Palvin Barbaráról, Mihalik Enikőről és egy „viccesen műtött orrú” magyar lányról is írtak Jeffrey Epsteinnek
Egy üzletember ajánlotta az akkor 19 éves Palvin Barbarát Epsteinnek, míg Mihalik Enikőre egy New York-i konditeremben figyelt fel a szexuális bűncselekményekért elítélt milliárdos egyik ismerőse. Egy levelezésből az is kiderült, hogy egy modellvadász pénzt kért, hogy magyar falvakban keressen lányokat.
Sorra kerülnek elő a magyar vonatkozású részletek a szexuális bűncselekményekért elítélt, majd börtönében öngyilkosságot elkövető Jeffrey Epstein ügyében: világhírű topmodellek nevei egy kelet-európai lányokat kereső „modellvadász” tervei is kirajzolódnak a dokumentumokból.
Az egyik frissen feltárt üzenetváltás szerint, amelyre a hvg.hu bukkant rá az akták között,
egy Tancredi Marchiolo nevű üzletember egy 2013-ban küldött emailben hívta fel Epstein figyelmét Palvin Barbarára.
Megkérdezte a milliárdostól, hogy ismeri-e a magyar topmodellt, Epstein pedig, mivel ekkor még nem hallott Palvinról, visszakérdezett, melyik ügynökségnél van. A válasz szerint Palvin 19 éves, és a Victoria’s Secret új sztárja.
Négy évvel később, 2017-ben egy másik magyar modell, Mihalik Enikő neve is felmerült egy levélben
– vette észre a Telex. Epstein arról érdeklődött egy ismerősénél, hogy látott-e „aranyos lányokat” egy népszerű New York-i konditeremben. Az ismerős azt válaszolta, hogy igen, „Mahalik Enikőt” név szerint is említette. Azt is írta: „Az összes lánynak elképesztő teste volt (kivéve Enikőt)”.
A dokumentumok egy Daniel Siad nevű, magát modellvadásznak nevező férfit is gyakran említenek.
Siad egy 2009-es emailben pénzt kért Epsteintől, hogy a következő hónapokat Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon töltse, ahol „kis falvakban” akart lányokat keresni.
A levelét így zárta: „Nagy meglepetéssel fogok szolgálni, amikor Párizsba jössz”. Siad neve később is felbukkant, például amikor Epstein 2015-ben „a magyar lánnyal” kapcsolatban érdeklődött. Egy másik levelezésben egy magyar lány arról írt Epsteinnek, hogy megszakította a kapcsolatot „Daniel barátjával”, aki úgy bánt vele, mint egy kutyával, majd pénzt kért születésnapjára.
Azt pedig a Diétás Magyar Múzsa szúrta ki, hogy egy nyilvánosságra került üzenetváltásban
egy 173 centiméter magas, 20 éves magyar lányt ajánlottak fel Epsteinnek, akiről a küldő annyit jegyzett meg, hogy „viccesen műtött orrú”.
Jeffrey Epsteint 2008-ban prostitúció elősegítése miatt ítélték el Floridában. Az akkori vádak szerint 14 éves lányokat is futtatott, de egy vitatott vádalku után rövid időn belül szabadult. 2019-ben tartóztatták le ismét szexuális kizsákmányolás és emberkereskedelem vádjával, de a tárgyalása előtt, őrizete alatt cellájában felakasztotta magát.
Sorra kerülnek elő a magyar vonatkozású részletek a szexuális bűncselekményekért elítélt, majd börtönében öngyilkosságot elkövető Jeffrey Epstein ügyében: világhírű topmodellek nevei egy kelet-európai lányokat kereső „modellvadász” tervei is kirajzolódnak a dokumentumokból.
Az egyik frissen feltárt üzenetváltás szerint, amelyre a hvg.hu bukkant rá az akták között,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Eltűnt Matolcsy Ádám illegális rönkháza, a 100 milliárdos jelzáloggal terhelt kastélyrom viszont megmaradt
A hatóság kötelezte a tulajdonos Faltec Kft.-t a Natura 2000-es területen épült rönkház elbontására. A cég a 255 millió eurós jelzáloggal terhelt Kégl-kastélyt is birtokolja.
Hűlt helye maradt annak az impozáns rönkháznak, amit a csalapusztai Kégl-kastély melletti, Natura 2000-es védettségű területen engedély nélkül építettek. A hatóságok elbontatták a helyiek által „Matolcsy Ádám nyugdíjasházaként” emlegetett épületet, a területen már csak egy kopasz tisztás maradt – számolt be a HVG.
A Fejér Vármegyei Kormányhivatal az eredeti állapot helyreállítására, a közművek visszabontására és a hulladék elszállítására kötelezte a tulajdonos céget.
Bár a határidő február 28-a, a vállalat a jelek szerint sietve, a határidő lejárta előtt végzi a munkálatokat. A hatóság közlése szerint „Természetvédelmi hatáskörében a kormányhivatal az ingatlan eredeti állapotának helyreállítására, továbbá természetvédelmi bírság megfizetésére kötelezte az ügyfelet.” A kiszabott bírságot a cég már befizette.
A terület és a rajta álló, romos neoreneszánsz kastély (képünkön) tulajdonosa a Stofa György érdekeltségében álló Faltec Kft., amely két éve szerezte meg az ingatlant. Stofa a volt jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak az üzleti-baráti köréhez tartozik, és korábban ő volt a jegybanki Pallas Athéné alapítványok vagyonát kezelő holdingvállalat utolsó vezérigazgatója is - áll a cikkben.
Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a Faltec a kastélyt és a környező ingatlanokat is elzálogosította az MBH Banknál.
A jelzálog egy 255 millió eurós, vagyis mintegy 100 milliárd forintos tartozás fedezete, amely a Pallas Athéné alapítvány vagyonkezelő cégéhez köthető. Az engedély nélküli építkezés és a területen végzett fakivágás miatt a kormányhivatal örökségvédelmi eljárást indított, és rendőrségi feljelentést is tett.
Eközben nyomozás folyik a Pallas Athéné alapítványoknál feltárt, százmilliárdos nagyságrendű vagyonvesztés miatt is. Az alapítvány új vagyonmenedzsere, Hegedüs István egy korábbi interjúban azt mondta, a hiány elérheti a 270 milliárd forintot is.
„Abban bízunk még, hogy az érintettek önszántukból, akár adományként visszaadnak vagyonelemeket, mielőtt a hatóságok utolérnék és lefoglalnák azokat” – nyilatkozta.
A romjaiban is impozáns Kégl-kastély jövője továbbra is bizonytalan: a HVG úgy tudja, ez az ingatlan nem tartozik az „adományként” visszavárt vagyonelemek közé, így a sorsa nagyban függ a folyamatban lévő nyomozások kimenetelétől.
Hűlt helye maradt annak az impozáns rönkháznak, amit a csalapusztai Kégl-kastély melletti, Natura 2000-es védettségű területen engedély nélkül építettek. A hatóságok elbontatták a helyiek által „Matolcsy Ádám nyugdíjasházaként” emlegetett épületet, a területen már csak egy kopasz tisztás maradt – számolt be a HVG.
A Fejér Vármegyei Kormányhivatal az eredeti állapot helyreállítására, a közművek visszabontására és a hulladék elszállítására kötelezte a tulajdonos céget.
Bár a határidő február 28-a, a vállalat a jelek szerint sietve, a határidő lejárta előtt végzi a munkálatokat. A hatóság közlése szerint „Természetvédelmi hatáskörében a kormányhivatal az ingatlan eredeti állapotának helyreállítására, továbbá természetvédelmi bírság megfizetésére kötelezte az ügyfelet.” A kiszabott bírságot a cég már befizette.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kormányzati informátor a 444-nek: a Fidesz jós polipja 108 parlamenti helyet jósol a pártnak
A pártban terjedő belső üzenet szerint bár hátrányban vannak, „erősödünk, ez a meccs még nem lefutott, sőt, mindent bele”. Egy kormányzati informátor szerint maga Orbán Viktor is viccelődött már szűk körben azzal, mi lesz, ha elveszítik a választást.
Bár Orbán Viktor a nyilvánosság előtt magabiztos, egy belső használatra készült kormányzati közvélemény-kutatás szerint a Fidesz január első hetében statisztikai hibahatárt meghaladó hátrányban volt a TISZA Párttal szemben a biztos pártválasztók körében – tudta meg több, egymástól független forrásból a 444.hu. A kormányzaton belül úgy látják, intenzív mozgósítással még nyerhető a kampány, mert a tendencia nekik kedvez, és november óta csökken a különbség. A helyzetet ugyanakkor jól jelzi, hogy a januári Medián-felmérés szerinti 12 százalékpontos hátrányt egy kormányzati forrás „komolytalannak” nevezte, Lázár János építési miniszter viszont a TISZA-előnyt mérő kutatásokról nyilvánosan elismerte: lehet, hogy igazuk van, „és most éppen másnak áll a zászló”.
A Fidesz a digitális térben próbál ellentámadásba lendülni: november óta napi szinten mérik a jelöltek közösségi médiás teljesítményét, és közülük 41-et cseréltek le „tiktokképes” politikusokra.
A minimum elvárás napi öt bejegyzés, az összes platformon szétterítve. A pártban terjedő belső üzenet szerint bár hátrányban vannak, „erősödünk, ez a meccs még nem lefutott, sőt, mindent bele”. Kubatov Gábor pártigazgató egy decemberi előadáson arról beszélt, hogy a korábbi egyetlen nagy történetmesélés helyett átálltak a napi impulzuskampányra.
„Minden nap nézzük az interakciók számát (…) és ha elveszítjük azt a napot, megnézzük, mi az oka. Az Orbán Balázs belépésével álltunk át erre a rendszerre” – fogalmazott.
Miközben a digitális gépezet pörög, az offline mozgósítás akadozik. A pártvezetés komoly hiányosságokkal szembesült az aktivista-adatbázisok terén, amelyek szintén Kubatov felelősségi körébe tartoznak. Vannak körzetek, ahol a regisztrált szimpatizánsok több mint 20 százaléka elérhetetlen, mert elavultak az adatai vagy elfordult a párttól. Orbán Viktor már egy októberi zárt ülésen panaszkodott a listák állapota miatt.
„Nem állunk jól. Nem állunk jól” - hangsúlyozta a miniszeterelnök.
A probléma megoldására indították újra a Nemzeti Petíciót, hogy frissítsék az adatokat a kampányhajrá előtt. Ennek operatív irányítása át is alakult. Szeptember óta hivatalosan Orbán Balázs politikai igazgató a kampányfőnök, míg a napi tartalomgyártásban felértékelődött Kaminski Fanny és a TV2 egykori riportere, Kunfalvi Nóra szerepe, a korábbi kampányokat levezénylő Rogán Antal és Gyürk András pedig háttérbe szorult.
A pártban Orbán Balázst továbbra is inkább elméleti, „katedrás” embernek tartják, akinek nincs meg az a tekintélye, ami a Rogán-stábnak a sajátja volt. Egy forrás szerint azonban senki nem fúrja, mivel „ha nyerünk, az közös siker lesz; ha bukunk, az leginkább Balázs felelőssége”.
A legoptimistább belső becslések szerint a kormánypárt 105-106 képviselőhelyet szerezhet a 199 fős parlamentben, de sokan bíznak Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter prognózisában, aki az elmúlt három választás alkalmával pontosan megjósolta, hány képviselői helye lesz a Fidesznek.
A Fidesz „jós polipja” pedig most 108-at tippel.
A 444 úgy tudja, hogy a Fidesz káderproblémákkal is küzd, ezért Orbán a kommunikáció energizálására kérte fel Lázár Jánost, akit egy pártrendezvényen azzal konferált fel, hogy „az utcai küzdelembe bevonjuk a bátorságlovagot”. A miniszter fellépései azonban komoly kockázatot is jelentenek: emlékezetes, hogy balatonalmádi fórumán arról beszélt, a belső munkaerő-tartalékot a magyarországi cigányság jelenti, ám az állítást a vonatok vécépucolásával illusztrálta, amiért később bocsánatot kellett kérnie. A miniszterelnök végül kiállt mellette, és a miniszterelnöki stáb igyekszik takarítani utána: Orbán találkozott Gáspár Evelinnel, és egy pártgyűlésen a cigány-magyar együttélésről beszélt.
A bizonytalanságot jelzi, hogy a vereség lehetősége már nem számít tabunak a miniszterelnök környezetében.
Egy kormányzati informátor szerint „benne van a pakliban, de másnap akkor is felkel majd a nap”, és maga Orbán is viccelődött azzal szűk körben, hogy „ha kikapunk, a focivébét akkor is megtartják”. A kormányfő mindeközben a helyi vezetőkre hárítja a felelősség jelentős részét. Egy önkormányzati fórumon a polgármestereknek címezve azt mondta: ezt a választást „nektek kell megnyernetek, a trombitát nektek kell fújni. (…) Ha beleálltok, nyerünk, ha nem álltok bele, nem fogunk nyerni, ha én személyesen kitenném a lelkemet, akkor sem.”
Bár Orbán Viktor a nyilvánosság előtt magabiztos, egy belső használatra készült kormányzati közvélemény-kutatás szerint a Fidesz január első hetében statisztikai hibahatárt meghaladó hátrányban volt a TISZA Párttal szemben a biztos pártválasztók körében – tudta meg több, egymástól független forrásból a 444.hu. A kormányzaton belül úgy látják, intenzív mozgósítással még nyerhető a kampány, mert a tendencia nekik kedvez, és november óta csökken a különbség. A helyzetet ugyanakkor jól jelzi, hogy a januári Medián-felmérés szerinti 12 százalékpontos hátrányt egy kormányzati forrás „komolytalannak” nevezte, Lázár János építési miniszter viszont a TISZA-előnyt mérő kutatásokról nyilvánosan elismerte: lehet, hogy igazuk van, „és most éppen másnak áll a zászló”.
A Fidesz a digitális térben próbál ellentámadásba lendülni: november óta napi szinten mérik a jelöltek közösségi médiás teljesítményét, és közülük 41-et cseréltek le „tiktokképes” politikusokra.
A minimum elvárás napi öt bejegyzés, az összes platformon szétterítve. A pártban terjedő belső üzenet szerint bár hátrányban vannak, „erősödünk, ez a meccs még nem lefutott, sőt, mindent bele”. Kubatov Gábor pártigazgató egy decemberi előadáson arról beszélt, hogy a korábbi egyetlen nagy történetmesélés helyett átálltak a napi impulzuskampányra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter Orbánnak: Hallom, az ön által okozott infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat ára
A Tisza Párt elnöke azt írta, „gusztustalan”, hogy a Fidesz vádolja őket utaztatással és lefizetéssel. Szerinte a kormányfő csak Lázár János botrányáról akarja elterelni a figyelmet.
Magyar Péter a Facebook-oldalán üzent Orbán Viktornak, „Miniszterelnök Elvtársnak” szólítva őt. A TISZA vezetője azokra a fideszes vádakra reagált, amelyek szerint pártja pénzért küldött volna embereket Lázár János gyöngyösi fórumára.
„Van annak egy diszkrét bája, amikor egy politikai-gazdasági maffia feje azért vádol másokat bűncselekmény elkövetésével, hogy megpróbálja elterelni a figyelmet a minisztere vállalhatatlan mondatairól. Az meg egyenesen gusztustalan, hogy önök vádolnak minket utaztatással és lefizetéssel. Nem, Miniszterelnök Elvtárs, mi nem bíztunk meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre és nem is fizettünk senkinek semmit”
– írta posztjában.
Leszögezte azt is, hogy nem ők voltak azok, „akik a 2022-es választáson 20 ezer forintért vásároltuk a szavazatokat és nem a TISZA az a párt, amely a mostani választásra több milliárd forintot szán szavazatvásárlásra és a láncszavazás megszervezésére.”
„Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat "ára" és hogy már sikerült leosztani a helyi intéző embereknek 50-50 millió forintot a szervezésre”
– állítja Magyar Péter.
Egyúttal figyelmeztette a miniszterelnököt: „Van egy rossz hírem, ott leszünk minden szavazókörnél és minden bűncselekményt rögzíteni fogunk. Szerintem jobb ha tudja, hogy a négy évvel ezelőtti trükkök és bűncselekmények most nem fognak működni.” Úgy véli, az emberek többsége látja, hogy a kormány menni fog, és ezért kevesen fogják vállalni a kockázatát annak, hogy választási bűncselekmény miatt börtönbe kerüljenek.
Posztját azzal zárta, hogy felszólította a kormányt, ne fenyegessék a közmunkásokat és a közalkalmazottakat, és ne kényszerítsék őket a szavazólapjuk lefotózására, hozzátéve, hogy a választások illegális befolyásolása súlyos bűncselekmény.
Orbán Viktor azt állította, a Tisza Párt 20 ezer forintot és benzinpénzt ígért, illetve „fizetett bűnbandákat” vitt Lázár János gyöngyösi fórumára provokálni. Ezt a narratívát a kormánypárti sajtó is erősítette.
