HÍREK
A Rovatból

Észak-Macedónián keresztül egyelőre nem lehet a görög tengerpartra utazni



Szerbiában egy nap alatt 11 965-ről 12 031-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az országban a szükségállapot idején az összes szállodát bezárták. A szükségállapot május 6-án megszűnt, azóta viszont csak a szálláshelyek egyharmada nyitotta meg kapuit a vendégek előtt, a foglalások azonban így is elmaradnak a korábbiaktól, a hivatalos adatok szerint a szerbiai hotelek kapacitásának jelenleg csupán valamivel több mint 10 százalékát töltötték meg. A június és szeptember közötti időszakra is csupán a férőhelyek nyolc százalékát foglalták le előre.

A járványhelyzet miatt az Aleksandar Vucic köztársasági elnök vezette Szerb Haladó Párt lemondta minden kampányrendezvényét, így a június 21-ei általános választásokra csak a médián keresztül kampányolnak a továbbiakban.

Koszovóban szerdáról csütörtökre 1269-ről 1298-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A főváros, Pristina ötmillió euróval (valamivel több mint 1,7 milliárd forinttal) támogatja a helyi mikro-, kis- és közepes vállalkozások talpra állását a koronavírus-járvány következményeiből.

Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 2739-ről 2781-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma.

Montenegróban már több mint egy hónapja nem regisztráltak új fertőzöttet, a 620 ezres országban 324 azonosított fertőzött volt. A montenegrói belügyminiszter szerint országa győztesen került ki a koronavírussal vívott harcból, az emberek fegyelmezettek voltak és az egészségügyi rendszer is jól vizsgázott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fordult a világ: Karácsony Gergely Rogán Antaltól követeli, hogy ne zárja le a rakpartokat
A főpolgármester szerint a kormány a budapestiek türelmével él vissza, mert az augusztus 20-i ünnepség előkészületei miatt napokra megbénulhat a főváros közlekedése, és nő a környezetszennyezés.


Karácsony Gergely levelet írt Rogán Antalnak, amelyben arra kérte, hogy „mutassanak némi szerénységet és a Margit hídtól északra, a sűrűn lakott városrész közelében ne lőjenek fel rakétákat, és ebből a több mint 14 milliárdból ugyan oldják már meg, hogy a tűzijáték előkészületei és utómunkái miatt ne kelljen egy hétre lezárni a rakpartokat”.

A főpolgármester szerint a kormány ismét a budapestiek türelmével és jóindulatával él vissza. Úgy fogalmazott, hogy az évről évre nagyobb tűzijáték egyre komolyabb zaj- és légszennyezést okoz, ráadásul idén a közúti közlekedést is napokra megbénítja.

Bejegyzésében azt is írta:

„Nem lennék most (sem) Szentkirályi Alexandra helyében. Mert ha legalább saját magát komolyan veszi, akkor bizony Facebook-posztok és TikTok-videók özönét lesz kénytelen Rogán Antalra zúdítani.”

Felidézte, hogy a Fidesz egész nyáron hevesen bírálta a pesti rakpart egy szakaszának megnyitását a gyalogosok és a kerékpárosok előtt, valamint a Duna-parti kulturális programokat. Szerinte ezeknek köszönhetően naponta több ezer ember tölti meg élettel a rakpartot, most pedig

„egy 45 perces állami közpénzégetés és környezetszennyezés miatt gyakorlatilag egy hétre megbénítják Budapest észak–déli közlekedését”.

A főpolgármester közölte, hogy jövő hét végén, augusztus 15-én és 16-án a budai rakpart lezárásával párhuzamosan megnyitják a közúti forgalom előtt a pesti rakpartot.

A rendőrség honlapján részletesen ismertette, hogy augusztus 9. és augusztus 23. között pontosan mely időszakokban és hol lesznek lezárások az állami rendezvénysorozat miatt, valamint mely területeken tilos parkolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Nem tudom, hogyan tud ennyire pofátlanul lopni Lázár János
A képviselő szerint az állam ingyen adott a miniszter alapítványának egy hárommilliárdot érő céget, amit aztán ők egymilliárdért adtak vissza az államnak.


A Rózsadomb tövében forgatott Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő ezúttal egy Lázár Jánoshoz kötődő üzletet mutatott be.

Állítása szerint:

„Az állam INGYEN odaadott egy hárommilliárdot érő céget (Concordia Közraktár Zrt.) Lázár alapítványának, majd Lázárék EGYMILLIÁRDÉRT eladják az államnak a Rózsadomb alján fekvő irodaházat.”

Hadházy hozzátette: „Lázár cinikusan annyit válaszolt, hogy arra az épületre nem volt szüksége a cégnek…”

A videóban szereplő vállalatokról politikus videójában úgy fogalmazott: „Amikor megnéztük, hogy milyen eredményeket értek el, akkor egyrészt azt láttuk, hogy amióta Lázárék birtokában vannak, azóta csökken a bevétel és a nyereség. Másrészt ebből a három cégből – amiről fogalmunk sincs, hogy mit csinál – viszont azonnal kivettek 4 és fél milliárd forint osztalékot. És most itt az újabb lehetőség egymilliárd kivételére.”

„Én nem értem, hogy tud ennyire pofátlanul lopni Lázár, és hogy van pofája eljátszani, hogy ő az emberarcú fideszes, a megmondóember, a luxiellenes meg minden”

– tette hozzá Hadházy Ákos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fox: Putyin mindenáron Budapestre akarta hozni a találkozóját Donald Trumppal
A helyszín az az Alaszka, amit az Egyesült Államok 1867-ben 7,2 millió dollárért vásárolt meg Oroszországtól. Az egyeztetés célja a háború aktív szakaszának lezárása. Az ukrán elnök elutasította, hogy területeket adjanak át Oroszországnak.


Vlagyimir Putyin eredetileg Magyarországot javasolta Donald Trumpnak a jövő heti csúcstalálkozó helyszínéül – írja a Fox News, amely az előkészületekre rálátó forrásokra hivatkozik. A megbeszélés végül Alaszkában lesz.

Az Ukrajna jövőjéről és a lehetséges tűzszünetről szóló Trump–Putyin-találkozó előkészítésében szerdán történt előrelépés. Ekkor Steve Witkoff, az Egyesült Államok különmegbízottja Moszkvában egyeztetett az orosz elnökkel. Pénteken bejelentették, hogy egy hét múlva megtartják a találkozót – Ukrajnáról, de Zelenszkij és Ukrajna nélkül.

A helyszín az az Alaszka, amit az Egyesült Államok 1867-ben 7,2 millió dollárért vásárolt meg Oroszországtól. A Kreml a választást logikusnak tartja, és földrajzi érvekkel magyarázza. A Fox News szerint azonban felmerült más helyszín is, köztük Svájc, Róma, az Emirátusok és Magyarország.

A lap úgy tudja, Putyin a magyar helyszínt részesítette előnyben, vagyis Budapestet javasolta.

A találkozó célja a háború aktív szakaszának lezárása. A kiszivárgó információk szerint egy olyan tervről van szó, amelyből Ukrajnát kihagynák. Ebben Kijevnek a Donbaszban olyan területeket kellene feladnia, amelyeket az elmúlt három és fél évben nem tudott visszaszerezni Oroszországtól.

Zelenszkij ukrán elnök határozottan reagált: „Természetesen nem fogunk Oroszországnak jutalmat adni azért, amit tett... Az ukránok nem fogják átadni a földjeiket a megszállóknak.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Zelenszkij reagált a Trump-Putyin találkozóra: Ukrajna nem ad át területet Oroszországnak a békéért
Az amerikai elnök területcseréről beszélt a béke érdekében. Az ukrán államfő szerint ez ellentétes az ország alkotmányával.


Volodimir Zelenszkij határozottan kijelentette, hogy Ukrajna nem fog területet átadni Oroszországnak. A nyilatkozatára nem sokkal azelőtt került sor, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háborúról tárgyaljanak. A találkozót augusztus 15-én tartják.

Trump a bejelentés előtt néhány órával utalt arra, hogy a háború lezárásához Ukrajnának talán területet kellene feladnia.

Zelenszkij szombaton a Telegramon azt írta:

„Az ukránok nem adják oda földjüket a megszállónak.” Hangsúlyozta, hogy Ukrajnának minden békemegoldásban részt kell vennie, és kész a partnerekkel együtt dolgozni egy „valódi” és „tartós” békéért

– írja a BBC.

Az elnök hozzátette, hogy Ukrajna „nem ad Oroszországnak jutalmat azért, amit tett”, majd így folytatta: „Az ukrán területi kérdésre már ott van a válasz Ukrajna alkotmányában. Senki nem fog és nem is tud ettől eltérni.”

Trump pénteken, a Fehér Házban azt mondta: „Lesz némi területcsere, ami mindkét fél számára előnyös.” Szerinte „olyan területről van szó, amiért három és fél éve harcolnak, sok orosz meghalt. Sok ukrán is meghalt.” A találkozót Trump pénteken jelentette be, amit a Kreml is megerősített. Részleteket ugyanakkor nem árult el.

Zelenszkij szombaton kiemelte, hogy Ukrajna kész „valódi megoldásokra, amelyek békét hozhatnak”, de az ország részvétele elengedhetetlen. „Bármilyen megoldás, ami ellenünk szól, bármilyen megoldás, ami nélkülünk születik, egyben a béke ellen szól” – mondta.

„Készek vagyunk Trump elnökkel együtt, minden partnerrel együtt dolgozni egy valódi, és ami a legfontosabb, tartós békéért – olyan békéért, ami nem fog összeomlani Moszkva akaratából.”

A CBS News információi szerint, egy magas rangú Fehér Házi tisztviselőre hivatkozva, még lehetséges, hogy Zelenszkij is részt vesz valamilyen formában a találkozón, mivel az egyeztetések még zajlanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: