HÍREK
A Rovatból

Ennek nem örül Orbán: Trump több Oroszországgal szembeni szankciót is meghosszabbít

A szankciókat még 2014-ben, a Krím félsziget orosz megszállása után vezette be Barack Obama akkori amerikai elnök.


Donald Trump egy évvel meghosszabbít több Oroszországgal szembeni szankciót is – derült ki egy fehér házi feljegyzésből, amelyről több ukrán lap is beszámolt. A rendelet várhatóan pénteken válik hivatalossá.

A szankciókat még 2014-ben, a Krím félsziget orosz megszállása után vezette be Barack Obama akkori amerikai elnök.

A rendelet kimondja, hogy helyzet „különleges fenyegetést jelent az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, és veszélyezteti külpolitikai érdekeit.”

A döntés azért is figyelemre méltó, mert Trump az elmúlt hetekben több olyan kijelentést is tett, amelyek más irányba mutattak. Például nem volt hajlandó diktátornak nevezni Vlagyimir Putyint, ugyanakkor Volodimir Zelenszkijt annak titulálta, majd később azt mondta, hogy erre már nem emlékszik. Emellett nyitottságot mutatott az orosz oligarchák amerikai jelenlétére, és azt is felvetette, hogy Oroszországot vissza kellene engedni a G7-csoportba.

A Telegraph arról ír, hogy döntésre azután került sor, hogy Trump egy csütörtöki sajtótájékoztatón Sir Keir Starmer brit miniszterelnökkel közösen azt mondta, hogy az ukrajnai békemegállapodás „hamarosan megszülethet, vagy egyáltalán nem lesz belőle semmi.” Trump azt is kijelentette, hogy közvetlen kapcsolatot létesített Moszkvával, és bízik abban, hogy egy megállapodás esetén Vlagyimir Putyin tartani fogja magát a feltételekhez. „Bízom benne, hogy ha kötünk egy egyezséget, az érvényben marad” – mondta az amerikai elnök.

A rendeletet várhatóan pénteken teszik közzé, amikor Zelenszkij is a Fehér Házba látogat. Az ukrán elnök számára különösen fontos lehet, hogy milyen irányt vesznek az Egyesült Államok lépései az orosz–ukrán konfliktus ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Orbán füleséről: már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni
- Voltak páran, akik szerint „AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból - írta a képviselő.


Hadházy Ákos visszatért az Orbán fülében látott fülhallgatóra hasonlító tárgyra. Korábban azt írta, hogy „Orbán fülében tuti ott van az a valami, valószínűleg bent felejtette. De az talán még érdekesebb, hogy amikor rájöhetett, hogy közelről videózzák, kivehette, mert kicsivel később már nincs ott” – írta a képviselő.

A miniszterelnök csak annyit reagált erre korában, hogy „Nincs.”

Most a független képviselő ezt írta:

„Orbán azt mondta, hogy nem volt kémfülhallgató a fülében a parlamentben…

Mondjuk, Hatvanpusztára meg azt mondta, hogy az édesapja félkész mezőgazdasági üzeme.

Úgyhogy tessék eldönteni, kinek van igaza. (Voltak páran, akik szerint “AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból. Sőt, már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni, arra gondolva, hogy ha hallásproblémája van Orbánnak, az magánügy.

Később hívta fel rá a figyelmet egy honfitársunk, hogy ezen keresztül diktálni is lehet a válaszokat az azonnali reakciót igénylő oarlamenti vitában. Ezért bizony ez: közügy. Orbán “cáfolata” pedig azt mutatja, hogy valószínűleg tényleg az utóbbi magyarázat az igaz."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Előkerült egy újabb egymilliárdos szerződés, a MÁV viszont nem a vasútra, hanem a renoméjának megmentésére költene ennyit
A HVG birtokába került dokumentum szerint a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.


A MÁV júliusban újabb, nettó 948 millió forintos keretszerződést kötött a Balásy Gyula tulajdonában álló New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. konzorciumával. A HVG birtokába került dokumentum szerint

a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.

A szerződésben szereplő összeg jelentős része a MÁV úgynevezett „tíz vállalásának” kommunikációjára mehet el. Lázár János januárban tízpontos ígéretet tett különböző vasúti fejlesztésekre. Emiatt a MÁV már februárban is aláírt egy hasonló, nettó 919 millió forintos kommunikációs keretszerződést, amelyből július közepéig körülbelül 350 millió forintot használtak fel a kampányra.

A HVG szerint az új szerződés céljai között szerepel a szolgáltatásfejlesztési elemek népszerűsítése, edukációs és társadalmi felelősségvállalási kampányok lebonyolítása, valamint egyéb brand- és kereskedelmi hirdetések készítése is. A megállapodás emellett hostess-promóciókat, kitelepüléseket és 3–6 rendezvény megszervezését is előírja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Itt nincsenek bizonyítékok, de most lerakatják velem a telefont” – mondta Juhász Péter, akinél nyomozók jelentek meg Szőlő utcai ügy miatt
A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”. A hangfelvételnek - állítása szerint - ugyanakkor semmi köze a Szőlő utcai ügyhöz.


Mint azt mi is megírtuk: az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban.

A Telex telefonon elérte Juhászt is.

„Épp itt vannak a nyomozók. A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban nyomoznak, de azzal összefüggésben itt nincs semmi. A közzétett hangfelvétel semmilyen kapcsolatban nincs ezzel az üggyel. Itt nincsenek bizonyítékok. Ha jól értem, most lerakatják velem a telefont”

- fogalmazott a lap megkeresésére a volt politikus, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport és a JUHI Podcast-csatorna alapítója.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint Juhászt és több személyt tanúként is kihallgatnának a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás során.

A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót a YouTube-csatornáján, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Több mint 650 milliószor játszották le három hónap alatt a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Magyar Pétert lejárató videóit
A mesterséges intelligenciával készült videókban jellemzően azt állították, hogy Magyar Péter egy borzalmas ember, el akarja venni az emberek pénzét, és Zelenszkij ukrán elnökhöz hasonlították.


Az elmúlt három hónapban szinte folyamatosan pörögtek a Nemzeti Ellenállás Mozgalom mesterséges intelligenciával készült videói a YouTube-on és a Facebookon.

A megafonos Apáti Bence még júliusban indította el a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat, amelyet egyébként Orbán Viktor személyesen is támogat. A mozgalom ekkor kezdte el szórni a hirdetéseit az interneten.

A mesterséges intelligenciával készült videókban jellemzően azt állították, hogy Magyar Péter egy borzalmas ember, el akarja venni az emberek pénzét, és Zelenszkij ukrán elnökhöz hasonlították.

A NEM nagyon rövid idő alatt Európa legnagyobb politikai hirdetői közé került a közösségi médiában.

A Telex szerint

a YouTube-on körülbelül 150 milliószor játszották le a tartalmaikat, míg Facebookon a reklámmal megtolt sima videókat 241 milliószor nézték meg, a rövid, reels videókat pedig 259,5 milliószor. Ez összesen több mint 650 millió lejátszást jelent.

A YouTube-on 668 ezer eurót, vagyis nagyjából 260 millió forintot, Facebookon pedig 383 millió forintot fizetett ki a Nemzeti Ellenállás Mozgalom. A teljes összeg 643 millió forint volt. Ez azt jelenti, hogy egy megjelenés ára átlagosan körülbelül egy forint volt. Ebben csak a hirdetések költsége szerepel, a videók elkészítése nincs benne.

Azt viszont nem tudni, hogy ki és mennyiért készítette ezeket a videókat. A Miniszterelnöki Kabinetiroda egy hasonló, mesterséges intelligenciával készült videót, amely vérző magyar katonákat mutatott, a Balásy Gyula-féle Longue Designtól rendelt meg nettó 21 millió forintért. A Nemzeti Ellenállás körülbelül 15-20 hasonló videót készíttetett.

A Telex többször is megkereste őket azzal a kérdéssel, hogy miből finanszírozták a több százmilliós kampányt, de sosem kaptak választ.

A Google ugyanakkor időközben már letiltotta a politikai hirdetéseket a felületein, és várhatóan napokon belül a Facebook is követni fogja ezt. Így ezek a hirdetések hamarosan eltűnhetnek majd a platformokról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk