérdéseire a levélszavazás biztonságáról és a nyilvántartás naprakészségéről nem adott érdemi választ. Csupán annyit közöltek, hogy „a választás tisztaságát rendkívül fontosnak tartjuk”, a technikai részletekkel kapcsolatban pedig az NVI-hez irányították a sajtót, ezzel gyakorlatilag áthárítva a felelősséget egy olyan rendszerért, amelynek működése a nemzetpolitikáért felelős kabinet hatáskörébe tartozik.

Nem ez az első eset, hogy a levélszavazás hatékonysága és tisztasága megkérdőjeleződik. A 2022-es választások előtt nagy port kavart, amikor Marosvásárhely mellett egy zsáknyi, részben megsemmisített levélszavazatot találtak. Az ügy akkor komoly politikai vitákat váltott ki, és rávilágított a rendszer sérülékenységére, amelynek szavazatai eddig döntő arányban a kormánypártokat támogatták, és a közvélemény-kutatások szerint érdemben ma sincs ez másként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az állami és NER-es cégek vezetőinek üzent az adatszivárgási botrány miatt
A TISZA Párt vezetője Orbán Viktor egyik szállóigévé vált mondatával tett ígéretet. Mint mondta, nem nem hagyják annyiban, ha bármilyen hátrány éri az állami cégek, hivatalok és NER-es cégek vezetőit az adatszivárgás miatt.


„Minden fel lesz jegyezve, és semmi sem lesz elfejtve” – ezzel a mondattal küldött egyértelmű üzenetet Magyar Péter az állami és NER-közeli cégek vezetőinek a TISZA Pártot érintő adatszivárgási botrány miatt.

A pártelnök csütörtökön beszélt erről az országjárása legutóbbi állomásán, Tabon, de Facebook-oldalán is megosztott róla egy videót. Szerinte ez az „aljas bűncselekménysorozat” még jobban összekovácsolta a Tisza közösségét.

„Bármerre járok, mindenhol azt mondják, hogy én büszke vagyok rá, és nem félek, tudom, hogy sokan kockáztatnak ezzel, tudom, és eljutottak hozzánk hírek, hogy hogyan akarják ezt megtorolni”

– mondta Magyar Péter, aki jogi segítséget is ígért mindenkinek, akit a kiszivárgott adatai miatt hátrány ér.

Külön szólt az állami cégek, hivatalok és NER-es cégek vezetőihez:

„És mindenkinek azt üzenem, aki állami céget vezet vagy hivatalt vagy NER-es céget, ha bárkinek egy haja szála meggörbül, bárki emiatt elveszíti az állását, vagy bármilyen erkölcsi, anyagi hátrány éri azért, mert mint a legrosszabb történelmi időkben ez az aljas, korrupt, embertelen hatalom listázta politikai hovatartozás miatt a honfitársait, ha bármilyen hátrány éri őket, minden fel lesz jegyezve, és semmi sem lesz elfelejtve.”

A TISZA Párt vezetője az utóbbi időben sokszor hangoztatja ezt a szállóigévé vált mondatot, amelyet Orbán Viktor mondott szeptemberben Kötcsén.

Mint ismert, októberben egy körülbelül 20 ezer neves lista került nyilvánosságra, amelyek a Tisza Világ applikáció felhasználóinak személyes adatait tartalmazta. Ezt követte november elején egy jóval nagyobb, közel 200 ezer fős adatcsomag megjelenése különböző online fórumokon. A listáról a kormánypárti média november 2-án kezdett el cikkeket közölni.

Az ügyben a Kiberbiztonsági Intézet is vizsgálódik, és hivatalból nyomozás is indult. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint a vizsgálat leghamarabb 2026 február végére vagy március elejére zárulhat le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orosz kémhajó bukkant fel Hawaii partjainál, az amerikai parti őrség azonnal a nyomába eredt
A Kareliya nevű hajó mindössze 28 kilométerre cirkált Oahutól, de épp a nemzetközi vizek határán maradt. Az amerikaiak ezért nem avatkozhattak be, csak szigorúan figyelték a hajót.


Orosz kémhajó bukkant fel Hawaii partjainál Hawaii partjainál október 29-én - közölte az amerikai parti őrség.

A Kareliya nevű hajót Oahu szigetétől mintegy 28 kilométerre észlelték.

Az orosz katonai hajónak egy Hercules típusú repülőgép és egy gyorsreagálású őrhajó is rögtön a nyomába eredt.

Bár a távolság csekélynek tűnik, a hajó az amerikai területi vizek határán kívül maradt, így jelenléte a nemzetközi jog szerint nem volt illegális. Az amerikai erők végül a helyszínre érve megfigyelték és kísérték az orosz egységet.

„A nemzetközi jognak megfelelően a Parti Őrség személyzete figyelemmel kíséri az orosz hajó tevékenységét az Egyesült Államok területéhez tartozó vizek közelében, hogy biztosítsa az ott közlekedő amerikai hajók biztonságát, és támogassa a hazai védelmi erőfeszítéseket”

– közölte a Reuters.

A parti őrség egyik helyi vezetője, Matthew Chong kapitány hozzátette, hogy rutinszerűen figyelik a tengeri forgalmat a térségben.

A Kareliya egy Vishnya-osztályú hírszerző hajó, amelynek elsődleges feladata a rádió- és elektronikai jelek befogása és elemzése. Az 1986-ban szolgálatba állított egység 2017-ben egy komolyabb modernizáción esett át.

A hajó feltűnésének helye valószínűleg nem véletlen: Hawaii a csendes-óceáni amerikai haderő egyik legfontosabb központja, itt található többek között az amerikai Csendes-óceáni Flotta főhadiszállása és a Pacific Missile Range Facility rakétakísérleti telep is, így a környék katonai kommunikációja kiemelt célpont lehet a felderítés számára.

Az eset nem példa nélküli. A Kareliya már 2023-ban is hetekig tartózkodott Hawaii közelében, de a Pentagon akkori közlése szerint nem tanúsított veszélyes magatartást.  Ezzel szemben a Kareliya egyik testvérhajója, a Viktor Leonov 2019-ben komolyabb riadalmat okozott az Egyesült Államok délkeleti partjainál, amikor a parti őrség szerint veszélyes manővereket hajtott végre, például nem használta a navigációs fényeit, és nem válaszolt a kereskedelmi hajók hívásaira.


Link másolása
KÖVESS MINKET: