HÍREK
A Rovatból

Erdő Péter: nem sokszor hallgattak a Szentszékre az igazán nagy hatalmak igazán nagy háborúiban az utóbbi időben

A bíboros Ferenc pápa április végi magyarországi látogatásáról is beszélt.


Aki valóban békében van Istennel, az képes kell, hogy legyen áldozatot hozni a békéért a másik emberrel is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét alkalmából az MTI-nek.

A bíboros kiemelte: Jézus keresztáldozata békét teremt Isten és ember között, és aki ezt a békét igazi szeretetkapcsolatként éli meg, az testvérének érzi embertársait, és képes áldozatot hozni azért, hogy békében éljen velük.

A béketeremtés mindig áldozatvállalást kíván, de Isten színe előtt megmérve a dolgok valódi értékét, kiderül, hogy a békességgel, az összhanggal már itt a földön is "nagyobbat nyertünk, mint amiről lemondtunk mértéktelen ambícióink korlátozásával"

- fogalmazott a bíboros.

Az ukrajnai háborúról szólva úgy értékelt: "az utóbbi évben a segítő szeretet számtalan szép példáját láthattuk". A magyar társadalom a háború kezdetétől érezte és értette, hogy mit kell tennie: segíteni a legnehezebb helyzetben lévőket és a menekülni kényszerülőket amennyire csak lehet és ahogyan az nekik a legmegfelelőbb.

Arra kérdésre, hogy a Szentszék képes-e közvetíteni ilyen és ehhez hasonló konfliktusokban, a bíboros felidézte az 1970-es években Argentína és Chile között kialakult konfliktust, amelynek megoldásában a Szentszék fontos szerepet vállalt.

Megemlítette Ferenc pápa közbenjárását is, amellyel segített elkerülni 2013-ban Szíriában azt a támadást, amelyet az Amerikai Egyesült Államok helyezett kilátásba Szíria állítólagos vegyifegyver-használatára válaszul.

Máskor is előfordult a történelem során, hogy a Szentszék közvetített, de az igazán nagy hatalmak igazán nagy háborúiban az utóbbi időben nem sokszor hallgattak a Szentszékre. Ezzel együtt lehetnek olyan pillanatok, amikor a Szentszék sokak véleményét, törekvését, vágyait tolmácsolja, és ez olyan erőt ad a fellépésének, hogy képes közelebb vinni egymáshoz a konfliktusban álló feleket - vélekedett.

Erdő Péter húsvét ünnepéről szólva kiemelte: nagyszombaton ér véget a negyvennapos bűnbánati idő, a felkészülés a föltámadt Krisztussal való találkozásra. A bűnbánat legfőbb cselekedetei már az Ószövetségben is világosan szerepelnek.

Ezek az imádság; a böjt, ma inkább az önmegtartóztatás, hiszen sok mindentől tartózkodhatunk, nemcsak az evéstől, ivástól, hanem például a közösségi médiától is; és az alamizsna, vagyis a segítő szeretet gyakorlása.

Megjegyezte: ez is lehet sokféle, hiszen nemcsak természetbeni adományokat vagy pénzt adhatunk, hanem személyes közelséget, társaságot, látogatást, fizikai segítséget is. Továbbá a tárgyi adománynak sem a pénzbeli értéke a döntő.

Jézus nagyon szépen beszél erről a szegény asszony két fillérjéről szóló példabeszédben - idézte fel. Adakozhat valaki szerény körülményei ellenére nagylelkűen, míg egy jómódú ember jelentős adományt is adhat félkézzel, mellékesen. Ahogy valamikor egy gazdag ember mondta, úgy kell adakozni, hogy "fájjon nekünk". Tehát amikor felmerül bennünk, hogy ez talán túlzás, "akkor értük el a határt, ami már valóban épít, alakít bennünket".

Erdő Péter kitért arra: "nálunk, katolikusoknál az ünnepre készülés fontos eleme a húsvéti szentgyónás, ami különösen alkalmas arra, hogy Krisztussal találkozzunk és hozzá igazítsuk az életünket". De már nemcsak ahhoz a Krisztushoz, aki szeretetből még a szenvedést is vállalta értünk, hanem ahhoz, aki győztesen föltámadt a halálból és minket is örök boldogságra hív.