Lázár János egy korábbi Lázárinfóján, Balatonalmádiban a miniszter a roma közösséget „belső tartalékként” említette többek között az InterCityk mosdóinak takarítására. A kijelentés országos felháborodást és tüntetéseket váltott ki. Bár a miniszter utóbb bocsánatot kért, a gyöngyösi fórumon is heves szóváltások alakultak ki.
Magyar Péter a Facebook-oldalán üzent Orbán Viktornak, „Miniszterelnök Elvtársnak” szólítva őt. A TISZA vezetője azokra a fideszes vádakra reagált, amelyek szerint pártja pénzért küldött volna embereket Lázár János gyöngyösi fórumára.
„Van annak egy diszkrét bája, amikor egy politikai-gazdasági maffia feje azért vádol másokat bűncselekmény elkövetésével, hogy megpróbálja elterelni a figyelmet a minisztere vállalhatatlan mondatairól. Az meg egyenesen gusztustalan, hogy önök vádolnak minket utaztatással és lefizetéssel. Nem, Miniszterelnök Elvtárs, mi nem bíztunk meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre és nem is fizettünk senkinek semmit”
– írta posztjában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Blikk: állítása szerint megverték a férfit, aki szerint 20 ezer forint járt a Lázár János elleni gyöngyösi balhéért
Rácz Richárd feljelentést tett, szerinte azért verték meg, mert beszélt a fizetett gyöngyösi provokációról. A Fidesz bűnözőket emleget, a rendőrség pedig eljárást indított.
Újabb fordulatot vett a Lázár János gyöngyösi fóruma körül kirobbant botrány: saját állítása szerint vasárnap este megverték a tarnazsadányi férfit, aki azt nyilatkozta, hogy a TISZA Párt aktivistája pénzért szervezte a miniszter beszédének megzavarását. A Blikk közölte: Rácz Richárd a támadás után feljelentést tett a rendőrségen, hangoztatva, hogy azért bántalmazták, mert felfedte, mennyit kaptak (20 ezer forintot és benzinpénzt) a romák a rendzavarásért.
A Fidesz országgyűlési képviselője, Pócs Jánosvideóban számolt be róla, hogy mit derített ki a helyszínen. A politikus szerint a gyöngyösi akciót egy helyi TISZA-párti aktivista, Csík Miklós szervezte.
Rácz vallomása szerint Csík fizetett azoknak, akik elmentek balhézni Lázár János eseményére.
A Fidesz a közösségi oldalán arról posztolt az eset kapcsán, hogy „a Tisza Párt bűnözőket vezényelt csütörtökön a Lázárinfóra, hogy megfélemlítsék és zaklassák az oda érkező fideszeseket”. A párt egy videóban több, a rendezvényen szerintük részt vevő provokátor bűnlajstromát is bemutatta.
Erre Csík a Blikk szerint úgy reagált egy Facebook-videóban, hogy „B...meg Pócs János! (...) támogatni is fogom a Tiszát, de kőkeményen! Idejössz az utcába, meg a faluba és kérdezősködtök?”. Pócs János erre úgy reagált: „Azt mondták, ötvenen jönnek és megtalálnak. Várom őket szeretettel, nem félek.”
Rácz Richárd állítása szerint őt vasárnap este Csík lánya és veje támadta meg.
„A sötétben támadtak meg, a buszmegálló környékén, Csík lánya és veje. Pofon vágtak és a lábamat rugdosták úgy, hogy elestem, még a földön is rúgtak” – idézte fel a férfi, aki szerint egy üveggel is meg akarták ütni. „Fejbe akartak vágni egy üveggel, de elhúztam, így csak az orromat találták el, de az is elkezdett vérezni.” Elmondása szerint a támadók be akarták ültetni egy autóba, de kiabálására elengedték. A helyszínre érkező rendőrök Hevesre vitték kihallgatásra, ahol a férfi drogtesztet is kért.
Állítása szerint később a rendőrségen Csík Miklós a lányával és a vejével együtt bocsánatot kért tőle.
Az ügy előzménye, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter egy fórumon a magyar társadalom „belső tartalékainak” nevezte a cigányságot, és arról beszélt, hogy ha nincsenek migránsok, akkor a romáknak kell elvégezniük például olyan munkákat, mint a vonatokon lévő vécék pucolása. A kijelentés nagy felháborodást váltott ki, a január 29-i gyöngyösi Lázárinfót bekiabálások és a miniszter lemondását követelő rigmusok zavarták meg.