A bíboros Ferenc pápa április végi magyarországi látogatásáról szólva azt mondta, a program - amelyben szegényekkel, menekültekkel, hajléktalanokkal és beteg gyerekekkel való találkozás is szerepel - kifejezi, hogy a Szentatya közösséget vállal a szenvedő emberrel, a halmozottan beteg gyerekek pedig különösen közel állnak a szívéhez.

A pápa látogatása emellett a figyelem és az elismerés jele is a magyar nép iránt. Az egyházfő korábban volt a szomszédos országokban, Romániában és Szlovákiában is lelkipásztori látogatáson, magyarországi útjával pedig megmutatja, hogy egyformán szereti ezeket a népeket, és ez nagyon fontos - fűzte hozzá a bíboros.

Arról is beszélt, "Krisztus végtelen értékű áldozata" minden érvényes szentmisén megvalósul, de a pápa, Krisztus földi helytartója által bemutatott szentmisén az univerzális egyház, a világegyház képe jelenik meg látható módon. A Kossuth téri pápai mise a bíboros reményei szerint megerősít minket abban, hogy egy nagy, világot átfogó közösség tagjai vagyunk, és ez a közösség nem áll meg a földgolyó határainál: Isten az, aki akarta az emberiséget, ő az, aki elküldte Krisztust, hogy megváltson minket, ő az, aki célt tűzött az emberiség elé és mindannyiunk életét külön-külön is számon tartja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vucic öt tonna marihuána miatt magyarázkodik, közben sorra rúgják ki a nyomozókat
Rekordfogásként értékelte a szerb belügyminiszter a 7-10 millió euró értékű kábítószer lefoglalását. Közben a parlament elfogadta a vitatott Mrdic-törvényt, amely korlátozza az ügyészség függetlenségét.


Magyarázkodásra kényszerül Aleksandar Vucic szerb elnök, miután Észak-Macedóniában felmerült, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párthoz köthető körök állami segítséggel csempészhettek több tonna marihuánát Szerbiába. A hatalmas mennyiségű kábítószerre január végén a párt egyik politikusának, Rade Spasojevicnek a krusevaci raktárában bukkantak rá a hatóságok. Ivica Dacic szerb belügyminiszter rekordfogásról beszélt, amely Szerbia történetében is a legnagyobb; a lefoglalt drog értékét 7 és 10 millió euró (2,67–3,82 milliárd forint) közé becsülte – írta a hvg.hu.

A példátlan mennyiség ellenére a nyomozást beárnyékolja, hogy az ügyön dolgozó több kulcsfigurát is gyors egymásutánban menesztettek:

leváltották Irena Bjelos ügyésznőt, valamint a kábítószer-ellenes szolgálat vezetőjét, Rasa Popovicot és helyettesét is. Mindeközben a szerb törvényhozás elfogadta az úgynevezett Mrdic-törvényt, amely korlátozza az ügyészség függetlenségét, és megteremti a politikai ellenőrzés lehetőségét.

Egy szerbiai magyar portál szerint a rendőri állományban egyre nagyobb az elégedetlenség a Vucic-rezsimmel szemben a politikai érdekek alapján történő kinevezések miatt.

A drog a jelek szerint Észak-Macedóniából érkezett, ahol 2016 óta legális az orvosi célú marihuánatermesztés. A szerb nyomozással párhuzamosan ott is vizsgálódnak: a szkopjei Ohis vegyi gyár környékén tartott razzia során további tíz tonna marihuánát találtak. A macedón rendőrség az Alfafarm nevű cég több munkatársát is körözi. A vállalat 2023-ban alakult, és 2024 márciusától rendelkezik termesztési engedéllyel.

A januári fogás ügyében Aleksandar Vucic is megszólalt, aki határozottan tagadta, hogy állami alkalmazottaknak közük lenne az ügyhöz. Ezzel szemben a Macedóniai Szociáldemokrata Unió közleményben tudatta:

szerintük ekkora mennyiségű kábítószer csak úgy juthatott át a szerb–macedón határon, ha a csempészeket mindkét oldalon kormányzati szereplők segítették.

Nem ez az első eset, hogy Aleksandar Vucic neve illegális marihuánatermesztéssel kapcsolatban merül fel. 2021-ben a szerb államfő védelmébe vette Predgrag Koluvját, akit az ügyészség több tonna marihuána termesztésével vádolt, ám végül csupán 88 gramm kannabisz birtoklásáért indult ellene eljárás. Koluvját a szerb sajtó drogbáróként emlegeti, noha hivatalosan biokertészettel foglalkozott. A farmján – ahol 2015-ben Aleksandar Vulin akkori belügyminiszter is megfordult – a rendőrök 65 ezer tő marihuánát foglaltak le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Nem, nem hibáztam” - Trump nem kér bocsánatot az Obamáékat majomként ábrázoló videó után
Egy 62 másodperces, AI-manipulált videót tettek közzé Donald Trump Truth Social-oldalán. A posztot a Fehér Ház előbb védte, majd a kétpárti felháborodás nyomására 12 óra múlva eltávolították.


„Nem, nem hibáztam” – mondta Donald Trump újságíróknak, miután a Fehér Ház eltávolította azt a videót a Truth Social oldaláról, amelynek végén Barack és Michelle Obamát majomként ábrázolták. Az elnök azzal védekezett, hogy csak a klip elejét látta, amely a választási csalásról szólt, a rasszista részt nem, és bár elítéli azt, bocsánatot nem kér.

A 62 másodperces videó csütörtök késő este került ki Trump közösségi oldalára. Az összeállítás nagyrészt a 2020-as választásokkal kapcsolatos, már többször cáfolt állításokat sorolta,

a végén azonban egy rövid, mesterséges intelligenciával manipulált betét jelent meg, amely a volt elnöki párt majomtestekre montírozva mutatta, miközben a The Lion Sleeps Tonight című dal szólt.

A posztot a közzététel után nagyjából 12 órával, pénteken vették le. A Fehér Ház kommunikációja is fordulatot vett: Karoline Leavitt szóvivő először „internetes mémként” védte a klipet, és arra kérte a kritikusokat, „hagyják abba az álmérgelődést”, később azonban egy másik hivatalos közlemény már egy stábtag tévedésére hivatkozott, és bejelentette a törlést.

A videó republikánus oldalon is kritikát váltott ki. „Imádkoztam, hogy hamis legyen, mert ez a leginkább rasszista dolog, amit láttam ettől a Fehér Háztól” – mondta az Axiosnak Tim Scott dél-karolinai szenátor. John Curtis utahi szenátor pedig „nyíltan rasszistának és megbocsáthatatlannak” nevezte a megosztást. „Donald Trump videója vállaltan rasszista, undorító és teljesen elvetemült” – közölte az NAACP, az Egyesült Államok legnagyobb fekete polgárjogi szervezete, kiemelve, hogy a bejegyzés a Fekete Történelem Hónapjában jelent meg. Hakeem Jeffries, a képviselőház demokrata vezetője egy videóüzenetben „rosszindulatú dögnek” nevezte Trumpot.

A The Washington Post részletes cikke szerint a klipben felhasznált betét egy Trump-párti mémkészítő anyagából származik, a megosztott verzión az @XERIAS_X vízjel látható. A feketéket majomként ábrázoló toposz egy évszázados, dehumanizáló rasszista eszköz. A volt elnöki pár egyelőre nem reagált a történtekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elfogatóparancsot adtak ki a Magyarországon bujkáló volt lengyel miniszter ellen
Zbigniew Ziobrót bűnszervezet irányításával és közpénzek elsikkasztásával gyanúsítják a lengyel hatóságok. A volt miniszter ellen 26 bűncselekmény miatt adtak ki körözést, de kiadatása bizonytalan.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Országos elfogatóparancsot adott ki péntek este a lengyel ügyészség Zbigniew Ziobro, a Jog és Igazságosság (PiS) volt igazságügyi minisztere ellen, aki saját közlése szerint Magyarországon tartózkodik, miután januárban politikai menedékjogot kapott. A varsói rendőrség hivatalos oldalán közzétette a körözést Ziobro fényképével és adataival,

mert a politikus az ügyészség szerint bujkál a hatóságok elől.

A pénteki elfogatóparancsot egy nappal korábbi bírósági döntés előzte meg, amely elrendelte a volt miniszter ideiglenes letartóztatását. A vádhatóság azzal érvelt, hogy fennáll a szökés, az elrejtőzés és az eljárás befolyásolásának veszélye. „A bíróság elismerte a bűncselekmények elkövetésének magas valószínűségét” – mondta Piotr Woźniak helyettes főügyész a döntés után.

A Tusk-kormány által felállított új ügyészség összesen 26 bűncselekménnyel gyanúsítja Ziobrót, köztük bűnszervezet irányításával, valamint a bűncselekmények áldozatainak szánt Igazságosság Alap pénzeinek politikai célú felhasználásával. A vádak szerint ebből a keretből finanszírozták többek között a Pegasus kémszoftver beszerzését is. A lengyel ügyészség több mint 143 millió zloty, átszámítva körülbelül 13,1 milliárd forintnyi közpénz politikai célú felhasználását vizsgálja.

Ziobro januárban maga jelentette be, hogy Magyarországon tartózkodik, miután a magyar kormány menedékjogot biztosított számára. „Úgy döntöttem, külföldön maradok, amíg Lengyelországban vissza nem állnak a jogállamiság valódi garanciái” – közölte Ziobro a The Guardian szerint. Donald Tusk lengyel miniszterelnök a hírre szarkasztikusan csak annyit írt: „Logikus döntés.” A magyar kormány részéről Szijjártó Péter külügyminiszter akkor megerősítette, hogy „több” olyan személy is kapott menedéket, aki Lengyelországban „politikai üldöztetésnek” lenne kitéve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter közzétette a TISZA több száz oldalas kormányprogramjának tartalomjegyzékét
A dokumentumból első ránézésre az rajzolódik ki, hogy a Tisza a Fidesz társadalmi támogatottságot élvező intézkedéseinek kibővítésére törekedne, de a jelenlegi kormánynál szociálisan érzékenyebb témákat és programpontokat is felvet.


Roma esélyegyenlőség, bérlakásépítés, gyermekvédelem, női egyenjogúság, környezetvédelem, önkormányzati autonómia - mindemellett erős határvédelem, adócsökkentések, és állami beavatkozás az energiaárakba. Első ránézésre így fest a Tisza kormányprogramja, amely egyszerre ígéri a rendpárti intézkedések egy részének megtartását, és a jóléti állam, állami gondviselés bővítését.

Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke szombat reggel a Facebook-oldalán nyilvánosságra hozta annak a dokumentumnak egy részletét, amely állítása szerint a párt „Működő és emberséges Magyarország” című, több száz oldalas kormányprogramjának tartalomjegyzéke.

Bejegyzésében azt írta: a program teljes bemutatójára szombaton 13 órától kerül sor, addig azonban „spoilerként” közzéteszi a kötet felépítését. Magyar Péter szerint a tartalomjegyzékből már most láthatók a TISZA prioritásai.

A megosztott képen a program több fő fejezete olvasható. Ezek között szerepel a

A„Gazdag és sikeres ország – fejlődés és növekedés”, a „Békés és rendezett ország – biztonság és stabilitás”, a „Szabad és boldog ország – társadalmi jólét és jóllét”, valamint a „Tiszta és haladó ország – fenntarthatóság és jövőállóság” című fejezet.

A tartalomjegyzék alapján a program foglalkozik többek között az adócsökkentéssel, a költségvetési stabilitással, a lakhatással, a közbiztonsággal, az illegális bevándorlással, a demográfiai kérdésekkel, az egészségüggyel, az oktatással, az esélyegyenlőséggel, valamint a környezetvédelemmel és a vidékfejlesztéssel.

A címek alpján a program célja az lehet, hogy egy jobb-baloldali társadalmi koalíció alapja legyen. Azonban a korrupcióellenes intézkedésekről szóló fejezetcímeket - ha ezeket is most mutatják be - egyelőre nem tette közzé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk